Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-29 / 5. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL MAGYAR HONFOGLALÓK A MISSISSIPPI PARTIÁN Spelletich Paula naplója Összeállította: ÁCS TIVADAR V. Nem gyanította, milyen vágy szivárog lelkemben, mig az urak és hölgyek, szánva árvaságunkat, itt-ott kötekedő bókokat mondtak és fényes jövőt jósoltak a távoli nyugaton. De nekem az volt a legkedvesebb, ha ..jó reggelt kicsikém” hallottam, mit gróf Széchenyi, ha ablaka alatt elmentem, nem mulasztott el mondani. Egyszer majdnem az eszméletemet vesztettem, midőn megtudtam, hogy az az eszményi szépségű hölgy, kit egy fényes fogatból láttam kiszállani, Széchenyi felesége. Seilern Crescencia grófnő volt. Oh! mint dobogott a szivem! annyira, hogy szinte megfájdult a boldogságtól. Mennyei angyalnak néztem. Most már nem tudom, mi volt rajta oly csodálatos szép, de megbűvölt, amint szemei az enyémekkel találkoztak. Hányszor álmodtam róla, mindig azzal a titokzatos mosollyal az ajkán?! Döblingi tartózkodásunknak egyik kedves epizódja volt, midőn a három bájos lányka megkérte Nagymamát, mutatná meg nekik a rétes és kalácstészta készítését. A két kislány dagasztotta a különböző tésztákat, mig a harmadik segédkezett Nagyanyámnak a hozzávalót beleadni. Nagymama egy darabig csak nézte, majd leöblítette fehér kis kezeit, s végül maga állt a kemence mellé. Úgy megszaggatta a tésztát, hogy a leánykák táncoltak örömükben és azon tésztásan csókolgatták a kezeit. Nagyanyám valamikor igen szép volt. Egy miniatűr arcképe 30 éves korában ábrázolja őt, fiatalságának teljes pompájában, élénk szemekkel, melyeket finoman rajzolt, ivezett szemöldökök tetézték és hosszú szempillák árnyékoltak. Piros ajl^ai szelíden mosolyognak és széles homlokára festői fürtökben omlik alá dús, barna haja. 1855-ben 64 éves volt. A végtelen szenvedés, a forradalmi idők iszonyú rettegése, a vigasztalan bánat egyetlen fiának feldúlt élete felett, megtörte a nevető szemek sugarát, de a fennkölt vonások nem vesztettek nemes kifejezésükből, miről a következő eset is tanúskodik: Gutherz elkísérte Nagymamát az udvarhoz, hogy a császártól kihallgatást eszközöljön ki Atyám elkobzott javainak visszaadása tárgyában. Az előcsarnok tele volt már előbb érkezettekkel és Gutherz Nagyanyámat elhelyezve, eltávozott, megígérve hogy félóra alatt visszajön. így magára hagyatva és aggodalmaktól gyötörve Nagymama azon tűnődött, meghallgatják-e kérelmét. Inkább tagadó válaszra volt készülve. Nagybátyja, Adamovics mindent elkövetett, hogy Atyám makacsságát megtörje és alattomban érdekein ellen dolgozott. Szomorú merengéséből barátságos hang riasztotta fel. Egy öreg tábornok, látva tisztes megjelenését, bement a terembe és kieszközölte, hogy sorrenden kívül nyerne fogadtatást. Nagymama előtt meghajtotta magát és pár magyarázó szó után a karját nyújtotta. „Nagyságos asszonyom! Meg fogja engedni, hogy őfelsége elé vezessem.” Ezzel a sok előtte levőt megelőzve, bejutott a kihallgatási terembe, ahol megígérték neki, hogy pár hét múlva tudatják vele ügye kedvező elintézését. Döbling életem legszebb emlékei közt foglal helyet: Itt láttam először nagyvilági fényt és a legtökéletesebb családi boldogságot. Görgenné protezsáló szeretettel becézte, kis kövér tudós urát. Gutherzék, nevükhöz méltón, a nemesen érző szivjóság példaképei voltak, hajadon leányai pedig a nőiesség eszményei. Mily kedvesek voltak egyszerű batiszt ruhácskájukban, mint a konyhában, kertben, majd vendégeik körében lebegtek. Reggelenként lesétáltak a kertbe, hol a virágházban és a virágokban gyönyörködtek. Hangjuk is olyan volt, mint az édes zene, még a német nyelv sem tudta elrontani csengését. Nagy örömöm tellett benne, ha a park zöld gyepűje alatt a nagy csigákat felkereshettem, melyek oly méltóságosan kúsztak tova, előre tolva finom szarvacskáikat, ha pedig elfáradtam, Bulwer bájos regényét olvasgattam nagy áhítattal. Ez a szép mese is fejlesztette bennem a szentimentalizmusra való hajlamot, mely a tetterő rovására ment. Majd a fák lombjai között rejtőző madarak csicsergését hallgattam. Egyszerre egy sárga madárkát látok a bokrok ágai között, egész közel hozzám, kinyújtom kezemet — már megvan! önkéntelen mozdulattal megcsókolom kedves kis fejét. De mily nagy volt bámulatom, mikor a madárka viszont felém nyújtotta csőrét. Nagyanyám megmagyarázta a rejtélyt. Szelíd kanári volt, mely valószínűleg Gutherzéktől repülhetett el. Mindjárt átvittem a kis szökevényt és jutalmul kőből, híven utánozott császárzsemlyét kaptam, mint Gutherzné mondta — „zum Frühstuck”. — Ez még megvan birtokomban. _________(Folytatjuk)_________ Az amerikai álom — puszta kapzsiság A televizión minden reggel láthatjuk őket. Mások lottóznak. Múlt héten például valaki egy millió dollárt nyert a lottón. Amikor a riporter arról faggatta, hogy mit fog ezzel a sok pénzzel csinálni, az illető igy válaszolt: „Well, gondolom, hogy kifizetem a házamon lévő adósságot.” Ez azonban egy kivétel, legalábbis igy gondolja Amerika több vallási vezetője, aki aggodalmát fejezte ki az amerikaiak mértéktelen kapzsiságát illetően. Káros-e a lottó, s negativan értékelhetjük-e a televíziós vetélkedőket? A válaszok megoszlanak. Aki azonban valaha is látta, hogy torzul el egy-egy vetélkedő háziasszony arca, aki láthatta, hogy valaki a szó szoros értelmében elájult, amikor egy autót nyert, az minden bizonnyal elgondolkozik a kapzsiság ilyen elemi megnyilvánulása láttán. Az ember nem szent, természetesen nem. Nem is akarjuk az anyagiakat teljes mértékben elítélni. Azonban van valami szimbolikus abban, ahogy Las Vegastól a televíziós vetélkedőig, a lottótól a tiltott szerencsejátékokig amerikaiak milliói álmodoznak a gyors meggazdagodásról. Egyházi vezetők azonban gyakran tekintik a tiltott szerencsejátékon való nyerést lopásnak. Azzal érvelnek, hogy a szerencse maga nem indokolja, hogy a másik fél akarata ellenére annak utolsó filléreit is elnyerje a szerencsés. Ráadásul azzal is érvelnek, hogy amikor nagy pénzeket lehet könnyen nyerni, akkor mindig fennáll annak a veszélye, hogy a .szerencse” esetleg csalással párosul; amikoris néhányan nem bízzák magukat és vagyonukat a sors kezeire, hanem ők maguk válnak a „sors kezeivé”. A lottót erkölcstelennek tartják ezek az egyházi vezetők. Azzal érvelnek, hogy túl sok szegény ember zsebéből veszik ki a pénzt ahhoz, hogy annak egy része a szerencsés milliomos markát megüsse. Amikor ártatlannak tűnő szenvedélyekről van szó, mint a toto, a kis tételekben való fogadás, az automata szerencsejátékok kipróbálása, avagy egy alkalmi lóversenylátogatás, a kis tételekben játszók milliói gyakran korrupt bűnszövetkezetek malmára hajtják a vizet. Az unalom elűzése lenne a szerencsejátékok népszerűségének egyik oka? - kérdezik a bírálók. Lehetséges. Azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy még a kis tételekben próbálkozó szerencsevadász is negativ élményeknek néz elébe, hiszen olyan sokan veszítenek és oly kevesen nyernek. Ami pedig az unalmat, avagy a szabadidő kellemes eltöltését illeti — azt javasolják, hogy a szerencsejátékoknál nemcsak hasznosabb, hanem kellemesebb elfoglaltságok is akadnak. A SZÖKŐÉV FURCSASÁGAI (Folyt, a 14. oldalról) A szökőhónap idejének kijelölése és kihirdetése a papi testület különleges joga volt, és nagyon sok visszaélésre adott módot. Ha olyan tisztviselők voltak hatalmon, akik a papi rendnek kedveztek, a főpap meghosszabbította az évet, mig máskor csak „rövid esztendőket” engedélyezett. Végül az ilyen önkényes változtatások miatt az év már 3 hónappal tért el a valódi kalendáriumtól, és Julius Caesar idején — az időszámításunk előtti I. sz. közepén — 445 napot számlált! A „zűrzavarok évé”-nek Caesar vetett véget, amikor Sosygenes csillagász tanácsára i. e. 46-ban bevezette a 365 napos évet, egyúttal elrendelte, hogy — egyiptomi mintára — minden negyedik esztendő szökőév legyen. A szökőnapot pedig — az istenek megtévesztésére — február 23. és 24. közé, a régi szökőhónap helyére tette. (Ennek emlékére nevezték el Quintilis — azaz az ötödik — hónapot Caesar után Júliusnak. A Sextilis helyére került Augustus viszont Caesar utódának emlékét és hiúságát örökíti meg. A CAESAR-FÉLE úgynevezett Julianus naptár több mint másfél évezredig volt használatban, bár kisebb pontatlansága már korán kiderült. Az év hossza ugyanis nem pontosan 365 és egynegyed nap, hanem körülbelül 11 perccel és 14 másodperccel rövidebb: 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46,0 másodperc. Kicsiny eltérésnek látszik, ám valójában 128 évenként már egynapos elcsúszást okoz a naptárban. A naptárban igy a napok elcsúszása négyszáz év alatt már 3 napra rúgott. Sok tárgyalás és vita után a kérdést a XVI. században oldották meg, amikor XIII. Gergely pápa egy tudóscsoportja, az olasz Luigi Lillio Ghiraldi és a német Christopher Clavius közreműködésével kidolgozta a mai naptárrendszert. E szerint minden negyedik (néggyel osztható) esztendő szökőév, de a kerek évezredek csak akkor szökőévek, ha 400-zal is oszthatók. A Gergely-féle naptár alkalmazását 1582-ben rendelték el. (Hazánkban 1587-ben, Erdélyben három évvel később lépett érvényben a Gergely-naptár.) Ma már minden államban ez a naptárrendszer van használatban — vagy legalábbis párhuzamosan alkalmazzák más vallási előírás kalendáriumával, mint például a mohamedánok, zsidók stb. —, de a szökőnap elrejtésének módján még Gergely pápa sem változtatott. Csupán annyi a különbség a régi római szokáshoz képest, hogy nem február 23. és 24. közé esik egy névtelen nap, hanem maga február 24. vált szökőnappá. IQ. Bart ha Lsyos
