Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-29 / 5. szám
MILYENEK IS AZ EMBEREK!... IHAROS BÁCSINAK MINDEN JÓL JÖN Irta: SIMA FERENC 10. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Jómagam is bácsinak számitok már, de Iharos bácsi azért nekem mégis bácsi, mert huszonegynéhány évvel öregebb nálam. Iharos bácsit ifjúkorom óta ismerem. Életem során ide-oda dobált a sors, de szeszélye folytán úgy alakult, hogy előbb-utóbb felbukkkant ott Iharos bácsi is, aki arról nevezetes, hogy neki mindig minden jól jön. Amikor otthon Szentesen leégett a háza, kétségbeesés helyett felragyogó arccal nézte az öles láng- Sima Ferenc nyelveket. — Csak talán nem örül Iharos bácsi a saját szerencsétlenségének? — kérdeztem elcsodálkozva. — Már hogyne örülnék, kedves fiam — felelte —, amikor a ház és a benne levő ingóság kétszer annyira van biztosítva, mint amennyit ér! Egy másik alkalommal kimentem gombázni az erdőbe, mert ismertem néhány ehető gombafajtát. De lógó orral és üres kosárral jöttem vissza, mert azokból nem találtam egy szemet sem. — Átkozott szerencséd van, édes fiam — mondta Iharos bácsi —, mert minden ehető gombának megvan a mérgező hasonmása is. így legalább, ha semmit sem szedtél, biztosan nem kapsz gombamérgezést! Később egyszer mondtam neki: — Mit szól hozzá, Iharos bácsi, hogy ez az én Laci barátom okos ember létére milyen buta nőt vett feleségül. Semmiként sem illenek össze. — De csak kezdetben! — mondta Iharos bácsi. — Majd meglátod, hogy hamarosan Laci milyen szépen hozzábutul a kedves feleségéhez! — Hiszen az akkor szerencsétlenség lesz neki! — Dehogyis, kedves fiam, dehogyis! Inkább az lesz a szerencséje! Mert a buta embernek minden jól van úgy, ahogy van, az okos ember pedig még a kákán is csomót talál és úgy sohasem boldog, megelégedett. A boldogságnak a butaság a melegágya. Nagy szerencse a butaság, mert ha nem volna annyi buta ember világszerte, akkor az elégedetlenség forradalmai már rég elpusztították volna a világot. Mikor iskoláim végeztével szépen haladtam előre a pályámon és irigy gáncsoskodókkal gyűlt meg a bajom, Iharos bácsi megvigasztalt: — Inkább száz irigyed, mint egy sajnálod! Szerelmes voltam egy kislányba és randevúban állapodtunk meg, az erdőszélen hogy majd együtt szedjük a gyönygvirágot. Találkozónk megbeszélt idejében azonban zuhogott az eső. — Elmenjek ilyen időben a találkánkra, mit gondol, Iharos bácsi? — Okvetlenül menj csak oda fiam! És ha ebben a pocsék időben is ott találod a kislányt, akkor biztos, hogy szeret! Elmentem és ott is találtam az édest, esernyő alatt. Mosolyogva indítványozta, hogy ha már csupa lucsok az erdő, hát akkor gyöngyvirágszedés helyett gyerünk el a moziba! Utóvégre — kapcsoltam mindjárt — ott is lehet a sötétben csókolózni és tapogatózni is egy kicsit. Legény voltam na, alig huszonegynéhány éves és szép lánnyal kapcsolatban az embernek akkor még ösztönösen és mindig ilyesmi járt az eszében. Akkoriban megint megnősült egy másik barátom és elcsodálkoztam rajta, hogy milyen csúnya lányt vett feleségül. — Nagyon okosan tette! — mondta rá Iharos bácsi. — így legalább senki sem fogja tőle elszeretni, mert olyan rut, hogy még az ördögnek se kellene! Neked talán volna rá gusztusod? — Az igazat megvallva, még akkor sem, ha ő volna az egyetlen nő a világon! — Na látod! Még nőtlenül nemsokára elkerültem aztán a szülői háztól, fel Budapestre, ahol akkor már Iharos bácsi is lakott. Történt aztán, hogy eljött a karácsony és én — senkitől se kaptam karácsonyi ajándékot. Ez elszomorított és meg is említettem Iharos bácsinak, mikor együtt ebédeltünk. — Ne busulj, fiam — vigasztalt —, igy jó az, hogy semmit sem kaptál. így legalább nem kell búslakodnod, hogy mást kaptál, mint kívántad volna. Én is azért nem ajándékoztalak meg semmivel, hogy ne etess a fenével miatta a hátam mögött. Sorsjegyen játszottam az idő tájt. Havonta volt NŐK — FÉRFIÁLLÁSOKBAN Egy hoszonegyéves lány kijelentette, hogy összehasonlító irodalomtörténetet akar tanulni az egyetemen. ,,De hol dolgozhatsz egy irodalmi M.A. diplomával?” - kérdezte apja, aki mindig is a dolgok gyakorlati oldalát tartotta fontosnak. És hány apa teheti fel ma ezt a kérdést lányának? Hiszen a női egyetemi hallgatók többsége még ma is gyakran olyan szakokat választ, amelyek inkább jó társalgóvá, máshol is megszerezhető általános műveltséggel rendelkező háziasszonnyá mintsem ténylegesen dolgozó szakemberré válik. Az egyetemi oktatást még ma is inkább a férfiak mint a nők számára tervezték. Amikor a női egyenjogúságról szólunk, gyakran idézzük: ennyi és ennyi női hallgató tanul az egyetemeken: avagy: a női hallgatók aránya meghaladta az ötven százalékot. Arról azonban kevesebbet szólunk, hogy az egyetemek női hallgatói többsége továbbra is a hagyományos ,,női” tantárgyakat tanulja, mint az angol irodalom vagy a művészettörténet, melyek aligha fogják segíteni, hogy a férfiakkal egyenlő mértékben kerüljenek az állásokba. A diplomás és esetleg jólnevelt fiatal nő az ilyen állásokat nem nyújtó diplomák megszerzése után esetleg ugyanúgy a fakanálnál köt ki mint iskolázatlan társai. Lehetséges, hogy a drága magánegyetem olykor elősegíti a gazdag diáktárs behálózását, de az ilyen lehetőségek nem általánosak. így végülis egyre többen vitatják az ilyen ,,női” tantárgyak tanulásának hasznosságát (helyesebben; haszontalanságát), azt javasolva, hogy az igazi egyenjogúság útja az, ha a női hallgató maga is olyan szakokat választ amelyek ,,férfiállásba” segítik őt. Orvosokra, mérnökökre, közgazdászokra van szükség és a nőkre is számítanak az ilyen szakembereket igénylő intézmények. Sőt! Számos vállalat több húzás, de sohasem nyertem semmit. Panaszomra azt mondta Iharos bácsi: — Szerencsés ember vagy! így legalább nem nyaggat minden ismerősöd, hogy a nyereményből adj kölcsön elsejéig, amit aztán úgyis elfelejtene megadni. A háború egyidőre elszakított bennünket egymástól, de azután egy pesti romos utcasarkon mégis összetalálkoztunk és mindjárt arról kezdtünk beszélgetni, hogy jó lenne angolosan eltűnni az országból. Eközben egy veréb röptében rápottyantott a kabátom vállára. Dühösen takarítottam le egy falragasz csücskével, amit egy romház oldaláról téptem le erre a célra. — Csak nyugi, édes fiam, nyugi! — csillapított Iharos bácsi. — Amig csak veréb, oda se neki. A baj az volna, ha tehenek röpködnének itt felettünk! Akkor 3-4 plakát sem volna elég a letakaritásához. Ez a veréb-leizélés különben is a szerencse jele a szándékunkra. Sikeresen ki is kerültünk mind a ketten ide, Kanadába. Iharos bácsi közben már megöregedett, de a jókedélyéből mit sem veszített. Nekem is romlik már a látásom, nem bírom nézni a tv-t, amit elpanaszoltam nemrég Iharos bácsinak. De ő ennek is csak a jó oldalát látja, mert igy felelt: — Nagy szerencséd van vele, édes fiam. így leszel hosszuéletű, mert nem üt meg a guta, hogy milyen rosszak manapság a tv-műsorok. női szakemberre számit mint férfira, éppen mert túl kevés női szakemberük van. Az ügyvédeknek csupán 4 százaléka, a mérnököknek csupán 1,3 százaléka, a fogorvosoknak szintén 1,3 százaléka, s az iskolai főigazgatóknak csupán 1 százaléka nő. Ahhoz azonban, hogy több nő kerüljön a hagyományosan férfiállásokba mindenekelőtt az szükséges, hogy több nő válasszon olyan szakokat az egyetemeken, amelyek a „férfiállásokra” képesítenek. Fővárosi őrjárat (Folytatás a 8. oldalról) többször kijelentette, „irigyelt” a Nyugattól...) Uj élet... Nguyen Cao Ky volt vietnami miniszterelnök és légi fővezér, aki előbb legyávázta a menekülőket s aztán meglógott, Washingtonban szeretne előadásokat tartani, de jólértesültek szerint már sikerült lebeszélni... Nem messze innen, egy kirándulóhely ’’Seafood Pavillion” nevű nagyvendéglőjében, találkozhatna józanabb eszű volt kartársával, Dong Van Khuyen-nel, aki altábornagy és a vietnami gyalogság vezérkari főnöke volt — jelenleg abban a vendéglőben főpincér... Carl Curtis szenátor (Rep.,Nebraska): „A világ egész történelme bizonyítja, hogy valahányszor húsevő harcosok hadakoztak húst nem evők ellen, mindig a a húsevők győztek...” (Ha nem is kevesebb húst, de feltétlenül több történelem-olvasást ajánlunk a nebraskai húsipar e túl lelkes képviselőjének. A világverő római légiók hadviselés idején nem ettek húst. A "Washington Post” egy olvasója meg is irta ezt a szerkesztőnek, noha a római rendszer okát nem jelölte meg. Nem vegetariánizmus volt az, hanem bölcs politikai taktika. A római hadvezetőség azzal, hogy nem vette el hadi átvonulás közben a tartományok népének lábonjáró élelmét, ellenség helyett barátokat hagyott hátra...)
