Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1976-05-13 / 20. szám

8. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ URAK ÉS PARASZTOK (Egy „alsóbbrendű rétegből” származó iró megjegyzései) Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Alig akartam hinni a szememnek, amikor az „Amerikai Magyar Világ” levelesládájában Peresz­lényi Lucia levelét olvastam, melyet Papp Varga Évához intézett. Először nem is a szöveg, hanem a dátum tűnt hihe­tetlennek. Mert ha azt olvasom, hogy a 16. században, Verbőczy uram hires-hirhedt „Tripartitu­­ma” megszövegezése idején Íródott, hiimmögve vettem volna tudomá­sul. Ám, hogy valaki az Urnák 1976. esztendejében s éppen Amerika földjén ilyen történelmi és társádalmi tájékozatlanságra valló sorokat papírra vessen, az hihetetlennek tűnt. Csupán néhány kirívó „megállapításra” kívánok rámutatni. Azt Írja a levélíró, hogy „tudatalatti ellenszenvből, alsóbbrendűségi érzésből” fakadt Papp Varga Éva ama megállapítása, hogy „paraszt nélkül nem lett volna ur”. A levélíró nyilván még azt sem tudja, hogy az emberi társadalmak kialakulásának kezdetén nem voltak se „urak”, se „parasztok”, mert az első emberi közösségek kommunisztikus jellegűek. A magyar történelem során a törzsi közösségből alakult ki a „katonai demokrácia”, majd a honfog­lalás után a feudális osztály-társadalom. Elmondható, hogy minden „urnák” valamikor „paraszt” volt az őse. Tévedés az is, hogy a „paraszt” valójában „egyszerű embert” jelent. Hiszen a paraszti életforma teremtette meg azt a magasrendű népi kultúrát, amely a maga gazdagságával a nemzet örök és kifogy­hatatlan tartaléka. Gondoljunk csak arra, hogy a magyar paraszt-zene micsoda indítást adott Bartók Bélának a modern magyar zene megteremtéséhez! Hogy a magyar irodalom megújulásában milyen szerepet játszott a „népfik” és a 20. században a paraszti gyökerű népi irók. Meghökkentő az a tétel, hogy a paraszti munka „alsóbbrendű”. A becsületesen elvégzett munka mindig magasrendű! A pokolban ugyan nem jártam, s igy nem tudom, hogy az „ur” ott valóban „ur” e? De mélységesen megdöbbent az olyan arcpiritó mondat, hogy „a parasztkutyából soha nem lesz fajkutya, ugyanígy az emberből se”. (Függetlenül a zavaros képtársitástól, mely szerint a levélíró azt várná, hogy az emberek „fajkutyák” legyenek.) Kiváncsi lennék, hogy Peresz­lényi Lucia hová sorolja a kiskőrösi kocsmáros-hentes fiát, Petőfit, aki még csak nem is „fajkutya”, mert hisz Petrovicsnak hívták? A nagyszalontai paraszt ivadékot: Arany Jánost? A pusztai cselédek fiából a magyarság legnagyobb élő költőjévé és szellemévé nőtt Illyés Gyulát? A juhászbojtárból lett nagy költőt, Sinka Istvánt? A külvárosi mosónő zseniális gyerme­két — József Attilát? De, hogy ne csak az irodalomnál maradjunk: nem tudja Pereszlényi Luci, hogy Serédy (Szapucsek) hercegprímás apja tetőfedő-mester, Mindszentyé (Pem) kisparaszt, a jelenlegi esztergomi érseké, Lékai Lászlóé fazekas mester volt? Vagy — szerinte — ezek a „parasztkunyhóból” kikerült emberek csak „tanultak”, de nem „intelligensek”? De még kirívóbb megállapítás ez abban az Amerikában, ahol először nyílt meg az érvényesülés lehetősége mindenki számára, nem számítván, hogy kunyhóban született, vagy palotában. (Nota bene: Amerika nagyjai általában nem palotákban születtek, ahogy az Amerikába kivándorolt magyarságnak is csak egy elenyésző töredéke „dicsekedhetik efféle NŐI SAROK A NŐI ORVOSOK NEW YORK — „Úgy nézel ki, mint egy nő” — mondotta a kislány a doktornak, majd igy folytatta: „Úgy is beszélsz, úgy is öltözöl. Dehát nem lehetsz néni, mert doktor bácsi vagy...” — mondta a három és fél éves kislány egy orvosnőnek. Soha ilyen ékesszólóan nem Írták le a reális helyzetet. Az eset tulajdonképpen annak kifejezése, hogy hogyan is néz ki a helyzet ma az orvosok berkeiben, s hogyan látja a közvélemény az orvosi foglalkozást ma Amerikában. Meglepő sokak számára, természetes még többnek, de ma Amerikában még mindig túlságosan kevés a női orvos (hasonlóan kevés nő van egy sor foglalkozási ágban, szemben Európa számos orszá­gával). A SZÁMUK PEDIG NÖVEKSZIK 1969-ben az orvosnövendékeknek csupán 9,2 százaléka volt nő. 1974-ben számuk már 22,3 százalékra nőtt. Ez alapjában véve forradalmi válto­zásnak tekinthető. Sokan azt jósolják, hogy nemsokára körülbelül ugyanannyi női orvostanhallgató lesz mint férfi. MÉG MINDIG MEGKÜLÖNBÖZTETETT A számok azonban nem fejeznek ki mindent: csupán egy tendenciát, amely örvendetes. Ugyanis a hagyományok, s az e téren meglévő amerikai konzer­­vitizmus még tovább élnek. A női orvostanhallgatók­nak és a női orvosoknak nap mint nap harcolniok kell, hogy teljes jogú tagjai legyenek ennek a hagyományos férfi-foglalkozási ágnak. Például gyakran megesik, hogy egy-egy professzor a női testen tréfálkozva, megfeledkezik arról, hogy az előadóteremben nők is jelen vannak, s nyíltan kimutatja a nőkkel kapcsolatos becsmérlő álláspontját. Vagy egy másik apróság: amig a férfi orvosoknak külön zuhanyozójuk van, a női orvosnak általában az ápolónők zuhanyozóját kell használnia (ami, ismerve az orvosi foglalkozás hierarchiáját) igen fontos, hiszen ezzel mintegy kifejezik, hogy „a férfi orvos az orvos, a női orvos meg ,csak’ nő”. FÉRFI DOKTORT AKAR? Hogy mennyire tovább élnek a tradíciók, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számos női orvos igy kezdi a beszélgetést a pácienssel: „Talán inkább egy férfi doktort akar?”. Mégis vannak változások: mert a páciensek nagy része nem felel igennel! Nem sokkal ezelőtt Amerikában a női orvos fehér hollónak számított. Pedig ahol a női orvosok száma magas, ott nagyon jól tudják, hogy semmivel sem kevésbé felel meg egy nő erre a foglalkozásra, mint egy férfi. Sőt, vannak akik azt állítják, hogy az orvosi foglalkozás számos területén a nők még jobban dol­goznak, mint a férfiak. származással!) Nevetséges vagy bosszantó a huszadik század negyedik negyedében leírni ilyet, amikor Angliában Őfelsége miniszterelnöke, Callaghan egy egyszerű fedélzetmester fia s az egyik előző konzervatív miniszterelnök, Heath apja asztalos mester volt. A történelem tanúsítja, hogy nemcsak „Isten kegyelméből való” társadalmi osztályok, de „Isten kegyelméből való” királyok sincsenek. Azok, akik ma trónon ülnek, inkább népeik kegyelméből uralkod­nak! (Folytatás all. oldalon) CSAK ALACSONYABB BEOSZTÁSBAN... Annak ellenére, hogy egyre több nő tanul az egyetemen orvosnak és egyre növekszik a női orvosok száma, valami nem változott sokat az évtizedek során: az orvosi foglalkozás hierarchiáján, a kutatóintéze­tekben és a kórházakban, az egyetemeken és a nagyobb rendelőintézetekben továbbra is férfiak fog­lalják el a magasabb pozíciókat és a nők az alacso­nyabbakat. És még valami: látott-e már valaki férfi asszisz­tenst? Íme, a legvilágosabb példa: az orvos általában férfi, a nő általában az asszisztens. Dr. Nemes Erzsébet (Washington, D.CA í S • Z • E • M • L • E !i mummmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm' Kissinger külügyminiszter figyelmeztetését — mely szerint az Egyesült Államok nem fogja tűrni, hogy Nyugat-Európában a kommunista pártok részt­­vegyenek a kormányban — általában nem veszik túlságosan komolyan nyugati szövetségeseink. Annak ellenére, hogy Kissinger hangzatosán jelentette ki: „Az Egyesült Államok nem nézheti közömbösen a dolgok ilyetén alakulását”, az európaiak ezt csak egy hangzatos kijelentésnek tekintik. A London Economist, egy tekintélyes angol lap például gúnyosan jegyzi meg, hogy az Egyesült Államok idáig mindenféle formában harcolt a nyugat-európai kommunisták ellen, kedve a Cl A akcióitól egészen a nemkommunista pártok pénze­léséig. Mindennek ellenére Kissinger továbbra is azt hajtogatja, hogy „elfogadhatatlan” lenne a kommu­nisták résztvéte az olasz kormányban. Egy ilyen ultimátumszerű kijelentés elgondolkodtató. Mit fog az Egyesült Államok tenni például 1977-ben, ha az olasz kommunisták a választásokon még jobban előretörnek? Amennyiben választással jutnak hata­lomhoz Olaszországban? Talán, mint régen Chilében, titkos akciókat kezd majd a szélsőjobboldali militaristákkal együtt, hogy erőszakkal döntse meg az Olaszországban demokrati­kusan választott kormányt? Kissinger esetleg arra kérheti a NATO vezetőit, hogy zárják ki Olaszországot a szervezetből. Ennek a valószínűsége azonban igen csekély. Lehetséges, hogy Kissinger megkéri majd őket erre, de az szinte abszolút biztos, hogy azok nem fogják Olaszországot kizárni a szervezetből. És mi lesz, ha Franciaországban is bekerülnek a kommunisták a kormányba? Lehetséges, hogy sok amerikai szívesen látná, ha Kissinger fenyegetéseit tettek is követnék. Dehát végül is az illető nyugat­európai országok belügye ez, s mégiscsak ők az illetékesek annak eldöntésében, hogy kik legyenek irányitóik. Kutasi Kovács Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom