Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1976-04-29 / 18. szám

12. OLDÄt MAGYAR HÍRADÓ SUHOGOTT A SORS KORBÁCSA Irta: SIMA FERENC Évek óta újra és újra feléled emlékezetemben a kutyanyaki favágók tragédiája. Kutyanyak a Pallavi­­csinyi uradalom egy része volt. Itt talán ezer holdnyi területet a százezerholdas gróf kiosztotta az arra jelentkezőknek 1—10 holdas parcellákban, mely területet az illető paraszt tartozott szőlővel és gyümölcsfákkal betele­píteni. és a földet a betelepítő telje­sen ingyen használhatta, de 10 év múlva minden térítés nélkül vissza­száll a betelepített terület a gróf birtokába. A szorgalmas parasztok szépen boldogultak a telepen és karácsony után volt a második szüret, amikor a hordókban összegyűjtött borseprő és a tör­köly a telepen levő szeszfőzdében kifőződött pálinkának. A szőlősgazdák sándorfalviak, sövényháziak voltak, akiknek ütjük hazafelé a Fehér tótól egészen Sövényházáig terjedő 20 ezer holdas akácerdőn vezetett keresztül. Egyszer egy hideg januári napon az egyik sándorfalvi gazda hazafelé igyekezett Kutyanyakról. Hátul a kocsiderékban két hordócska frissen főzött pálinkát vitt és éppen ebéd idején ért az erdőirtó sándorfalviak — ha kubikmunka akadt, akkor kubikusok — egy csoportjához. — Na, húzzatok egy-egy kortyot a pálinkámból! — mondta a gazda egy kis büszkeséggel és nagy jószívűséggel a favágóknak és odaadta a gumicsövet, hogy azzal szívjanak magukba egy-egy kis lélekmele­­gitőt. A favágóknak nem kellett biztatás, mindegyik jót húzott a friss pálinkából, aztán a gazda tovahajtott a maga utján. A bepálinkázott favágók azonban pár perc múlva mind rosszul lettek, annyira, hogy a 12 emberből hét rövid időn belül, irtózatos kínok között, ott a helyszínen meghalt. Az életbenmaradt öt pedig a szegedi kórházba került. Vizsgálták a pálinkát, hogy mi volt benne a méreg. A pálinka azonban teljesen kifogástalan volt. Csak a favágók gyomra volt annyira üres és szeszhez nem szokott, az egész szervezetük pedig annyira le­gyengült, hogy azt a normálisnál talán egy-két korttyal több italt nem bírták el. Megölte őket... Ilyen kondicóban, a nyomortól végsőkig elcsigá­zottan élt akkoriban az egész Csongrád megyei kubi­­kosság, és ha néha akadt szakmájukbeli kubikos­munka, akkor is hogyan jártak?... Öreg barátom, Kristó Nagy István hajdani gyógy­szerész meséli itt kinn az emigrációban, hogy valamikor a harmincas években, amikor Budapesten a Városliget felé igyekezett, észrevette, hogy az Andrássy ut és az Aréna ut kereszteződése környékén az úttest fel van bontva és a felbontott rész mellett embermagasságnyi földrakások húzódnak meg. Kiváncsi lett, hogy mit csinálnak itt és kik csinálják, odament hát a munkához. A kubikosok éppen ebéd­szünetet tartottak. Az egyik földhányás tövében üldögéltek és igen szomorú, lehangolt volt az egész társaság. Kristó Nagy István több ismerős, csongrádi kubikosarcot fedezett fel a társaságban. Azok is megismerték őt. Öreg barátom igy hát szívélyes barát­sággal érdeklődött, hogy mi baj, mi bántja őket? Egy igen értelmes arcú, a csoportvezető (népies nevén: bandagazda) vette fel a szót: — Tekintetes gyógyszerész ur, látja, milyen mélyről kell feltalicskáznunk a földet? És ezért a gyilkos munkáért kövméterenként csak 15 fillért kapunk. A legerősebb ember — már amilyen erőben mi vagyunk, csont-bőrként — se bir naponta tiz köb­méternél többet felhozni, és ebből a semmipénzből kell magunkat és családunkat eltartani. A munkaadónk a földművelésügyi minisztérium. — De hát ez szinte lehetetlen — kételkedett öreg barátom —, hogy a minisztérium ilyen keveset fizessen ilyen nagyon nehéz munkáért. — Jól tetszik mondani, tekintetes ur — válaszolt a bandagazda —, hogy a minisztérium ezért elég rendesen megfizet. Egy pengő és ötven fillért köbmé­terenként. — Hát akkor hogy értsem a panaszukat? —csodálkozott el Kristó Nagy István. — Úgy, hogy a munkát egy pengő 50 fillérjével köbméterenként, a miniszter unokaöccse „vállalta el”. Ő azt már előre kicsináltán tüstént tovább is adta egy nagyvállalkozónak egy pengő 20 fillérjével, keresve igy a munkán egy sZalmaszál keresztbetevése nélkül köbméterenként 30 fillért. De a nagyvállalkozó is meg akarta keresni minden munka nélkül a köbméterenkénti 30 fillér hasznot, ezért a munkát kövméterenként 90 fillérjével egy alvállalatnak adta át. Nos, a kövméterenként harminc filléres potyake­reskedés a mi bőrünkre kísértetiesen vonult tovább ennek a munkának a történetén. Az alvállalat továbbadta a munkát köbméterenként 60 fillérjével a ÉLET ÉS TUDOMÁNY ROKONUNK A CSIMPÁNZ? Már az ókori természetbúvárok észrevették, hogy az ember és az emberszabású majmok, mindenekelőtt a csimpánzok sok tekintetben nagyon hasonlítanak egymáshoz. Erről ki-ki maga is meggyőződhet, ha elidőzik az Állatkert majomházában a csimpánz ket­rece előtt. Rögtön szembetűnik, hogy ennek az állatnak az arcán ugyanúgy tükröződnek érzelmek (öröm, bánat, félelem, érdeklődés stb.), akárcsak az emberén. Előrenéznek a szemei, a kezein a hüvelykuj­jak opponálhatok, vagyis a többi négy ujjal szembeál­líthatok (ezt a majmok a lábukon is meg tudják csinálni, az ember azonbon nem), s bár meggörnyedve, de két lábon is tud rövidebb-hosszabb ideig járni. A hasonlóságokra, s ezáltal arra, hogy az emberszabású majmok a legközelebbi élő rokonaink, nemcsak az anatómiai (testfelépitési), az élettani, a viselkedési és az életmódot kutató vizsgálatok szolgáltattak könyvtárra való tudományos anyagot. Az elmúlt évtizedben, elsősorban a közelmúltban végzett biokémiai kutatások (az ember és a majom örökítő anyagának — DNS-ének —, valamint fehérjéinek összevetése) is emellett tanúskodnak. A szabályozó gének döntik el? Örökléstankutatók állapították meg: azt, hogy egy szervezetnek milyen a felépítése, a DNS-mole­­kulában levő úgynevezett Struktur- (szerkezeti) gének határozzák meg.Tőlük függ, hogy a test saját fehérjéinek milyen lesz az aminosav-sorrendje. Ha csongrádi munkásszakszervezetnek. Ez szintén lefogott a „saját költségeinek” fedezésére köbméte­renként 30 fillért, igy mire a munka a mi csoportunk­hoz jutott, az már csak 30 fillért kapott volna köbmé­terenként. De ebből le kellett vonni az utazásunk és felszerelésünk vasúti szállításának költségeit. így nekünk magunknak a valóságos kereset köbméteren­ként 18 fillér maradt. A bandám köbméterenként 3 fillért szavazott meg nekem azért a minden fizetés-esedékességkor késhegyig menő harcért, amivel ki kell verekednem, „el kell intéznem”, hogy a csoportom tagjai a köbméterenként megmaradó 15 fillérjeiket, aránylag kevés késedelemmel csakugyan meg is kapják. — Hát láthatja, tekintetes urunk — szólt közbe egy másik kubikos —, hogy az a hitványság, ami a mi keserves munkánk kiuzsorázásával történik, az nem tüzel bennünket nótára és jókedvre. Kristó Nagy István gyógyszerészben, öreg barátomban szinte felforrt a vér a felháborodástól és megígérte a kubikosoknak, hogy megpróbál bele­nyúlni az ügybe az érdekükben: beszélni fog Cicatricis Lajossal, Csongrád megye emberbarát főispánjával, hogy visszamenőleg kapják meg a köbméterenként egy pengő 50 fillért. — Bajosan fog az menni, tekintetes urunk, mert a miniszter a főispánnál is nagyobb! — vélekedtek a kubikosok. — És mindig az erősebb kutya a győztes. Félig igazuk is lett. Visszamenőleg nem kapták meg a tőlük elorzott munkabért, de a főispán közbelépése után már a rendes díjszabás szerint fizették munkájukat. így suhogott elég gyakran a sors korbácsa, a szegényemberek hátán csattanva, abban a „régi jó világ”-ban. ezeknek a géneknek a tulajdonságát meghatározó bázissorrend mutációval (ugrásszerű örökletes válto­zással) megváltozik, a szervezet azon részeinek (fehéijéinek) felépítése is módosul, amelyek ezektől a génektől függenek. A DNS-molekulában emellett regulációs (szabályozó) gének is vannak, amelyek nem a fehérjék összetételét, hanem azt határozzák meg, hogy a strukturgének mikor működjenek, milyen strukturgének működjenek egyidejűleg, illetőleg váltakozvá, s melyek maradjanak „csendben”, gátolt állapotban. A regulációs gének működése nagymértékben befolyásolja az élőlények fejlődését. A kutatók fölteszik, hogy az ember és a csimpánz közötti eltérések elsősorban nem az egyes strukturgének minőségi különbségéből adódnak, hanem abból, hogy néhány, a szabályozó géneket érintő örökletes változás következtében sok-sok strukturgén időbeli és mennyiségi működése a csimpánz esetében más, mint az emberében. Ezt támasztja alá az a régi megfigyelés is, hogy a csimpánzmagzat bizonyos szempontból hasonlít a felnőtt emberre. Koponyájának a térfogatához mérten nagy az agya, kicsi az állkapcsa, csupasz a bőre és egyenes a testtartása. Kezdetben nincsenek kiugró szemfogai sem. Mindezek olyan „emberi” tulajdonságok, amelyekkel a felnőtt csimpánz is föltehetően rendelkezne, ha strukturgén­­jeinek a működését a szabályozó gének a magzati fejlődés során és után nem a csimpánzra jellemző módon alakítanák. Az állatvilág törzsfájának az emberhez és a csimpánzhoz vezető ága — mint említettük — evolúciós értelemben viszonylag nemrég, mintegy 20 millió éve válhatott el egymástól. Az azóta támadt (Folytatás a 13. oldalon) Sima Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom