Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-08 / 15. szám
10. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ MIBŐL LESZ A CSEREBOGÁR? Irta: SIMA FERENC Nagy érdeklődéssel olvasom a New York-i rendőrség sok millió példányban kinyomott és osztogatott kis kézikönyvének egyik nekem jutott példányát, amelyben kitanitja a törvénytisztelő polgárt, hogyan védekezhetünk a bűntények, az utcai támadások ellen. New York közbiztonsága ugyanis olyan rossz, hogy ellene már könyvecskék millióival kell harcolni; a bűn annyira elharapózott, hogy a rendőrség — saját bevallása szerint is — tehetetlen. Itt az ideje tehát, hogy megtanítsák a polgárt; hogyan tud önmaga védekezni? Az első alapvető tanács, hogy az emberek lehetőleg ne közlekedjenek egyedül, különösen nők, öregek és gyerekek ne, és semmiképpen sem sötétedés után. Az ismertető könyvecske felsorolja azokat a helyeket, ahol olcsón, sőt esetleg ingyen lehet a karate és judó birkozófogásait megtanulni, és egyáltalán, hogy mik azok a védekező fegyverek, amiknek használata nem törvényellenes. Nagyon ajánlja a könyvecske például, hogy a polgár, ha veszedelmes helyen közlekedik (és minden hely veszedelmes), a kulcskarikát huzza az ujjára és egy kulcsot szorítson két ujja közé, mert igy fájdalmasan lehet ütni. Nagyon ajánlja a rendőrség a hegyesvégű esernyő hordását is, amivel a támadót könnyebb távoltartani. A rendőrség könyvecskéje, nézetem szerint természetesen némi kiegészítésre szorul. Elképzelhető például, hogy némely hetven éven felüli személy még kulccsal, sőt esernyővel sem tud eredményesen védekezni a támadó erőteljes fiatal rablók ellen, és lehet hogy ezek a rablótámadók olyan fenegyerekek, akik az öregeknél sokkal jobban ismerik a karate és judó villámgyorsan győztes fogásait. Ezek számára szükségszerűen kiegészítem a rendőrség adta jótanácsokat. Semmiképp se jáijanak egyedül az öregek, nők és gyermekek. Mivel nem mindig lehet önkéntes kísérőt találni, leghelyesebb, ha mindenki, aki teheti, kísérőt bérel, egészséges, erőteljes, izmos, lehetőleg lőfegyverrel is rendelkező fiatalembert, aki útjára elkíséri. Akik nem elég gazdagok ahhoz, hogy ezt egyedül tegyék, esetleg négyen-öten összeállhatnak és közösen bérelhetnek egy-egy ilyen kísérőt. A még szegényebbek megszervezhetik azt is, hogy lakóterületük környékén tartanak fenn ilyen egészséges fiatalokból álló védőszolgálatot, közösen összeadott pénzből. Ezeket a kísérőket — mivel nem ismerheti őket mindenki személyesen — leghelyesebb azonos szabású, színű, mintájú öltözékkel ellátni és olyan igazolványt, jelvényt adni nekik, amiről a polgár rögtön látja: ez az ember az ő védelmére szolgál. Ezek az egészséges fiatalok azután a kellő karate és judó tanfolyam elvégzéséről szóló bizonyítványt, valamint a kulcskarikák, hegyes esernyők és — biztos, ami biztos — lőfegyver birtokában sikeresen védhetnék meg a sétáló polgárt. Az egész csak szervezés kérdése. Ha kellő számú erre alkalmas fiatalembert találunk és kellő anyagiakat szánunk az eltartásukra, akkor minden utcasarokra, minden háztömbre juthat ilyen védő személyzet, ami nagyban megkönnyítené a rendőrség munkáját, amely igy több időt és energiát fordíthatna az önvédelmi könyvecskék írására és terjesztésére a lakosság között. Sőt, ha a polgár önvédelmét ebben az általam kiegészítésként javasolt formában sikerül kellően biztosítani és ezek a közönség pénzéből fizetett őrök a rendet meg tudják védeni, akkor...akkor talán a jövőben nincs is szükség az eddigi rendőrségre! A védekezési könyvecskéket gyártó és terjesztő rendőrséget fel lehetne oszlatni és a polgárok által bérelt rendfenntartó őröket el lehetne nevezni — rendőrségnek. Egyszerű az egész... A HUMORISTA SZEMÉVEL MIÉRT MÉRGES HENRY? Henry Kissinger vehemens természetéről számos legenda szól. Valahányszor csak felütök egy újságot mindig azt olvasom, hogy külügyminiszterünk mérges valamiért. A múlt héten éppen az első oldalt olvastam, reggelim felett, amikor feleségem megérdezte, hogy van-e egyetlen érdekes hir is az újságban. „Henry Kissinger dühös az alkalmazottjaira amiért egy újságíró hozzájutott az arab—izraeli tárgyalással kapcsolatos valamennyi dokumentumhoz.” „Furcsa” — válaszolta a feleségem — „Éppen most hallottam a televízión, hogy Kissinger mérges volt Ronald Reaganra amiért Reagan támadta őt a Szovjetunióval kapcsolatos detente-politikájáért.” „Lehetséges, hogy mindkettő miatt dühös ma.” A fiam mondja: „Hallottam a rádión, hogy Kissinger mérges volt Nixonra, amiért Nixon eskü alatt állította, hogy ő (mármint Henry) felelős a lehallgatott személyek listájának összeállításáért. Kissinger viszont szintén eskü alatt azt mondta, hogy neki meg Nixon adta a neveket.” Aztán a lányom jött hozzám: „Tegnap este a televízió hírekben mondták, hogy Henry mérges volt, mivel az oroszok támogatták a kubaiakat Angolában. 1 Azt mondta, hogy ha az oroszok igy folytatják, akkor ő valóban mérges lesz és nekik felelniük kell majdtetteikért.” A feleségem közbevágott: „A fodrásznál hallottam, hogy Henry ismét mérges volt, mert a kocsija rossz helyen parkolt amikor a Fehér Házból hazafelé indult pár nappal ezelőtt.” Erre a fiam: „Az egyik barátom az iskolában mondta, hogy Henry mérges volt, mert most nem képes olyan könnyen elérni az elnököt mint régebben, amikor nemzetbiztonsági tanácsadója volt.” A lányom ismét megszólalt: „Legjobb barátom a Washington Postnál dolgozik. Ö mondta, hogy Henry mérges volt amikor azt a vezércikket olvasta, amely szerint ő túlságosan vehemens és gyakran mérges.” Erre én: „Nem hiszem, hogy különösen zavarná Henry Kissinger nagy természete. Végül is ő külügyminiszterünk csupán. Ha persze hadügyminiszter lenne, akkor valóban ugyancsak aggódhatnánk vehemes természete miatt.” „Joseph Kraft azt állítja, hogy Henry mérges a hadügyminiszterre amiért annak nagyobb a befolyása az elnökre, mint neki” —válaszolta a feleségem, ha már a hadügyminiszternél tartottunk. „Evans és Novak nemrég éppen mondották, hogy Henry mérges., mert nem tudta Rumsfeldet kifúrni ugyanúgy ahogy régebben sikerrel kifúrta Schlesingert” — tettem hozzá. Mire a fiam: Rolling Stone az egyik cikkében azt állítja, hogy Henry most valóban mérges a Kongresszusra, amiért azok, valahányszor a Capitol Hillre kell mennie, arra kérik, hogy esküdjön meg, hogy nem fog nekik hazudni. Henry úgy gondolja, hogy a Kongresszus jobban megbízhatna benne.” A feleségem folytatta: „Egy ruhaüzletben voltam Georgetownban és az eladónő mondotta, hogy Nancy Kissinger, (Henry felesége) éppen előttem vásárolt és elpletykálta, hogy Henry nagyon mérges volt tegnap reggel, mert a villája hátuljánál valakit látott. A Titkos Szolgálat emberével fél óráig kiabált.” A lányom szólalt meg ismét: „A Newsweek magazinban olvastam, hogy Henry olyan mérges, hogy esetleg már a választások előtt lemond.” A fiam igy válaszolt: „A Time magazinban viszont azt írják, hogy egészen mérges, igy elhatározta, hogy csakazértsemmond le, hadd lássa mindenki, hogy nem lehet őt csak olyan könnyen megfúrni.” „William Safire azt mondta, hogy Henry maga felelős a legtöbb a Külügyminisztériumból kikerült titkos információért és, hogy nagyon mérges amikor a kicsempészett dokumentumok vagy az információ sorra jellennek meg az újságokban.”-mondja a feleségem. „Éppen itt olvasom'-mutatok az újságra, ami a reggelim mellett fekszik: „minél mérgesebb Henry, annál jobban mosolyog a fényképészeknek. Amikor nem mosolyog, az azt jelenti, hogy nem mérges.” A feleségem szimpatizált Kissingerrel: „Azt hiszem, hogy bárkinek joga van egy olyan pozícióban, mint Kissingeré, mérgesnek lenni. Neki semmi sem jó és mindenki őt szidja mindenért.” „Ugyan”-vá!aszoltam: „Azért szidják őt mindenért, mert ő ínaga vállalja a személyes felelősséget mindenért. Mindent ő akar csinálni. Amikor meg kiderül, hogy valami rosszul sült el, akkor meg mérges.” A lányom szólalt meg: „Azt hiszem, hogy rájöttem miért mérges olyan gyakran Henry.” „Miért?” -kérdeztem. ,, Senki soha nem kívánt neki egy valóban jó napot.” Art Buchwald VIRÄGVASÄRNAP Virágok hullnak még a sárga homokra S haldoklásban is zöld pálmalevelek. Virágok sziromporán lépdelt a férfi Szamara hátán — halálba menet. Nefelejcs színű volt az afrikai ég Forró szél sodort homokfelleget És a narancserdőn túl kitárta kezét Áldón a férfi — halálba menet. Király volt ő még, a szegények királya, Nem emeltek rá durva köveket, Palástja volt a vágy narancsszin mosolya S lehunyta szemét — halálba menet. Bomola György
