Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-01 / 14. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL MAGYAR HONFOGLALÓK A MISSISSIPPI PARTJÁN SpeUetich Paula naplója Összeállította: ÁCS TIVADAR XIV. XV. FEJEZET 1857-58. VALLÁSI NEVELÉS. Szegény apám úgy vélekedett, hogy a legprimitívebb oktatás is jobb, mint leányait amerikai szellemben nevelni, mert ez tényleg képtelenné tett volna bennünket, hogy a magyar viszonyokat megszokjuk. Tehát otthon tanultunk az ő vezetése mellett, hittant is, de csak szóbelileg, persze az ő férfi esze nem terjedt ki az apró részletekre. Így történt, hogy egy hittérítő betévedt hozzánk és vallási elveink után kezdett kérdésekkel fagatni. Lenke is ott volt, de becsülettudóan háttérbe vonult és bámult, mig én beszéltem. ,,Mi azt valljuk, hogy egy Isten van. Vallásunk főalapja: ne tedd másnak azt, amit magadnak sem kivánsz.” Hamaijában ez jutott csak eszembe a vallástanból. Erre a hittérítő őszinte szánalommal megsimogatta a fejemet s mintegy magába dörmögte: „Szegény sötétségbe merült gyermekek, bizonyosan zsidók”. Ezzel szép hosszú I szónoklatot hallatva, kis vallásos könyvet nyomott a kezembe és eltávozott. Midőn ezt elmeséltem atyámnak — okulva az eseten — kibővítette hittani' előadásait. Kiterjeszkedett Krisztus életére és tanaira. Néha Sheldonék is tartottak előttünk vallási előadásokat és oda kölcsönözték nekünk a bibliát, melyet én ismételve elolvastam és többször is egy héten. Sheldonék szívessége folytán a vasárnapi könyvtár kölcsönfüzeteit olvastuk. Később a Biblia Társaság révén egy Uj Testamentum birtokába jutottam. Ennek következtében valóságos vallási rajongásba estem. Pár hétig feledve voltak a szép haza és a földi nagyravágyás. Ez időben csak az égnek éltem, melyet megérdemelni egyedüli vágyódásom tárgya volt. Ezzel befejeztem kifejlődöttebb lelki életem első jelenségeinek visszaidézését. XVI. FEJEZET 1858. ANYÁM HAZAUTAZÁSA Eközben letelt városi házunk bérlete és mi elhagyva a szép blufi villát, a Mississippi mellett levő csúnya kis házba mentünk lakni. Szegény anyánk pedig junius 24-én útnak indult Magyarországba Weglinével, hogy visszatéijen otthoni rokonaihoz. Ez az egész család nagy megkönnyebbülésére szolgált. De az ut fáradalmai, mire Bécsbe érkezett, annyira megviselték, főleg az idegeit, hogy pár hétig Döblingben kellett őt tartani és állapota lecsillapultával lehetett csak vele Szabadkára menni. Itt atyám házában, nagyanyám mellett helyezték el, hol folytonos felügyelet mellett még 32 évig élt. Most tehát Lenke és én, megfosztva minden női felügyelettől, egészen elhagyatottak voltunk. A konyhai teendőket Telsaj Wessel végezte, mig én és férfi testvéreim kiszolgáltuk apámat, kit a rettenetes sorscsapások egészen megtörtek és végül epelázat kapott, ami teljesen elgyengítette. így mult el a szomorú nyár és beköszöntött a szomorú tél. Apám a legnagyobb szigorral folytatta tanításunkat. Tudom, hogy nehéz volt pl. a hallgatás feladata: aki egy szót szólt vagy beszélt, 10 krajcárt fizetett a közös kasszába. Nagy súlyt fektetett a szépírásra, a fiuké elég jó volt, különösen Adié, ki fivéreim között a legszebb és legkedvesebb volt. Én, ha vigyáztam, úgy Írtam, mint a nyomtatás. De rendszerint úgy, mint most, túl apró betűkkel és nehéz volt írásomat elolvasni. Térképeket rajzoltunk, számoltunk, fennhangon olvastunk. Atyám a fiukat latinból is oktatta, de én mindig jelen voltam. Diktált a történelemből és mesélt belőle a régiek vonzó élénk modorával. 9 éves koromban már egészen klasszikus ismereteim voltak. Egy alkalommal, nem tudom melyik emigráns vetődött be hozzánk, ki ugyancsak bámulva nézett rám, mikor valami egyszerű kérdésre latin közmondással feleltem. Valószínű, hogy ezzel latin tudományom ki volt merítve, de ő ezt nem tudhatta. Apámtól és a jó magyar uraktól megszoktam a latin idézeteket és az amerikaiaktól eltanultam, hogy mindenre a biblia egyik mondatával feleljek. Ha most ezt a furcsa társalgást visszaidézni tudnám, különösen ez lenne naplóm egyik legkacagtatóbb része. Egészségünk fenntartása végett délutánonként az erdőbén sétáltunk, vagy havat lapátoltunk, behordtuk a fát. Ezt legtöbbször szegény apám aprította fel, miután az egyetlen béresnek elég dolgot adott a 9 ló, 60 sertés, 6 tehén ellátása. Esténként fivéreim olvastak, Lenke korán aludni ment, én többnyire palatáblámra rajzolgattam kutyákat, katonákat. Egyszer pedig a következő jelenetet vetettem papírra: Egy magaslaton, melyhez lépcsők vezetnek, én ülök, mint Magyarország királynéja, egyik Kossuth fiú oldalán és előttem diszmagyarba öltözött magyar urak hajlonganak. Ez a rajz éveken át megvolt, de végre mégis elveszett. Ilyen gyerekes ábrándokat szőttem. Hogy megszokjuk a nyilvános szereplést, melyet elsajátítani — amerikai fogalmak szerint — a nőknek is feltétlenül szükséges, atyám elvitt bennünket az iskola épületében kéthetenként ismétlődő előadásokra, melyeken rövid színdarabokat és szónoklatokat mondtak el. Többek közt fivéreim is. Én pedig verseket szavaltam nagy lelkesedéssel, választásom többnyire szomorú, vagy hazafias költeményekre esett, többek között „Casa Bianca” - „Teli William” „A Waterlooi csata” stb. , (FOLYTATJUK) ZABRÄLÄS (Folytatás a 9. oldalról) pedig már elköltöttem. — Ne féljen semmit, Kótászné, tudom én, hogy mit kell mondanom — felelte Ella. — Nagyon köszönöm, nagyságos asszony... — hálálkodott Kótászné — tudtam, hogy nem tetszik elhagyni engem. — Nem, nem, nyugodt lehet. Ella lakásán tényleg megjelent a Demokratikus Nőszövetség három tagja és közölték, hogy keresnek egy barokk szekrényt, mert a gyanú a takarítónőre irányul, Kótásznéra, aki ide is jár takarítani. — Oh, milyen előkelő darab — áradoztak, mikor meglátták a kis szekrényt. — Nem tőle vette, elvtársnő? — Ez a kis barokk szekrény már tizenöt éve áll itt a lakásomban — felelte egyszerűen és kimérten Ella és elfordult, jelezve, hogy ezzel részéről az ügy be van fejezve. — Akkor bocsánat, csak azért jöttünk ezt tisztázni — mondták a hölgybizottság tagjai. — Sajnáljuk, hogy meggyanúsítottuk a takarítónőt... Ella felkapta a fejét, egy gondolat villant fel az agyában: — Azt a szegény asszonyt...Hogy jóvátegyék a gyanúsítást, valamivel meg kellene ajándékozni, éppen szülés előtt áll, milyen boldog lenne, ha egy mózeskosarat kapna. Nem lehetne erről szó? Hisz olyan szegény! — Úgy van! Meglesz a mózeskosár! — hangzott az egyöntetű válasz. TiTOKGY Arak (Folytatás a 10. oldalról) Mielőtt átmentünk volna a következő munkahelyre, Zankel megkért, hogy vegyek fel gumicsizmát. Igaza volt: egy olyan csarnokba léptünk, ahol magasan állt a viz a padlón. — Valószínűleg itt folyik nálunk a legnehezebb munka. Itt készülnek a kiszivárogtatásra szánt tikok. — A kormányzat kiszivárogtatásra szánt titkokat rendelt önöknél? — érdeklődtem meglepetten. — A legfontosabb gyártmányaink közé tartoznak. Magas beosztású kormányzati személyiségek állandóan szivárogtatnak titkokat a sajtónak és úgy tesznek, mintha meglepné őket, ha a titokra fény derül. Kifejlesztettünk egy speciális konténert, amely szilárd állapotban tartja a titkot, amig csak úgy nem döntenek, hogy ki kell szivárogtatni. Ekkor nem kell mást tenni, mint megnyomni ezt a gombot, a titok feloldódik és kiszivárog az egész városba. — Fantasztikus — csak ennyit tudtam mondani. — Igen, ez nagy cikkünk. Tény azonban, hogy Henry Kissinger, Pat Moynihan és a CIA tevékenységét vizsgáló kongresszusi bizottság aktivitása miatt nem tudunk raktárkészleteket tartani kiszivárogtatható titkokból. TÚLNÉPESEDÉS: A BAJOK FORRÁSA? WASHINGTON — A 15 éven aluli gyerekek halálának elsőszámú oka a rák, közli egy most publikált tanulmány. Azonban azt is hozzáteszik annak irói, hogy részben a népesség növekedése is hozzájárult ehhez. A tanulmányt három környezetvédelmi szakértő készítette. A tanulmány cime: „A népesség Problémáinak 22 Dimenziója.^ Thomas Maitus múlt században nagy népszerűségnek örvendő nézetei először csak a túlnépesedés következtében fellépő éhezést hangsúlyozták. A mai kutatók azonban rámutatnak olyan veszélyekre is mint a járványok és az infláció. A modern társádalomban végbemenő emberi változások és a technológia fejlődése olyan változásokat okoz a társadalmi környezetben, amelyek eredményeképpen egyre többet termelünk mindenből, hogy egyre jobban és nagyobb mértékben elégítsük ki az emberek növekvő igényeit. Ez a folyamat azonban nemcsak az emberi szükségletek kielégítését jelenti, hanem egyúttal hozzájárul a halálesetekhez és a betegségekhez is. „A környezeti tényezők hatása a rákos megbetegedésekre elsősorban a kémiai anyagok növekvő használatával függ össze” — állítják a kutatók, majd figyelmeztetnek arra, hogy a rák jelenleg az ipari társadalmak legrettegettebb betegségévé vált.
