Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-04-01 / 14. szám
fii*r '/■» f» SZTÁLIN ANYJA FÉLRELÉPETT Irta: SIMA FERENC 12. OLDAL_______________________________________________MAGYAR HÍRADÓ Magas .őrt megérve, 93 éves korában nemrég hunyt el Párizsban Josep Davricery orosz nemzetiségű nyugalmazott francia alezredes, a becsületrend lovagja és egész sereg más, magasrendű kitüntetés birtokosa az első világháborúból, amelyet vitézül végigverekedett, közben 1916-ban kémküldetést is végezve Spanyolországban. A háború után uj hadirepülőgéptipusok szerkesztésén munkálkodott, és közben Íróként sem volt jelentéktelen. Mindez szép tőle, de talán mégsem indokolná, hogy személyével külön cikk keretében foglalkozzam. Ezt személyének egy egészen más nevezetessége indokolja. Josef Davricery ugyanis egész életében következetes kitartással azt állította magáról, hogy ő — féltestvére Josef Visarianovics Sztálinnak, a Szovjetunió néhai, véreskezű diktátorának. Hogyan volt lehetséges kettőjük féltestvéri mivolta? A részleteken soha semmit sem változtatva Josef Davricery ezt igy beszélte el számos alkalommal: — Én az életem első emlékeitől kezdve a gruziai Gori városában, urigyerekként éltem a cári Oroszországban, Gori rendőrkapitánynak és feleségének fiaként, testvértelenül. Tizenhét éves voltam, amikor anyám egy akkor még gyógyíthatatlan betegségbe esett. Amikor közeledni érezte utolsó óráját, odahívott a halálos ágyához és kezemet szorongatva, elhaló hangon ezeket mondta el nekem: — Egy nagy titok van közöttünk és lelkiismeretem nem enged úgy meghalni, hogy ezt ne tárjam fel előtted... Én nem vagyok a te szülőanyád... Nekem a természet nem engedte meg, hogy valaha is anyává válhassak. Amikor ez bizonyossá lett: befelhőzte házasságunk egét apáddal, mert mindketten nagyon szerettünk volna gyermeket. Nem is tudtuk elképzelni az életünket úgy, hogy ne legyen kisgyermekünk. Attól azonban mindketten viszolyogtunk, hogy egyszerűen egy vadidegen gyermeket fogadjunk örökbe, legkézenfekvőbben a lelencházból. Sok tépelődés után apáddal abban állapodtunk meg szépen, hogy olyan gyermekünk legyen, aki legalább a lehetséges egyik ágon. tehát apai ágon a sajátunk, vagyis akinek ő legyen a természetes apja. Belegyeztem, hogy apád ezért házasságtörést kövessen el, csak azt kötöttem ki, hogy végig közvetlen szemtanúja lehessek, amikor ez végbemegy. Most már annak a nőnek a kiválasztása következett, akivel ez a házasságtörés megtörténik, akit apád a jelenlétemben teherbeejt. Választásunk a jóképű, fiatal bejáróasszonyunkra, Dzsugaszvili helybeli foltozóvarga feleségére esett, akinek már volt gyermeke, tehát affelől igy már biztosítva voltunk, hogy nem meddő, mint én. Jól ismered, hiszen ma is ő a bejáróasszonyunk, akit te Natasa néninek hivsz. Hátra volt a kérdés, hogy beleegyezik-e tervünkbe? Nagyon meglepődött, amikor apád jelenlétében én, a feleség tettem meg neki ezt az ajánlatot. Előbb vonakodást mutatott, a fejét rázta, arról meg semmiképpen sem akart hallani, hogy mindennek az én szemem láttára kell végbemennie. De mikor már csak az én szemtanuságom volt a főkifogása, ebből már láttuk, hogy lényegében kötélnek áll. Végül 20 aranyért bele is egyezett, hogy azon nyomban megtörténjék a hatszemközti pásztoróra, aztán ha teherbe esik a férjemtől, vagyis apádtól és világrahozza gyermekét, úgy elválasztás után, amikor már nem szoptatja tovább, akkor átadja nekünk nevelésre és a mi nevünkre íratjuk, mint sajátunkat, ő pedig további száz aranyat kap érte, vagyis...teérted. Mi azonban előbb még azt is kikötöttük, hogy esküdjék meg rá: ettől a naptól mindaddig, amig a teljessége már biztosan be nem következett, a férjével nem folytat házaséletet, hogy igy kétségtelen legyen a férjem apasága. A ravasz Natasa erre azt felelte, hogy a félje nagyon erőszakos természetű, nem tudja őt távoltartani magától, hacsak — be nem avatja, hogy miről is van szó valójában. De mert a férje kapzsi ember, kell neki minden pénz az italra, ő biztosra veszi, hogy egy másik húsz aranyért beleegyezik, hogy a felesége mástól legyen terhes. Hogy kitől, ahhoz semmi köze, hiszen a születendő gyerek úgy sem marad őnáluk. így hát megkapta a külön húsz aranyat a férje beleegyezésének dijául, és csak ezek után zajlott le ott előttem a pásztorórájuk, melyet követő napon Natasa közölte velünk, hogy a férje beleegyezett a kikötésünkbe. Azután elmúlt egy jó hónap, amikor Natasa tudomásunkra hozta, hogy ő bizony nem lett terhes. Újabb húsz aranyért megismételték hát előttem a pásztorórát. De újabb egy hónap múlva Natasa megint azt hozta tudtunkra, hogy ő megint csak nem esett teherbe. Mi a férjemmel, vagyis apáddal ekkor gyanakodni kezdtünk: Natasa maga intézi úgy, hogy ne maradjon terhes, csak a hatszemkőzti pásztorórákat akarja 20-20 aranyért havonta ismételgetni, akár EMLÉKEZÉS 100 ÉVE HALT MEG DEÁK FERENC Deák Ferenc 1838-ban kezdte meg politikai pályafutását, mint képviselő, aki szabadelvű nézeteit hangoztatta. 1847-ben ő állította össze az ellenzék egységes programját, követelve a parlamentarizmust és a mérsékelt reformokat. 1848-ban igazságügyminiszter lett, és a Batthyány-kormányban a legmérsékeltebb irányzatot képviselte. A szabadságharc bukása után visszavonultan élt. 1854-ben került Pestre. Deák, a liberális nemesség kimagasló reformkori politikusa, legközelebb a középnemességhez állt, de az 50-es években még nem volt ennek vezére. 1850-ben ugyanis visszautasította Schmerling igazságügy-miniszter meghívását, hogy vegyen részt Bécsben törvényelőkészítő munkákban, és ezzel világosan kifejezésre juttatta, hogy komolyan értelmezi a passzivitás politikáját; de ez még nem jelentett kiállást a ,,■48-as alap” mellett. Deák maga is nagyfokú tájékozatlanságban volt az 50-es években: még nem látta azokat a lehetőségeket, amelyek kibontakozhatnának az adott helyzetből. Csak egy vonatkozásban volt ebben az időszakban is határozott állasfoglalása: elitélte a kossuthi 49-es függetlenségi politikát, és szembeszállt minden olyan törekvéssel, amely ismét a forradalom utján kívánta felszabadítani az országot az abszolutizmus uralma alól. Ekkor tulajdonképpen az emigráció politikájával való következetes szembeszállás volt Deák politikájának határozott sarkpontja. Tízesztendős kísérletezés után 1859-ben végre kimúlt a Bach-rendszer. A növekvő belső ellenállás egy éven is át. Ezért megbeszélésünk szerint apád szilárd határozottsággal közölte vele, hogy most pedig újabb húsz aranyért a harmadik és utolsó próba következik, és ha az eredmény most is elmarad, akkor ővele többé nem is próbálkozik. Van más nő is Goriban, akivel megegyezhetünk. Natasa értett a szóból, és mikor elkövetkezett az ideje, alázatosan közölte velünk, hogy mostmár teherben maradt és gyermeket vár... Hogy el ne felejtsem, még arra is megeskettük Natasát, hogy az egész megállapodásunkról mindenki előtt hallgatni fog egész életében, mint a sir... Aztán annak rendje-módja szerint megszült téged és pár hónapos korodban hozzánk kerültél. Azóta én neveltelek, mint édes gyermekemet. Ez a történet volt az én nagy titkom teelőtted — fejezte be vallomását nevelőanyám, aki aztán hamarosan meg is halt. — Amiket velem közölt, igen nagy hatással volt rám — folytatta Josef Davricery. — Halála után a nevelésem elhanyagolódott. Vérszerinti apám, a rendőrkapitány úgy volt vele, hogy tizenhét éves fiának már teljes szabadság jár. Élve ezzel a szabadsággal, a bejáróasszonyunkkal, Natasa nénivel közöltem: tudom, hogy ő a szülőanyám és szeretném megismerni a féltestvéreimet is. Össze is hozott velük. Leginkább a szintén Josef nevű mostohabátyám, a későbbi Sztálinnal barátkoztam össze. Már akkor is nagy forradalmár volt és hatása alá kerülve én is az lettem. Mint ifjú forradalmár, belekerültem a cár élete ellen tervezett merényletbe, amely azonban meghiúsult és külföldre kellett menekülnöm. Mivel tudtam franciául: Franciaországot választottam, ahol sikerült bejutnom az egyetemre és fordítóként mellett főleg a külső kudarc buktatta meg. A rendszer messze erején felül költött a hadsereg és a nagy hivatalnoki gárda fenntartására. Mégis: az első nemzetközi összeütközésnél kiderült, hogy hadserege gyenge, és Ausztria nemzetközileg elszigetelődött. Amikor 1859-ben kitört a franciák által támogatott olasz—osztrák háború, a rosszul vezetett osztrák hadsereg Solferino mellett döntő vereséget szenvedett. A nagy katonai kudarc után Ausztria kénytelen volt lemondani Lombardiáról és Közép-1táliáról. A nagy katonai kudarcot betetőzték a belső bajok: a monarchia államadóssága katasztrofális arányokban megnőtt, megbomlott a bevételek és kiadások egyensúlya — államcsőd fenyegetett. Magyarország igen helyesen válaszolt az eseményekre. Ez a folyamat már korábban, a magyar nyelv és a magyar divat hangsúlyozásával kezdődött el. A háború alatt Kossuth és Garibaldi nevétől volt hangos az ország. Tüntetések követték egymást. A népi mozgalmaktól való félelmükben az udvar és az ókonzervatív vezetők között megegyezés jött létre: ennek alapján Ferenc József 1860 őszén kibocsátotta a birodalmi alkotmányt, az un. „októberi diplomát”. A diploma az addigi centralísztikus kormányzati elvvel szemben az arisztokrácia által képviselt föderalisztikus elvet helyezte előtérbe: ennek megfelelően az egyes tartományoknak a belső igazgatásában nagyobb önkormányzatot biztosított. Magyarországon visszaállították a helytartótanácsot, a kancelláriát és a megyerendszert. A közigazgatásban ismét bevezették a magyar nyelvet. Az októberi diploma és az ezt követő februári pátens után a hazai népmozgalmak nem csökkentek, hanem erősödtek. (Folytatás a 14. oldalon)
