Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-01 / 1. szám
MAGYAR HÍRADÓ 13. OLDAL ŐSEINK NYOMÁBAN BOTOND VEZÉR Irta: HALMI Ezt a kis történelmi tanulmányt Botond fiamnak ajánlom, ki egész fiatalon, 1956-os forradalom után jött velünk Californiába és sürgetett Botond vezér történetének megírására, kitől nevét kapta. Igaz, már a keresztelésnél egy kis hiba csúszott be, mert mikor a keresztmamák bemondták a szertartást végző papnak a „Botond” nevet, levette szemüvegét s ennyit mondott: „Az Egyház Botond szentet nem ismer, ez pogány név”. Majd felütötte a naptárt és ellenkezést nem tűrő halmi dezsö hangon kijelentette:-,,A fiú neve pedig Mihály lesz”. — így lett a fiam Mihály, de csak papíron, nekünk mindig csak Botond maradt. Sajnos itt az iskolában és egyéb hivatalos helyeken megint baj volt a Botond névvel, mert az amcsik nem tudták azt kiejteni, volt ő „Batand”, „Batund”, „Barund”, mig végül megelégelte a sok „pár me”-t és ma David névre hallgat. De álljon itt a történelem. Anonymus nyomán. „Árpád vezér...nagy földet ada minden lakosaival együtt Tosunak, Lélu atyjának és anyai nagybátyjának Kulpunnak, Botond atyjának. Árpád és előkelői tanácsot tartva azt végezék, hogy Szálán vezérért sereget küldjenek túl a Dunára, Bolgár-Fejérvár ellen. Mely seregeknek fejeivé és vezéreivé lőnek rendelve Lélu, Tosu fia, Bulsu, Bogát fia, Botond, Kulpun fia.” Ebből megtudjuk, hogy a Zalán bolgár fejedelem ellen küldött magyar seregnek egyik vezére Botond volt. — A két sereg egy Duna menti síkon találkozott s a harc magyar győzelemmel ért véget. „Akkor Lélu, Bulsu, nemkülönben Botond elindult, diadalt nyerve, tábort ötének a Duna mellett, kissé alább a mezőben éS minden bolgár és görög foglyot eléjök vezettetének, kiket is vasraverve Árpád vezérnek Magyarországba küldének.” „Másnap Bolgárország vezére követeket küldve különféle ajándékokkal Lélu, Bulsu és Botondhoz, könyörögvén nekik, hogy békéljenek meg.” Majd Anonymus igy rója meg a hiszékenyeket: „...higyjetek a hegedősök csacska énekeinek és a parasztság hiú meséinek, kik a magyarok vitézi tetteit és hadait mind a mai napig sem eresztik feledségnek. Sőt némelyek mondják, hogy Konstantinápolyig mentek s Botond Konstantinápoly arany kapuját bárdjával bevágta...a parasztok hiú meséiből hallottam, azért jelen munkámba Írni nem akartam.” (A magyar honfoglalás története a regősök ajkán élt tovább, de az Egyház meghallani nem akarta, hanem az éneklőket kivégeztette, az írott szöveg pedig máglyára került.) A Botond» legenda a nép ajkán élt mind a mai napig és azt a Képes Krónika is ábrázolta. Látni, amint Botond kardjával mellbeszurja a görög harcost és a háttérben látható a bevert, aranykapu. „Bulsu, Lélu és Botond..Zágráb várát bevevék.. Árpád vezér udvarába megjövének..lőn nagy öröm a vezér egész udvarában.” „Zultu vezér öröködéséről. Zultu 13 esztendős vala..némely országbirákat rendelének a vezér alá, másokat pedig a sereg vezéreivé tőnek, kikkel különböző országokat dúljanak, kiknek nevei ezek valának:I (Lélu, Tosu fia, Vér-Bulsu, Bogát fia, Botond, Kulpun I fia. DEZSÖ Lélu és Bulsu fogságba jutának és az Inn folyó mellett felakasztva ölének. Botond és a többi magyar vitézek, kik közülök még megmaradónak.. vakmerőén és emberül megállónak, egymástól nem válónak el..és sebhedt oroszlánokként tombolva, rohanva a fegyver közzé, ellenségeiket rettentő öldökléssel leverék.. Zultu vezér pedig haragra geijede, mindazok kedvéért és pénzéért, mind Lélu és Bulsu haláláért is, elkeseredett szívvel nagy sereget külde Atho német király ellen, melynek fejeivé és vezéreivé tévé Botondot, Kulpun fiát, Zobolsut, Eleud fiát és Urkundot, Euse fiát..Azután pedig Botond, Kulpun fia és Urkun, Euse fia, az említett nemzeteket mind legyőzvén, szerencsés diadallal visszatérnek saját országukba. Akkor Atho német király cselt vete a Rajna folyó mellett és őket országa minden erejével megtámadván, közölük soka leöle. Boton és Urkun és a többi sereg inkább akarván a harcban meghalni, mintsem a nyert diadalt elveszítsék, ellenségeiket akkor makacsul megnyomják s azon ütközetben egy igen nevezetes nagy vezért megölnek, másokat megsebesítve megszalasztanak, kiknek zsákmányait elragadozzák és azután nagy diadallal térnek meg saját országukba. És midőn Botond és Urkun Pannónia földjére vígan visszatérnek, Botond azután a háború hosszú fáradtságában eltörődve csudálatosán kezde gyengülni, a világból elköltözék és eltemeték a Vereucea folyó mellett. Hanem azt tudja meg minden, aki tudni akarja, hogy a magyar vitézek ezen és a több eféle háborúkat Tuksun vezér idejéig viselték.” Ennyit ir Anonymus Botondról. Ma már tudjuk, hogy a „névtelen” szerző Pósa püspök volt, kinek mellképe is előkerült az iniciálék átvilágítása közben. Eddig Anonymust királyi jegyzőnek tartották, találgatva, hogy melyik Béla királynak lehetett a jegyzője, mert 1061 — 1270-ig teijedő időben négy Béla nevű király uralkodott. Dr. Karsay Géza kutató szerint Domonkos-rendi szerzetes volt, ki magas kort elérve, egy kolostorban irta meg a „Gesta Hungarorumot”. De kinek az utasítására, vagy talán a maga jószántából? Emléket akart hagyni a nemzetre, megörökítve apáink dicsőségét, melyet a kereszténység ki akart irtani? Úgy érzem, két malomkő között őrlődött, nem akarva megtörni az Egyház rendelkezéseit, másrész büszkeséget vallott ősei iránt. Mi, utódok hálásan gondolunk rá, mert ha nem papi ember Írja meg történetünket, akkor talán még ez sem volna. A későbbi történetírás nem sokat foglalkozik Botond vezérrel. Az Asztalos—Pethő, „A Magyar Nemzet Története” c. mű igy ir: „Nyugat- és Dél-Dunántulon a Horkák törzse. Dél-Baranyában és Bácskában a Botond törzse..szállt meg. A balkáni hadjáratok a Horka, Botond és Gyula törzsek érdekkörébe estek Bulcsu Horka már előbb a dunántúli törzseket (Lél és Botond népét) a maga érdekkörébe vonta. Amikor Géza uralomra lépett, egyes törzsek már erősen függetlenítették magukat.” Ha a fenti történelmi adatokat alapul vesszük, meg kell állapítanunk, hogy a Botond vezér nevéhez fűzött legenda, jobban mondva történetek, egy élő, valamikor létezett személy köré fonódnak. Botond már a honfoglalás idején, tehát Árpád vezérsége alatt, vezető szerepet tölt be és feltétlenül olyan tulajdonságokkal rendelkezett, melyek egy harcedzett katonának jellemzői. így a feltétlen engedelmesség feljebbvalója iránt, kiváló harcos volt és értett a hadviseléshez. Pánikszerűen soha nem menekült, hanem veszélyeztetett helyzetekben is megállta a helyét. Bajtársias volt, ki katonáit soha cserben nem hagyta. Szerintem Botond 878 körül Etelközben születhetett. Anyja nevét nem ismeijük, ellenben tudjuk, hogy apja Kulpun volt. Abban az időben nem volt vezetéknév, illetve a honfoglaló magyarok ilyet nem használtak, ezért utalnak minden esetben az apa nevére is. Mint Botond, Kulpun fia. A honfoglaláskor egészen fiatal férfi, harcos lehetett, talán 17—18 éves, ki már ekkor kitüntette magát, hiszen Árpád bizalmát élvezte és tapasztalt harcosokkal együtt, nagy csapategységek vezetésével bízta meg. A Nyugat-Európa ellen vezetett hadjáratokban, minden alkalommal Vér-Bulcsu mellett halad. Téves és a német sovinisztikus történetírás eredménye az a tanított „dogma”, mintha az augsburgi csatamezőn minden magyar elesett volna. Tény, ebben a csatában a magyarok nagy vérveszteséget szenvedtek, azonban egy csapatrész, Botond vezetése alatt megmaradt. Ezek nem Magyarország felé, a sokkal jobban megerősített és a német nehézlovasság által védett csatamező keleti része, hanem az alig védett nyugati oldalon törtek át és nagy kerülővel tértek haza. Botond és törzse a Dél-Vidék védelmét látta el. A vezér magas kort ért meg és valahol az ország déli részén fejezte be életét. A Vereucea folyó mellett temették el. (Szerintem Verőce helységről lehet szó és Botond idejében a Dráva mellékágai képezhettek egy kisebb folyót, melyet Anonymus Vereucea néven említ.) Szómagyarázat: Szálán—Zalán, Lélu—Lehel, Tosu—Tas, Bulsu—Bulcsu, Zultu—Zsolt, Atho— Ottó, Zobolsu—Szabolcs, Eleud—Előd, Euse—Őse, Vereucea—Verőce, Tuksun—Taksony. KENYÉR Tudom én — nem hűl ki belőlem soha a hétköznapok gondja a magamé és másé amit az élet feldob hozza az ty nap némán szivembe oltja vedd és cipeld enélkiil értelmetlen minden lépted s pihenned sincs miért ez termi meg suta örömeid olyan ez mint hajdani kenyér amit papírba csomagolva vittél a gyárba az építkezésre friistökidőben kibontottad s leülve a fal szögletébe ettél hogy megtelj ly erővel hogy gondjaiddal megbirkózhass — kenyeret eszem gonddal élek előttem öröm araszolgat Demény Ottó
