Magyar Hiradó, 1976. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-05 / 6. szám
20. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ QARMELO TÖRTÉNETE- Hát te még élsz? - kérdezte Lorenzo Herrere, és minden erejével a rácsokba kapaszkodott.- Igen, élek, uram - válaszolta az öreg Carmelo telepes alig hallható, erőtlen hangon, és még böffentett is egyet, a piszkos, ragadós nyálat elkenve szája körül keze fejével, szipogva, és hangjában émelygő utálattal. - Igen, még élek, uram - ismételte de már nagyon óreg vagyok, és szenvedek! Hol vannak a legények meg Teofilo Pilla, a megbízott ebben a tanyában? kérdezte Lorenzo Herrera, és a mindabban sűrűsödő sötétségben széttekintett. •- Elmentek, és azóta nem is jöttek vissza - mondotta a vén - Azt hiszem, kimentek a tanyából! Mentek ki az erdőbe, 8 többiek közé Lorenzo Herrera nevetni próbált, már ahogy megszokta volt, kegyetlenül és gúnyosan, de ez sem sikerült. Torkát köszörül gette hát, és fintorgott és krákogott keservesen- Megölsz te engem ezzel a te csökönyösségeddel, te vén! - mondotta ekkor, és hangjában szinté már engesztelődés volt és Maupassant Odamentek minden este, tizenegy óra tájt, olyan természetesen, akár egy kávéházba. Hatan-nyolcan verődtek össze, mindig ugyanazok, nem lump alakok, de tiszteletre méltó polgárok, kereskedők, egy-két fiatalember; megittak egy pohárka sartrőzt Eljátszottak a lányokkal, komolyan elbeszélgettek a Madámmal, akit mindenki tisztelt. Még éjfél előtt hazamentek aludni. A fiatalok néha ottmaradtak. Sárgára festett, kicsi, családias ház volt a Saint-Étiennetemplom mögött, a sarkon, ha valaki kinézett az ablakon, az öblöt láthatta, a kirakodó hajókat, a nagy sószárltó-telepet (utcáját Zsilipköznek nevezték), mögötte pedig a Szent Szűz rakpartot, megfeketedett, öreg kápolnájával A Madám szorgalmas parasztcsaládból származott. Eure megyéből; úgy vezette házát, mint egy kalaposboltot vagy varrodát. A normandiai falvakban nem ismerik a városiak csökönyös és dühödt megvetését, ahogyan a prostitúcióról beszélnek. A paraszt azt mondja: ..jó mesterség'1, s hogy a lánya nyilvánosházat vezet, vagy leánynevelő intézetet igazgat, azt egyformán természetesnek tartja. Ezt a házat különben egy öreg nagybácsitól örökölték. A Madám és az ura azelőtt Yvetot-ban élt. itt kocsmájuk volt, de ezt rögtön eladták, mert a fécamp-i üzlet jövedelmezőbbnek ígérkezett. Egy szép reggel megérkeztek, hogy átvegyék a vállalat vezetését; a ház - gazda nélkül - már nagyon csendes volt. Tisztességes emberek voltak, a lányok és a szomszédok rögtön megszerették őket Az „úr" két év múlva meghalt, megütötte a guta. Új foglalkozása kényelmes volt, keveset kellett mozognia, nagyon meghízott, megfulladt a jóléttől. Amióta özvegy lett. a ház törzsvendégei hiába ostromolták a Madámot; mindenki úgy tudta, hogy megközelíthetetlen, s még a személyzet sem tudott semmit. Erőteljes, jó húsú, megnyerő nő volt Arca lassan sápadt lett a zárt lakás levegőjétől és homályától, bőre zsírosán fénylett Homloka körül hamis hajból bodorltott fúrtok röpködtek, ezek megfiatalították arcét, s valamiképp nem illettek telt formáihoz Mindig vidáman, nyílt tekintettel járt, szívesen eltréfált, de közben tartózkodó is tudott maradni, új mestersége sem változtatta meg. Avaskos beszéd még mindig felborzolta; és ha valamelyik neveletlen fiatalúr körülírás nélkül megnevezte intézetét, megsértődött és felháborodott. Szóval, finom lelkű asszony volt, s ha úgy bánt is a lányokkal, mint barátnőivel, időnként el ei mondta: „No, talán mégsem ugyanabban a bokorban találtak minket," Hétköznapokon néha kocsit bérelt, s egy-két „lányával" kirándult; kivitte őket a kis folyó partjára, a Valmont völgyébe -békulékenység. de az is lehet, hogy csak tettette ezt, természetéhez híven, alattomosan és ravaszul, Hidd el, hogy én nem kívánom a te pusztulásodat! De ebben a birodalomban el kell hogy ismerétek az én hatalmamat1 Mindnyájan, kivétel nélkül valamennyien! Mondd azt, hogy rettegsz tőlem, hogy törvényeimet emberségesnek tartod itt Valdiviában, és azonmód kinyitom a ketrec ajtaját, és mehettek vissza mindnyájan bántatlanul Casa , Blancába Csak azt mondd, hogy az én hatalmam nagyobb, mint a te erőd!- Nem mondhatom, mert akkor hazugság jönne ki a számon, amit máris megcsúfítottál uram. Mert nem az én gyenge erőmről van itt szó, de a miénkről és főképp szókéról, akik ha tehetetlenek is meg gyámoltalanok, de itt fekszenek a mezőn, meg guggolnak a sötétben, a fák alatt, körös-körül! Itt figyelnek és várakoznak, itt vannak, és akármiféle csúfságot is követtetsz el velem, nincs bennem irántad semmi félelem és rettegés I... Lorenzo Herrera megfordult, és átgázolva a bokrokon, bement a nagy, fehér házba. Felbotorkált a lépcsőn, és anélkül hogy világosságot gyújtott volna, leült egy lócára, és fülelt. Sehonnan semmi nesz, semmi pusmogás, sem duruzsolás, sem zümmögés. Végigtapogatózott a szobán, és kinyitotta az ajtót felesége távolabbi kamrái felé Semmi, semmi neszt Sötét, vak, süket csend mindenütt, végig az egész házon, körös-körül. Már ezek sem félnek tőlem - gondolta megrettenve -, már ezek sem duruzsolnak félelmükben az Istenhez I Már ezek az asszonyok sem sem a feleségem sem az asszonycselédek I Már porrá váltam volna hát? Mit tettél velem, te vén? Hatalmamat, akár a rongyot, száttépte, szétszórta a te gyenge erőd. akár a széli... így történt azután, hogy másnap, kora reggel, alighogy kihajnalodott, hiába várakoztak Lorenzo Herrera megszokott ébresztő kiáltozásaira az Estrella-hacienda istállóiban, magtáraiban és raktáraiban az uradalmi cselédek. A délelőtt még csak eltelt valahogy, hisz feltételezhették azt is, hogy beteg, nyugszik vagy pihen, de késő délután bekopogtatott a házba a valaha bizalmas megbízott, Teofilo Pilla, kéken, zölden és sárgán, akár egy fonnyadó citrom, hogy urának a hacienda ügyeiről, a mezőn meg mindig rostokoló valdiviai telepesek kitartó és süket makacsságáról és az öreg Carmelo telepes állapotáról jelentést tegyen « Sem szobájában, sem a házban, hiába kutatták, nem találták sehol Később felmentek a tetőre, és ott látták függni egy gerendán, vastag, kemény kötélen, merev tagokkal már. Ponchója a földet súrolta, és két keze ökölbe szorult. Két szeme dél felé tekintett, Valdivia felé. mereven és tele riadalommal éppúgy, mint gyűlölettel. A lassan sötétedő tájék fölött nehéz csattogással körözött a két andesi keselyű. VÉGE A Teüier-ház hadd futkossanak a fűben! Ilyenkor olyanok voltak, mint az elszabadult iskolás lányok, kergetőztek. gyerekkedvvel játszottak, részegek lettek a levegőtől, mint a szabadult rabok A fűbe heveradve felvágottat ettek, majd almabort ittak rá, s amikor beesteledatt. kéjes fáradtsággal, elérzákenyedve indultak haza; a kocsiban átölelték a Madámot, drága ..anyjukat", aki csupa szivjóság és önfeláldozás A házba kétfelől is be lehetett jutni Az egyik beiárat a sarki zugkávéház volt. ezt csak esténként nyitották ki a matrózok és a nép számára Az itteni különleges forgalmat két lány látta el A kávéházi munkában egy Frédéric nevű pincér is segített nekik, szőke, csupasz képű. bivalyerős gyerek együtt vitték a bicegő asztalokhoz az italokat, nagy poharakban vagy félliteres kancsókban. A lányok az ivók ölébe telepedtek, átkarolták a nyakukat, s úgy biztatták őket, hogy igyanak, csak igyanak' A többi lány (még hárman voltak), kiváltságosabb. szinte arisztokratikus helyzetben élt; őket a Madám az első emelet vendégeinek tartogatta Persze, ha a kocsma teli volt. s az emelet üres, nekik is le kellett menni A Jupiter-szalonban gyűlt össze a kisváros úri társasága, ezt a helyiséget kék paplrkárpit díszítette, s egy nagy kép a hattyú, s alatta Léda Csigalépcsőn lehetett ide feljutni Az utcai bejárat jelentéktelen ajtaja előtt egész éjjel égett a rácsos, kicsi lámpás, megszólalásig hasonló ahhoz, melyet némely városban a falba mélyesztett Mária-szobrok előtt gyújtanak öreg és nedves ház volt, kissé penészszagú, de a folyosókon néha kölnivíz illata lengett, s ha lent nyitva maradt az ajtó, mennydörgésszerű robaj rázta meg a házat: a földszint vendégeinek részeg üvöltözése Az emeleti urak ilyenkor nyugtalanul és undorodva fintorogtak. A Madám családiasén érintkezett kedves emeleti vendégeivel; ő mindig a szalonban ült, érdekelték a befutó kisvárosi pletykák A komoly társalgást kedvelte, s vele beszélgetni kellemes változatosságot jelentett, míg a három lány csak összefüggéstelenül locsogott. A Madám komolyságától még azok a pocakos vendégek is feludültek. akik különben kétértelmű tréfák özönében adták át magukat a tisztességes és óvatos kicsapongásnak: egy pohárka likőrt szopogatni, és nyilvánosházbeli lányokkal szórakozni I Az emeleti három hölgy Fernande. Raphaele és Rose volt. a Pipis Róza. A létszám kicsi; éppen ezért a Madám arra törekedett, hogy mindegyik lány - mint az áruminták - egy-egy női típust képviseljen, s mindegyik vendég megtalálja koztuk - ha némi öncsalással is - női eszményét Fernande volt a stäke szépség Magas, telt, majdnem kövér parasztlány. szeplöi makacsul virítottak, túlságosan rövidre vágott, világos, színtelen kóchaia alig födte el koponyáját, ez a haj a tilolt kenderre emlékeztetett Raphaele Marseille bői. a kikötő éjszakáiból jött - ő lett a step tsidóliny (a nélkülözhetetlen!) Sovány volt, kiugró pofacsontján hatalmas, piros festékfolt Fekete haját marhafaggyúval fényesítette, s halántékára két furtot tapasztott Szeme szép lett volna, de az egyik hályogos volt Hajlott orr s erős állkapocs tette jellegzetessé arcát, s fent az a két fehéren villogó hamis fog, mely erősen kivált a régi fa színére emlékeztető, erősen megsérgult fogsorból No és Pipis Räte? Vékony lábakon futkosó gömböc, csupa has. csupa háj Rekedt hangján reggeltől estig énekelt; az egyik percben érzelmes dalocskát, a másikban már sikamlóst; végeszakadatlanul buta torténetkéket locsogott; csak akkor nem beszélt, ha evett, s az evést csak a beszédért szakította meg Örökké mozgott, kövér volt és gyenge lábú. mégis gyors, mint a mókus; mindig nevetett, nevetése éles kis sikolyokkal bugyborékolt. ma|d itt, majd ott csattant fel. az egyik szobában, a padláson, lent a kávéházban, mindenütt s minden ok nélkül Louise, a Csirke, a földszinten szolgált Társnője Flora volt. a bicegő, akit leggyakrabban csak Sricskának szólítottak Louise a népviseletet kedvelte, derekára nemzetiszinü szalagot kötött, míg Flora állandóan valamiféle sízanyol ruhában járt. és vörös ha|át felfűzött rézpénzek ékesítették, ezek aztán minden biccen tésre meg megcsendültek Jelmezes farsangi mulatságra öltözött mosogatólánynak látszott mind a kettő, nem voltak se csú nyábbak, sem szebbek, mint bármelyik falusi lány, igazi kocsmai szolgálók, a kikötőben csak úgy emlegették őkot: a kél Gödény Az ot lány persze féltékenykedett egymásra, a béke mégis csak ritkán borult fel a Madám bölcsessége és kiapadhatatlan derűie vigyázott rájuk , Ez volt a kisváros egyetlen ilyen intézménye, s így a férfiak szorgalmasan látogatták. A Madám olyan illedelmes hangot ütött meg házában, olyan megnyerő és előzékeny volt mindenkivel, olyan jószivünek ismerték, hogy még bizonyos tisztelet is övezte A mindennapos vendégek szivesen kiköltekeztek nála. buszkék voltak, ha valamelyiküket barátságával tüntette ki S ha ezek a férfiak napközben, a hivatalban vagy az utcán találkoztak. csak egymásra kacsintottak - Ma este! A szokott helyen! Mintha ezt mondták volna: „Vacsora után a kávéházban1" Szóval a Tellier-ház nélkülözhetetlen volt, törzsvendégek ritkán mulasztották el az esti találkozót Hanem egy este. május végén. Poulin úr, a takereskedő, a volt polgármester, a legelső vendég, zárva tálálta a bejáratot A rácsos lámpa nem égett, csend volt, mintha odabent mindannyian meghaltak volna Először csak halkan kopogott, majd jóval erősebben Nem feleltek Erre apró lépteivel lefelé indult az utcán; amikor a piacra ért, Duvert úrral találkozott, a hajótulajdonossal, ő ugyanoda indult Most visszamentek, de hiába A közelükben hirtelen vad orditozás tört ki; amikor megkerülték a házat, látták, hogy angol és francia matrózok öklükkel verik a földszinti kávéház bezárt ablaktábláit A két úr rögtön továbbállt, nehogy belekeveredjenek valamibe Halk pisszenés állította meg őket: Tourneveau volt, a halsózó; megismerte és magához szólította a két urat Gyorsan elmondták neki mi a helyzet Tourneveau-t érte a legérzékenyebb csapás; nős volt. családapa, szigorúan őrizték, csak szombatonként osont ide. „Securitatis causa" (a biitonsig kedvéért) - mondogatta Borde doktorra célozva, aki egészségügyi okokból bizonyos mértékletes örömöket ajánlott neki Éppen szombat este volt. s most egy hétig várnia kell t A három férfi nagy kerülővel egészen a rakpartig sétált, útköz ben a bankár fiával, a fiatal Phílíppe-pel találkoztak (a fiú is törzsvendég volt), s Pimpesse úrba botlottak, az adószedőbe Összeverődve, elindultak a ..zsidó utcán hogy még egyszer szerencsét próbáljanak De a feldühödött matrózok közben ostrom alá vették a házat kövekkel dobálták, üvöltöztek és az ot „emeleti vendég" gyorsan visszafordult, s csak ide-oda ődongtek az utcákon Még Dupuis akadt útjukba, a biztosítási ügynök, és Vasse úr. a kereskedelmi törvényszék bírája. nagyobb séta mellett döntöttek Legelőször a móló felé indultak Egymás mellé ültek a gránit mellvédre és nézték hogyan fodrozódik a viz A sötétben habos tajték csillant meg a hullámok taréján de a következő pillanatban már szétporlott, s az éjszakában végig a meredek part mentén szünet nélkül, egyhangúan mora|lott a sziklákhoz csapódó tenger Már |ó ide|e ültek itt, s lógatták az orrukat, amikor Tourneveau ur kijelentette Hát ez nem valami fényes mulatság1 Nem bizony1 felelte Pimpesse ur, erre lassan visszaballag tak Végigmentek a part fölött hu/odó utón, az Erdősoron átváglak •i Zsilipkor fahid|án elhagyták a síneket és ismét kilyukadtak a piactérre itt Pimpesse úr az adószedő és Tourneveau ur a halsózó. váratlanul összeveszett Egy gomba miatt vesztek össze, mely ehető volt. s melyet az egyik úr állítólag errefelé talált A visszafojtott bosszúságtól már mind a ket'en ingerültek voltak, és talán egymásnak esnek, ha a többiek nem lépnek közbe Pimpesse ur dühösen otthagyta őket de néhány perc múlva máris ú|abb szóváltás lángolt fel Poulin úr. a volt polgármester és Dupuis úr, a biztosítási ügynök akaszkodott össze, vaion mennyi jövedelme lehet az adószedőnek, es mennyit tud még mellékesen zsebre vágni? Csak úgy zuhogtak a sértő szavak, amiko- hirtelen félelmetes orditozás viharzott feléjük a matrózok meguntak nogy ott ácsorogianak a bezárt ház előtt s most kitódultak a 'éne Folytatjuk
