Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-31 / 31. szám
MAGYAR HÍRADÓ 17. oldal SZABOLCSI ÉLETKÉP Kisváradi “napok” és cigányproblémák. KISVÁRDA, Szabolcs-Szatmár megye — Kisvárdán, ha a látogató lehorgonyoz a szép gótikus templom, a művelődési ház, a sarki étterem és az apró üzletek lezáratlan négyszögében, megfelelő képet nyerhet a városka életéről. A csellengő fiatalokról, a vásárolni igyekvő asszonyseregről, az autóbuszra várakozó falusiakról, a rohangáló cigánygyerekekről, és az esti mozi műsoráról... Minden fontos esemény ebben a szűk térben kap helyet. A magasba pillantva olvashatjuk a transzparensről: megkezdődtek a „Kisvárdai napok”. Sajátos hangulatú kisváros. Néhány évvel ezelőtt még község volt, igaz, történelmi emlékkel. Most a városi rang kötelezi. Nem utolsósorban a kultúra terjesztésére is. — Bizonyára jól ismeri Szabolcsot — kérdeztem Nagy Ferenc agronómust, aki a Tisza menti Dombrádról sietett ide, hogy jegyet szerezzen a kulturális rendezvények valamelyikére. — A szabolcsi falvak sem egyformák — mondta. — Mezőgazdász vagyok és úgy Ítélem meg a községeket, hogy ahol nincs pénz, ott kultúra sincs! Itt körülöttünk is vannak egészen kulturált helyek, mint Fényeslitke vagy Mándok, de vannak egészen elmaradottak is. Kisvárdán az elmúlt években sokat javult a helyzet, de még többet javulna, ha lenne egy főiskolánk is... Nem is olyan régen még elkívánkoztak innen az emberek. Magam is. Ma viszont már itt akarjuk megvetni a lábunkat. Bebizonyítottuk: lehetséges jó gazdasági kultúrát teremteni a Nyírségben. Miért ne lehetne akkor másféle kultúrát is meghonosítani itt — jelentette ki meggyőződéssel. Kisvárdán főleg a fiatalok hordozzák a művelődésért harcolók táborának zászlaját. A kisvárdai napok szervezését is ők tartják kézben, egyrészt hivatalból, másrészt önként, társadalmi munkában. A fiatalok főhadiszállásán ismerkedtem meg Szabó Dénessel is, aki a közeli Patrohán már súlyos tapasztalatokat szerzett azzal, hogy Szabolcsban nem könnyű mulatság kultúrát teijeszteni. — Másfél éven át egy személyben voltam igazgató és takarító a kulturházban, duhaj fiatalok között. Igyekeztem kézbe venni az ifjúsági klubot, de minden szétesett. A szülők féltették gyerekeiket a megveretéstől és nem engedték el őket. Mit tagadjam — vallja be — én magam is féltem olykor. Elkeseredve jöttem vissza Kisvárdára. Itt sem számíthatunk minden fiatalra, de legalább nem randalíroznak. A város ipari fejlődése az igények megnövekedését is magával hozta, elsősorban a fiatalokét. A diákok társadalmi munkában építették meg maguknak a várszinpadot és a Disc Jockey klubot. — Mit tagadjuk. Főleg a fiatalok járnak nálunk a művelődési ház rendezvényeire — mondta Jenei Sándor órásmester is, amikor a helybeliek közömbösségére és nemtörődömségére került szó. — Hiába lettünk várossá, falu maradunk továbbra is, ha nem élünk a felkínált lehetőségekkel! — Most egy alkalmi kulturházban dolgozunk. A földszinti helyiséget ott is elvették tőlünk egy idő után, amelyikben a cigányklub működött. Odaadták egy üzemnek. — Én vezettem a klubot — mondta Belinszky Jóska a fiatalok közül. — Alapvető kulturális dolgokra tanítottuk őket: viselkedésre, öltözködésre. Be is jártak szívesen, vagy harminc fiatal és jól érezték magukat. Reménykedtünk, hogy rávehetjük őket az iskola befejezésére is. Aztán minden szétesett. Többen feltették nekünk a kérdést: ,,Ök vagy mi?” Az előítéletek Kisvárdán is élnek. — A tanács a napokban vitatja meg a cigánykérdést — mondta Úri Dezső, a városi tanács elnökhelyettese. — Több cigánycsaládnak jobb lakást biztosítunk! Őszre tervezik a cigányóvoda megindítását is. Akadt egy óvónő, aki elvállalta a gyerekekkel való foglalkozást. Az előítéletek! Persze, azokat is lehetséges leküzdeni. — Egy cigánycsaládot beköltöztettünk az uj lakótelepre. A- zonnal küldöttség jött hozzánk tiltakozni — meséli a városi tanács elnökhelyettese. — Aztán eltelt néhány hét és befogadták őket. A város vonzásába tartozik 34-35 falu is: legalább százhúszezer lélek él. A kultúrát az elmúlt években kerékpáron vitték ki a művelődési ház dolgozói. Őszre talán már lesz autójuk. — A város kisugárzása még korántsem kielégítő — vallja be a városi tanács elnökhelyettese. — Talán, ha felépül az uj művelődési házunk... A téren már kivágták a fákat. Hamarosan építkeznek. Úgy tervezik, hogy az uj ötéves terv beruházásának 80 százalékát a kultúrára, a közművelődésre fordítják. Kisvárdán akadnak várospatrióták, olyanok, akik felszólítás nélkül is cselekszenek. Ilyen ember Makay László tanár is. Búza Barna szobrászművész kiállításán találkoztam vele, ahol az éwégi indexeket állította ki, miközben a tárlatot őrizte. A várbeli muzeum megszervezése az ő nevéhez fűződik. Egy ház bontásakor előkerült értékes sírkő megmentésével kezdődött. — Pénzünk nem volt, hogy A pannonhalmi Szt. Bene lek rendi apátság, amely csaknem 1000 éve létesült és a középkorban az ország első főiskolája alapította, a pécsi Tanárképző Főiskolának ajándékozta hires növénygyűjteményét. A 30 ezer lapból álló herbáriumot, amely a legtekintélyesebb a magyar gyűjtemények sorában, száz esztendőn át több mint másfélszáz botanikus gyarapította. Nemcsak Magyarország és az egész Kárpát-medence növényvilágát öleli fel, hanem dél-európai, egyiptomi, sziriai és palesztinai növények is találhatók benne. Különösen értékes egy 800 lapból álló algagyüjtemény, valamint a legrégibb magyar maggyűjtemépy, amely különleges florisztikai értékű erdei és gyógynövények magvait tartalmazza. *** Hol szól a berki tücsökmadár? Budapesttől mindössze 30 kilométernyire — Ócsán. Kevesen tudják, hogy Öcsa süppedő talajú láperdőkkel, rétekkel körülvett falu; Arpádkori, XIII. századi román stilusu mjűemléktemplommal, száz pincéből álló Nyíregyházára szállítsuk. Felvetődött bennünk a gondolat: miért ne maradhatna nálunk a kő? így született meg a helybeli régészkedés és végül a muzeum is a helyreállított várban. Ma már saját történelmi kiadványaik vannak. — Hogy mindezt mennyire értékelik Kisvárdán? — tűnődik zavartan kérdésemen Makay László történész tanár, akinek a napokban ajánlották fel a muzeum igazgatói tisztét. — Azt hiszem, már értékelik, hiszen óriási változások történtek nálunk. — Tizennyolc évvel ezelőtt, amikor idekerültem — mondja Úri Dezső —, zenét és kultúrát szerető embereket találtam itt. A régi kulturotthonban mindig telt ház volt. A hatvanas években furcsa mód és megmagyarázhatatlanul eltűnt ez a bázis. S ez engem lehangolt... Mégis reméltem, hogy a régi kulturszomjat sikerül fölébresztennk. Én mindenesetre optimista vagyok a jövőt illetően. Ezt sugallják a „Kisvárdai napok” is: a joghoz optimizmust és sikert a kultúra trónfoglalására! pincesorral, présházakkal, kopjafás temetővel. Most a jelenleg is védett 190 hektáros területet 3500 hektárra kívánják bővíteni. Az ócsai tájvédelmi körzet létesítésével szeretnék megőrizni az alföldi természetes mocsár- és láperdők és az úgynevezett turjános rétek maradvány-területeit, az itteni növény- és állatvilágot. Ha megvalósul a védelem, akkor sikerül fenntartani és megmenteni a ma már kihalóban levő kőriséger láperdőket, a szilkőris-tölgy ligeterdőket, a mocsár- és lápréteket. Ócsa környékéknek növény- és állatvilága ugyancsak sajátos. Megtalálható itt a réti fülesbagoly, a gólya a berki tücsökmadár, a jégmadár, a fülj. A szárazföldi ászkarák például egész Európában csak Ócsán és Erdélyben ismert. A természeti értékeken kivűl megőrzik majd az ócsai öreg falu műemlék templomát, legértékesebb népi műemlékjellegü házait, s az öreghegyi nyeregtetős pincesort. Magyarországon hosszutávu, az évezred végéig szóló program készül a természetes gyógyforrások felhasználására. Az országban jelenleg 500-nál is több gyógyhatású forrás van, ame* lyeknek több mint fele 50 Celsius foknál melegebb vizet ad. Környékükön 152 kisebb-nagyobb gyógyfürdő épült. A lehetőségek azonban lényegesen nagyobbak, még akkor is ha csak a _ legmagasabb értékű gyógyforrásokat vesszük tekintetbe. E lehetőségek pontos felmérése alapján készül el hasznosításukra az átfogó program. A magyar kormány és az ENSZ egy múlt évi megállapodása értelmében a nemzetközi szer. vezet gyógy idegenforgalmi szakemberekkel. különböző berendezésekkel segíti a nagyszabású munkát, ezenkívül finanszírozza magyar szakemberek külföldi tanulmányait. *** Junius kedves hónapja volt a magyar népnek. Nemcsak azért, mert ekkor kezdődik a csillagászati nyár, ekkor leghosszabbak a nappalok (a világos napszak l-étől 21-ig 17 perccel növekszik az éj rovására, s végül is 15 óra 55 percig tart), hanem mert ekkor van az iskolaidő vége, ekkor folyik a legnagyobb munka a földeken, a betakarítás. Junius egyébként az a hónap, amelyhez igen sok szólás-mondás, s néphit, népszokás fűződik. Ezek közül idézünk néhányat. A hónap legnevezetesebb napja 29-e. Péter, Pál. Erről igy szól — a gazdákhoz címezve — a Kincses Kalandárium: ”A burgonyát, a tengerit ebben a hónapban megkapálni fontos feladat. Az ugarföldek felszántására most van a legfőbb idő. Péter, Pál után az aratás is megkezdődvén, az aratóeszközöket mihamarabb rendbe kell szedni. A szénakaszálást és behordást is ebben a hónapban végezzük el.” Jeles nap még junius 24-e, Szent István napja is. Az előestéjén gyújtott tüzekkel a nyári napfordulót köszöntötték a XVI. századtól kezdve. Ma már csak néhány somogyi faluban gyújtanak tüzet. A népi regulá' ' őzül lo-ére, Margit-napra e*. a rigmus vonatkozik: ’’Margit felhőtől fél; égiháborut vél. ’’János pedig, akinek 26-án van a nevenapja, csak tizedannyi esővel fenyeget, mint Medárd: ”János-nap előtt, ha esik, négy napig esik. Ha e nap előtt a kakukk jókor kezdi a szólást, olcsó lészen a gabona (bőven terem), ha utána később kezdi — drága lészen...” Szémann Béla OHAZAI KRÓNIKA
