Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-31 / 31. szám
MAGYAR HÍRADÓ 13. oldal A BECSÜLETES MEGTALÁLÓ Irta: PAPP VARGA ÉVA A szokottnál előkelőbb péküzletben ott állt a sorban egy szegény asszony is. Anyagi helyzetét nem annyira a divatjamúlt ruha, vagy fáradt arckifejezése mutatta, mint inkább az, hogy a pulton lévő finom süteményekből egyet sem vásárolt. Ö csak azzal biztatta a mellette álló kislányát, hogy mindjárt ők kerülnek sorra és akkor lesz kenyér... Akik előtte álltak, azok nem kenyeret vettek. Drága tortákat, krémeseket, dobozos csokoládékat csomagoltattak be és amint fogytak a sütemények, a sor is fogyott. Már a munkásasszony előtt álló elegáns hölgy is indult a kasszához és nyitotta krokodilbőr-táskáját a pénzért. Mig a soron utána következő szólt a kiszolgálónőnek, hogy ő egy nagy kenyeret kérne, a kislánya hirtelen lehajolva felvett a földről valami csillogó holmit. Felragyogott a szeme, de nem szólt, csak csöppnyi kis markába szorította a kincset. Mikor azonban kiértek a boltból, nem birta tovább tartani a titkot; kinyitotta maszatos kis kezét és mutatta anyjának a karkötő órát, melyet a földön talált. Az asszony elkapta a brilliánsokkal díszített ékszert és rákiáltott a kislányra: ’’Hol vetted...”? ”A boltban volt a földön”, mondta riadtan a gyermek és nyúlt a talált kincs után, de az anyja ráütött a kezére: ’’Nem a mienk! Vissza kell vinni!” Már indult is a boltba, nem törődve a gyerek sirdalmával. A kasszánál még álltak néhányan, mikor a pénztárosnő elismerő mosollyal vette át az órát. ’’Jól van lelkem, — mondta leereszkedően, — majd nézzen le hozzánk pár nap múlva, mert ha senki nem jelentkezik érte, akkor a magáé lesz az óra.“ Az asszony meglepetten bámult a pénztárosnőre: ”Az enyém lehetne?...Jaj Istenem, nekem még soha nem volt órám! Pedig én munkába járok, hajnalban kell felkelnem. Szerencsére közel van a templom és a Toronyóra ütésére akkor is felébredek, ha holtfáradtan fekszem le este. De mégis... ha lenne egy órám...” Még be sem fejezte a reménykedést, már jött ijedten kipirulva a gazdag urinő egyenesen a VÁSÁR Ztylik a vásár. Füst-frizurákat borzol a szél és hurkaszagot hord. Szól a rekedt síp. Hömpölyög, árad emberek sűrű, tarka folyója. Képüvegen, házablakokon nyári vasárnap réztüze lángol, s gyöngyöket görget a barna nyakon sós verítékből a kánikula. Zümmög a forró levegő lenn a karámnál. Lódarazsak csapnak a földön szétpezsgő dinnyecafatra... S mig nyilik a hőség sárga virága: sugár-polip fogja az ég derekát, s halk ketyegéssel egy nyurga akácfa méri a végtelen, álmos időt. Békési Gyula kasszához és felindultan mondta: Kérem, én elvesztettem ITT egy értékes karkötőórámat... A pénztárosnő előzékeny mosollyal vette elő az órát: Igen... megtaláltam!” A hölgy élénken mondta: "Igen, ez volt, nagyon köszönöm! Már nyúlt is utána, mikor az egyik vásárló megjegyezte: ’’Itt van a becsületes megtaláló...” és rámutatott a munkásaszszony siró kislányára. A hölgy élénken mondta: Igen? nagyon köszönöm!” Egy pillanatig elgondolkozva nézte az asszonyt, aztán a kislányt, majd benyúlt a finom táskájába és kivett EGY DOLLÁRT.! Jó lesz cukorkára: És ha messze laknak, hazaviszem magukat az autómon... A gyerek mohón nyúlt a dollár után, de az anyja hangjában egy kis csalódás volt, mikor mondta: ’’köszönöm, itt lakunk a közelben, gyalog is hazaérünk.!” * Ezt a régebbi kis esetet most egy ujabbi juttatta eszembe: Vásárló tömegben a felvonóra vártam. Az egyik nő, aki a Liftből kiszállt, leejtette kesztyűjét és tovább rohant, anélkül, hogy észrevette volna. Finom Munkanélküli segély "Bármeddig élhetünkI" (Folyt, a 10. oldalról) férfiként, úgy fogyasztotta a benne hivő fiatal nőket, mint más a reggelijét. Gerbert Jolán, aki titkárnőjeként élt vele, szintén nem nagyon adogatta lefelé a kilóit, sőt egyszerrecsak kifejezetten hízásnak indult, hogy aztán az egyik legelőkelőbb olaszországi klinikán leánygyermeket szüljöii Bicsérdynek, aki egyébként ezalatt már uj titkárnőként felvett egy újabb nagyon csinos, 19 éves hivőleányt. A lapok kiszimatolták, hogy Bicsérdy vagy 30 budapesti és bukaresti szép lánnyal levelezett, akiket először rábírt a bicsérdysta életmódra, aztán mindegyiket meghívta külön-külön maga mellé, vagy a dunai szigetére, vagy az erdélyi birtokára. A lányok közül valami húszán visszajöttek ugyan, felhagyva a bicsérdyzmussal, de valamennyien bevallották, hogy közben szerelmi viszonyuk volt a Mesterrel. A harmincas évek végén Bicsérdy teljes magánvagyonának listája is nyilvánosságra jutott. Ebből kitűnt, hogy óriási vagyont harácsolt össze — egész Közép-Európából áradtak hozzá a hosszú élet titkát kereső emberek-, több mint három millió dollár értékű ingatlan és bankbetét felett rendelkezett. Aztán hirtelen eltűnt a látóhatárról, ott hagyva bőrkesztyű volt, pár dolláros érték manapság. A mellettem álló nő hajlamosnak látszott arra, hogy a siető asszony után vigye, de a vele levő másik nő leintettem ,,Ugyan hagyd! Nem érdemes előzékenynek lenni! A múltkor én is átadtam egy utasnak — Méghozzá egy férfinek... a buszon felejtett esernyőjét, hát még azt sem mondta, hogy ,,thank you”. Akkor megfogadtam, hogy többé nem törődöm mások dolgaival. De ha te olyan nagy emberbarát vagy, akkor add le a DESK-nél...” * Nem tudom, mi történt a talált kesztyűvel, de az eset tanulságát levontam: Azért meséltem el a szegény asszony esetét, hogy rámutassak arra: vannak nagyobb értékek is és vannak még — hála Égnek, becsületes megtalálók is. Gyakran olvashatjuk a lapokban, hogy a károsultnak visszaadják a talált érték dupláját is, mégis igen ritkán olvashatjuk, hogy megfelelő módon jutalmaznák az úgynevezett „becsületes megtalálót”. Pedig rendkívüli dolog az, hogy ha ebben a züllésnek indult mai világunkban egy-egy emberben erősebb a kisértésnél a becsületérzés. Pedig épp azért, mert idejutott a világ, jó lenne vigyázni arra, hogy szűkmarkúságból, vagy figyelmetlenségből ne öljük ki másokból a jószándékot és a jóravaló hajlandóságot!!! egykori feleségeit és szeretőit, akik együttesen 34 gyermeket szültek tőle. Jó tiz esztendeje tűnt fel ismét a neve, amikor elhunyt az Egyesült Államokban, öregen és rendkívül gazdagon. Több milliós vagyonát az utolsó szeretőjére, egy 17 éves lányra hagyta, teljesen megfeledkezve az Európában maradt, rengeteg gyermekéről. IVE VESS Í)IVK A bíróság elnöke nem tudja hogyan megszólítani a kiskorú bűnözőt. Végül is igy szól hozzá: — Szóval loptunk, loptunk ugye? — Bocsánat — szakítja félbe felháborodottan a vádlott. — Hogy ön lopott-e vagy sem, az az ön dolga, de én ártatlan vagyok! * — Nem értem, hogyan lehetséges az, hogy a feleségeddel szüntelenül veszekszel, az anyósoddal pedig folyton dicsekszel? — Tudod, kedves barátom, ő mindig ellenezte a házasságunkat. * A vakbélgyulladásost betolják a műtőbe. Mikor látja az öreg sebészprofesszort, akinek úgy remeg a keze, mint a falevél, rémülten súgja a műtősnőnek: — Úristen! Ez összekaszabol! A műtősnő megnyugtatja: — Ne féljen! Mi már megszoktuk. Mikor ő operál, rázzuk az asztalt. * A szenvedélyes lóversenyjátékos színészt egyszer megkérdezte a kisfia... ’’Apu, melyik erősebb, a ló vagy az autó?”... ’’Természetesen az autó, fiacskám...” ’’Nem lehet. Akkor miért mondta anyuka vasárnap, hogy ezek a lovak egyszer elviszik az egész házat?” * A párizsi szálloda portása igy szól az amerikai vendéghez: — Uram, ez hires ágy! Napóleon, Balzac és Goethe aludt benne! Az amerikai turista elcsodálkozik: — És hogyan fértek el hárman ebben a szűk ágyban?...
