Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-03 / 27. szám
MAGYAR HÍRADÓ 11. oldal BENEDEK MÁRIA LELKI TANÁCSADÓJA Z.S. — Mit gondol, az ember jellemét meg lehet ismerni a kézírásán keresztül? 25 éves fiam szerelmes lett egy 30 éves aszszonyba. A nő szinte tejesen behálózta a fiamat, és azóta mindig álomvilágban él. A múltkor az történt, hogy a fiam egy igen drága ékszert vásárolt a jóllehet még mindig tartozik egy nagyobb összeggel az apjának. Eddig három alkalommal voltam a nő társaságában, amikor a fiam nem volt jelen, és az asszony mindig nagyon rossz hangulatban volt. Legutóbb elveszítette uralmát a nyelve fölött, és később döbbent rá, hogy túl meszszire ment el. Másnap levelet irt, amelyben bocsánatot kért. Levelét aztán elvittem egy kézirásszakértőhöz, és ő ezeket mondta: ,,Az asszony rendkívül veszélyes egyéniség. Bizonyos titkokat zár magába.” Mit gondol, tartsam ezt az egész dolgot magamban, vagy mondjam el a fiamnak is? Történetesen én egyetértek az írásszakértő magyarázatával. Biztos vagyok benne, hogy a fiam még soha nem látta a nőnek azt az oldalát, amit én már elég jól megismertem. VÁLASZ — Nem hiszek abban, hogy a kézírás alapján meg lehet ismerni valakinek a jellemét. Azt sem fogadom el, hogy abból le lehet olvasni azt, hogy az iró rendkívül veszélyes és titkokat rejteget. Ha a fia nem is ismeri még a nő temperamentumát, egész biztos lehet benne, hogy hamarosan erről is tudomást szerez. Egyébként egy 25 éves férfi már elég érett ahhoz, hogy maga döntse el, kit választ házastársául. * * * MÁSODIK FELESÉG — Csak a napokban jöttem rá, hogy a férjemnek van egy 25.000 dolláros életbiztosítása, aminek haszonélvezője az előző felesége. Mit gondol, felhívjam, erre a férjem figyelmét? Szörnyen megbántottnak érzem magam és úgy érzem, a férjem nem becsületes irányomba. Több részletet nem adhatok meg helyzetemmel kapcsolatban, mert mindenképpen titokban akarom tartani személyemet. Egy kis városban élünk, és biztos vagyok benne, hogy az qjság olvasói azonnal megismernének bennünket. Kérem, mondja el a véleményét. VÁLASZ — Kár, hogy több részletről nem adott felvilágosítást, például arról, hogy mennyi ideig volt férje az előző feleségével, vagy hány gyermekük volt, milyen idős ön, milyen idős az előző feleség, segitette-e ez a nő a férjét abban, hogy pénzügyi sikerekhez jusson, gondot visel-e a nő az édesanyjáról, és igy tovább... Miután elolvassa válaszomat, kétlem, hogy férjének figyelmét fel fogja hívni erre a kérdésre. Bizonyára kapott néhány feleletet, amit nem szívesen hallgat. * * * Üzenet: SZERET-E A FÉRJEM? jeligére — A házasélet első, lángoló szerelme bizonyos idő után alábbhagy és az igazi szeretetnek adja át helyét, ha a házastársak is erre törekszenek. A szeretetnek azonban csak egyik kifejezése a szexuális egymással törődés. Az életnek sok más oldala is van, amely bizonyíthatja a szeretet valóságát vagy hiányát. Ajánlatos, hogy érzéseit közölje férjével és kérje segítségét aggodalmainak eloszlatásához. Ha a házastársak nem tudnak minden problémát egymásnak őszintén kitárni, akkor szeretetük csorba. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak az elválás segít a bajon. Évek múltán az első idők nehézségei elhalványulnak, mert mindketten „megtanulják” egymást szeretni, segíteni és egymáshoz alkalmazkodókká válnak. * * * L.B. jeligére — Köszönjük értékes gondolatait. Sajnos, helyszűke miatt nem közölhetjük le, mert rovatunkban csupán kérdésekre válaszolunk. HÁY GYULA DRÁMÁJÁNAK UTOLSÓ JELENETE (Folyt, a 8. oldalról) Annyira született színpadi konstruktőr volt, hogy életének az első felvonása szinte dramaturgiai biztonsággal vezeti be a következő kettőt és ezért van az, hogy itt a krematórium kőtermében is az ember a színművet éli tovább, nem a végsőt és a megfellebbezhetetlent, de a játékba illeszkedő uj jelenetet, amely talán a befejező kép, de csak annyira, amennyire színművek általában befejeződnek. Sors-szimfóniájának tételeit a vonatablakon túl a változó táj kisérte, Lindau, ahonnan Fridrichshafen felé ágaznak ki a sínek és aztán Bregenz, ahonnan Dornbirn felé és megközelítik Szent-Margarethent. Amikor bécsi emigrációja is végétért, 1934 nyarán elindul Svájc felé és megérkezik Zürichbe. Még mindig zuhog az eső és most beszalad a kőcsarnokba, átázott kék kezeslábasban egy temetői munkás, egymás mellett állunk, beszélgetnénk, de ő nem tud németül, én pedig nagy üggyel-bajjal töröm az olaszt és bocsánatkérően mosolyog, mentegetőzik, maga sem érti, hogy miért nem tanult meg németül, de képtelen rá. A hegyek felé mutat, Winterthurban teljesített katonai szolgálatot — mondja — és ott mindenki németül beszél és annak következtében megérti amit más mond, de németül kifejezni nem tudja magát. Amikor Háy Zürichbe érkezett, ugyanott volt emigráns Köstler Arthur, sokat sétáltak együtt, terveket szőttek és arról beszélgettek, hogy Magyarországból Svájcot kell varázsolni majd, amikor győz az eszme, olyan országot, ahol a legkülönbözőbb nemzetiségek jól megférnek egymás mellett és mind megőrizheti a maga nyelvét és kultúráját. És azután innen indult el, Zürichből a Szovjetunióba, ahol az emigrációnak egészen más válfaja kezdődött, az a fajta emigráció, amelyben ugyanakkora volt a rettegés, mint ott, ahonnan menekült. Könyvét, ezt az utolsó Írást, ,,A kékruhás asszonynak” ajánlva, Évának, akivel akkor találkozott Budapesten, amikor hazatért a szovjet emigrációból. Darabját műsorra tűzte a Nemzeti Színház, a filmgyártás prominens pozíciójába került, a kulturális élet fontos posztjaira és csak kevesen sejtették róla, hogy nem felszabadítani jött, de felszabadulni, hogy az ő számára ez a hazatérés jelentette a megváltást és a „Kékruhás asszony” Európát, Budapestet, a szabadulást a félelemtől, az életetj amelynek újra értelme lehetne. Es most már megtelnek a széksorok a nagy kőcsarnokban, itt van a „Kékruhás asszony”, de most fekete ruhát visel és fekete fátylat és német színházi szakemberek és a családnak néhány jó barátja itt Tessinben, Asconában, ahol a harmadik felvonást élte. Arra gondolok, hogy ezt a befejező jelenetet igy irta volna meg ő is. A színpadkép tökéletesen zárt és egységes, hegyek keretezik és a kis temető pátoszteljes síremlékei. Az eső most elállt, és nagyon halványan bágyadtan sütni kezdett a Nap, mint amikor a világitó-mester azt az instrukciót adja: „itt most lassan, finoman, érzéssel adjon be ejgy kis fényt”. A német színházi szakember emlékbeszédet mond. „Mohács” igy kezdi súlyosan és drámain, idézve az iró darabjából és különös, hogy hibátlanul ejti ki a szót: „Minden ember megéli életében a mohácsi vészt” — mondja az idézetet a darabból. Azután még egy emlékbeszéd, egy barát szomorú szavai, majd gyász-zene szól a hanglemezről, azt követően pedig a magyar Himnusz. S akkor a szin közepére áll egy acélkék-egyenruhás, tányérsapkás férfi és ott áll merev vigyázzban, szemben a közönséggel. S amikor a Himnusz hangjai elhalnak, akkor az egyik nagy koszorút a koporsó elé helyezi, olymódon, hogy mintegy elzáija a közönség elől és igy, amikor a koporsó lassan elindult a fekete alagút felé, és halk, nesztelen utazással kisuhan a színről, akkor ez a végső mozzanat szinte láthatatlan marad. A közönség mozdulatlanul ül a helyén. Ekkor a kék egyenruhás férfi leveszi fejéről a tányérsapkát és mélyen meghajol. Akkor ismerem meg ő a temetői munkás, aki ott állt mellettem, az átázott kezeslábasban, a tessini olasz, aki svájci, Winterhurban teljesített katonai szolgálatot és nem tudott megtanulni németül. Kis személyzetű temető. Alkalmazottai többféle feladatot is ellátnak. Kis társulat. Igen, ezt a végső jelenetet ugyanígy irta volna meg. Egy amerikai lány visz le kocsiján a bellinzonai vasútállomásra. Tanárnő egy luganoi amerikai iskolában. Napi vendég volt Háyék asconai házában. Elolvasta az Írónak minden angolra fordított sorát. „Most érzem csak, hogy mennyire hiányzik majd nekem”, — mondja csöndesen. Ez most érdekelné az irót. A közönség reakciója. A mondatok, távozás közben. Már a kisváros felé vezető országúton fut a kocsi, visszanézek a kocsi hátsó ablakán. Mintha halványkék villanást látnék a krematórium épülete felől. Magasfeszültség. Vagy talán vihar készül? Távoli zsolozsmát hallok, karének felel rá, hegyek visszhangozzák, az iró sorsának komor litániája — és kortársáé, a századé: Pericolo di Morte! Non toccare 1 fill! HUMOR Az orvos megkérdezi a pácienstől: — Éjjel tud aludni? — Sajnos, nem — feleli az. — Aha... És Miért nem? — Mert éjjeli műszakban dolgozom...- o -A 98 éves Kaporna bácsit megkérdezik, hogy mi a hosszú élet titka? Némi töprengés után megszólal: — Két dologtól kell tartózkodni... — Éspedig? — A husevéstől és a háborútól.- o -— Láttad a Jóska uj feleségét? — Igen. — Szép asszony, ugye? — Igen. Csak egy baj van. — Éspedig? — Hogy már nagyon régen szép.- o -A férfi belép az eszpresszóba. Leül egy üres asztalhoz. Hívja a pincért: — Kérem, hozzon egy pohár vizet! — Sajnos, uram, egy pohár vízért nem foglalhat el egy egész asztalt. — Rendben van, kérem, akkor hozzon két pohárral!
