Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-11-13 / 46. szám
16. OLDAL magyar híradó ERDÉLYI LEVÉL SÁRPATAK A MAROS MENTÉN, AZ ÁRVÍZ UTÄN Sárpatak, október hó.... A műútról lekanyarodunk Sárpatak felé. A község előtt szélesen kanyarog a Maros. Mig előző árvizkor fékevesztetten, őrülten söpörte végig a vidéket, most megőrizte méltóságát, sőt igyekezett befogadni a meggalydult patakokat. A magasan ívelő hídról a táj szürkészöld. sárgás-A község apraja-nagyja, mindenki a mezőn: ahol lehetséges, gépekkel dolgoznak, másutt kézzel. Sarlóval, kaszával aratják az árpát és a búzát. Tovább, a domb aljában, néhány fiatal a kukoricásról igyekszik lecsapolni a talajvizet. — Tíz hektárnyi területet ujravetíink. mihelyt annyira barna, foltozott mezőkre hasonlít. S az is. Előre tudni tehát, hogy Sárpatakon és a hozzá tartozó Póka faluban a gondnak kenyér-arca van, hiszen minden gondolat, minden öröm és gond tárgya arcát ölti magára. — Bizony, igy igaz — bólint Kiss János néptanácsi titkár. — S érthető, mert községünk határában mintegy 1219 hektárt csúfított meg a viz. Nem a Maros, hanem a Sárpataka, meg az árkok. Elképzelhető, mi volt itt! A vizszint 25 cm-rel magasabbra emelkedett, mint 1970-ben. S ez nagyon sok. 80 házat érintett, 2 betonhidat rongált meg, többet teljesen tönkretett. — Az emberek nemcsak az anyagi javakat védték és mentették, de egymást is. Reggel korán már 570 ember dolgozott a | mezőn. A szülőkkel együtt j tartottak a diákok, és az ingázó munkások is mind bekapcsolódtak a termés megmentésébe. Valóságos hőstetteket vittek véghez sokan. Például Simon József, Hajdú István, Varga András, Eresei János, Enyedi Miklós, Moldován Zoltán, Magyari János és mások. Legmegrenditőbb látvány a Sárpataka mentén tárul elénk. Hidmaradványokat sodort a partra, elárasztotta a közszolgáltatási műhelyeket, a fogyasztási . szövetkezetét és raktárhelységét, ! leteperte a kukoricást, és mielőtt a Marosba zudült volna, elöntötte a. halastót is. szikkad a talaj — magyarázza Magyari János mérnök. — Néhány nap alatt be kell fejeznünk az aratást. Éjszaka is dolgozunk. Nincs más megoldás. — Az állatállományukban tett kárt az árvíz? Megsemmisíthette volna az egészet, ha nincs Simon József bácsi, az éjjeliőr... Akivel csak szóba elegyedünk, mindenki Simon József bácsit emlegeti. Sokan lábszárközépig érő iszapban-sárban, sarlóval aratnak. Az arató-cséplőgép elé három traktort ,,fogtak be”... Milyen erőmegfeszités! A traktorok tengelyig süllyednek a sárba, a kerekek forognak ugyan, de gödröt ásnak maguk alá, s egy helyben topognak a süppedős talajban. Amolyan gépesített mezei karavánhoz hasonlít a traktorok sora ...A legények tüstént odaugranak, köveket cipelnek a kerekek alá, elhordják a kombájn elől az óriás vakondtúrásra emlékeztető földkupacokat, aztán egy vezényszó hallatára ki-ki ott terem a volán mellett, s újra elindul a gépsor, hogy alig néhány lépés után ismét leálljon... S kezdődik elölről minden... Mennyire meg kell küzdeni minden karéjnyi kenyérért! A kenyér-arcú gond kiül az emberek homlokára, de a cserzett, napbarnitotta redők és ráncok bizakodást sugallnak, mintha csak azt mondanák: többet is elviseltünk már... s mi győztünk mindig. Mint Simon József bácsi is, aki meglepődve fogad a kapuban. Restelkedünk a zavarásért, mert Józsi bácsi az mtsz akoljának az éjjeliőre, tehát nappal bizony pihen. De munka közben találjuk. Gyakran elfogja a köhögés, s a mosoly mégsem hagyja el az arcát. Belehunyorit a napba, s úgy meséli: — Hirtelen jött a viz, akárcsak hetvenben. Megtévesztett, mert akkor a Maros öntött ki. most pedig a patakok. Már nem volt idő a sötét éjszakában az állatok elterelésére. Bekerített a viz... Egyedül voltam. Nem hagyhattam a 160 állatot magára. Ahogy nőtt a viz, egyre nyugtalanabbak lettek. Tudtam, ha elengedem őket, odavész az egész csorda, mert már mindent elöntött a viz, s a „szájván" (akol) a Maros partján van éppen. Fölmásztam a kaliba tetejére. Újságpapírt gyújtottam, hogy jelt adjak az embereknek... Nemsokára a fiam hangját hallottam. Értem jött. Traktorral. S mikor a gép sem tudott bennebb jönni, a vízbe vetette magát, hogy kimentsem. Én azt mondtam neki: — Fiam, nem megyek, mig az állatokat nem mentjük ki. — Erre pedig nem volt lehetőség. A szarvasmarhának víziszonya van. Elveszti a fejét... Ezt csak tudom, hiszen gyermekkorom óta velük bíbelődöm. Előbb mint cseléd, aztán megángazdaként, a közös megalakulása óta mint állatgondozó, s mióta betegeskedem, mint éjjeliőr, s immár közelitek a hetvenhez... Szóval, tudtam, az a leghelyesebb, ha az állatokat az akolban hagyjuk, és őrizzük. A borjukat meg a juhokat az akol legmagasabb pontjára vittem. összekötöttem őket... A szivem szakadt meg értük. Olyanok voltak, mint valami árva gyermekek... Aztán ismét a kaliba tetején kuporogtam, tüzeltem az újságpapírból, aztán ismét az istállóban... — Nem félt egyedül abban az irtózatos éjszakában? — Hát... mit is mondjak? Olyankor sok minden megfordul az ember fejében... Arra gondoltam, hogy mit ér a jószág. Ezért nem hagytam el az állatokat... Reggel megérkeztek a katonák. Vakartam a fejemet, hogy annyi állatot hogyan lehetne kiterelni a vízből. Aztán támadt egy ötletem: a borjukat ,,beültettük” a csónakba... S ekkor eloldottam a teheneket. Azok meg úsztak a botjaik után. S mikor láttam, hogy bevált a csel, eloldottam az összes állatot. Csupán a juhok toporzékoltak, no meg egy bikabotju... így sikerült kiterelni őket. A szárazon kicsordult az emberek könnye, amikor látták, hogy egy tehén több borjut is szoptat... Az állatok is éreznek... De még mennyire... — fejezi be Simon József bácsi a történetet, aztán szerszámot vesz a kezébe, a munkához lát ismét. Milyen fiatal tud lenni ez az öregember, akárcsak az ősi táj és minden szülöttje... Bartis Ferenc ÓHAZAI ARCOK HETVEN ÉVE PAP BEÖTHY ISTVÁN VESZPRÉM — Dr. Beöthy István pápai prelátus, a veszprémi székeskáptalan nagyprépostja 1905 óta dolgozik, mint káplán, majd teológiai tanár, szemináriumi elöljáró. Sümegen volt plébános, majd a veszprémi székesegyház plébánosa lett, főtanfelügyelő, főesperes, szentszéki elnök, provikárius. majd a székeskáptalan nagyprépostja. Egész életét a nagylelkűség és a bőkezűség jellemezte, most is 70 éves papságának emlékére a székesegyházat egy 7 métermázsás haranggal ajándékozta meg. A nagyprépost 94. életévében szellemileg és fizikailag egyaránt friss, résztvesz a lelkipásztori munkában, minden vasárnap két szentmisét mond szentbeszéddel és mindenféle lelkiismereti ügyben a hívek szolgálatára áll. A 70 éves papi szolgálat ritka évforduló. Beöthy István nagyprépost azonban mégsem magas korával és ..rekord” teljesítményével érdemel figyelmet, hanem azzal, ami egyéniségéből, emberségéből árad. Aki résztvett a veszprémi egyházmegye ünnepségein és hallotta üdvözlő beszédét, amikor főpásztort köszöntött, vagy búcsúztatott, amikor a káptalan nevében szólt, azt egyszeriben megfogta az az. egyszerűség, az a közvetlen szeretet-teljesség, amely csak azoknak tulajdonsága, akik eljutottak a bölcsesség olyan magas fokára, ahonnan pontosan láthatják a maradandó és veszendő értéket, akik többet és igazabbat keresnek, mint amit múló, változó helyzetek és lehetőségek nyújthatnak. Legutóbb jelenlegi főpásztorát. Kádár László megyéspüspököt köszöntötte annak ezüstmiséjén. és a köszöntő szavakat saját acélmiséjén kapta vissza. Az ünnepséget követő ebéd közben mondotta el, hogy a közelmúltban érettségi ..találkozója” volt. Hetvenöt évvel ezelőtt végezte a gimnáziumot, tett érettségit s mondott búcsút az alma maternek. Valaki, egy fiatalabb paptársa megkérdezte: — És sikerült ennyi év után összejönniük, nagyprépost ur? — Igen — válaszolta dr. Beöthy — ugyanis magammal ,,jöttem össze”, magammal találkoztam — mondotta csendes és bölcs mosollyal, s könnyű pára lepte el a szemét. Egyedül vagyok már a hajdani osztálytársak közül... EGY BAROKK TÉR SZOMBATHELY, Vas megye—Hatezer négyzetméternyi állványerdő borítja Szombathely barokk székesegyházát, amelynek külsejét az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség több mint hatmillió forintos költséggel újjávarázsolja. Teljesen újra vakolják a 79 méter hosszúságú, 38 méter szélességű római kereszt alakú katedrálist, amelyet a XVIII. század végén, a középkori vár helyén. Hefele Menyhért és Anreith György épített. A klasszicizáló barokk stílusban készült székesegyházat 1945. március 4-én három bombatalálat érte, évekig tartott belsejének az. újjáépítése, tetőzetének rendbehozása. A külső felújítás 1973 végén kezdődött és a tervek szerint 1977-re fejeződik be. A hagyományostól eltérő cementvalkolatot kap a homlokzat, erre színezett műanyag vakolatot hordanak fel, igy lesz időtálló az uj köntös. A két torony - 25 méteresek - sisakrészeit,,klasszikus” módon vörösfenyővel deszkázták, a falfelületet egy réteg szigetelőlemezzel fedték, majd teljesen vörösrézzel boritolták. A tornyok két gömbjét és keresztjét bearanyozták. Szombathley eddig foghíjas szép barokk terének egyébként valamennyi épülete teljesen megifjodik. Hirdessen lapunkban!
