Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-11-13 / 46. szám
MAGYAR HÍRADÓ II. OLDAL KÉRDÉS — Nagyon kérem tanácsukat, mert lányomék esete teljesen kikés/.itett. Lányom öszszeköltözött egy férfival, de nem házasodtak meg. Mindketten a harminc felé járnak, mindketten elváltak több évvel ezelőtt. Amikor lányom először közölte velünk, hogy összeköltözik egy férfival, férjemmel együtt mindketten megrökönyödtünk. Megmondtuk neki, hogy mint lányunk, akit nagyon szeretünk, ő egyedül mindig szívesen látott a mi házunkban, azonban barátját soha nem hozhatja a mi lakásunkba. S különösen nem, ha házasság nélkül élnek együtt. Lányom válasza az volt, hogy ő nagyon sajnálja, hogy mi nem akarjuk őt megérteni, de ő már egyszer házas volt, a házasság nem sikerült, a válás annak idején kikészítette, igv ő nem hajlandó ismét összeházasodni, csak együtt élni azzal a férfival. Azóta nem is hallottunk róla... Ma azonban a városközpontban összetalálkoztunk véletlenül. Lányom nagyon kedves volt, mintha mi sem történt volna, meghívott ebédre, s amikor elváltunk, ezt mondta: „Ne felejtsd el, mama, a mi ajtónk mindig nyitva van számodra!” Egész utón sírtam, hazafelé... Nem tudom, mit tegyek... VÁLASZ — Úgy döntsön, ahogy a szive diktálja. Még ha nem is ért egyet lányával, vagy a maga számára elfogadhatatlan, hogy lánya házasság nélkül él együtt valakivel. Talán legjobb lenne — mivel, emlékezzen csak! lánya maga is ezt mondta, amikor találkoztak —, ha közölné lányával, hogy a maguk háza ajtaja is mindig nyitva van számukra, sok mindent el kell fogadnunk az életben, amivel nem értünk egyet, s biztos maga is sok mindent el kellett, hogy fogadjon, elveivel ellentétben. Hát akkor miért ne fogadhatná el lányát, ahogy van, azzal együtt, amit csinál, ahogy él. Még ha ez nem is a maga életstílusa?! KÉRDÉS — Lányunk 27 éves, azt mondja, hogy férje nagyon jó hozzá és ő is nagyon szereti. Gyermekük nincs, mert férje nem akar, legalábbis egyelőre. Így aztán mostanában nagyon uiya magát és uj ismeretségeket akar kötni. Egész nyáron át mindennap kiment a strandra, hogy fogjon magának valakit, habár mindig időben otthon volt és elkészítette a vacsorát. Velünk szomszédos házban laknak. Égyik nap férjem látta (anyunkat kijönni a házból egy idegen tértivel. Mikor kérdőre vonta, lányunk kijelentette, hogy semmi rosszat nem csináltak. Férjemmel együtt letörtek vagyunk emiatt. Már sok pletyka viszszajutott hozzánk. Annak idején én is csak egy gyermeket akartam. Lányom nagyon csinos, férje átlagos külsejű. Mit tehetünk mi, szülők ebben az ügyben? VÁLASZ — Ez egy családi probléma, amit a közvetlen szereplőkkel kell megbeszélni. Senkire nem tartozik, különösen a szomszédokra nem. Úgy gondolom, az idő egyedül nem oldja meg lánya problémáját, jobb ha pszichiáterhez fordul. Ha erre hajlandó, talán jó lenne, ha ön fizetné az orvosi számlát. A legjobb, ha férj és feleség együttesen fordul segítségért. A későbbiekben hasznát veszik, ha megtanulják egymással megbeszélni bajaikat, problémáikat. EMBEREK ÉS ESETEK APRÓ—CSEPRÖ VICC Edit és Ákos húsz éve élnek boldog és békés házasságban. Vasárnap reggel Ákos leszaladt a borbélyhoz hajat vágatni. A kulcsait otthon felejtette. Editnek bolond ötlete támadt: megtréfálja a férjét. Ákos félóra múlva hazaérkezett. Csöngetett. Edit nem ment ajtót nyitni. Újabb, riadt csengetés. Csak nincs valami baj? Végre a feleség megjelent az ajtóban. —Engedj be drágám, otthon felejtettem a kulcsaimat. — Tudom. — Hát miért nem nyitsz ajtót? — Neked? — Hát ki másnak? — Talán megérdemled, hogy beengedjelek? — De drágám... — Nemcsak a kulcsaidat hagytad itthon. A fiókod is tárva volt. Szemérmetlenül. Kihívóan. Mintha szándékosan hagytad volna ott, hogy csak nézzem meg. — Mit? — Neked jobban kell tudnod. — Dehát semmi titok nincs a fiókomban. — És a levelek? Kék szalaggal átkötve? Édes cicám, drágám? Az meg mi? — Editkém. esküszöm. — Nekem ne esküdj. Menj ahhoz, akitől a leveleket kaptad. — De angyalom, azok régi dolgok. Nem is az enyémek. Egy kollégám kért meg, hogy tegyem el a leveleit, mert a felesége. Megmagyarázok mindent, te okos asszony vagy... Edit arcán kiütött a veríték. Hát vannak ilyen levelek? A fiókban? Amit ő természetesen nem nyitott ki... Hiszen ő ezt az egészet csak tréfából... Elváltak. BUJTATÓ Széntment a karórám szíja. Vettem egy újat. Este levettem az órát. A szíjáról leesett a bujtató. Félórát kerestem az asztal alatt, szék alatt. Másnap megismétlődött a játék. Harmadnap is. Mert olyan ostoba szabása van ennek a szíjnak, elkeskenyedik, a túlságosan tág karikácska lecsúszik róla. Ezentúl gondolnom kell rá, ügyelnem, figyelnem, hogy hogyan veszem le a karórámat. A lakáskulcsunkat csak úgy lehet megforgatni a zárban, ha az ajtót egy picit megemelem. A fürdőszobában kétszer kell felkattintani a kapcsolót, hogy egyszer égjen a villany. A vadonatúj bőröndünkön a cipzárat nem szabad végighuzni, mert kiugrik. Vagyis selejt a karóraszij, a kulcs, a cipzár, a kapcsoló. De ha valaki azt hiszi, hogy ezen bosszankodom, hát téved. Valamely használati tárgyam másképp viselkedik, mint ahogy illik, elmosolyodom és meghatottan emlékszem az üveg lekvárra. Ezerkilencszáznegyvennégy telén úgy éheztünk, ahogy csak éhezhetett valaki. Hetek óta nem volt már más ennivalónk, mint egy zacskó dara és egy láda ribizlilekvár. A ribizlilekvárt még negyvennégy nyarán vásároltam a gyárban, ahol dolgoztam. (Nem választottam, ezt lehetett kapni.) Mindennap vízben főtt darát ettünk savanyu ribizlilekvárral. Éheztünk, és untuk. Már nem is emlékeztünk rá, hogy más iz is van a világon. És akkor csoda történt. Kibontottuk a tizedik vagy tizenegyedik üveg ribizlilekvárt — és eperdzsem volt benne. Téves cédulát raktak rá. Elcserélték. Hibáztak az üveg töltésénél. Selejt volt. Ha például valaki ribizlilekvárnak vette volna meg, és vaddisznó mellé kívánta volna tálalni, bosszankodott volna. De mi térdre borulva köszöntük a csodát, a kegyelmet. Most már abban is hinni tudunk, hogy egyszer vége lesz a háborúnak. Fehér Klára LÁTHATATLAN FONALAK Mint láthatatlan fonalak, körülgyűrűznek jó szavak. Mint hegymászót a kötelek, ha zuhannék is, mentenek. A nyirkos köd ha szívig ér, meleg védelmük elkísér. Ha betemet a tél hava, vagy vihart rejt az éjszaka, csillagnyi létük fényjelén a remény sugárzik felém. Ezernyi harc az életem, cselt vet a gond és félelem, minden nap m‘ próbát hoz el és uj erőt is követel, pedig úgy fárad már a láb, oly nehéz néha a tovább. Jó szavak, most úgy kelletek, hogy zuhanástól mentsetek, hogy árván itt ne hagyjatok, hogy csüggedt órán tartsatok! Ha távol fényetek ragyog, bátrabb és boldogabb vagyok. Móra Magda KIÁBRÁNDULTSÁG ofy0 M Mindig csak ez a szex! Mire megnövök, el is megy a kedvem az egésztől!.
