Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-10-23 / 43. szám
12. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ OLVASÓK ESETEI Irta: PAPP VARGA ÉVA Idegenben a hivatalnok ember sorsa nehezebben indul, mint a fizikai munkásé. Az óhazában is erősen dolgozó munkásember itt csak folytatta a megszokott életmódot. Akár gyárban vagy egy bányában kellett fokozott tempóban dolgozni, megkereste azt a néhány dollárt az idegen nyelv ismerete nélkül is. Ezzel szemben a volt magyar tisztviselőnek sokfélével kellett próbálkoznia, de itt, az újvilágban nehezen akadt rá a megfelelő munkakörre. E történet szereplője is óhazai hivatalnok volt és idekerülve sokat próbálkozott, de eleinte semmi nem sikerült neki. Még a felesége is részt vett a küzdelemben, nemcsak azzal, hogy férjét bátorította, hanem ő maga is gyárba járt és szerény otthonukba még két magyar lányt is befogadott ,,burdra”, hogy ilyen módon a megélhetés gondjait enyhítse. Lakbérre, élelemre igy csak elég volt a kis családnak, de bizony mikor már a hét végén voltak, jó ha rántott káposzta került vacsorára. Éppegy ilyen szomorú hétvégi napon nagy újsággal jött haza a házigazda: „Képzeld, Anyuka, kivel találkoztam! Falunkbeli legjobb barátunk, a Pista szólított meg a villamoson. Nemrég jött az óhazából, megörültünk a viszontlátásnak, meg is hívtam ide ma estére vacsorára. Tudom, te szívesen látod a vendéget... A háziasszony nem nagy örömmel fogadta a hirt, meg is mondta a főijének: „Szívesen látnám, ha lenne miből, de hát te is tudod, hogy már hétvége van... Ilyenkor nincs a házunknál egy dollár se. Nekünk is csak rántott üres főzelék lesz a vacsora. Mi beéljük a káposztával, de ez a Pista jóevő és a min házunknál sokat volt vendég, akkor lakomázott, de most, kisül a szemem, ha megiija az ismerősöknek, hogy mi itt igy élünk...” A férje belátta, hogy hiba volt elhamarkodni a I meghívást, de már nem lehetett a szives szavakat visz- Iszaszivni. Mit tegyenek...? Végre a leleményes feleség ' egy jó ötlettel segített. Behívta a lányokat és kiadta az ! utasítást: „Hallgassatok ide: vacsora előtt leülünk vacsorázni. Mikor megjön a vendég, őt is hívni fogjuk, hogy vegyen részt a játékban. Bármelyikünk nyerne is, a játék végeztével ideadja nekem a pénzt...Abból hozunk húst, a sertéskarajt hirtelen kisütöm, a krumpli is gyorsan kész és a főzelék finom. A cukrászda itt van a házban...meglátjátok, milyen jó vacsoránk lesz, mert emlékszem, hogy ez a Pista otthon is mindig vesztett. Mikor a vendég beköszönt, kártyázó társaságot talált a kis szobában és mentegetőzve mondta: „Sajnálom, hogy zavarom magukat!” Mire az egyik kis magyar lány ügyesen felelt: „Dehogyis zavar! Még magát is befogadjuk, ha tud 21-ezni.” A vendég egy pillanatra meghökkent, de aztán nevetve mondta: „Próbáljunk szerencsét, hátha nyerek...!” Egy óra sem telt bele, a vendég már elvesztett annyit, amiből finom vacsorát csinálhat egy ügyes asszony. Ö persze folytatni akarta a játékot, de a másik betanított magyar kislány, aki amúgy is igen megtetszett a vendégnek...megszólalt: „Mi lesz a vacsorával? Már kezdek éhes lenni...” Erre a háziasszony bocsánatot kért, hogy ki kell néznie a konyhába. A „nyeremény” már ott lapult a kredenctakaró alatt. A játékot nem lehetett folytatni, mert az asztalon teriteni kellett. A két férfi félreült beszélgetni, mialatt a lányok kisurrantak, aztán egyik szaladt a henteshez, másik a pékhez és egy kis idő múlva már az asztalon párolgott a finom sertéskaraj káposztával, no meg a jó magyar sütemény és a kávé. A vendég kitűnő étvággyal evett, hálálkodott is a sziveslátásért. Később a viszontlátásra búcsúzott, de bizony csak pár hónap múlva jelentkezett. Akkor már a szerény kis vendéglátó otthonban is jóra fordult a család sorsa. Állandó állás, jó kereset köszöntött be a házhoz, igy a váratlan vendégnek is jutott bőséges vacsora. Később a háziasszony kihívta a férjét a konyhába------------>——........ ■ ■ i „1776” NYOMÁBAN NÉHÁNY „HA” AZ AMERIKAI FORRADALOMMAL KAPCSOLATBAN Az amerikai nemzet már elkezdte ünnepelni függetlenségét, ami a Nagy-Britanniától való elszakadást jelenti, két évszázaddal ezelőtt. Elevenítsük fel röviden, hogyan is kezdődött ez: Annak idején mindössze 13 kolónia volt Észak- Amerikában, melyek angol fennhatóság alatt állottak. Az angol király ekkor III. György, egy erős akaratú ember volt és fő célja Anglia gazdagságának gyarapítása volt. Meglehetősen önállóan határozott az ország ügyeiben, nem kérte tanácsadói, miniszterei véleményét. III. Györgynek nem tetszett, hogy az amerikai kolóniák meglehetősen önállóan kormányozták magukat. A király és néhány miniszter sürgetésére egyre szorosabban kezelték a kolóniákat. Az 1765-ös bélyeg-törvény kezdte forralni a kedélyeket, amely abban állót, hogy mindenre rá kellett ütni az anyaország pecsétjét. Ezt több hasonló rendelet követte — mint a Boston Tea Party —, amik a Lexington és Concord csatákhoz vezettek 1775-ben. Azzal a céllal, hogy a rendeleteket és a teendőket megvitassák, összeült az I. Szárazföldi Kongresszus 1774-ben. A két fő téma volt a jogok — élet, szabadság, tulajdon — kinyilatkoztatása és a Nagy-Britanniával való export—import kapcsolat megszüntetése. A helyzet nem javult és egy második Szárazföldi Kongresszus ült össze 1776. júniusában. Ott kijelentették, hogy az amerikai kolóniáknak joguk van szabadoknak és függetleneknek fenni. A kongresszus aztán kijelölt egy csoportot, hogy fogalmazzanak meg egy függetlenségi nyilatkozatot. A csoport tagjai voltak többek között John Adams, Benjamin Franklin, Thomas Jefferson. Tulajdonképpen Jefferson fogalmazta meg a nyilatkozatot, figyelembe véve a csoport többi tagjának néhány javaslatát. 1776. julius 4-én ünnepélyesen nyilvánosságra hozták a Függetlenségi Nyilatkozatot. Ami véglegesen elindította a hosszú, véres forradalmat. 200,000 ember vett részt a harcokban, abból 4,000 elesett és 6,000 megsebesült. Régen úgy tartották, hogy a „király szava szent”. Tehát, ha egyszer III. György kötötte magát, nem és mig a vendég a lányoknak udvarolgatott, ő a férjének súgta a következőket: „Te, Apuka, ez a mi földink nem sok szerencsével dolgozik. Igen lefogyott és kopottan néz ki. Most, hogy nekünk, hála Istennek, már jól megy a sorunk, tapintatosan tereld a szót a keresetre és egy kis kölcsönt ajánlj fel neki. Ha munkája lesz, biztosan megadja.” A földi hálálkodva fogadta a segítséget, de aztán megint eltelt néhány hónap, mig felkereste régi barátait. Igen ám, de akkor már uj öltönyben volt és eldicsekedett szerencséjével: jó munkát és jó fizetést kapott, tehát elhozta a kölcsönt is. Mikor vacsora után leültek beszélgetni, jókedvűen mondta a háziaknak: „Most bevallók nektek valamit, amin csodálkozni fogtok, talán ki is nevetnétek érte. Mikor én először voltam itt és vacsora előtt kártyázni hívtatok, én csak azért ülíen le játszani veletek, mert kevés volt ai pénzem és azt reméltem, hogy tőletek nyerhetek annyit, ami még hiányzott ahhoz, hogy a szobám I bérét kifizethessem...” —— ""I --------------------lehetett ellene tenni. Érdekes elgondolkodni azon, mi történt volna, ha III. György nem olyan megrögzött, ha tanácsadói egy kicsit bölcsebbek lettek volna, vagy ha lett volna egy forró vonal London és Philadelphia között. Esetleg soha nem került vona sor az Amerikai Forradalomra. Ha a sok „ha” nem lett volna... (Historikus? i--------1---------------------ARCOK A MÚLTBÓL . i GVADÁNYI JÓZSEF V Feltehetően bányásztak már vaspátot a Borsod megyei Rudabányán kétszázötven évvel ezelőtt is, amikot — 1725 október 16-án — ebben az Isten háta mögötti falucskában megszületett Gvadányi József. Hallgató, szegény szülők gyermeke, habár grófi rangú; nagyapja az olasz Toscanából jött magyar földre, anyja Rákóczi generálisának, Forgách Simonnak a lánya. Vaspát-keménység, kuruc virtus, itáliai mosoly egyként jellemezte a fiút, aki innen indult, Egerben tanult, huszártiszt lett, kiváló lovas, félelmetes vívó Hadik seregével részt vett Berlin elfoglalásában. Teste megtelt sebforradásokkal, azokat a fattyúhajtásokat, amiket a Habsburg-szolgálat növeszthetett rajta, kard vágta le. S katonapályáját befejezve generálisként nyugdíjba vonult a magyar-morva határszélen megbúvó Szakolcára, ahol feleségének birtoka volt. Ez a letelepedés — 1783-ban — hivatásváltással járt. A lovas tábornok ezentúl költő, Írástudó, irodalmi s nemzeti szervező. Harmincnyolc évig huszártiszt, aki mindent megtapasztalt, mindent látott, hallott, tizennyolc éve volt még, hogy ezt elmondja. Tartózkodón, szemérmesen jelentette meg műveit, az elsőket még név nélkül. Irt, ahogy Írhatott, szolgálni akart olyan korban, amikor már maga a magyar szó megjelenése is eligazította az olvasót. A nemzet nyelvi s magatartásbeli sorvadását élte. Ez II. József és II. Lipót és Ferenc császár kora. Kortársai közt, s halála után, a reformkorban, Gvadányi a leghóditóbb írástudó. Olvasókat teremt, társasági köröket a magyar társadalomról szóló verses beszédeivel. Tüntetőén ismételte, hogy őt csupán ez a tárgykör érdekli. Azélő beszéd természetességével irt. (Folyt, a 15. oldalon)
