Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-10-09 / 41. szám
MAGYAR HÍRADÓ 15. OLDAL MESÉL A MÚLT MAGYAR KIRÁLY ÉS A BESENYŐ VEZÉR Irta: HALMI DEZSŐ Egy régi, I.István idejéből származó történetet mondok most el, mely csak kevesek előtt ismeretes. Valahol a Pilis hegységben, közel a mai Esztergomhoz Pilismarót térségben állt István király díszes sátra, hol a római Herculia-Sicambria, Attila városa, az ős Buda terült el. Alig pár napja volt egy kisebb csatározás a magyarok és besenyők között. A magyarok fogságába esett Tonuzóba, a besenyő vezér, több főur és számtalan harcos. A délceg, élete teljében levő, kemény csatákban megedzett Tonuzóbát István király elé vezették. Az öreg király jóleső érzéssel szemlélte a daliás alakot s egy könnycsepp gördült végig arcán. Gondolatai a múltban jártak, fiára emlékezett, ki a trón várományosa volt, de fiatalon vesztette el életét. A hallgatás alatt Toluzóba tekintete fürkészte a királyt. Szánalmat érzett iránta, nem tartotta ellenségnek. A király törte meg a csendet. — Keresztelkedjetek meg, úgy magad, mint néped és akkor nem esik bántódástok. Kaptok földet, uralkodj törzsed felett, szabadok lesztek, csak hűségedet kérem, esküdet a királynak! — Mi becsülettel kötünk a magyarokkal szövetséget. eskümet is adom magam és népem nevében — válaszolta Toluzóba — de vallást nem cserélünk, idegen hitre nem térünk soha. — Nem tudom, mit beszélsz, csak egy Isten van — dorgálta a király. — Mi megőriztük Istenünk régi nevét, a Magyar Istenhez imádkozunk ma is, az Egek királynőjét Boldogasszonynak nevezzük, mint azt őseitek tették. — Igazad van — gúnyolódott Tonuzóba — azonban ez nem más, mint az idegen papok, lovagok fondorlata. hogy néped ne vegye észre a cserét és engedelmesen kövesse a tőle annyira idegen, uj vallást. Aki pedig az ős vallás nevében fegyvert fog, számára nincs kegyelem, jutalma a halál. — Te ezt nem érted meg — válaszolt keményen a király — ha nem követnénk az uj vallást, a minket körbefogó keresztény népek támadnának ránk, kikkel szemben erőnk nem volna elegendő és kiirtanák nemzetemet. Légy keresztény és élj tovább! Tonuzóba makacsul rázta a fejét és igy felelt: — Te tudod, a mi vallásunk keresztényibb, mint a tietek és inkább választom a halált, de atyáim Istenét nem tagadom meg soha. István felállt, jelezve a kihallgatás végét, jelt adott a fogoly elvezetésére. Látszott rajta a gond, a lelkitusa. Még véglegesen nem döntött a fogol. js társai sorsa felől. Sátrában járt le és fel, majd magához kérette a püspököt. Tonuzóba és kísérete részére külön sátrakat jelölt tek ki. Egy ideig nyugtuk volt, de másnap egymásután érkeztek az idegen papok, kik külön-külön dicsérték nekik az uj vallás előnyeit, a elki megtisztulás szépségeit. Tonuzóba hajthatalan maradt és válasza csak egy volt: „Soha!”. A papok látva a térítés reménytelenségét, fordítottak a módszeren és a pokol minden borzalmával akarták más belátásra bírni, nem felejtve ki az ördögöket, kik a pogányokat az örök tűzben égetik meg. Ennek sem volt eredménye, Tonuzóba kinevette a papok meséit. — Ha nem térsz meg, elevenen temetünk el! — vágták oda a papok. A rabokkal megásatták a sirt, kik a sírba négy cölöpöt vertek le — a papok legnagyobb csodálkozására, kik nem értették, hogy a egy besenyő vezér csak lóháton lehet eltemetve, hiszen ló nélkül hogyan vadászna az égi mezőkön. Tonuzóba lovát a cölöphöz kötötték és a vezér felült a lovára. A rabok a gödörbe kezdték lapátolni a földet. A gödröt ájtatos papok vették körül, imára volt kulcsolva kezük, szemeiket gyakran emelték az ég felé. A főpap, kinek piros stóla díszítette pocakos hasát Tonuzóba felé kiáltott: — Áttérsz-e az igaz hitre? Tonuzóba nem válaszolt, csak akkor szólalt meg, amikor neki térdig, lovának szügyig ért a föld. A ló nyugtalankodni kezdett. — Nyilazzátok le a lovam, ne szenvedjen e nemes állat! — kiáltotta a harcosok felé. — A lovat ne sajnáld, te pokolbamenő, hanem önmagadat! — szólt a főpap, szemét hosszasan meresztve az ég felé. Ha kienünk az emberi közösségből (Folyt, a 14. oldalról) nem ér, csak Te beszélj hozzám a csendben, és értsem, amit mondasz. És ahogy a reszketésem megszűnt, olyan biztonságban éreztem magamat, mint csecsemő az anya ölében. Elöntött valami kibeszélhetetlen boldogság. Pillangószárnyam nőtt, könnyű lettem, mint a pihe, és minderre csak akkor eszméltem rá, amikor nem is tudva hogy, de az ágyamba kerültem. Megbátorodva, megbékélve aludtam el, s azóta elhagyott a reggeli szorongás. Azóta tudom, hogy az Ur tudja a bajomat, hogy a gondomat viseli, hogy nem vagyok magamra hagyatva, s hogy letehetem a holnap gondját a kezébe. Ő adja az Ö békességét azoknak, akik ezt kérik tőle. Nem veszi el a süketséget, de erőt ad az elhordozásához. Nekem visszadta a nyugalmamat, a jó kedvemet, türelmemet. Kiléptem a boszorkánykörből, mely a magam baja körül pörgetett, mint egy orsót. Látom, hogy emberek vesznek körül, akiknek szüksége van rám, és tudom, hogy Isten ebből az én süketségemből is formálhat segítséget a számukra, ha én megmaradok engedelmes eszközének. Zs. Tüdős Klára BOLDOG KINGA KOLOSTORÁBAN (Folyt, a 14. oldalról) meglátogatta Kassán és ekkor mindig utbaejtette S/andecC. is. Másik leánya. Boldog Jolánía unokája. Konstancia itt Ictl szerzetesnő. A s/andeei zárdában imádkozott Nagy Lajosunk ifjabb leánva. Szent Hedvig, fit találkozott Szobieszki János feleségével. Mária Káznu-rával Ib82-han, Becs felszabadítása után. A kápolnába lépve feltűnik az oltár, amelyen Kingának \\ . századból való. hársfából készült, aranyozott gótikus szobra áli. Mosolygós arcú kiarissza apáca köszönti az érkező turistákat és beszél Kingáról akinek csontjait lt>90-ben tárták fel az oltár előtt. isjjglr! rhsíBöfd Közben egy tutaj tűnt fel a Dunán, Tonuzóba szép fiatal felesége érkezett két kisfiával. Bátran lépett a gödörhöz. — Mit keresel te ott? — kérdezte a főpap. — Hűséget esküdtem az uramnak s vele halok meg, mert egy besenyő asszony soha nem szegi meg esküjét. Két fiát egy magyar papnak adta át, kérte, nevelje fel őket becsületes, tisztességes vitézekké. A pap fogadalmat tett, megesküdött a magyarok ősi Istenére, hogy az anya kérését teljesíteni fogja. Az asszony félje mellé lépett, ki magához emelte, megcsókolta. Tunozóba parancsot adott a rab besenyőknek a földelés folytatására. Már mellükig ért a föld, mikor a főpap újból feléjük kiáltott: — Keresztelkedjetek meg és élni fogtok! Tonuzóba nem válaszolt, hanem énekelni kezdte a besenyők halotti dalát, melyet emberei velük énekeltek. Már csak a fejük látszott ki, mikor a „jámbor” főpap könyörögve kiáltott oda: — Utoljára kérdezlek, áttérsz-e az igaz hitre? A besenyők tovább énekeltek, majd mind halkabb lett az ének, már csak a szájuk mozgott és végül csak az imádkozó papok mormogása hallatszott. Tonuzóbát és feleségét élve temették el. A többi besenyőnek nyíl jutott és egy közös gödör. --------------------------------------------1------------------------------------------------------------------------' Most az oltáron őrzik remekművű aranyozott kazettában. Majd előhoz az oltár másik végéről egy bársony mappát és a rácshoz közelítve mutatja meg Kinga királyné kél arany gyűrűjét, pecsétnyomóját, arauykanalát. A nővér elmondja még, hogy itt élt özvegységben Boldog Jolánla királyné. Kinga húga. majd Konstancia és Boldog Cseh Ágnes árpádházi hercegnő is. Kinga lengve! kinövőé IV. Béla magyar király négy szentéletű lánya közül a legidősebb volt (1292. jul. 24.) A gvermeklánvt 15 éves korában, politikai okokból, szülei férjhez adták Bolesziáv lengyel királyhoz. Mikor a rendkívül bá|os és szemérmes leánykát az uralkodó először meglátta, annyira meghatotta, hogv rögtön megkérdezte tőle, milyen ajándékot kíván. Ö ekkor azt kérte királyi kérőjétől, hogy házasságukban egy évig őrizzék meg szüzességüket. A király ebbe beleegyezett. (Ezért hívják Boleszlávot Szemérmes Bolesziávnak.) A tatái betörés idején — 1241-ben — 4 éves kislányát. Joláutát. IV. Béla Kingához küldte a krakkói várba. Nemzete és családja súlyos helyzetében férjével Magyarországra siet és vele együtt szemléli IV. Béla bámulatos újjáépítő munkáját. Velejárja az. országot. Ekkor kapta apjától ajándékba a máramarosi sóbányát. mert a lengyeleknek nem volt sójuk. (Aknaszlaónán az egvik aknát ma is Kunigundának hívják.) Innen megvár bányászokat vitt második hazájába, hogv ott Wiolicskan megfelelő tudásit szakemberekkel iiyís.Min sóbányát. Kinga nagyon szerette a szegényeket, segítette őket. 40 éves házassága után megözvegyült, letette koronáját, elvonult a közéletből az. oszandeci kolostorba, s ott is italt meg. Lapis Katalin VEGYEN RÉSZT REJTVÉNYPÁLYÁZATUNKON!
