Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-09-04 / 36. szám
MAGYAR HÍRADÓ 13. oldal EMBEREK ÉS ESETEK KÉT KUTYA: LORD ÉS VIGYÁZZ Irta: HALMI DEZSŐ Miskolcon két vasúti izlüljáró hid volt és ha igaz, ma is úgy állnak ott, mint 60 évvel ezelőtt. Az egyiket Nagy-Hidnak, a másikat Szirmai-Hidnak hívtuk. Ez utóbbi mellett kanyarodott le az Alkotmány utca és ennek a második házában laktunk legalább 15 esztendőn át. Ez hosszú idő és sok minden történhet, különösen akkor, ha az ember még nagyon | fiatal. Még ma is élénken él emlékezetemben két kutya, Lord és Vigyázz. A házigazda tardi matyóember volt, aki vasúti raktárossága mellett civilben baptista prédikátor, előimádkozó, énekesi teendőket is végzett. Állandóan baptista énekeket dalolt és fütyült. A legyet „pusztuljkának” hívta, igy akarván tiltakozni a helytelen elnevezés miatt — „úgyis vannak elegen” — mondta —, „hát ne ösztökéljük őket még további sokasodásra!” Kérdésünkre, hogy Noé miért vitte be a legyet, meg a többi haszontalan férget a bárkába, erre is meg volt a saját papi véleménye. — Noé nem is látta i sok haszontalan élősdit — oktatott bennünket —, azok a nagy állatok szőre alatt alattomosan bújtak meg és Noénak a nagy' eső közelsége miatt nem volt ideje azokat szétválogr Ennek a r rédiká,ornak volt egy középtermetű, korcs fiú kutyája, melyet még Tard-ól hozott magával és Vig' ázz névre hallgatott. Enne e a kutyának legalább három élete volt, mert én faját szememmel láttam k it esetet, amikor egy közönséges kutyahalandó úgy kimúlt volna, mint a sicc. Az udvart magas palánk kerítés vette körül, a kapu csak ritkán, feledékenységből maradt nyitva. A szomszédban is volt egy fiú kutya, amelyik méltóságteljes léptekkel sétált az udvarban. Termete magas, hosszú, vékony, szőrzete hosszúkás. Gazdája vadászatra vitte magával Lordot, mert ez volt becsületes neve, mely már a megszólitásor mindenkinek tudomására adta viselője előkelő származását. Ez a két kutya végtelenül haragudott egymásra. Ha egyidőben kerültek a palánk közelébe, vége-hoszsza nem volt a futkározásnak és vadul rágva estek a deszkának, hogy a lükön keresztül mondhassák el véleményüket, mely a külső szemlélő megállapítása szerint, egyáltalán nem egyezhetett. Esztergomi délután Félóra itt a kávéház előtt, egy fakó narancsszínű, sárfoltos ponyva árnyékában. Csöndes járókelők. Beszélgetni agy állnak ki a sarokra, mintha otthon lennének. A tér körül szűk és gjrbe-görbe utcák, öreg házak. Hol az akácsor zölcUe tömörül, az ut szélesebb, magasabb házak állnak, I torony szúr a pehelyfelhős nyári égbe. ömlik a fény, bár szállóban a Nap. Előttem a székesegyház égbe-fénybe magsión — hol bástyák és várfalak omoltak, égbe tör roppant kupolája. — De mordul a busz, más tájak útja várja. Hegedűs László Történt egyszer — szombaton délután, mikor az egész baptista család az udvarsepréssel volt elfoglalva va —, hogy a nyitvamaradt kapuban megjelent Lord, az örök ellenség. Vigyázz azonnal feléje rohant, de Lord sem maradt rest és a két kutya az udvar közepén találkozott, ahol azonnal egymásnak estek. Csak egy tarka gomolyagot lehetett látni, porzott a föld, meg nem békülő vicsorgatás, morgás kisérte a harcot. Vigyázz többször volt lent, mint Lord tetején, de még mindig nem volt kétvállra fektetve. A hívás, a Lord és Vigyázz nevek ordítása teljesen hiábavalónak bizonyult, életre-halálra ment a verekedés. A közéjük dobott seprőnek oda se fütyültek, csak tovább marták, harapták egymást. Matyónk, látva, hogy semmi nem használ, a farakáshoz ugrott, felragadott egy hasábfát és igy felfegyverkezve állt meg a verekedők felett, majd egy jól irányzott, hatalmas ütést akart Lord fejére mérni. A suhintást már megállítani nem lehetett, a dorong nagyott koppant és Vigyázz elnyúlt, mint aki örökre búcsút mondott mindenkinek és mindennek. Lord félreugrott és a régi közmondásból kiindulva „szégyen a futás, de hasznos”, kirohant a még mindig nyitott kapun (ily izgalma, percekben kinek jutott volna eszébe azt becsukni), átugrotta az alacsony utcai kerítést és az egyik kamrában keresett menedéket. Vigyázz nem mozdult, csak feküdt, semmi jelét nem adva az életnek. Valaki hozott egy vödör hidegvizet és a kutyára zúdított. Mindenki várt és nemsokára Vigyázz rándult egyet, tántorogva felállt, megrázta magát és végtelen lassan vánszorgott be a kutyaházba. Vasárnap reggel már nem volt semmi baja. Ha ma visszagondolok a nagy ütésre, nem értem, miért nem hasadt ketté a feje, hogy néni tört el a koponyacsontja? A második hihetetlen dolog nyáron, a késő délutáni órákban történt, pontosan 5 óra 25 perckor, mert a pesti gyorsvonatnak egy perccel később kellett a Tiszai pályaudvarra befutnia. Amikor csak tehettük, megnéztük a vonat rohanását. A masiniszta a hid előtt fékezni kezdett, akerekek csikorogtak, a fékek szikráztak, a szerelvény még mindig nagy sebességgel haladt, hiszen a 428-as mozdonyt nem lehetett egykönnyen megállásra bírni. Vigyázz megugatott mindent, ami mozgott, legyen az szekér, biciklista, autó vagy vonat, ugatva rohant a jármű mellett, migcsak szusszal bírta, vagy a kerékpáros egy jólirányzott rúgással, a kocsis ostorvéggel jobb észre nem térítette. Jött a vonat, mi kirohantunk a töltésre. Vigyázz utánunk szaladt, de nem állt meg, száguldott le a töltésen, neki a vonatnak. Oly nagy lendülettel futott, hogy nem tudott megállni, s eltűnt a mozdony két első futó kereke között. — Mi egy pillanatra behunytuk a szemünket s mikor újra kinyitottuk, egy kutyát láttunk repülni a levegőben, majd a kényszerrepülésből visszatérve, összeütközésbe került a talpfák közé és mellé elszórt bazalt kaviccsal, ha újra — nem tudni hányadszor kutyaéletében — mozdulatlanul elnyúljon. Közben a vonat elrobogott, s mi megnéztük, mit lehetne tenni a kutyával. Szőre olajos volt, az orra vérzett, de amúgy nem látszott rajta semmi. Ismét egy veder hideg viz segített. Lábraállt, csak megrázta magát és indult neki a töltésnek. Ha magam nem látom, talán soha nem hiszem el, hogy a vonat kerekei közül meg lehet menekülni. — Vigyázz a kerék küllői közé ugorhatott és a centrifugális erő dobta fel a levegőbe. Más normális kutya élve nem ússza meg ezt a kalandot, csak ez a korcs, szívós matyóivadék. Nem tudom, hogyan pusztult el, mert amikor mi elköltöztünk, még vígan nyargalt a palánk mellett, hősen vicsorgatva Lord felé. Sok év múlva láttam viszont a helyet, a ház romokban hevert. Mély bombatölcsérek tátongtak az udvaron. Vigyázz talán szintén a háború áldozata lett. NEVESSÜNK i Kovács érdeklődik fiacskája tanulmányai iránt az osztályfőnöknél. — Olyan közepes — mondja a tanár. Kovács elégedett, mert eddig csak rosszat hallott Pistikéről. De azért megkérdi: — Hogy érti ezt tanár ur? — Úgy, hogy a gyerek nem nagyon okos és nem kicsit buta. * — Kinek van a világon a legjobb állása? — A pápának. — Miért? — Mert csak egy főnöke van, és azzal is csak a halála után találkozik. * — Lennék csak három napig a mamád, majd megnevelnélek — mondja a csinos tanító néni rendetlenkedő tanítványának. — Jó, majd szólok a papámnak. A mamám úgyis elutazott egy hétre. * Ügynök járja a városka boltjait. Egy kollégája éppen akkor ér egy boltajtó elé, mikor barátunk kirepül az utcára. Résztvevőén felsegíti és megkérdi: — Mi történt, ki dobott ki? Hiszen ez a boltos már féllábbal a sírban van. — De a másikkal még egészen jól rúg — hangzik a szomorú válasz. * Egy házaspár kirándul a hegyek közé. A hegy tövében igy szól az asszonyka a féijhez: — Emlékszel, ma tiz éve, hogy fenn jártunk a hegytetőn! — Úgy emlékszem, mintha ma történt volna — feleli a félj. — Apukám, én is veletek voltam akkor? — kérdi kilencéves kisfiúk. — Igen, fiam. Én vittelek fel, anyukád hozott le. ANEKDOTÁK Fritz Bush halálosan fáradtan szállt be egy hangversenye után a hálókocsiba, hogy Drezdába utazzék. Éjfélkor váratlanul felköltötték. A hálókocsi-kalauz állt előtte. A hires karmester mérgesen rákiáltott: — Mi az ördögöt akar? Mire a derék hálókocsi-kalauz ártatlan arccal azt felelte: — Bocsásson meg nekem, főzeneigazgató ur. Drezdán, a koncerteken, ahol vezényelt, csak a hátát láthattam. Most azután gondoltam magamban, felhasználom az alkalmat, és megnézem a főzeneigazgató urat elölről is!... *** Mária Terézia udvarában farsangi bál van. Egyik testőr, nem ismerve fel a háttal álló királynőt, jó hangulatában egy nagyot üt a királynő fenekére. Hátrafordul a királynő, és a testőr egy pillantig ijedten mered rá. De feltalálja magát: — Felség, ha a szive is olyan kemény, mint a feneke, akkor elvesztem. i
