Magyar Hiradó, 1975. július-december (67. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-03 / 27. szám
AfT ♦ €*▼?.▼ CJT n A HfT MAGYAR HÍRADÓ 15. oldal GÖRBE TÜKÖR HA POHÁR VAN A KEZEMBEN Egy alkoholista bűnöző monológja, miután a biró kihirdette az ítéletet és visszavezették cellájába... Úgy látszik a másik körte kiégett. Biztosan emlékszem, hogy kettő égett itt a sarakon. Az egyik feljebb, rozoga, dróttal erősített rúdon, a másik pedig ez, halvány, bóbiskoló világosságával. Persze a gyerekek kidobhatták kővel, vagy az meglehet, hogy takarékosságból kicsavarta a kocsmáros. Nem baj, szeretem ezt a szürke, derengő félhomályt, a lepattogott festékű ajtó dohos szagát, az apró neszektől csöndes éjszakát. Én vagyok a gyilkos, nesztelen léptekkel suhanok a fekete utcán, s egyenletesen dobog a szivem, nem kalapál hangosan, csöndes elégedettséggel dolgozik. Micsoda semmitmondó pillantással jött el mellettem ott a sarkon az a fiatal pár! A fiú rámnézett, elég jól volt öltözve, persze olyan világos kockás kabátot egy gyilkos soha nem venne föl, na ugyancsak rémült tisztelettel bámulnának, ha sejtenék hova, s mi célból igyekszem. S hogy kacarászott az a kis begyes leányzó, miután elhaladtak mellettem, talán rám tett valami gúnyos megjegyzést a fiúja, valami pökhendi, fölényes sértést mondhatott a disznó, hogy nagy fiúnak tűnjön a kicsike előtt, az pedig boldogan kotkodácsolt. Ha akkor utánuk szólok: hé, öregem, persze beléfagyott volna a vihorászás, s megálltak volna, én meg egészen lassan odasétálok, kicsit himbálózó, amolyan tengerészjárással, s a nagyképű ifiur már rémült szemekkel reszketne, és én csak egy szépet, egyenesei belevágnék a jólfésült, fehér arcába, aztán: na kisanyám, gyerünk, mondanám a lánynak, az meg ragyogó csodálattal karolna belém, egészen hozzám simulva. Hideg van. Hiába dőlök neki a lelakatolt kocsmaajtónak, amint megmozdulok, érzem a vékony kabáton keresztül a pergő, kemény, ócska festék pattogzik a rossz ajtóról. Azt hiszem, itt az idő, gyilkosiám, hogy behatoljunk a tett színhelyére. Ma egy jó oörköltet szerettem volna vacsorázni, s utána szemelt rizlinget inni, vagy esetleg behűtött sört. Azt a szaloniát, kenyeret is azért ettem, mert kellett valaminek a íasamban lenni, különben nem voltam éhes. Igen, itt látul lehet kényelmesen átmászni. De szomjas vagyok! Szinte a nyálam csordul, ha a sárgán habzó isteni nedűre gondolok. Biztosan lesz pénz is, mert ugyancsak elkelne. Vem is olyan nehéz benyomni itt a hátsó udvaron az iblakot. Lehet, hogy be volt zárv a, de talán régi és kopott, mert könnyen enged. Eh, mennyit nyögök és lihegek, amig bemászom az ablakon, pedig frissen és ruganyosán, egyetlen lendülettel kellene beugornom, nint a filmen az a vöröshaju fiú, azután előkapni a reolvertés pju, pju, pju, pju, egymás után. Csönd! Aksorát csattant a cipőm, ha erre jár valaki, biztos neghallotta. Istenem, hogy reszket a lábam, s micsola szorítás ez itt a gyomromnál. Pedig soha nem tortánk semmi. Amikor a „Fehér galamb” vendéglőbe másztam be, meg a „Jó étvágyat” bisztróba, de a ,Kiskert”-ben se történt semmi. Ugyanilyen sötét /olt. Jó volna villanyt gyújtani és felüvölteni: jaj! De nem lehet, mert egy igazi gyilkos nem fél, nem ordít, lanem nesztelenül suhan. Itt az ajtó, most előkapom i kis vésőt, egy jó nagy rántás, még egy, az istenit, de .emény ajtó, persze ez a hátsó bejárat, ezt ritkán használják, na most, még egyszer... Végre. Ittmár eltájékozódom. Itt a söntés pultja, nőst én vagyok a csapos, mit parancsol uram, igenis gy habzó korsóval, de hol a hordó? Nincs itt, talán kivedelték a szomjas népségek. Ahá, ez itt az üveges osztály, igen, ezt keresem, még a sötétben is látom, hogy lengyel sör. Kicsit langyos, de azért jó. Hu de szomjas voltam. Gyerünk még egy üveggel! Most nézz ide Rózsika! Most kellene látnod engem! Most nem mondanád, hogy pipogya fráter vagyok. Én lusta? Én munkakerülő? Tehetelen? Harmadik hete, hogy a nyolcadik helyre mászok be, és igen, leiszom magam, le én sörrel, mert főleg az van itt. Vendéglő, bisztró, kocsma, mi az nekem, én vagyok a nagy, a csodálatos, még az ócska moziba is bementem, ottmaradtam az utolsó előadás után, aztán a fiókból hipp-hopp, igaz csak kevés pénz volt benne, de a páncélszekrényhez nem nyúltam, no nem gyávaságból, csak hát ahhoz szerszámok kellenek. Milyen remek volt abban a filmben, hogy is, micsoda vagány legények rámolták ki a bankot. Én is bátor vagyok, igen, Rózsika, hiába váltunk el, mert ime csodálhatsz, itt fekszem a földön, körülöttem hét, nyolc, kilenc üveg sör, és még ezt a tizediket is kinyitom, ki én. Vékony és sápadt a karom, de most a sötétben nem látom. Tudom, hogy darabos, ferde az arcom, de most a sötétben ezt sem látom, meg tükör sincs itt. Meg se lök senki, mert egyedül vagyok, és mi ez, legurult egy pohár. Na, pohárból iszom, mégiscsak úriember vagyok, és ha pohár van a kezemben, erős vagyok. Tudom, hogy nem szép dolog ez, de nekem kell az ital, hogy elfelejtsem azt, hogy milyen vagyok, hogy ki vagyok, meg minden. Miért nem dolgozok rendszeresen? Mert én az első szeretnék lenni, a hős, akire fölnéznek, akit tisztelettel előreengednek, akinek meggyujtják a cigarettáját, nem ilyen senki, semmi. Jóképű is szertnék lenni, akiért megvesznek a lányok, meg bátor, erős és hires. De nem vagyok. Nem, nem, és hiába kiabálom itt, hogy nem, azért az úgy marad. Igen, ehhez kell nekem a sör, vagy a bor, vagy minden, amely kellemesen elzsongitja az embert, fölemeli és ringatja, s dédelgeti. Itt, éjszaka, kocsmák és éttermek söntésénél, sörösüvegeket bontogatva boldog vagyok, mert boldognak és nagynak és erősnek érzem magam, mert betörtem ide, és ezt akárki nem csinálja utánam, hogy zárás után jár inni a kocsmába, hehe, ez aztán igen, hehe... Tisztelt bíróság, elismerem, hogy erőszakos módon behatoltam nyolc helyiségbe, nem tagadom, hogy a könnyen hozzáférhető helyen még a pénzt is elvittem, és megittam összesen harmincnyolc üveg sört, amely betétek nélkül is legalább kétszáz forint, meg egy kis bort is, meg ettem az egyik boltban csokoládét is, de legyenek tekintettel a nehéz gyermekkoromra, mert nekem az apám nem mondta meg, hogy hogyan KALENDÁRIUM ÉS CSÍZIÓ (Folyt, a 14. oldalról^ jelentett. A csizió azonban eredetileg egyfajta vers volt, huszonnégy hexameter az állandó ünnepek és a naptári szentek neveivel. Naptárszöveg nevévé úgy vált, hogy vele kezdődött az ünnepek felsorolása. A csizió, az ünnepnaptár később tárgyi szempontjából is egyre jobban egybeolvadt a kalendárium fogalmával. Aki viszont a maga javára tudta fordítani, hogy „érti a csíziót”, ügyes, talpraesett ember volt. Ma is az. lehetek hires ember, és mások által csodált nevezetesség, ezért szakmát sem tanultam, csak betanított munkásként dolgoztam, de azt is csak úgy hébe-korba, mert mindig arra vágytam, hogy más legyek. Tisztelt bíróság, én nem bántottam senkit, és nem is akartam, csak azt, hogy érezzem, hogy erős vagyok, mert nem vagyok az, de nagyon szeretném ha mégis az lennék, és semmi jó nem jut az eszembe, hogy mit csinálhatnék, hát azért ezt csinálom. Tudom, hogy vétkes vagyok, és hogy nem igy kellene tennem, de most mégis boldog vagyok. Dehogy. Lassan hajnalodik, és talán a sörtől, vügy mitől, de olyan fáradtnak, öregnek, betegnek érzem magam, pedig huszonhat éves vagyok. Most óvatosan ki kell mászni, igy, úgy látszik szemerkél az eső. hogy ilyen csúszós, sáros lett a föld, ime itt van a saroknál a lámpa, de most is csak egyedül ég, a másik körtére pedig biztosan emlékeztem. Boldog vagyok? Nem. Ezt akartam? Nem tudom. Szorítja a hasamat a sok sör. Mégis olyan üres itt belül. H^jduska János TUDOD-E HOGY ...az istopirin (aszpirin) nevű gyógyszer egyike a legrégebbi gyógyszereknek. Története tulajdonképpen a hársfalevéllel kezdődik. Már Hippokratész idejében használták a hársfa levelét fájdalom- és lázcsillapitásra. A hársfalevélben ugyanis szalicil is van, amely tudvalevőleg az aszpirin egyik legfőbb hatóanyaga. A tiszta szalicilsavnak viszont az a hátránya, hogy kellemetlen izű, és gyomorfájdalmakat okoz. Erről panaszkodott 61 évvel ezelőtt a Bayer-féle festékgyár egyik fiatal vegyészének édesapja is. Hoffmann papa ugyanis arra kérte Félix nevű vegyészfiát, találjon számára olyan szert, amely enyhíti reumás fájdalmait, és mégsem okoz akkora hányingert, mint a tiszta szalicilsav. Az ifjú Hoffmann nekilátott a kutatásnak, és 1899-ben, egész sereg más szalicilvegyület közül kiválasztotta az acetil-szalicilsavat, amely megfelelt a kívánt követelményeknek. Ezt az anyagot tulajdonképpen már 46 évvel megelőzőleg egy Friedrich Gerhardt nevű vegyész előállította szintetikusan, csak akkoriban nem ismerték fel gyógyhatását, és nemsokára feledésbe merült. ...A virágokkkal sok visszaélés történt. Szinte történelmi jelentőségű a XVII. század tulipánláza. Akkoriban a haarlemi takácsok, akiknek készítményei Indiáig is eljutottak, üres óráikban kertészkedéssel foglalkoztak. A tulipánokkal való kereskedelem óriási üzletnek bizonyult, rövidesen járvánnyá vált, és vad üzérkedésre adott alkalmat. Nemes, gyáros, kereskedő, kocsis és házaló — mindenki a tulipánkereskedelmen akart meggazdagodni. A keresettebb tulipánfajtákat súlyra árulták, és arannyal mérték. Valaki, aki egy Voceroy-tulipánt akart vásárolni, de nem volt elég készpénze a megkívánt virágért két kocsi kövér disznót, két hordó bort, négy hordó sört, két hordó vajat, ezer font sajtot, egy ágyat, különböző ruhaneműeket és régi pénzeket adott. Egy másik üzér egyetlen tulipánhagymát tizenkét hektár jó termőföldért cserélt el. Ám a konjunktúra éppoly hirtelen ért véget, mint ahogyan kirobbant. 1673-ban megszűnt. A hagymák, amelyek egy héttel ezelőtt még felmérhetetlen vagyont jelentettek, egyik percről a másikra értéktelen gumókká váltak. Persze, az emberek ma is kedvelik a tulipánt; a Hollandiában nevelt tulipánhagymákat mindenfelé exportálják. Pap János
