Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-30 / 5. szám
$. oldal Őrjöngés az arany körül Irta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE Karácsonykor fekete gondolatok, fekete szavak kóvályogtak az emberekben, de hát erre meg is volt minden ok. A hihetetlen drágaság a jövőtlen jövő, a keserű jelen; nem csábultak el szivderitő képekre. Karácsony vigíliájára arra ébredtünk, hogy egy meleg hullám elpusztította a havat. Igaz. hogy csak gyérecskén volt a kertben és a háztetőn, a fákról már előzőleg lekoptak. El lehet képzelni. hogy mit gondol ilyenkor az ember. Közel 25 éve élek itt Kanadában, de még egyszer sem volt fekete karácsony. Naíiát, mondom magamban rosszabnál-rosszabb meglepetésekre lehetünk elkészülve. Nehéz megszoknunk az uj helyzetet, kapálózunk is ellene, de minden hiába. Olyan érzés ez, mintha valaki szűk cipőt húz a lábára s hiába szorítja, kénytelen viselni mert más nincs. A kereskedők is mind panaszkodtak karácsony előtt: ^ — Akár hiszi, akár nem — mondták blazirt keserűséggel — hihetetlenül rossz a karácsonyi forgalom. Az emberek spórolnak, agyon vannak ijesztve a rádiótól és a televíziótól, félnek a depressziótól és elhiszik azt a fenyegetést hogy akkor az is elmegy, amijük még van. Kizárólag a nagy áruházak, mint a Simson meg az Eatons arattak, azok is kizárólagosan azért mert többnyire hitelezték az árut. Mi, kiskereskedők napról-napra élünk, nincsen alaptőkénk, mi nem adhatunk a vevőinknek hitelt. A mai élet fokmérője abban látható legjobban, hogy hihetetlen méreteket ölt az infláció. Nem tudom észrevették-e sorstársaim, hogy a karácsonyi ételekhez oly nagyon szükséges tejföl készítményekből is a nagyobb dobozok eltűntek csak a kicsiket árulták az üzletek. A nagyobbakban háromszor annyi tejföl van, mint a kicsikban s ezért érdemes azokat vásárolni. A kicsikből több kell. Legalább háromszor annyi, mint amennyi egy nagyban van. A kettő közti árkülönbözet pedig olyan kicsi, hogy szóra sem érdemes. A csokoládénál ugyanez volt a helyzet. Nemcsak kisebbre olvadoztak, de meg is drágultak. A gyermekeknek pár hónappal ezelőtt 10 centbe került egy kicsi tábla, ez most karácsonyra 30 centre ugrott. A karácsonyi hangulathoz hozzátartozik a keksz is. Vettem három dobozzal. Feltűnt, hogy ezek a dobozok nagyon megsoványodtak a tavalyihoz/ képest. Nem csalt a szemem, mert a most vásárolt dobozok csak egyharmada a tavalyinak az ára pedig kétannyi volt. Meg lehet ezt szokni? Még akkor sem, ha muszáj! Karácsony előtt ez már szokás, hogy megszólalnak az „okosok” akik gazdasági szempontból látják a jövőt. Vannak közöttük olyanok, akiknek a jóslásai rendbe beválnak. Tavaly arra biztatott Shulman képviselő, aki kétségtelenül a legképzettebb, hogy vásároljunk francia bort, melynek az ára állandóan felfelé emelkedik, s aki befekteti a pénzét háromszoros haszonnal kapja vissza. A jóslat bevált, annak aki mert venni. Még az sem igen csökkentette a vásárlási kedvet, hogy a patinás, nagy francia szőlő termelők csaltak. Derűre-borura „nemesítették” a közönséges, vinkót. az üvegekre persze rányomták a megbízhatóság vignettáját, s ez a látszat megszéditette a nagy borkereskedőket. Ki is mert volna kételkedni a hagyományosan tisztességes francia bortermelőkben?! Aztán itt van az arany. Valaha egy Mózesnek kellett /.mi ahhoz, hogy a Sinai hegyen összetöije az aranyboijut, amit a jónép Isten helyett imádott, ez azóta is olyan hagyomány, hogy nem tudnak róla lemondani, vásárolják, gyűjtik és nem is igen csalatkoznak benne. Most azonban balul ütött ki a számítás. Amerika felszabadította az aranyat; lehet adni-venni mindenkinek. Jó spekulánsaink arra számítottak, na most elérkezett az idő az aratásra. A tőzsde öijöngve tombol, az emberek magukból kivetkőzve ordítoztak, hogy aki látta őket a televízión nyugodtan azt gondolhatja, hogy ezek őrültek. Igaz, minden okuk meg volt a kétségbeesésre, mert a szabaddá tett arany ára nemhogy emelkedett volna, hanem egyenesen csökkent. Ezzel szemben a dollár árfolyamát magasabban jegyzik; jelenleg ez a nagy helyzet a világpiacon. Nem tudom mit csinálnak Angliában az arany tulajdonosok. Ott ugyanis mint az köztudomású, hogy a font értéke napról-napra lejjebb száll. Az arab sej-KIZSÁKMÁNYOLT ASSZONYOK A férjekre ború — vagy talán még inkább _ konyhagőzös — jövő vár, összpontosított támadás indul ellenük, hogy a házi-munkák végzéséből vállaljanak sokkal nagyobb részt! Az International Labour Organization — magyarul: Nemzetközi Munkaügyi Szervezet most napvilágot látott jelentése szerint a helyzet ilymódon tarthatatlan, a háziasszony kizsákmányolása korunk egyik szégyene. Önbecsülésére valamit is adó férj nem olvashatja pirulás nélkül a szervezet jelentését — a hivatalos kimutatást arról, hogy felesége nap-nap után milyen tömegű munkát végez, megadón (és legalábbis olykor-olykor) hallgató ajakkal. A nemzetközi szervezet közlése szerint a világ asszonyainak egyharmada nemcsak egész-napját betöltő munkát végez, hivatalban, gyárban dolgozik, a legkülönbözőbb munkaköröket tölti be, rendszerint kisebb fizetésért, mint amennyit az ugyanolyan munkát ellátó férfiak kapnak, de azonkívül teljes egészében övék a felelősség a házimunka elvégzéséért főzés, mosás, mosogatás, takarítás, gyermekek ellátása, bevásárlás — a férjek, ha módjuk van rá (és rendszerint módot találnak rá) elmenekülnek a házi teendők elől. Mindaddig nem lehet beszélni a férfi és nő közötti egyenlőségről, mig férjek és feleségek a házimunkát egymás között — intézményesen — meg nem osztják. S ha a nemzetközi szervezet jelentése a világ férjeit egyazon váddal illeti, az angol férjekre külön rájár a rúd — most jelent meg ugyanis, csaknem egyidőben a Labour-organizáció elaborátumával Ann Oakley, londoni társadalomtudós ,,A házimunka szociológiája” című könyve, amelyben azt állítja, hogy a brit háziasszony átlagban heti hetvenhét órát dolgozik, ami csaknem kétszer annyi, mint az iparban dolgozó brit férfiak heti munkaideje. Franciaországban a legújabb statisztikai adatok szerint az asszonyok heti hatvanhét órát dolgoznak s még Amerikában is, a tömérdek háztartási gép alkalmazása ellenére: heti hatvanegyet. Ann Oakley kimutatja, hogy az úgynevezett szocialista országokban távolról sem kedvezőbb a nők helyzete, a pénzkeresés kötelezettsége és a háziasszonyi tennivalók végzése egyaránt sújtja őket. Pedig (Ann Oakley elvégezte a házifeladatát) Lenin azt tartotta a házimunkáról, hogy az — idézve őt — „...a leghiábavalóbb, a legbarbárabb és a leggyötrelmesebb munka, amit asszony valaha végezhet.” Lenin — félreértések elkerülésére még azt is hozzáfűzte: — „Szánalmasan alacsonyrendű és semmi olyat nem tartalmaz, ami a legkisebb mértékben előmozdítaná egy asszony fejkecskék ott, az olaj tövében már nem is fogadják el fizetési eszköznek. Ez mind azért van, mert Wilson miniszterelnök ur meg merte csókolni az Angliába látogató Golda Maijer volt miniszterelnöknőt, akihez régi barátság fűzi. Most az angolok elénekelhetik azt a régi slágert, hogy „Egy csók és más semmi”. De én azokra az aranygyűjtőkre vagyok kiváncsi, hogy vajon azok most mit csinálnak, akik az aranyat beépítették a WC ülőkéjébe, hogy mindennap rajta üljenek?! Úgy látszik, még ott sincsen elég biztonságban ez a nemes érc és hiába számítanak arra, hogy majd kiköltik. Igazi karácsony Torontóban a felső tízezerén kívül, csak az állatoknak volt. A nemesen érző szív feléjük mutatkozott meg bőséggel. Karácsony napján kilátogatott az itteni állatkertbe a Mikulás jól felpakolt teherautóval és minden egyes jószágot megajándékozott. Volt mit habzsolni a tigriseknek, az oroszlánoknak, a farkasoknak — mindegyiknek —. Ez a gesztus azt a látszatot keltette, mikor odahaza a nagy depresszió idején sorba buktak a kereskedők és a portékát kirakták az üzlet elé az utcára. Nem nagyon törődtek vele, ha valaki el is emelt néhány árut. Miért irom én ezt? Azért kérem, mert csak tavaly nyílt meg ' (Folyt, a 11. oldalon) lődését.” Ann Oakley tanulmánya szerint középosztályhoz tartozó féljek nagyobb készséggel segítenek feleségeiknek a házimunkában, mint a fizikai munkát végző féljek, bár a legmagasabb fizetési kategóriát elért férfiak segítik mind között a legkevésbé. Ök megszokják azt, hogy hivatalukban titkárnők s más beosztottjaik végzik az alacsonyabbrendű munkát, otthonukban pedig — a feleség. De vajon minden esetben a féijnek a házimunkától való vonakodása, vagy éppenséggel e munka lebecsülése miatt marad az asszonyokra a tennivalók ellátása? Egy riportemő, a londoni (Folyt, a 11. oldalon), Már az 1974-es esztendőben is a közel-keleti kérdések uralták a világpolitikát, és minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy ez 1975-ben is igy folytatódik. Más problémák lassan elhalványulnak. A détente a nagy hatalmak kapcsolatában felváltotta a hidegháborút. A vietnami és kambodzsai területeken folyó csatározásokra már kevesen figyelnek fel. Kina és a Szovjetunió továbbra is farkasszemet néz egymással, de ez az ő különleges hidegháborús viszonyulásuk már természetesnek tűnik. A világon a Közel-Keleten kívül egyedül Afrikában lehet nagyobb változásokra számítani, ahol a feketék nacionalizmusa arra késztette Portugáliát, hogy feladja Angoláért és Mozambique-ért folyó harcát. Valószínű, hogy 1975-ben Rhodesia is módosítani kényszerül politikáján. A legnagyobb kérdés az marad, hogy a Dél-afrikai Unió vajon képes lesz-é megfelelő együttműködést kialakítani a feketék nacionalizmusával. A világpolitika főkérdése tehát továbbra is a-Közel- Kelet marad. Még mindig megoldatlan különbségek vannak az arabok és izraeliek között. Bármelyik pillanatban kitörhet egy újabb háború, és ez csaknem teljesen biztosan újabb olajembargóhoz vezetne. Az olajhiány pedig mind a nyugati világban, mind Japánban tovább súlyosbítaná a gazdasági krízist, akárcsak egy világháború, vagy ha nem ennél is erősebben. Ami még ennél is több, hogy egy közel-keleti konfliktus a nagyhatalmakat is ellenséges viszonyba sodorná egymással. Moszkva és Washington egyaránt elkerülni igyekszik a közel-keleti kérdések miatti összeütközést, de egy háborús konfliktus esetén már nem tarthatnák tovább magukat álláspontjukhoz, mert mindkét fél elkötelezte magát a területen egymással ellenségeskedő felekhez. Sxékely-Molnár Imre
