Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-04-17 / 16. szám
10. oldal MAGYAR HÍRADÓ TÁVASZ LEVÉL EGY CSIGABIGÁHOZ Irta: SIMA FERENC Remélem, nem mászol át olvasatlanul ezen a levélen csak azért, mert megszoktad, hogy neked sohsincs postád, neked az emberek nem imák, mert beképzeltek. hogy ők a teremtés koronái, a legtökéletesebb lények, te pedig csak afféle csuszó-mászó vagy, egyik tagja az állatvilágnak, amely mindössze arravaló. hogy az ember alantasa legyen. Ti csigák például olyképpen, hogy csemegeként egvenek meg benneteket böjt idején, mert hidegvérűt az egyházi álláspont szerint akkor is szabad. .Megértelek. ha ezért megveted az embereket és megfigyelhetően szóba sem állsz velük. Kérlek, hogy velem tégy kivételt. Mert én már rájöttem, hogy ez az egész elképzelés a mi felsőbbrendűségünkről és legtökéletesebb mivoltunkról téves kitalálás csupán és te sokkal tökéletesebb vagy. mint mi emberek, amit számos tény bizonyít. Itt van mindjárt a házad, amit nem kell, hogy te is a szüléidtől, esetleg más legközelebbi rokonodtól örökölj, vagy nagy adósságot csinálva vásárolj az ügynök utján, aki — tisztelet a kivételnek — úgy becsap, hogy aztán holtig káromkodhatsz. Te azt a házat ingyen és tehermentesen kapod már születésedkor, ráadásul prima kivitelben, nem szorul mindenféle javítgatásra, nem kell a vikendjeidet tatarozással töltened, vagy fizetned érte a mesterembereket, mint a köles. Ha végigmásznál itt a városban néhány utcát és elbeszélgetnél a háztulajdonosokkal, rájönnél, hogy a legtöbb emberház. tele van adóssággal, nem úgy, mint a csigaházak, lépten nyomon láthatnád a házak előtt, vagy oldalán, a házzal járó gondok miatt a „For sale” táblát, amit még egyetlen csigaházon se láttam soha. l Ebből is nyilvánvaló, hogy a csiganépség sokkal elégedettebb és gondtalanabb háztulajdonos, mint az embemépség. Igaz, igaz, akadnak házatlan csigák is. De mig nálatok ez az összcsigavilágnak csak elenyésző százalékát teszi ki, addig a teremtés állítólagos koronájának, az embernek erősen túlnyomó többsége házatlan. Ezek bérletben, vagy albérletben laknak, ami a csigavilágban teljesen ismeretlen fogalom. Egy szó. mint száz, ez az egész házkérdés nálatok csigáknál sokkal rendezettebb és bonyodalommentesebb, mint nálunk embereknél. Mindjárt itt van aztán a gerinctelenség ügye. Nálatok ezzel sincs nehézség. Ti a teremtés gondviselése folytán spontán gerinctelenül bújtok ki a csigatojásból, vagyis készen ahhoz, hogy boldogulhassatok az életben. Nálunk embereknél ezzel is sok gond, nehézség van. Mert az ember csontszerkezetileg gerincesnek születik és csak a sok kudarc, az üzleti, vagy a politikai életben saját kárán szerzett sok-sok tapasztalat tanítja meg rá, hogy — különösen a mai világban — gerincességgel nem boldogul, azzal csúfosan elbukik, alulmarad. Ezért az emberek nagyrészében szükségszerűen kialakult a létértvaló küzdelem során és ahhoz szükségesen a gerinctelenül viselkedés képessége, magyarán a gerinctelenség. Hogy ez lényegében nem más, mint a ti utánzástok, annak fényes bizonyítéka, hogy a gerinctelenek egyszersmind csúszómászók is, akárcsak ti. És mert többnyire mindig ezek érvényesülnek, uralkodnak felettünk az életben, ebből látni, hogy a felülkerekedéshez szükséges tulajdonságokkal éppen titeket ruházott fel a teremtés. Egyáltalán: csigának lenni jobb, mint embernek. Amikor ősszel beköszöntöttek az első. enyhe éjjeli fagyok, ti már bújtok is el telelni. Most az időszerűsiti ezt az üdvözlő levelemet, hogy Íme a tavasz megjöttével ismét itt vagytok. Elvonulni a tél elől: ezt a luxust megengedhette magának minden csiga, de az emberek közül csak az a vagyonilag legfelső, bizonyos i 'konyka réteg. Én mint közönséges szürke halandó cobei sem érhetem el soha a csigák életszínvonalát. Engem minden kicsiség felizgat, például az is, ha a szerkesztő netalán kevesebbet fizet ezért az Írásomért, mint amennyire számitok. hogy megadhassam belőle a fogászomnak elmaradt részletet, amelyért nyaggat. Irigylem a te világhírű hidegvéredet. Az angoloké is közmondásos, de azért most őket is izgatja, hogy ki kerülnek-e rövidesen az Európai Közös Piacból, vagy benne ragadnak. Lefogadom, hogy téged még ennek a világgazdasági szempontból döntő kérdésnek a sistergő aktualitása se hoz ki az emberileg utolérhe-GÖRBE TÜKÖR "ZÁRVA VAGYUNK" Füzetfi hatalmas pénzösszeghez jutott egy félálomban irt ujságtárcája fejében. Az összeg újdonatúj, színes bankókban került a pénztárosi pultra, és Fiizetfi azonnal érezni kezdte a finom csiklandozást, amit a nagyobb pénzösszegek felvétele okozott nála. Először arra gondolt, hogy az aznapi egyenes napot görbévé változtatja; aztán a Jánoshegyre akart felutazni, hogy a kilátó vendéglőjében hadakozzon a sör hidegségéért: majd vidéki utazást tervezett, komor, füstös vonaton; végül úgy határozott, hogy nem megy sehova, itt marad a város közepében, nagyot sétál, és élvezi, hogy ezen a napon azt ehetne amit akar, és azt ihatna amit máskor. A pénzösszeg egyre inkább nyugtalankodott F. zsebében és úgy böködte Fiizetfi mellét, mint egy csintalan asszonyka: — ..nyúlj már hozzám..." ..Meghívom magam egy hatalmas ebédre” — határozott F., engedve a pénzösszeg kérésének. — ,,De hova?... Tovább lépkedett, és erősen törte a fejét: vajon milyen különleges ebéddel lepje meg magamagát?... Szárnyas? Vad? Birka? Talán még ki is utazhatna K. városrészbe, ahol az ország legjobb báránypaprikást i készíti egy kopasz vendéglős... Vagy akár elvillamosozhatna a B. vendéglőbe, ahol borjúláb is akadhat számára, hiszen a pincérnő szerelmes lett F.-be, amikor az két kisfröccs között a halottszállitás mesterségéről beszélt neki... Vagy a D. étterem, ahol sötétbarna, zsiros babot adnak pecsenyével, vagy akár — a Fiizetfi-félékre gondolva — félbe vágott tojással a tetején... ,.Tehát?...” Fiizetfi egyre éhesebb lett, ahogy a vendéglői lehetőségekre gondolt. Szeme előtt sorban vonultak el kedvencei: az egyszerű pörköltek, halászlék, vesevelők, flekkének... ..Megvan!” — csapott lelki homlokára Füzetfi, a tárcaíró. — ,,A kispörkölt, marhából...” K. mester étkezdéje jutott az eszébe. A kicsiny, alig megtalálható helyiség, ahol tilos a szeszes ital, és ahol a vendégek sorban állnak az asztalok között, ülőhelyre várva. Az étlap kézzel Írott: marhahúst, libát kínál: ■ az árak olcsók, K. mester, a helyiség tulajdonosa kicsike és ősz, mint egy szabadnapos törpe. A tétlenül csigavérű flegmádból. Különb vagy te nálunk embereknél abban is, hogy miközben nekünk szinte a nyelvünk kilóg, úgy lótunk-futunk ügyes-bajos kusza dolgainkban, te addig az elrendezett élet kényelmes nyugalmával, csendesen ballagva szemléled fölényes megvetéssel a mi össze-vissza tülekedésünket. Azzal a te legendás és sóhajtozva irigyelt, méltán rólad elnevezett csigatempóval. Énrólam bezzeg nem neveznek el tempót. Mcgcsak lépcsőt se, amit terólad már régesrég elkeresztelt az architektúra hódoló elismerése. Hol vagy te énfölöttem! Te befutott ember vagy, megcsináltad a nevedet, amivei én kihulló hajjal is még mindig csak erőiködök. Legmélyebb elismerésemtől indíttatva ezért most egy autogrammot is kérnék tőled, ha nem tudnám, hogy te megveted az irka-firkát, mert az enyémet felülmúló bölcsességgel rájöttél, hogy a mai világban Írásból úgysem lehet rendesen megélni. Amilyen kicsiny vagy testileg, azzal fordított arányban lévő nagyrabecsüléssel üdvözöl és kellemes tavaszi élményeket kívánva bámulja emberfeletti képességeidet hived: ________________________________SIMA FERENC vendégek között akad hatgyüríís színházi ember, és rakodó a szomszédos vastelepről; idős asszony, aki a megnyitás óta K. mesternél étkezik, és egyre lassabban tördeli a, kenyeret: reszketeg. inas nyugdíjas. aki ételhordóval jelentkezik az ebédért, mert a felesége ágyban fekvő beteg, és rákos betegségének javulását K. mesterék főztjétől várja... Füzetfi határozott léptekkel indult az étkezde felé. és menet közben eldöntötte, hogy a helyiség egyik nevezetességét: a vérvörös marhapörköltet választja K.-ék kínálatából. — A pénzösszeg most már sokkal elégedettebben simogatta Füzetfi mellizmait, hiszen érezte F. lépteiből, hogy hamarosan előkerülhet a belső zsebből, a pénztárca bőrszagu börtönéből. Füzetfi fütyürészve vágott át a játszótéren, amelynek másik oldalán... Fehér mentőt látott az étkezde előtt. ..Nofene!” — rémült meg Füzetfi. Mi baj lehet? Talán csak nem az öreg törpe vette le örökre a sipkáját? Vagy a feleségével történt valami? K.-r.éval, akit Füzetfi látatlanul is megszeretett, az általa készített bélszínek miatt?... A mentő mellett már tétlenül álldogált az orvos. Az étkezde ajtajában K. mester állt, izzadtan, fehéren. Füzetfi közelebb lépett. — Tiszteletem — nyögte K. mester. — Sajnos, ma már zárva vagyunk... Füzetfi benézett a félig nyitott ajtón; K. szolgálatkészen félreállt. A mozdulatlan helyiség padlóján egy ember feküdt. Csak nadrágszára és cipője látszott ki a csomagolópapír alól. — Egy vendég — suttogta K. mester. — Megrendelte a pörköltjét, aztán egyszer csak lefordult a székről... Az asztalokon félbehagyott ételek álltak. Felszeletelt bélszín, mellette a megbolygatott tükörtojás; maradék, jóval több, mint amennyit a jóllakott vendég hagyhatott volna ott;, félig lerágott csont, érintetlen káposztahalom... Füzetfi a hosszú sétára gondolt, a nyugtalan pénzösszegre — és önmagát képzelte a papiros alá. — Talán ha előbb érkezem... — mormolta. A járda mellett halk nyögéssel fékezett egy fekete, csukott... Bolya Péter
