Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-04-10 / 15. szám
14. oldal MAGYAR HÍRADÓ DICSÉRLEK URAM TÉGEDET!" DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA Mikor ez a zsoltár Íródott („Dicsérlek uram Tégedet"). szerzője hálát adott Istennek, amiért megszabadította őt ellenségeitől. Valamikor az volt az elgondolásom. hogy ha valamilyen csodás segítséget vagy áldást tapasztalunk. szivünket az Ég felé fordítva dicsérjük a Mindenhatót, a Megváltót. Van azonban egy teória, mely szerint mindenképpen dicsérnünk kell Öt, még akkor is, ha szerencsétlenség sújt ránk, ha elkeseredünk, ha kétségbeesett fo- Zachai*Ilona hászunk nem talált meghallgatásra. Ha igy járunk el, nemcsak az Ur hallgat ránk könyörülettel. de indulatunk lecsendesedik és ezáltal betegségünk gyógyul, fájdalmunk enyhül, mert az idegesség, az elkeseredés, a harag, a gyűlölködés úgy fizikailag, mint lelkileg ártalmunkra szolgál. Bevallom azonban, hogy csak nagy nehézséggel bírtam ezt az elméletet elsajátítani, minekutána számos könyvet és írást tanulmányoztam, mely oly meggyőzően tárja fel ennek a teóriának fontosságát. Kenneth L. Wilson a CHRISTIAN HERALD magazinban ezt mondja: „Problémáink nagy részben onnan származnak, hogy helytelen fogalmunk van a jó időkről és rossz időkről, az örömről és a fájdalomról. vidámságról és kétségbeesésről. Főoka ennek az, hogy szinte bénitó elsőséget adunk a rossz hímek. Ahelyett, hogy azt mondanánk magunkban: „Egy csodára várunk”, inkább azt rebesgetjük, hogy ..Szerensétlenség fog ránk szakadni”. Bármilyen fényesen ragyog is a nap, a pesszimista a fény végén mindig alagutat lát. Az ilyen boldogtalan sohasem képes élvezni az életet, akármilyen kellemes legyen is a sorsa, mert meg van győződve róla, hogy majd nemsokára minden rosszabbra fordul. Az iró igy bátorít minket: „Amit valamennyiünknek észben kellene tartanunk az, hogy bármennyire rossz is a hir, a jó hir mindent felülmúl”. Felmerül a kérdés, hogy ugyan mi az a jó, amivel vigasztalhatjuk magunkat? Hát először is az, hogy életben vagyunk. Az, hogy Krisztus meghalt értünk. Az, hogy bizonyosságunk van Isten örök szeretetéről. A Szentirásban áll, hogy ne aggodalmaskodjunk a holnap felett. Bármilyen csalódást szenvedünk is el az emberek gonoszsága miatt, bizonyára van még egy-két emberi lény, aki szeret minket és ezekre kell gondolnunk. Katherine Marshall SOMETHING MORE című könyvében számos oldalt szentel a DICSÉRETNEK. Szerinte azok, akik úgy érzik, hogy hiába imádkoztak valamilyen hő vágyuk beteljesüléséért, ha dicsérni HETI NAPTÁR ÁPRILIS (KOS HAVA) 14 — Hétfő: Tibor 15 — Kedd: Tas 16 — Szerda: Lambert 1? — Csütörtök: Csongor 18 — Péntek: Ilma 19 — Szombat: Kocsárd 20 — Vasárnap: Tivadar kezdik Istent, tapasztalják, hogy imájuk válaszra talál. Persze, nem szabad, hogy a dicséret számitó legyen. Inkább lelkünk mélyéből kell, hogy fakadjon, akkor, ha Isten, ha Krisztus mindennél fontosabb számunkra. Ezt magam is tapasztaltam, mikor drága jó Édesanyám halálán búslakodtam. Immáron eltemettem annyi szeretett lényt, aki törődött velem. De aztán egyszerre kivilágosult lelkemben, hogy milyen áldás, hogy Krisztus nem halhat meg, mivelhogy feltámadott és Él mindörökké, legalább az Ö elvesztése felett nem kell rettegnem. Aztán azt is megértettem, hogy sokszor, ha valamilyen csapás ér, úgy rémlik, hogy ez a vég. Hogy minden elveszett. De ahogy HA NEM LENNE... Ha nem lenne célod, küzdelmed, gyenge lennél a bátorságban. Ha nem lenne hited, elvesznél a kint- s halált-hozó lázban. Ha nem lenne oly föld sehol sem, mely izmaidnak friss erőt ad, mint Anteusznak a küzdelemben, kiálthatnál a csillagoknak. Ha nem lenne utad jelzője csillagfény és bércek árnya, zárt kapuk elől hova jutnál a lélektelen éjszakában? Ha nem lenne gj ég, virradat, ha nem lenne hited — egyetlen: kiálthatnál a jeges éghez, gyenge lennél a küzdelemben. Fazekas L^jos „EZ LEVÉL ADAS5ÉK” A HÍRNÖKTŐL a levélig A levelek a legfontosabb emlékek közé tartoznak, amelyeket az egyes ember hátrahagyhat — írja Goethe. S hogy ezt valóban komolyan gondolta, azt a Schillerrel váltott hat kötet levelezésével igazolta. A levelezés ősi érintkezési forma, régebbi, mint az Írásbeliség. Hiszen levélnek foghatók fel a hírnök által küldött üzenetek vagy akár az ősemberi dob-, tűz-, füstjelzések. A szó szoros értelmében vett — a megirt, elküldött levelek érdekes, korai, időszámítás előtti darabjai százával kerültek elő az egyiptomi papirusztekercsekről. Görög államférfiak, hivatalnokok vagy magánemberek közölték benne gondolataikat, egymásnak szánt mondanivalójukat. Galeotto Marcio, Mátyás király udvari történetírója arról tudósit, hogy Magyarországon a 15. században magyar nyelven leveleket nemigen írtak. Annál meglepőbb. amit a tudós professzor, Szalay Ágoston vet papírra, 400 magyar levél 1504-től 1560-ig című publikációjának előszavában. „Mindjárt a XVI. század elején a magyar nyelv olyan általánossá lön, miszerint ezen levelek tanítása szerint nemcsak a magyarok múlnak a napok, ámulva tapasztaljuk, hogy valamilyen csoda révén kiderül a sötétség és a probléma megoldódik. Nem úgy, ahogyan azt mi elvártuk volna, de talán sokkal kielégítőbben, tökéletesebben. Oral Roberts elmondja, hogy mikor a Tornado sújtott Tulsaban, két egyetemi épületét csaknem teljesen lerombolta, amelyet az evangélista és hívei annyi áldozat árán építettek fel. Oral Roberts, amikor a pusztulást meglátta, sötét lélekkel meredt maga elé. „Miért kellett ennek történnie!” Kérdezte elkeseredetten, mintha csak Istenhez intézte volna ezeket a szavakat. Ékkor felesége, aki megőrizte lélekjelenlétét, azt mondta neki, hogy bízzon. Minden rendbejön majd, mert Isten meg fogja segíteni. A biztositó társaság csakugyan csaknem mindent megtérített, jó emberek segítettek és mire a két épület újra állt, még sokkal szebb és jobb volt, mint a régi. Ami engem illet, már megtanultam, hogy sokszor a szerencsétlenségből Isten közreműködése által áldás válhat. De ha izgultam, keseregtem, belebetegedtem és akkor hiába volt az Isteni segítség. Viszont, ha bíztam és magasztaltam Istent, hitem fenntartott és jó egészségben. nyugodt lelkiállapotban nézhettem szembe mindennel. magok közt, de más nemzetbeliek is, sőt még a törökök is hazánkbani levelezéseihez a magyar nyelvet használták.” A levelek címzése valahogy ilyeténféleképp hangzott: „Ez levél adassék Budai Jánosnak Szombaton (Szombathelyen) lakosnak, nekem szerelmes uramnak” — Írja Margit asszony a szombathelyi levéltárban őrzött 1551-ből talált levelében. Érdekes a négyrét hajtott ivre róttakból is idézni: .....Köszönetemet és szolgálatomat Írom te Kegyelmednek. mint jó uramnak. Továbbá kérem a te Kegyelmedet az Istenért, hogy rám ne neheztelj, hogy pénzt nem adok...” (!) És igy hangzottak a szerelmes Zrínyi Kata sorai férjéhez, Forgács Imréhez: „szerelmes szivem, én édes uram. Kegyelmedet kérem, hogy ha kegyelmed éngem szeret, ne késsék ott, hanem siessen haza...” Bakics Anna igy üzen Révay Mihálynak: „kérem, hogy vegyen apró gombot harmincat az én spanyol köntösömre, feketét, mert egyébként kész volna, csak az híjával vagyon.” Pecséttel zárták le a levelet. Vörös pecsétes levelet őriznek Lorántffy Zsuzsanna keze Írásával 1621-ből. Rákóczi Györgynek küldte az aggódó feleség: „Kegyelmedet fölötte igen kérem az maga egészségére viseljen szorgalmatos gondot, az mostani hévségben holmi alávaló italoktól az kik gyakorta az embernek megártanak, magát megtartóztassa...” Majd később a férje akaratának behódoló, de nagyon határozott véleményű asszony szavai: „Édes uram, megbocsásson. ha Kegyelmed ellen vagyon Írásom. Azt kegyelmed tudja, mit kíván Bethlen István és mit Ígér Kegyelmed; de kérem Kegyelmedet, hogy ha lehet, ne szerezzen Kegyelmed több adósságot, mert nem tudjuk mig élünk kifizetni és neveletlen gyermekeink vannak, ha Kegyelmed megígéri Bábolnát... Mindazonáltal — édes uram, úgy kell lenni, az mint Kegyelmed akarja.” Az üdvözlőkártyák, a képeslapok divatja jóval későbbi. Csak a XIX. század közepétől honosodott meg a képes üdvözlet küldése. Az első karácsonyi képeslapot Angliában 1843-ban J. Calcott Horsley küldte a neves színésznek, Henry Colinak. A litográfia a Royal Academiát ábrázolta. A képeslapküldés szokása néhány év alatt elterjedt egész Európában. 1880-ban. karácsony hetében az angol posta már 4 tonnányi karácsonyi képeslapot kézbesített és 11 és fél kiló levelet. ‘ (Folyt, a 15. oldalon)
