Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-09 / 2. szám
10. oldal AMERIKAI MAGYAR VILÁG Barátok és ellenségek Irta: VÁRKONYI ANDOR Hosszu-hosszu évek után a véletlen hozott össze ismét Szendefi Kázmérral, egy párizsi kávéház teraszán. Amióta nem láttam, arca markánsabb lett, megőszült. De szemének fénye a régi volt. elevenségét sem csorbította az idő. Arról beszélgettünk hogy valaha milyen jó barátok voltunk, s e barátságot mennyire elkoptatták az évek. — Nem kell restelkednünk emiatt — mondta Kázmér — ez mostanában már kortünet. Nekem például, amióta külföldön élek, egyetlen igaz barátom sincs. Van néhány olyan ember, akivel nagyritkán levelet váltok, vagy egy-két órára leülök beszélgetni, — ezek az emberek azonban csak a barátság árnyai, kisértetek, akikhez már alig van némi közöm. — És ellenségeid vannak? — Azt hiszem azok sincsenek. Legalábbis nem tudok róluk. De miért is lennének? Ellensége általában csak annak van, akinek valamilyen formában ártani lehet. Munkájában vagy családi életében. Én azonban már hosszú ideje nyugállományban vagyok, nem fejtek ki semmiféle tevékenységet, családom sincs. Ilymódon tehát úgyszólván sebezhetetlen vagyok... Az viszont megfejthetetlen rejtély számomra. miért hagytak cserben a barátok, akik iránt — ha nem is viseltettem egyetlen kivétellel — lángoló barátsággal — mindig és mindenben lojális voltam. A távolság persze nagy romboló erő, de nem magyarázat az érzések ilyen gyors színváltozására. Ami hosszú ideig égő-piros volt, egyszerre hamuszürke lett, elmúlt, kiszenvedett. — Magad mondtad az imént: kortünet. — Igen, ez az egyetlen szalmaszál, amelyben megkapaszkodom. A gazdasági válságok — igy okoskodom — meglazítják az emberi kapcsolatokat is. Ha a hullámok magasra csapnak, több erőt kell kifejteni ahhoz, hogy a viz színén maradjunk, s igy kevesebb energiánk — és időnk — marad a különböző emberi kapcsolatok fenntartására és ápolására. És még valami: érzékenyebbek, sérülékenyebbek lettünk! Ez is a zavaros világhelyzet következménye. Az emberek azt látják, hogy a tartósnak hitt értékek máról-holnapra semmivé válnak mig a selejtes, szemétdombravaló „eszmék” vitorláit duzzadtra dagasztják az uj idők uj szelei... Akkor semmiben sem lehet bízni, amikor mindenki alatt reng a föld, hogyan állhatna szilárd talapzaton a barátság épülete? Egy példát mondok: valamikor régen, amikor kikerültem ide Párizsba, eleinte egyszerű gyári munkásként kerestem a kenyeremet. A gyárban ismerkedtem össze egy másik magyarral, B. Viktorral, egy élelmes, csavaroseszű, örökmozgó fiatalemberrel. Gyorsan összemelegedtünk, összebarátkoztunk. Aztán összeköltöztünk, együtt laktunk évekig, — olyan harmóniában, ahogy az csak a mesékben történik. A nyelvet mindketten jól megtanultuk; én az egyetemre jártam, tanárnak készültem, ő valami nagyvállalat utazó-ügynöke lett. Később ez a vállalat délre költözött, Bordeaux-ba; el kellett válnunk egymástól. Képzelheted, milyen lelki megrázkódtatással járt ez mindkettőnkre. Addig sülve-főve együtt voltunk, mindenünket — még ruháinkat is -— megosztottuk egymással, álmainkban sem voltak titkaink egymás előtt. És akkor, mint derült égből a villámcsapás, jött az utasítás: Viktornak a vállalat közelében kell laknia. Amikor elváltunk. mintha lelkem egy darabját vitte volna magával; s nyilván igy érzett ő is, amikor a vonatablakból kinyúló fejét, és integető karját elmosták a messzeség szürke hullámai. Az első évben gyakran irtunk egymásnak, aztán egyre ritkábban, s végül két-három esztendő is elszaladt, amig hirt adtunk magunkról egymásnak. így múlt el vagy tiz év. S akkor egy napon, telefonált: másnap Párizsba utazik és meglátogat engem. Képzelheted, mily nagy volt meglepetésem és örömöm. Az elmúlt évtized szinte nyomtalanul múlt el fölötte, csak éppen férfiasabb lett. Elmondta, hogy a vállalat egy évvel ezelőtt dél-afrikai fiókjának vezetőjévé nevezte ki, s az uj pozíció annyira igénybevette minden idejét, hogy még írni sem tudott... Két napon át egyebet sem tettünk, mint meséltünk egymásnak. A harmadik napon arra kért: menjek el vele a Louvre-ba, ahol egyszer már — nagyon régen, — járt ugyan, de valamilyen okból csak rövid időt tölthetett e csodálatos muzeum falai között. Aznap kutyául éreztem magam; vesebántalmam kiújult, s félóránként kellett kisietnem a fürdőszobába. Nem akartam ÉDES ANYANYELVŰNK Magyar szó - Amerikában A magyar anyanyelvűek száma az egész világon mintegy tizenötmillió. Ezeknek kétharmada Magyarországon lakik, egyharmada pedig részben a szomszédos országokban, részben pedig szétszóródva szerte a világon. Majdnem egymillió magyar anyanyelvű Észak-Amerikában, főleg az Egyesült Államokban. De százezernél több él Kanadában is. A ma is élő amerikai magyarok nagy része a századfordulón vándorolt ki, főleg az első világháborút megelőző években, mások a második világháború után, egy újabb hullám pedig 1956-57-ben. Nemcsak maguk a kivándorlók tartották meg nyelvüket, hanem gyakran már az Amerikában született nemzedék, sőt nem ritkán ezeknek a leszármazottai is. Ott, ahol a magyarok összefüggő tömbökben élnek (Nagy-New York, Pennsylvania, Cleveland, Chichago, Los Angeles), tovább megmaradt a magyar nyelv nemzedékeken át, a szórványok viszont már a második nemzedékben beolvadnak. Az amerikai magyarok nyelve nagyban különbözik, aszerint, vajon magukról a kivándorlókról, vagy utódaikról van-e szó. Maguk a kivándorlók — még akkor is ha 15-20 éves korukban telepedtek meg odakint — rendszerint életük végéig szívesebben beszélnek egymás közt magyarul, mint angolul, noha nyelvökbe bőven áramlik az angol hatás. Érdekes megfigyelni, hogy azok, akik évtizedek múltán is jól megőrizték anyanyelvűket, angolul is sokkal jobban tanultak meg, mint azok, akiknek magyar beszéde tele van angol kifejezésekkel. Az amerikai magyarok beszédébe az angol szókincs elemei férkőznek be leghamarabb. A kivándorló nemzedék az angol szavakat, kifejezéseket átalakítja magyar beszédében a magyar hangrendszer szabályai szerint, az angol szavakat pedig néha magyar képzőkkel látja el, vagy magyar szavakhoz teszi hasonlóvá, így az autó, gépkocsi neve káré (car), a konzervé kanna (can), a földalattié szabvé (subway), a fizetésé peda (payday-fizetésnap), a felügyelőé, munkavezetőé, formány (foreman), a szállásadóé burdos (board), a bányáé majna (mine), a megbüntetett: panisol (punish), az ellenőriz: lecsekkol (check). De hallani egész angol kifejezéseket is magyar mondatba illesztve: Fájt a hátam, de nem péjoltam neki etenst (I did not pay attention.) Várkonyi Andor őt betegségem ecsetelésével terhelni, inkább füllentettem: azt mondtam, hogy nagyon fáradt vagyok. Ha kedve van, menjen kivételesen egyedül. Szavaimat látható megrökönyödéssel fogadta, aztán jó pihenést kívánva elment. Késő este jött haza, kimerültén. Kérdeztem: mit látott, merre járt? — kitérő válaszokat adott. Semmi kétség barátom megsértődött. amiért kérését nem teljesítettem. Másnap — valamilyen sebtiben előráncigált okra hivatkozva — végleg elbúcsúzott. Még azt sem akarta, hogy kikisérjem a repülőtérre. Kértem, Írjon, amint megérkezik. Nem irt sem akkor, sem azóta. S mindez azért, mert akkor nem tartottam vele. nem kisértem el őt a Louvre-ba... Ha ez néhány évvel ezelőtt történt volna, akkor, amikor a gazdasági és társadalmi viszonyok még normálisak voltak, néhány baráti szó, néhány kedves gesztus feloldotta volna a görcsöt, amely mindkettőnket megbénított... De neki is másutt járt az esze, nekem is. Gondjai-bajai őt is más irányba húzták, engem is. Nem a barátságunk változott meg, hanem a világ — körülöttünk... Ha a világ elfordul megszokott szögéből, mindennek más lesz az akusztikája és az optikája. Az idegek a változott képre és képletekre másként reagálnak, a szavaknak más lesz a csengésük, a képek színei, a más irányból érkező (Folyt, a 13. oldalon) A hangtani hatás szinte egyénenként változó. Rendszerint nem különböztetik meg a kétféle angol v hangot (v és w) az átvett szavakban, és vagy magyarosan mindenütt v-t ejtenek, vagy a magyar szavakban is két ajakkal képzett angol w-t ejtenek: alig wárom. Sokaknál figyeltem meg az angolos mássalhangzóhasonulást zöngésség szempontjából. Az angolban ugyanis az első mássalhangzóhoz idomul zöngésség szempontjából a következő mássalhangzó, például: books (olv. buksz, könyvek), de begs (olv. begz, ő kér). A magyarban a hasonulás ellenkező irányú, a népdal helyes ejtése: népdal, a városba szóé pedig: vározsba Amerikában e szavakat — és más hasonlókat — ilyen kiejtéssel hallottam vissza a magnetofonszalagról: néptal, várospa, tehát az angol hasonulás szabályai szerint. A helységnevek közül a magyar nyelvterületen levőket nagyrészt -n, -ra/-re, -ról/-ről raggal látjuk el: Budapesten, Szombathelyre, Karcagról. Csak az orrhangu mássalhangzókra végződő helységnevek’és néhány más, főleg r-re vagy magánhangzóra végződő helységnevünket ragozzuk a belső határozóragokkal: Debrecenbe, Komáromba, Egerből. A magyar nyelvterületen kívüli helyneveket viszont (a lefordított neveken kívül) végződésükre való tekintet nélkül az utóbbi módon ragozzuk: Párizsban, Kijevbe, Madridból. Az Egyesült Államokban élő magyarok azonban rendszerint úgy ragozzák városuk és a szomszédos helységek nevét, mintha magyar nyelvterületen volnának: Nubranszvikon (New Brunswick), Passzajkra (Passaic), óklandrul (Okland). Az alaktant egyáltalán nem, a• mondattant meg csak alig érintette az angol hatás. Ez utóbbi leginkább a helyenként angolos szórendben nyilvánul meg: Én kijöttem Amerikába Baktáról. Szabolcs megye. Egészen más sajátosságok jellemzik a már Amerikában született vagy kicsi korában kikerült nemzedék nyelvét, de ezeknek még vázlatos bemutatására sincs már helyem. Egységes „amerikai magyar nyelv" természetesen nincsen, a nyelvszokás nagymértékben függ a beszélők műveltségétől, környezetétől, itthoni nyelvjárásától stb. Azoknak a nyelvhasználatáról, akiknek évtizedek amerikai tartózkodása sem hagyott nyomot, egészen az alig érthető keveréknyelvig minden árnyalat megtalálható.
