Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-03-27 / 13. szám
12. oldal MAH VAU 11 f KA I JÓ Barátom, a diplomás szabó Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Kutasi Kovács Lajos N agy húsz évvel ezelőtt Braziliában, Sao Paulóban ismerkedtem meg Laczkó Antallal. Tulajdonképpen a neve keltette föl az érdeklődésemet. Kisgimnazista koromban a piaristáknál még néhányszor ministráltam Laczkó Dezsőnek, a tudós geológus piaristának. akit aztán néhány évvel később már Meggyesi Ferenc által kőbevésve láttam viszont a veszprémi muzeum mellett. Ezt a múzeumot Laczkó Dezső alapította, aki megtalálta a bakonyi ősteknős egyetlen megkövesedett példányát. Erre a felfedezésre szerfelett büszkék voltunk a Bakony alján. Mintha legalább is valami közünk lett volna hozzá. Első kérdésem hát az volt Laczkó Antalhoz, hogy rokona-e a hires tudósnak? Nem voltak rokonok. Ám Laczkó Antal igy is felettébb érdekes egyéniségnek tűnt. 1928-ban Székelyországból vándorolt ki Dél-Amerikába. Nemcsak kiváló szabó-iparos volt, hanem minden iránt érdeklődő, sokat olvasó és mindenről véleményt alkotó vagy alkotni akaró ember. Afféle igazi székely. Ugyancsak meglepődtem, amikor először meglátogattam! Műhelyében a próbababák, szabászasztal és a varrógép szomszédságában jól elfértek a zsúfolásig tele könyvespolcok. Nem is holmi szórakoztató könyvek sorakoztak ott, hanem a magyar irodalom java mellett bölcseleti, természettudományos és pszichológiai művek. Ezek után természetesnek találtam, hogy Laczkó Antallal találkoztam minden szabadegyetemi előadáson, irodalmi esten, hogy minden könyvujdonságot megvásárolt. Megismerkedésünk után néhány évre szomszédok lettünk Sao Paulo belvárosában. Legalább is utcaszomszédok. Ekkor kötöttünk barátságot. Gyakran találkoztunk, vagy én mentem föl hozzá, vagy Laczkó látogatott meg bennünket. 1965-ben közölte velem: elhatározta, hogy hazatelepül Magyarországra. Hatvanhat éves volt akkor. Érthető, nem meglepő s elég gyakori az efféle elhatározás. Sok idősebb emigráns tér haza, hogy hazai földön élvezze küzdelmes életének nyugalmas korszakát. Ám Laczkó Antal nem ezért indult haza, hogy most már ölhetett kézzel emlékezzék vissza a Dél-Amerikában eltöltött évekre vagy fiatalságára. Székelyországra. — Tanulni akarok — mondta szerényen s megvallom őszintén, kicsit bizarrul hangzott ez a kijelentése. Elbúcsúztunk egymástól, jó utat kívántam Laczkó Antalnak s azt hittem, hogy nem is találkozunk többé az életben. Tíz év telt el. Az idén egy vasárnap délután az Erkel-szinházba igyekeztünk feleségemmel. Korán érkeztünk, sétálgattunk a téli verőfényben, nézelődtünk. S az egyik ház kapujában egy táblát fedeztünk föl. „Laczkó Antal női-szabó”. Összenéztünk. A Laczkó név is elég ritka. Antallal párosítva még ritkább. S kivált ha női-szabó is az illető, aligha lehet más, mint a hazatért saopaulói régi jóbarát! A színházi előadás sürgetett. Csak előadás után mentünk föl a hetedik emeletre. Becsöngettem. Nem tudom, melyikünk örült jobban a viszontlátásnak: Laczkó Antal vagy mi? Betessékelt. A kép — ami fogadott — hasonló volt a saopaulóihoz. Próbababák, szabász-asztal, varrógép és — sok-sok könyv a könyvespolcokon. — Nyugdíjas vagy már? — kérdeztem. — Dehogy! — tiltakozott. — Dolgozom. — És látom, most is sokat olvasol! S ekkor ért az igazi meglepetés. A 76 éves Laczkó Antal ugyanis elém tette szerényen, majdnem hogy szegj.nkezve a — diplomáját. Mert amióta hazatért Budapestre, a munkája mellett — tanult. Hatvanhat éves korában beiratkozott a középiskolába és leérettségizett. Utána beiratkozott az egyetemre és elvégezte a bölcsészetet és a közgazdaságtant, diplomát kapott. De most, hetvenhat éves korában sem pihen még. Erre nem is gondol. Most egyszerre három nyelvvizsgára készül. Portugál, spanyol és olasz nyelvből akar levizsgázni. NÉPSZOKÁSOK HUSVÉT MAGYARORSZÁGON Az egyházak hívői bensőséges áhítattal ülik meg az idén is Husvét ünnepét. Külsőségeiben is imponáló a katolikusok ünneplése. Hagyományosan zajlanak le a húsvéti népszokások is. Magyarországon különösen érdekesek a vallási vonatkozású, a húsvéti báránnyal kapcsolatos szokások, hiedelmek. Ezeket Bálint Sándor, szegedi egyetemi tanár, a kiváló néprajz-tudós érdekes cikkben foglalta össze. ,,Az ünnepek ünnepének szinte áldozati jellegű eledele sok évszázadon át, népünk asztalán is, a bárány, amelyet husvétjukon már az ószövetségi zsidók is ettek keserű salátával és kovásztalan kenyérrel. Egyiptomból való menekülésüknek és az ő elsőszülöttjeiknek váltsága emlékezetére. Az Exodus (12,5-7) hja: a bárány legyen hiba nélkül... és akkor ölje le azt Izrael fiainak egész sokasága estefelé. És vegyenek annak véréből és kenjenek mind a két ajtó mellékére és felső küszöbére azon házaknak, melyekben azt eszik. És azon éjjel egyék meg a tűznél sült húst és kovásztalan kenyeret, vad salátával. Az Ur ugyanis az egyiptomiak elsőszülötteit halállal sújtotta, a zsidókét azonban megkímélte. Ábrahám áldozatában is Izsák helyett leölt kos szerepel. Engesztelő napjukon a zsidók a pusztában bűnbakot eresztettek. Minthogy Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre, érthető, ha már az újszövetségi szent könyvek is ezen ótestamentumi előképekre támaszkodva Krisztust Isten bárányának nevezik. Szent Pál szerint: el a régi kovásszal, hogy uj tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, Krisztus megöletett. (Kor.l. 5, 7.) A középkorban a hivek illetőleg jobbágynépek húsvéti bárányt ajánlottak föl a tihanyi monostornak. Ez nyilván általános szokás volt másfelé is. Az Isten báránya-ábrázolás föltűnik középkori emlékeinkben, címereinken is. Tudnunk kell, hogy a katolikus vallás egyik alapdogmájában, a megváltásban a középkor derekáig, egészen a keresztes háborúk korának Szentföld-élményéig és a koldulórendek elterjedéséig a triumfális mozzanat, a megváltott emberiét húsvéti öröme uralkodik: Isten fia alászállott a (Folyt, a 15. oldalon) Aztán nekivág a biológiának. Abból szeretne ledoktorálni. Közben szabja és varija a kosztümöket, a szép női ruhákat, hiszen kiváló szabó-iparos. ..Maszek kisiparos" — ahogy ma Pesten nevezik. Reggel hatkor már a Köztársaság-téren sétál, hetenként kétszer eljár a gőzfürdőbe és úszik. Szikár, szívós, hetenként kétszer böjtöt tart. A jólmegérdemelt pihenésre nem is gondol még. — Majd ha nyugdíjba megyek egyszer — mondja. S ha valaki megkérdezi tőle, hogy miért tanul lankadatlan szorgalommal 76 éves korában is, azt válaszolja: — Mert minél többet szeretnék tudni. Laczkó Antal a Székelyföldről elszármazott és Budapestre visszaszármazott női-szabó, aki 37 évig élt Brazíliában, valóra váltja álmát. Beült az iskolapadba amit fiatal korában a sors megtagadott tőle. És tanul — a tudásért! HÚSVÉTI JELKÉPEK Himes tojással kedveskedünk egymásnak husvétkor, ezen a hangulatos tavaszünnepen. Tudjuk-e, hogy honnan ered ez a szokás és miért éppen tojás az ajándék? Néhány ősvallás alapgondolata az volt, hogy a világmindenség a tojásból ered. A perzsák a tavasz elején rendezték a megújhodási ünnepet, amit a világtojás széthasadási ünnepének is neveztek. Ilyenkor színezett, aranyozott, nagy művészi érzékkel diszitett tojással ajándékozták meg egymást. Ez a szertartás valójában őskori eredetű. Németország északi vidékein, Svájc területén, a francia hegyvidékeken a vaskorszakból származó sírokban agyagtojásokra bukkantak, amelyeken föld-festék nyomait mutatták ki a mikrokémiai vizsgálatok. A tojásokat a halottak mellé helyezték el. A tojás azt szimbolizálta, hogy az istenek, vagy a szellemek kezeskednek a feltámadásért. Tavasz idején a tojás héja feltörik — ez jelképezi a mindig visszatérő megújulást. A babiloniak is átvették ezt a szokást, és a görögökhöz, germánokhoz, szlávokhoz hasonlóan tojást ajándékoztak egymásnak a tavasz ünnepén. Juvenalis római iró szerint a tojásajándékozás bizonyos vallási tisztulás jelképe volt. Egyébként a rómaiak nagy becsben tartották a tojást, mert állítólag számtalan betegséget gyógyítottak vele, és csonttörések legjobb gyógyító eszközének bizonyult. Az egyiptomi hieroglif feliratok arról tanúskodnak, hogy régen a Nílus partján is ismerték a tarkára festett tojás ajándékozásának szokását. Lehetséges, hogy a zsidók Egyiptomból vitték magukkal a' szertartást, és husvét ünnepükön fontos rituális ételük lett, a kovásztalan kenyér mellett. A húsvéti tojásfogyasztást később átvették az első keresztények is. A germán gyerekeknek a húsvéti ajándéktojást Eostra tavaszistennő „küldte”. Az angolok Easternek hívják ezt a jóindulatú istenséget. A gótok Asterot-nak, vagy rövidítve Ase-nak becézték őt. A hölgy állítólag a Holdon élt, és a gótok neki köszönték a termés beérését és mindennemű élőlény, növényzet növekedését. A régi germánok, gótok ugyanis igen gyakran és hosszú ideig nézték a Holdat, igy nem is csoda, hogy a Hold krátereiből, tengereiből egy nyúl körvonalait vélték kiolvasni. Szerintük az istenek ,,cimer”-állata a nyúl. Úgy tartották, hogy termékenysége miatt az istennő kedvenc állata is, ezért megkülönböztetett tiszteletben részesítették. A germánok átvették a Thébából elterjedt szokást: nyulat áldoztak a termékenység istennőjének. i
