Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-09 / 2. szám
5. oldal EGY ÁLLAMMAL TÖBB... A COMORO-SZIGETEK A FÜGGETLENSÉG UTJÁN PÄRIZS — Az Észak-Afrika és Madagascar között fekvő szigetcsoport népe nagytöbbségben amellett döntött, hogy a függetlenség útjára lép, és elszakad Franciaországtól. Mivel a 287,000 lakosú szigetcsoport a mozlim valláshoz tartozik, ezért arra lehet számítani, hogy a jövőben egy taggal többen fognak az arabok mellett szavazni az Egyesült Nemzetek Szervezetében is. A szigetlakok függetlenség melletti határozatát a francia parlamentnek kell ratifikálni, de ez csupán formalitásnak nevezhető, mivel Párizs korábban már Mayotte 1841-ben lett francia területté, tehát legelőször a Comoro-szigetek közül. Éppen ezért lakossága kevésbé mohamedán, mint a többieké. A többi sziget szavazói csaknem teljes egyöntetűséggel foglaltak állást a függetlenség ügye mellett, Aimed Abdallah vezetésével, aki arra büszke, hogy sem Írni, sem olvasni nem tud. A szigetek között igen gyér a közlekedés és a szigeteken is alig vannak utak. Ipar egyáltalán nem létezik és nincs semmilyen alkalmas berendezés arra, hogy a turizmus kifejlődhessen. A szigeteken vaníliát, koprát, fűszert és illatszert készítenek, amiből némi kivitelük van, de élelmiszerekben behozatalra szorulnak. A brit kémszolgálat titokzatossága AUSZTRÁLIA HÁBORÚ A VADKUTYÁK ELLEN dnyilvánitotta, hogy a nép llásfoglalását tiszteletben fogja artani. Az önállóvá válás hivaalos életbeléptetése a jövő év uliusára várható. A szavazásra ogosultak közül a szavazók 95 zázaléka a függetlenség mellett löntött, és ezáltal a félig autoíóm tengerentúli terület történeében megváltozik az 1946 óta Jetben lévő státus. A négy nagyobb szigetből álló zigetcsoportnak csak az egyik agja, a Mayotte-sziget válasz,otta a Franciaországgal való ovábbi együttműködést. Itt a ■.zavazási arány 64:36 volt. Kampány a madarászok ellen GENF — 37 nemzetközi állatvédelmi szervezet véget akar vetni a 400,000 engedéllyel •endelkező olasz madarász (uc:elatori) tevékenységének, akikíek vadászidénye a következő avaszig tart. Az Európa Taíácshoz benyújtott kérelemben a ervezett madárvadászati tilalnat ,,az óvilág ökológiájában pokaliptikus káosz” bekövetkeésének veszélyével indokolják, iéhány vándormadár-állományak több mint a fele már [pusztult, 240 rovarfajta pedig - amelyek a múltban a madak könnyen pusztítható zsákányai voltak — egyre nagyobb értékben elterjedt. BRISBANE — A dingó a legcsunyább szavak egyike az ausztrál szótárakban. Gyűlölt, megvetett, lebecsmérelt valami. Mint állattani fogalom, a dingó a vadkutyák egyik fajtáját jelenti: többnyire sárgaszőrű és akkora, mint egy német juhászkutya. A XIX. században, amikor Ausztrália lakosai mit sem tettek ellenük, évente félmilliónál több juhot faltak fel, s ezzel Ausztrália első számú közellenségeivé lettek. A dolgok századunk 20-as éveiben odáig fajultak, hogy az ismert anatómus Frederic Wood-Jones kijelentette: „Bármiféle jót mondani egy dingóról, az Ausztráliában felségárulás bűnének számit.” „Pedig a dingó nagyszerű állat” — állítja Lionel Hudson filmrendező, aki háziállattá szeliditett egy dingó-csoportot: „remek szaglása, kitűnő hallása, remek tájékozódó képessége van”. Hudson már egy filmmel bizonyította: a dingó különösen alkalmas nyomozókutya elveszettek felkutatásában, bűnözők elfogásában. Mégis, a legtöbb ausztráliai továbbra is gyűlöli a dingókat. A századforduló óta mintegy 330 millió dollárt fordítottak az irtásukra. Repülőgépről vadásszák, mérgezett juhhússal csalják lépre őket és egy-egy dingófejért tizenhárom dollárnak megfelelő jutalmat fizetnek. Ezenkívül egy 8000 (!) kilométer hosszú kacskaringós elektromos kerítésrendszert is felállítottak, mely a ragadozó dingók ellen védi Ausztrália 148 millió darabból álló juhállományát. De ez sem a legjobb megoldás, állítják a szakemberek: ha egy dingó mégis átjut az elektromos védőkerítésen, egyetlen éjjel ötven juhot is megöl. Bár Ausztrália dingók ellen viselt háborúja jelentősen csökkentette a juhállományban esett kárt, a dingók száma is alaposan megcsappant. Úgy tűnik, ez pirrhusi győzelem. Tízéves kutatómunka világosan bebizonyította az illetékeseknek: a dingók a füvet pusztító nyulaknak és a rágcsálóknak esküdt ellenségei, s ha számuk tovább csökken a rágcsálóké nő, a legeltetésre alkalmas, híves területek aránya fogyni kezd. És mivel a rágcsálók kedvező körülmények között különösen szaporák — veszélyük közvetve, nagyobb az ausztrál juhállományra, mint maguké a dingóké. így azután — állítja egy ökológus — a gyűlölt vadkutya tulajdonképp a juhok legjobb „barátja”. Ami az előzmények ismeretében kissé meglepőnek tűnő állítás, de a természeti egyensúly ismeretének figyelembevételével mégis teljesen reális igazság... LONDON — A brit kém — ahogy azt a regényekben le szokták írni — nagyon jóvágásu férfi, aki megfelelő ruhát visel, és a megfelelő időben van a megfelelő helyen, miközben megfelelő fegyvert hord magánál, és martinit iszik megfelelő keverékben, és soha semmit el nem hibáz. A valóságban azonban, hogy mi a tevékenysége, teljesen titok. A britek ezekben a napokban többet megtudnak az United States Central Intelligence Agency működéséről, mint amennyit remélnek, hogy valaha megismerhetnek saját kémtevékenységükről. A CIA titkos tevékenységei miatt támadt ellentmondások még jobban aláhúzták a brit titkosszolgálat és a CIA közötti különbségeket. Nagy-Britannia titkosszolgálatát úgy ismerik mint M.I. 6-ot, amely sokkal nagyobb titokzatossággal dolgozik, mint az Atlanti óceán túlsó partján működő fiatalabb társa. Még akkor is, ha külföldön leleplezik a brit kémek tevékenységét, az angol nagyközönség soha nem olvas ezekről semmit az újságokban és soha nem hallhat róluk a politikusok beszédeiben. Ha mégis könyveket KI LESZ A KŐVETKEZŐ PÁPA? TALÁN EGY FEKETE? VATICAN CITY — Több mint 200 püspök gyülekezett össze Vatikánban a föld minden tájáról, hogy a legfontosabb egyházpolitikai kérdéseket megtárgyalják. A megbeszélések hivatalos témája a világevangélizáció és az egyházon belül elveszített érdeklődés volt. A színfalak mögött azonban teljesen más témáról folytak a tárgyalások, elsősorban a pápai utódlás kérdéséről. Olyan hírek terjedtek el ugyanis, hogy hatodik Pál pápa, aki jelenleg 77 éves, és tiz év óta tölti be a Római Katolikus Egyház főpapi tisztét, valószínűleg hamarosan nyugalomba vonul. Teszi ezt elsősorban azért, mert azt az elvet képviseli, hogy a püspökök és bíborosok igyekezzenek nyugalomba vonulni, amikor elérik életük 75-ik esztendejét, másrészt pedig azért, mert egészségi állapota eléggé meggyengült. Most arról folynak a spekulációk, hogy vajon ki követi őt Szent Péter trónján. Négy név szerepel előtérben: az ausztriai Franz Koenig-é, a holland Bernard Jan Alfrink-é, a belgiumi Leo Josef Suenens-é és az algériai Leon-Etienne Duval-é. Ezenkívül azonban még számtalan olasz, európai és amerikai egyadnak ki a kémtevékenységről, azok a második világháború alatti tapasztalatokat összegezik. amikor a brit kémszolgálat dicsőséges tetteket hajtott végre. Van ugyanis egy kormányhatározat. mely szerint a hivatalos dokumentumokat harminc éven át nem szabad nyilvánosságra hozni. Ez nemrégen még ötven év volt. de legutóbb harminc évre szállították a határidőt. Persze Nagy-Britanniában is kérdések támadnak az iránt, hogy a kémtevékenység hogyan folyik. Az azonban az általános feltételetöbbit átengedik az Egyesült zés, hogy a rejtett tevékenység minimálisnak mondható, és a Államoknak, amely több kalandot engedhet meg magának, nem is említve a sokkal költségesebb kémholdakat és elektronikus berendezéseket. házvezetőnek a neve is felszínre került. A harmadik világ részéről különösen erős az igény abban az irányban, hogy olyan bíborosnak vagy püspöknek kell a pápai székbe ülni, aki uj életet hozhat a megfáradt egyházba. A négy első helyen emlegetett egyházfő közül a legnagyobb esélye Duval bíborosnak van, aki úgy francia származású, de viszszaadta állampolgárságát csak azért, hogy az algériai függetlenségi harc támogatására szentelhesse magát teljesen. Akik egy szinesbőrű pápai utódlásra gondolnak, azok szerint jó megoldás volna ez, és kiegyenlítené az egyház konzervatív és haladó szárnya közötti ellentéteket. Manhattan sorsra jut Párizs? PÁRIZS — Az urbanisztika szakemberei szerint aligha van a világon még egy főváros, amelyre annyira rányomja bélyegét legtekintélyesebb lakosának egyénisége, mint Párizs. A legtekintélyesebb párizsi polgár persze az elnöki rezidencia, az Elysée-palota gazdája. Charles de Gaulle tizenegy esztendeje alatt Párizs viszonylag keveset változott: „le grand Charles” ugyanis azt vallotta, hogy a fővárost olyannak szereti, amilyen. Georgos Pompidou viszont soha nem titkolta, hogy „manhattanizálni”, vagyis egy kicsit a hires New York-i felhőkarcolónegyedhez hasonlóvá tenni kívánja a fővárost. Fél évtized alatt buldózerek jelentek meg régi negyedekben és mintegy ötven magas épület emelkedett a földszintes múlt maradványai fölé. Autoroute, vagyis sztráda épült Párizs több pontján, elsősorban a Szajna partján. Közben Párizst valósággal elárasztották a jellegzetesen mai metropolisok gondjai. A bulvárokon kétezer fa pusztult el a szenny miatt. Az Opera téren egy minapi mérés tanúsága szerint a zajszint elérte a Niagara vízesését (!). Egy felmérés bebizonyította, hogy a lakosság 58 százaléka „szívesebben élne vidéken", a vidékiek 85 százaléka pedig „semmiképpen sem” költözne Párizsba. Giscard d'Estaing ilyen körülmények között lett elnök és azonnal hozzákezdett a saját koncepciója megvalósításához. Ez a „zöld Párizs” látomása. A lakosság jórésze örömmel fogadja mindezt, de például a Figaro szerkesztője attól tart, hogy Párizs „halott muzeumvárossá” válik. Nehéz mindenkit kielégíteni, így vagy úgy, de mindig lesznek árnyékok a „fény városában”. i
