Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-02-06 / 6. szám
MAGYAR HÍRADÓ IGAZ TÖRTÉNETEK, KALANDOS HISTÓRIÁK PUSZTÍTÓ mérgek és terjesztői (FOLYTATÁS) A kikötő az illegális kábitószer-behozatal kapuja. Sokféle uton-módon csempésznek ugyan az Egyesült Államokba kábítószert, de az “áru” oroszlánrésze mindig óceánjáró hajóké kai érkezik, mégpedig álcázva. A szindikátus főnökei éppen ezért azzal is biztosították a drága rakományt, hogy bizalmi embereik egész sorát helyezték el a dokkmunkások, a szállítmányt a kikötőből tovább juttató szállítómunkások között. A gengszterek bizalmasai terror alatt tartanak mindenkit. Abe Telvi 23 éves volt, s a kábítószer rabja. Többször volt már dolga a rendőrséggel, többször került rövidebb időre börtönbe kábítószer-fogyasztásért. Őneki kellett “figyelmeztetnie” Rieselt, s ezzel mindazokat, akik úgy érezték, valamit tenni kell az alvilág rémuralma ellen. S Abe Telvi elvállalta, mert pénzt Ígértek neki. A pénz pedig kábítószert jelentett, s enélkül Telvi már nem tudott élni. A televíziós adás után Telvi megvárta Rieselt a parkolóhelyen, s mielőtt az újságíró a kocsijába szállhatott volna, maró folyadékot öntött az arcába és elmenekült. Riesel másnap este ismét a tv-kamerák előtt ült, de kötést és fekete szemüveget viselt. Lassan, méltóságteljesen szólt a nézőkhöz: “Tegnap este még a szemembe nézhettek, ma azonban csak két üres, mullpólyával beragasztott üregbe tekinthetnek. Megvakultam, és az orvosok semmi kétséget sem hagytak afelől, hogy soha többé nem fogok látni. A kikötőben uralkodó gengszterek vakítottak meg, mert felléptem ellenük. Ez a merénylet bizonyára csupán az első figyelmeztetés volt, hogy hallgatásra bírjanak. De nem fogok hallgatni. Amig csak lélegzeni tudok, követelni fogom, hogy ezeket a gengszter-faj zatokat irtsák ki. Több mint harminc éve terrorizálják országunkat a legsötétebb bűnözők anélkül, hogy a hajuk szála is meggörbülne. Kormányunk állandóan hangoztatja, hogy Amerika a föld legszabadabb, leggazdagabb és legszebb országa, ez a szabadság azonban nem lehet szabadság a gengszterek számára. Amerika nem lehet a bűnözők paradicsoma. Ezeknek az állapotoknak véget kell vetni.” Mire megállapították a merénylő kilétét, az már halott volt. Abe Telvit megbízói eltették láb alól, nehogy rájuk vallhasson. És sorra meghaltak mindazok, akik valóban lényeges vallomást tehettek volna a biróságok előtt a gengszterszindikátusokról. Érthető hát, miként lett egyre idegesebb Elmer Burke, a vád tanúja a Vito Genovese elleni perben a tárgyalás közeledtével. Szerette volna még egyszer alaposan megbeszélni az államügyésszel az ügyet. Az államügyészség képviselőjét várta, amikor december 2-án 11 és 12 óra között két börtönőr lépett a cellájába az államügyész, a börtön fogadószobájában várja őt, tartson velük. Riadó a börtönben Hármasban beszálltak a liftbe, felmentek a tizenhatodik emeletre. Az őrök a 16/384. számú helyiségbe akarták vezetni a foglyukat, de akkor kinyílt á szemben levő ajtó, s egy határozott, az őrök vallomása szerint civil ruhát viselő férfi valamilyen különleges igazolványt mutatott fel nekik és közölte, hogy a fogollyal négyszemközt kíván beszélni. Bevitte magával a szobába. Az őrök pedig a folyosón várakoztak egy pádon. Egy-két perc múlva mintha kiáltást hallottak volna, de nem tulajdonítottak ennek különösebb jelentőséget, valószínűnek néhány pofont vagy rúgást — máskor és mással is megtörtént ez már. Később azonban a szirénák riadót jeleztek — mint kiderült azért, mert valaki megpillantotta a börtön udvarán heverő holttestet. A vész jelre a két őr berohont abba a szobába, amelybe a civil ruhás férfi Bürkét vezette. A szoba üres volt. Megdöbbenve látták, hogy ez egyike a börtön azon kevés helyiségének, amelynek ablakán nincs vasrács. A civil ruhás férfi szőrénszálán eltűnt. Lent az udvaron pedig ott hevert Burke teteme. Másnap meghalt Pietro Megini, az a “hivő”, aki a hajón átnyújtotta a “tiszteletesnek” Pál apostol szobrát. A gengszterek véleménye szerint ő sem bizonyult elég hallgatagnak a kihallgatása során. Azonban hiába hallgattatta el két emberét — e gyilkosságok tetteseit sohasem találták meg —, Vito Genovese mégis a börtönbe került. Az akkor 57 esztendős gengsztervezért 15 évre Ítélték. A szervezet azonban megmaradt, sőt Don Vito a börtönből is irányította a hálózatot. S nemcsak a nagy gengszterek, hanem a kisebbek is minden eszközt felhasználnak, hogy a nagy hasznot hozó, s nagy körültekintéssel felépített bűnszövetkezet titkait akár a “végső megoldással” is megvédelmezzék. A kiskereskedők, az úgynevezett peddlerek sem tűrik, ha üzletfeleik, a rendőrség kezébe jutva, beszélnek. Egy szenátusi bizottság előtt zajlott le ez a párbeszéd: Tanú: Tudomásom szerint a “forró injekció” életveszélyes mérget tartalmaz, de úgy adják el, mintha kábítószer volna. Rendszerint olyanoknak adják, akik másokat beárultak. Elnök: Ismer olyan esetet, amikor valaki belehalt? Tanú: Ismerek. Elnök: Mit tud róla elmondani? Tanú: Tudok egy olyan esetről, hogy letartóztattak egy fiatal fiút, mert kábítószert találtak nála. Szabódon engedték, de röviddel ezután körülbelül tizenöt kereskedő került börtönbe. Elnök: És mi történt ezután? Tanú: Kapott egy “forró injekciót”. Elnök: És? Tanú: Meghalt. Ramsey Clark megállapította, hogy azoknak a személyeknek, akiket a gyógyszerekkel való visszaélést ellenőrző szövetségi hatóság 1965 és 1968 között tiltott szerek birtoklásáért, letartóztatott, 40 százaléka büntetett előéletű volt és 16 százaléka fegyvert viselt. Továbbá: “Valamennyi kölcsönös megállapodáson alapuló bűncselekmény közül ennek az áldozata a legkevésbé megbízható. Aligha remélhető, hogy együttműködik a rendőrséggel: erősen ki van szolgáltatva ellátójának ... A kábítószerekkel való visszaélés esetén nehéz bizonyítékot szerezni • . . A kábítószer-ellenőrző csoportok mindig is kilétüket leplezve, illetve a besúgók segítségével dolgoztak. A besúgók általában nem valami megbízhatóak, s még inkább igy van ez a kábítószerek világában ...” És ugyancsak Clark szögezte le, hogy a bűnszövetkezetek “hozzászoktak a nyomornegyedek védtelen népének biztos piacához.” “Ki hajlamosabb társadalmunkban arra, hogy narkotikumokban keressen menedéket, mint a gyilkos városi nyomortanyák szegénye? — irta. — A kábítószerek átmenetileg megszabadítják az ottani lét nyomorúságától, anélkül, hogy valaha is kikerülne belőle. A kábítószerre vágyva, és védtelenül kiszolgáltatva szállítóinak, ő a bünözőszindikátus eszményi vevője. Mivel elhagyatott és retteg a rendőrségtől, büntetlenül lehet bármire kényszeríteni.” Vannak találmányok, amelyek megváltoztatták a világ sorát. A gőzgép, a puskapor, a dinamit, a telefon, a rádió, a benzinmotor, a villanyvilágítás, az atommagban rejlő energiák felszabadítása nélkül ma másképpen élne a világ. A feltalálók neve közismert, Watt, Schwarz Benjamin, Alfred Nobel, Bell, Marconi, Benz, Edison, Rutherford és társainak nevét az iskolákban tanítják. Hoffmann-nak, a svájci Sandoz gyógyszergyár egykori vegyészének nevét azonban legfeljebb a szakemberek ismerik. Millióknak, akik az LSD rabságában senyvednek, fogalmuk sincs róla, hogy ez a vegyész volt az, aki a Lysergic Asic Diethylamidot először előállította és aki — egy véletlen folytán — annak hallucinációkat keltő hatását felfedezte. Dr. Albert Hoffmann olyan gyógyszer után kutatott, amellyel hathatósan lehet az elmebetegségeket gyógyítani. S aztán — ez 1943-ban történt — az egyik nap rosszul érezte magát a laboratóriumban. Hazament, hogy lepihenjen. “Amint végigdőltem az ágyamon, egyre inkább kellemes, mint kellemetlen delirium állapotába estem — irta le tapasztalatait. — Fénysugarak, gyűrűk, felhők, körök kergetőztek a szemem előtt. Színük folyamatosan változott. Kék csillagok hulltak az égből egy spanyol villa tarkabarka tetejére . ..” (Folytatjuk)
