Magyar Hiradó, 1975. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
1975-02-06 / 6. szám
12. oldal Cilinder, férfiszemmel Irta: PAPP VARGA ÉVA Már a tavaszi divatot mutatják itt nálunk, a hollywoodi kirakatokban. A minap láttam annak a tavaszi kalapnak a képét, amelyet egy filmsztár Párizsban vett magának a világhírű Schiaparelli kalaptervezőnél. Egyszerű, az u.n. „Cirardi” férfi kalapra emlékeztető fehér szalma, amelynek a karimáján fodros keskeny fehér szalag-disz van, mig a kalap tetején körül csak olyan egyszerű fekete ripsz-szalag, mint a férfikalapokon szokott lenni. Ezzel szemben „window- shopping”-olásomkor láttam egy olyan kalapot is az itteni legelegánsabb áruház kirakatában, amelyen egy egész tyuk tilt. Nem túlzók... A női kalap afféle régimódi szalma-kosárhoz hasonlított, csak épp, hogy a tyuk nem a kosárban ült, hanem a tetején. Taraja is volt és szeme is, de hogy hol van a szeme annak a tervezőnek, aki ezt elkövette és annak a vevőnek, aki megveszi, azt nem, tudom... A moziban is láttam mostanában olyan kalapbemutatót, ahol a vasalótól kezdve a szűrőkanálig mindennel meg van rakva idei divatos kalapunk, ám én ezekről azt hittem, hogy csak a filmen van létjogosultságuk. Most, hogy már a kirakatban is felütötte fejét a nemes baromfi, várom, hogy az utcán is találkozom vele, valamelyik hölgy fején. Végre is, a nők sok mindenre képesek, ha azt hiszik, hogy az hatással van a férfiakra és nagyon is gyakran hiszik... Eszembe jut egykori budapesti barátnőm Piri, akinek a „cilinderét” jómagam is ellenállhatatlannak véltem. Egy szép őszi napon felhívott Piri telefonon, hogy életbevágóan fontos ügyben akar velem beszélni, mindjárt el is mondta, miről van szó: „Láttalak tegnap a Duna-korzón. A társaságodban volt egy ügyvéd, tudom hogy nemrégen meghalt a felesége. Én nem ismerem személyesen, de sok jót hallottam róla. No most, tudod, van egy szép és még elég fi'■.tál nővérem aki szintén özvegy. Tercsi jómódú és szeretne férjhezmenni, de nincs ismeretsége. Ezt az ügyvédet jónak látnám Tercsi számára, ha lennél olyan kedves és összehoznád őket...” Zavartan mentegetőztem, hogy igy, meg úgy: az említett férfi nagyon zárkózott természetű, de a végén mégis megígértem, hogy bemutatom a legközelebbi vasárnap este Piriéknek. Kávéházi találkozót beszéltünk ív 3g és én még aznap ismertettem tervünket ügyvéí barátommal. Legnagyobb csodálkozásomra Mihál; nem igen tiltakozott. Mint mondta, megunta már az egyedüllétet és minthogy nincs olyan nőismerőse, akire házassággal kapcsolatosan gondolhat, szívesen ismerkedik, ha alkalma lehet rá. Vasárnap esti 9 óra helyett én már nyolckor beültem a budai Lánchíd kávéházba. Át akartam nézni a lapokat. Szemben velem ült egy hölgy, akinek első pillanatban csak a kalapjára figyeltem fel: a legújabb divatu cilinder volt. Mikor jobban megnéztem, felfedeztem alatta Pirit is, akinek Platina-szőkére festett fürtjei kikandikáltak a cilinder alól. Ö is meglátott engem és boldog mosollyal ült át az asztalomhoz. Rögtön megjegyeztem: „Alig ismertelek meg ebben a divatcsodában...” Piri büszkén belemosolygott a szemközti tükörbe és fölényesen mondta: „tényleg csoda! Egész másképp érzem magam benne, mint a már megszokott kalapomban. Hidd el, egy nő öltözködésében fontos az, hogy érdekes legyen... Te is megengedhetnéd magadnak, hogy jobban és drágábban öltözködj, mégis mindig tulszerénységre törekszel. Miért ne legyen neked egy ilyen divatos kalapod, mikor mindössze húsz pengőbe kerül. Azt hiszem, elég jó barátnők vagyunk ahhoz, hogy őszinte lehetek! ügy nézel ki ebben a sapkában, mintha most jöttél volna meg vidékről...” Önkéntelenül belepillantottam én is a tükörbe. „Talán igazad van Piri” —, mondtam szinte restelkedve, „de tudod, az is fontos, hogy az ember az egyéniségéhez igazodjon. Nekem nem jól áll egy ilyen divat dolog...” Piri szakértelemmel legyintett: „Ugyan kérlek, az ebben az esetben csak bebeszélés. Én nem sokkal vagyok magasabb, mint Te, viszont jóval kövérebb... és mégis, nézd, milyen jól hat ez a cilinder rajtam. Most is idenéz egy férfi a szomszédos páholyból... látod?” Igen, láttam és ölt az irigység. El is határoztam, hogy én is veszek magamnak ilyen csodakalapot. Piri tovább mesélt a sikereiről, amelyeket szerinte kizárólag eredeti öltözködésének köszönhet... eközben belépett a kávéházba Mihály barátunk is. Amint bemutattam őket egymásnak, élénk beszélgetés indult köztük, Piri vitte a szót mig Mihály észrevehetően EMBEREK ÉS ESETEK EGY MŰVÉSZNŐ VALLOMÁSA Irta: KIRÁLYHEGYI PÁL Igazán nem tudom miért kér tőlem önéletrajzot, hiszen mindenki tudja róalm, hogy mindig voltam És mindig leszek. Nem is irom le az életemet, inkább elénekelem. Az első emlékem -'z, hogy valaki ezekkel a szavakkal fordult hozzám: Gimbelem, gombolom — mondta — légy enyém angyalom. A félelemre nincs okod, hiszen elveszlek, jól tudod. De hiába ígérte, nem mentem hozzá. Gyanús volt nekem ez a gimbelem. Először vegyen el, aztán gimbeljen. De jött egy másik, aki igy udvarolt: légy az icipici párocskám, páratlannál szebb a páros szám. Miért jársz egymagádba? Jobb lesz ketten. Selyemkeszkenőt, piros cipellőt adok a csókodért. Ez sem tetszett nekem. Selyemkeszkenőt, piros cipellőt. És ezt is csak Ígérte. Ilyen keveset. Nekem. Otthagytam már az elején. De jött egy másik, aki igy kezdte: Van a Bajza utca sarkán egy kis palota. Kis kisasszony, ha unatkozik — mondta — jöjjön el oda. Hát ez már jobban tetszett nekem, mégsem mentem el. Van egy palota. De nem az enyém és a gazdája engem vár ugyan, de még csak nem is Ígérte, hogy a palota közös lesz. Meg aztán a környékét sem szeretem. Budai vagyok. Ott jobb a levegő. Aztán jött egy másik, aki igy kezdte: Lehoznám néked a csillagokat az égről, tündér vagy te a legtündéribb tündérmesékből. Te vagy az álmom, te vagy a csókos éjszakám, vágyam, hogy karomba dőlj majd egy forró éjszakán. Nem dőltem. Ez volt a leglinkebb. Lehoznám. De nem hozta le. És várta, hogy dőljek. El sem mentem a randevúra. És akkor jött valaki. Semmi különös. Csinos, kedves ember volt, csak egyszerű zseni. Ö csak ennyit mondott: Legyen a Horváth-kertben Budán, szombaton este, fél nyolc után. Kiszól a szinkörből a zene, ragyog az édes két szép szeme. Ott voltam. A Horváth-kertben. Tetszett ahogy mondta, hogy fél nyolc után. Lehet nyolckor is. Csak ott legyek. És szerettem a zenét a szinkörből. Nagy mennyiségű esze volt, mert meglátta a szemem. És szépnek látta. És megszámolta. Kettő megbámulta Piri kalapját. Nemsokára telefonhoz hívták Pirit, aki aztán közölte velünk, hogy nővére hívta fel: Tercsi sajnálja, de nem jöhet, mert a kislánya rosszul van. A találkozót eltettük a következő hétre és kis idő múlva hármasban mentünk el a kávéházból. Piri a Lánchidnál megállított egy taxit, hogy átvigye őt Pestre, mig mi, budai lakosok, sétálva indultunk a Krisztinaváros felé a gyönyörű koraőszi estében. Egyszerre csak Mihály, aki pedig komoly, csöndes ember volt, hangosan felkacagott. Kérdően, csodálkozva néztem rá: „Bocsásson meg, — mondta barátom, — muszáj nevetnem, ha erre a Pirire gondolok, már a kávéházban is alig tudtam visszatartani a nevetésemet, ha a tekintetem a cilinderére esett. Nem is bánom, hogy elmaradt az a találkozó. Mert azt mondhatom magának Éva, ha annak a Tercsinek is van egy ilyen cilindere, hát én még a kávéházba sem ülnék be vele...” *** A kedves jó Mihály nem is sejtette, hogy megtakarított nekem húsz pengőt és megerősített abban a hitemben, amit ma is vallók: A szélsőség a női divatban férfiszemmel sokkal inkább nevetséges, semmint érdekes... volt. Az övé lettem, hiszen erről volt szó. Három nap múlva esküdtünk. Örök hűséget. És tartott is majdnem egy kerek esztendeig. Aztán jött Daniló. Én már vig özvegy voltam. És az a gazember ezt mondta nekem: Vilja, Vilja, te szép, te csodás, érted a mennyország is elkárhozás. Vilja, a csókodban száz pokol ég, szivem örökre a tiéd. Igaza volt. Ennek nem tudtam ellenállni. Olyan szép az, hogy érted a mennyország is elkárhozás. Az övé lettem. Tehettem. Ez is egy örökkévalóságig tartott. Volt vagy kétszáz előadás. Ezután jött egy szép fiú. daliás, kedves. Szemtelen. És azt mondta, hogy szellők szárnyán szállj velem, repülj velem, erdők mély vadonán kószáljunk szerelmesen. • (Folyt, a 13. oldalon) A FALIÓRA Vásároltam egy régi faliórát. Olyat amilyen a falusi házunkban volt valaha. Nem tudtam betelni a hangjával, ércesen zengőn ütötte az órákat, félórákat. Ilyenkor behunytam a szemem és képzeletben otthon jártam ismét. Gyermekkorom falujában. Tél! Micsoda telek? Öregapám bajszán fehér zúzmara. Szánok futnak, csengők a lovak nyakán. És micsoda nyarak! Vakitó napfény verődik vissza a házak fehér faláról. Az égen egy felhő se. Éjszaka is hallgatom, figyelem az óra ketyegését. Néha sántítva tik-takol. Valamelyik belső kereke is megcsikordul. Jaj, milyen rémületes éjszakák, amikor boszorkányokról meséltünk otthon összebújva mi, gyerekek. Lélegzetünket visszafojtva figyeltünk minden neszre. És abban a torkot markolászó félelmetes percekben az óra ketyegése volt az egyetlen valóság. Észreveszem közben, hogy siet az óra. Állitgatom a sétálón a le s fel húzható tányéiját, a rézkorongot. Aztán megcserélem a láncán függő súlyokat, mert azok se egyformák. Közben megállítom az órát, mert nem akarom visszafelé erőltetni a mutatóját. Öt percet siet a ház régi, pontos órájához mérve az időt. Öt perc múlva majd ismét elindítom. Hirtelen csend zuhan a szobára. Mély és örvénylő. Roppant csend, amibe belecsendül a fülem, zúgni kezd a fejem, és kiszárad a torkom. Mi ez? Megállt az idő körülöttem, döbbenek rá, s mot mozdulatlan az egész világ. Megmerevedett, kővé vált a lendület, akár [Folyt, a 13. oldalon) VARGA ÉVA
