Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-14 / 46. szám
9. oldal Hát messzebb már nem mehetnénk: itt most „a világ végére” megyünk magyar lábnyomokért — ,,au bout du monde”, ahogyan Flavien Ranaivo, a költő, nevezte hazájának, Madagaszkárt. Óriási lábfej formáját öltve terül el az Indiai-óceánban s ezer mérföld hosszú a francia gyarmatbirodalmi idők „La Grand Isle”-je, a mai Malagasy köztársaság: Magyarország területe tizszer is beleférne. Magyar garabonciásról hozok hirt, aki a legérdekesebb pályafutások egyikével gazdagította a nagyvilágbeli magyar teljesítmények nyilvántartását. Az én amerikai magyar előéletemben, a 30-as évek második felén át, még tudott egyetmást a lista adataiból az itteni „second generation” — de aztán egy harmadik s majd már negyedik nemzedék távolodott el olyan ismeretektől, mint pl. az hogy magyar volt az Egyesült Államok első követe Argentínában... az első keresztény mártir Kinában... a legnagyobb lengyel király... a cionizmus alapitója... a mai angol királynő üknagyanyja... a legnagyobb délamerikai katonai akadémia alapitója... egy angol alsóházi képviselő, majd tibeti szerzetes... Franciaország egy „királyi többesszám”-ra („én” helyett nagybetűs ,,Mi”-re) jogosult marsallja... egy szerecsen törzsfőnök... egy egyiptomi képviselő és vezérkari ezredes... egy ma élő angol lord (nem csupán lovag, nem „Sir”, mint Korda és Solti)... Van-e valakinek egy példánya néhai Kun Andornak a helyesebb „Did you know?” helyett „Do you know?” cim alatt intézményes anyagi fedezettel kiadott és széltébenhosszában teijesztett füzetéből? Talán negyven éve is már, hogy megjelent, nálam is régen elkallódott. (Kölcsönbe kaphatnám? Andor C. Klay, 3402 Garfield St„ N.W., Washington, D.C.20007.) Soksok uj adat kerülhetne bele, nem éppenséggel azt bizonyítandó, hogy „mindenki magyar”, és főképp nem azt, hogy „senki”, aki nem az, hanem a horvátszármazásu nagy magyarnak, Zrínyinek tételét: „Egy nemzetnél sem vagyunk alább való...” A listán feledésbe merülök közt van Benyovszky Móric magyar gróf, francia báró, osztrák gróf és madagaszkári fejedelem; róla hozok hirt. Mindenekelőtt, „gyengébbek kedvéért” és későnjöttek számára, ennyit: Benyovszky Móric Ágost (1741-85) 14 éves korában katona lett, 17 éves korában emigráns, 18 éves korában lengyel tábornok, 19 éves korában szibériai hadifogoly... már ennyi is „féléletre elég”, jegyezte meg Jókai, aki sajtó alá rendezte önéletrajzát, pedig még csak akkor következett Japán... Formosa... Kina... és Madagaszkár, ahova XV. Lajos francia király küldte, hogy vegye át az ottani 120 főnyi francia dandár parancsnokságát. Az exotikus világ, amelybe került, még ma is gazdag sok-sok olyan állatban és növényben, amely sehol másutt nem található; a „National Geographic”-nál nem múlhat el két-három év anélkül, hogy a szerkesztő ismét ne íratna az óriás lemurokról és a törpe vízilovakról, a rejtélyes ylangylang virágról, a másfél láb magas, kétgallonos tojásokról és a 17. században még létezett, csontjaikból ítélve gyakran ezerfontos griffmadarakról... Ebben a keretben magyar ember már önmagábanvéve exotikus csodabogár. Benyovszky a jelek szerint gyorsan otthonérezte magát: a francia uralkodó tiszteletére Louisbourg néven várót alapított és nem sokkal később önállósította magát — átvette a hatalmat és 1776 okt. 10-én 65 törzsfőnök, maguk mögött 30,000 bensziilöttel, kikiáltotta fejedelemnek (,,Ampansakabenu”-nak). Zászlót tervezett, amely.jhjIoBo izáríBygi3xz>íö gé nek színei ma is a piros, a fehér és a zöld; alkotmányt országot s azok élére főispán-féléket állított. A végén elkerülhetetlen lett az összecsapás a központi hatalommal, a párisi udvarral. Mária Teréziához, majd II. Józsefhez fordult segítségért, Bécsbe is utazott ezzel kapcsolatban. Visszatértekor került sor. külső segély nélkül, a legnagyobb harcra — és abban, 1785 júliusában, elesett. * Ht * „Van-e emlékmű Benyovszkyról? Neveztek-e el róla utcát: Hol a sírja? Megjelölték-e?” A nagy cocktail party zajában Madagaszkár — azaz 1956 óta Malagasy — washingtoni nagykövete könynyebben háríthatta el a kérdéseket: „Itt alig lehet érteni egymást... folyton közbe is vágnak, nehéz ilyesmiről itt folyamatosan beszélni... majd privátin elcsevegünk...” és igy tovább. Annyit tudott a kedves, udvarias szenior kartárs, akitől igazán nem vehető rossznéven a magyar kulturügyek iránti érdeklődés mérsékelt foka, hogy a fővárosban, Tananarive-ben (amely kisdiákkorom földrajzkönyveiben még mint Antananarivo szerepelt s úgy gondoltam, hogy egy dadogó nevezhette el) van „Rue Benyovski”. Sőt, úgy rémlett neki, hogy Antsirabe városban is van utca a szigetország magyar hősének tiszteletére. E héten előzékenyen és messzemenően pótolta a hiányokat. Igen, az utcák megvannak. A sir nincs meg. Külön emlékmű sincs, viszont van egy olyan hegye a szigetnek, amelyet legalábbis a körülte élő népcsoportok hagyományosan „Mount Benyovski”-nak neveznek. Ugyanaznap kaptam levelet State Department-beli volt hivatalomon át a madagaszkári nagykövetségünkhöz beosztott USA -kulturtiszttől. Megerősíti a TELET VÁR A fűbe hullt makk szendereg, száll rá az eső. Telet vár mohón a gyerek s a tél bóklászva jő. Előkészítem gönceim én is komótosan. Ma még eső, holnapra dér, s a fagynak körme van. Szeliditve magamhoz őt — se fiatal se vén — még húzok ide s oda is. A szánkó és a szén. Siklani szikrázó havon, vagy veszteg ülni meg. Kuckó, kaland, fagy és parázs. Hideg láb, kézmeleg. Demény Ottó DIPLOMÁCIA — Mielőtt összevesznénk, uraim, legalább állapodjunk meg, legközelebb mikor ülünk össze...-rod nadotöátji iistnd nzdöhi xb neddsnuzgu ^Im föntebbi értesüléseket — és azokon felül közli azt, amit alant az amerikai és talán általában a külföldi magyar sajtóban először vesz hírül az olvasó. Malagasy kormánya és népe meg fogja ünnepelni két év múlva Benyovszky Madagaszkárba érkezésének 200. évfordulóját. Ugyanezt külön és más módon óhajtják megünnepelni a magyarok, a lengyelek, a csehszlovákok, ajugoszlávokés a keleti és nyugati németek, akik máris odaküldtek egy vegyes delegációt a maguk különleges megemlékezési tervének előkészítésére. Egy 13 részből álló, televízión sorozatosan közvetítendő szinesfilm fog készülni Benyovszky életéről, helyszíni felvételekkel Tananarive, Tamatave és Antsirave városokban és az annakidejéni Lousibourg romjai közt. amelyeket megfelelő díszletekkel részben „újjáépítenek”. Bizonyos felvételek az ősi Pozsonyban, a mai Bratislava-ban, fognak készülni — és e célból odaszállítanak múzeumi tarackokat, pálmafákat, kaktuszokat, hogy az ottani vár udvara és külső folyosói a ma már nem létező madagaszkári Benyovszky-vár egyes részeit pótolják a filmen. Ugyancsak a tervezett ünnepségekkel kapcsolatban, folytatja tudósítóm, nagy igyekezettel keresik Benyovszky sírját. Úgy sejtik, hogy az három meghatározott kis körzet egyikében van. Bizonyos okmányokban olyan személyleiró adatokat is találtak, amelyek révén „a sir esetleges tartalmának hitelessége is megállapítható lehet...” A legrégibb Írott magyar nyelv szavaival, „isa por es chomuw wogymuk”... legalább a „poruw”-unkat találhassák azok, akik utánunk jönnek. Mária az emigrációról irt, néhol manapság is visszaidézett versformájú kifakadásában hátborzongatóan intett, hogy „Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek... nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak elporladnak, elszáradnak a szájpadlat alatt... már él a kis sakál, mely sírodon tiz körmével kapál...” Legalább a menthető kisebb-nagyobb sirjelzőket mentsük, Madagaszkárban éppúgy, mint akár ebben a rovatban. _____________________ Anekdoták hires emberekről Mikszáth Kálmán nem beszélt egyéb nyelvet, mint a magyart és a palócot. Egyszer ugyan azt irta a Németke című elbeszélésében, hogy németül beszélget a kisfiával, hanem arra a beszédre sokan kiváncsiak lettek volna. Egyszer beállított a nagy palóchoz egy könyvtárosjelölt, hogy támogatását kéije. — Hová való? — érdeklődött Mikszáth. — Erdélybe. Az iró megértőén bólintott: — No, az jó. Tud-e nyelveket? A könyvtáros-jelölt kihúzta magát: — Tudok. — Igen. — Franciául? — Igen. — Hát angolul? — Angolul nem. Mikszáth láthatólag elgondolkodott: — Hm! A mindenét is: hát hogy lehet még angolul se tudni?... *** Gárdonyi Géza a legaprólékosabb dolgokra is ügyelt színműveinél, s mindenre kiteijedő utasításokkal látta el őket. így például egyszer a következő utasítást irta: „Meghal, de szinésziskolai fetrengés nélkül!” Legmulatságosabb utasítása azonban egy színre nem került darabjában a következő volt: „Jászai Mari, Csillag Teréz és Gál Gyula Dózsa körül ülnek és lábvizet vesznek. Fintorgatják az arcukat, kikapkodják a lábaikat, mintha a viz forró lenne. De azért nem szükséges forró vizet használni!” n yjgorf .ftYqejí iutebdm c sxe naciß n:t. di/fi „ .««id r
