Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-31 / 44. szám
9. oldal VARÁZSLAT Irta: MIKES MARGIT A ház előtti kis teraszon ült a társaság és pezsgőt ittak. Egyik üveget a másik után, megvolt rá a causa bibendi, mert ma adta férjhez a harmadik lányát Mr. Collins és ma volt az esküvője. Már az ifjú férj zsebében volt a hetven- g' ... ^ ezer dolláros csekk, Jeanni öröksé- * ge, melyet előre kiadott az apa, hogy házat tudjanak majd venni Kaliforniában. A másik két lány már férjnél volt, ők is megkapták az örökségüket, mindegyik megvet- .mBE; te a maga házát belőle, az egyik Mikes Margit New York-ban, a másik Londonban. Mr. Collins nagyon gazdag volt, egy millión jóval felül volt a bankbetétje. Valaki a vendégek közül meg is jegyezte: — Jó érzés lehet ilyen gazdagnak lenni, Mr. Collins. Minden lánya kapott egy házat és még maradt elég vagyona. Itt köröskörül a határban, amerre a szem ellát, minden föld a magáé az erdőségek, szántók, legelők. — Nem voltam én mindig ilyen gazdag, —szólt messzenéző tekintettel, mintha a múltjában kutatna egy pohár pezsgőt tartva a kezében, — voltam én szegény ember is... ugy-e Helén? — fordult a feleségéhez, mintha a szavai megerősítését várná tőle. — Bizony voltunk, Fred, mikor még nem volt meg a lapod és egy zenekarban szakszofonos voltál. Egy restaurantban fújtad minden éjjel, abból éltünk. Mig el nem szerződtél egy kereskedelmi laphoz. Akkor valamivel jobban ment már, de annak is hamar vége lett. Nem az uram hibájából!... — fordult a vendégei felé a feleség. — Igen, összevesztem a szerkesztőmmel, valami marhaságot akart velem Íratni, én nem vállaltam, akkor otthagytam a lapot és kölcsönpénzből egy ugyanolyat alapítottam, az enyém jobb volt mint az övé, az megbukott én maradtam győztesen a csatatéren. — És vele mi lett? — kérdezte valaki. — Az ördög tudja! Most már sajnálom őt, de mit tehettem mást? önvédelem volt. Vagy ő marad a NOVEMBERI SÉTA búcsúzó fényben a zengő színek és minden-minden könnyű mint a hab mint meddő vágyon átalszűrt remények fiityörészel válladra ül a nap hallgatod milyen borzongató titkot susog a szél a jegenyésben barátodnak adj óvó tanácsot — ne bánd hogyha nem fogadja meg asszonyodnak himes álmokat költs — nem álmodik hogy is értené féltsed ezt a háromnap-világot — ha fáj is hogy nem törődik veled kereseted tedd a takarékba — hóvégén is élned kell szegény végezetül érd be önmagáddal — ha nem tudod is magadra maradsz hamvadnak lassan az égő szinek és minden-minden szürke mint a bu elcsitulnak szépen a zíyló ábrák fütyörészel mint őszi szél ha fu hallgatod milyen utrahivó titkot susog a szél a jegenyésben Kovács György porondon, vagy én... Hát ő maradt... — No és ez jövedelmezett úgy, hogy a vagyonát megszerezte, amiből ilyen szépen kiházasitotta a lányait? Most még csak az egyetlen fia van hátra, aki örökölni fog maga után... — Már ő is bejelentette az igényét az örökségét illetőleg, mert házat akar venni, nősül. Meg is fogja kapni! — fenékig itta a pezsgőspoharát, aztán maga elé tette a kis asztalkára és utána folytatta: — mégis arra gondolok a legszivesebben, mikor szegény ember voltam... Akkor még volt küzdelem, cél. Mindennapi gondok, amelyeket meg kellett oldani, ma már nincsenek ellenségek,, akik buktatóikkal el akartak gáncsolni, akik ellen küzdenem kellett, ma már csak barátaim vannak, akiktől nem kell tartanom, akik nem akarnak könyörtelenül eltaposni. Sikerült is, fölülkerekednem, nem maradtam alul. — Mint például a szerkesztője esetében, akivel összeveszett, — szólt közbe egy hasonló korú földbirtokos, évtizedek óta vadásztársa az öregnek. — Mint például vele, — bólintott helyeslőén Mr. Collins, — és ez a békességes nyugalom amely most körülvesz, elkényelmesiti az embert, tunyává teszi, mert az élet eleme a harc és az olajozottan folyó évek nem élesítik a körmöket, melyekkel az életben véresre kell kitépni a pénzt, a hatalmat. Hát nekem ebből volt részem elég. És most?... — maga elé nézett és a szavakat lassan tagolva mondta: — Most nincs előttem már semmi, minden mögöttem van... De most ne is idézzük fel a múltat, ma örömünnep van! — Előbb mondtad, — szólt közbe Helén, a feleség, — hogy akkor voltál boldogabb, hogy akkor volt jobb. — Nos igen, akkor negyven évvel fiatalabb voltam! — nevetett Mr. Collins, egyet sóhajtott és ezt a megállapítását mindenki helyesléssel vette tudomásul. — De az se lényegtelen, hogy egy munkás élet után megkapta a jutalmát és most van miből a családját gazdagon ellátni. — Hát nem panaszkodhatom, az igaz, de mondom, most hogy eszembe jutott a múlt, egy ilyen határkőnél, mint egy házasság, az ember hátrapillant és szeretném ugyanazt a hangulatot érezni, amit fiatalkoromban, mikor még esténként a zenekarban muzsikáltam... — szólt és fölkelt a székéről, befelé indult a házba, ahonnan kis idő múlva egy dobozzal tért vissza, letette maga mellé a földre és kinyitva egy szakszofont vett ki belőle. — Ez volt az? — kérdezte valaki a társaságból. — Ez, — mosolygott Mr. Collins, — ez volt fiatalságom társa, ez tartott engem meg a családomat életben akkor, ennek köszönhetem, hogy most is élek és azok is körülöttem, akikért akkor fújtam ezt a hangszert. A fia, Johnny, aki szintén ott ült a teraszon, apja intésére bement a házba, odabent térült-fordult és a kezében hasonló dobozzal tért vissza. Abban is egy szakszofon volt. — Kedves barátaim, — szólt az apa vendégeihez, engedjék meg, hogy egy rövid időre visszaszálljak ezzel a szakszofonnal a múltba, felidézzem a fiatalságomat, aminek már vége. — Kitűnő ötlet, brávó!... Halljuk, halljuk!... — kiáltották felvillanyozva a vendégek és az öreg szijjával a nyakához erősítette és szájához emelve a hangszert belefujt. És akkor Mr. Collins néhány futam után elkezdett játszani. A fia egy-két tétova, botladozó hang után fölzárkózott melléje és most már együtt fújták a sikongató hangszert. Az öreg egymásután zenditette föl a harminc év előtti slágereket, amelyek már rég feledésbe merültek, de az ő szivében még örökifjan éltek, hiszen fiatalságát jelentették, mikor ott fújta az étteremben késő éjszakáig és valamikor hajnaltájt vetődött haza. Kissé fáradtan, a reggeli levegő friss hűvösségében rugalmas léptekkel. Ahogy most visszavarázsolta a régi operettmelódiákat, úgy érezte, hogy ujjainak gyors mozgatására újra visszatér azoknak az estéknek a hangulata, a bordák alatt a szive olyan virgoncán ugrándozik, mint akkor régen és mintha lélekben határozottan megfiatalodott volna... A fia vele együtt fújta a régimódi slágereket és operettmelódiákat, melyeket ő már csak kottákból ismert, de kettejük játéka kifogástalan volt és főképpen megható... Ahogy a szakszofonból a furcsa, humoros hangok a levegőbe röppentek és a hangszerek torkából a vendégsereg fülébe hatoltak, abban volt valami mélyen megható. Nemcsak azért, mert most Mr. Collins arcán látszott, hogy újra harminc éves fiatalember, hanem azért is, mert a fia, aki mellette ült s kezében valósággal ugrándozott a szakszofon, mintha az apa életének a folytatója lenne, ketten a zene hangjaival összeölelkeztek a levegőben és úgy látszott, hogy a zene áramlásával maga az élet áramlana egyik szívből a másikba... Az apa kezében bármily ifjonti erővel csendültek is fel a hangok, mégis ő volt a mult, a fia pedig a jelen, aki elkapva az apja vig ritmusát, még ércesebben, még vigabban szólaltatja meg a hangszert. Lassan mindenki megérezte, hogy itt most többről van szó, mint egy szakszofon duettről, itt két élet fonódik egybe, egy búcsúzó és egy induló... A varázslatban már megkettőzött figyelemmel, szinte magukbafelejtkezve szálltak ők is a dallamokkal együtt és mikor vége lett a játéknak, az öreg és a fia mellükre ejtették a hangszerüket, mindenkiből egyszerre tört ki az elragadtatott taps... Aztán a mulatságnak vége lett, leszállt az este és a vendégek hazafelé indultak kocsijaikon. Az öreg lefekvés előtt a feleségéhez fordult és halk hangon (Folyt, a 11. oldalon) HUMOR — Ha lenne egy tanú, aki látta volna, hogy megütöttél, azonnal följelentenélek. — Gyerünk, keress valakit! Én szívesen megismétlem.- o -— Doktor ur! Nem tudna valami erősítő szert írni a féijemnek? — Semmi szükség rá... Hiszen virul az egészségtől. — De nagyon fáradékony. — Én úgy látom, meglepően friss a korához képest. — A saját korához. De nem az enyémhez.- o -Megnyugtató bejelentés otthon: ,,Bizonyosan tetszeni fog neked az uj titkárnőm. Pontosan olyan mint te, csak persze sokkal csinosabb és fiatalabb.”- o-Két kolléga találkozik. — Megviseltnek látszol — mondja az egyik. — Történt valami? — Hát igen... De nem fogod elhinni. Soha az életben. — Dehogynem! Mondd csak el. Mi volt tehát? — Ma sokat dolgoztam. — Ezt nem hiszem el.- o-Alapos vizsgálat után az orvos közli betegével — egy kardnyelővel — az eredményt: — Sajnos a kardnyelésnek vége. Mostantól kezdve legfeljebb konyhakéseket nyelhet!- o -— Holnap lesz a tizedik házassági évfordulónk — mondja az asszony a féijének —, vágjak le "gy csirkét? — Minek? — kérdi a félj. — Szegény csirke nem tehet róla!
