Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-10 / 41. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ SÁTÁN BÁRÓ — Bűnügyi elbeszélés — (FOLYTATÁS) — Tökéletes a következtetésed, Ganimard! És ebben az esetben két lehetőség van. A hal — akarom mondani Cahorn báró — vagy nem kapja be a horgot, és akkor persze— az ügynek nincs folytatása, vagy pedig — és ez a valószínűbb feltevés — ő maga kap, méghozzá fickándozva a csalétek után! — Egyre eredetibb, egyre érdekesebb a történeted! — Az csak természetes, hogy az áldetektiv először megtagadja a segítséget. Erre megérkezik Arséne Lupin sürgönye. A báró megdöbben, és újra könyörögni kezd a barátomnak, és egy csomó pénzt ajánl fel, csakhogy ott töltse az éjszakát a kastélyában. A szóban forgó barát végül is rááll, és magával viszi bandánk két jókedélyü és vakmerő tagját, akik az éjszaka folyamán — mig Cahornra védelmezője ügyel — néhány tárgyat leakasztanak a helyéről és az ablakon keresztül egv kötél segítségével leengednek egy erre a célra bérelt motorcsónakba. Olyan egyszerű az egész, mint hogy én Arséne Lupin vagyok! — Egyszerűen bámulatos — kiáltott fel lelkesen Ganimard —, és nem tudom eléggé dicsérni az ötlet merészségét és a részletek zseniális leleményességét! Csak éppen arról nem vagyok meggyőződve, hogy van-e ma olyan hires detektív ebben az országban, akinek a neve csalétkül szolgálhatott, és ráadásul envnyire hatott a báróra? — Egy azért van, sőt csakis egyetlen ilyen név van ma . *' — Éspedig? — A leghíresebb detektív neve, aki egyben Arséne Lupin személyes ellenlábasa is, egyszóval: Ganimard felügyelő! — Én? — Te bizony, Ganimard! És ami az egész dologban a legpompásabb: ha lemész oda, és ha a báró rászánja magát, hogy vallomást tegyen: hamarosan rádöbbensz, hogy egyetlen kötelességed van: letartóztatni önmagadat, mint ahogy letartóztattál oingem Amerikában. No,'mit szólsz hozzá? Mulatságos bosszú, ugye? Arséne Lupin cselszövése folytán maga Ganimard tartóztatja le Ganimard-t! Arséne Lupin szívből nevetett. A felügyelő meglehetősen ingerülten harapdálta az ajkát. Szerinte ez a tréfa nem érdemelt meg ilyen kitörő örömet! Egy őr nyitott be a cellába, és amig bejött, Ganimard-nak sikerült valahogy összeszednie magát. Arséne Lupin ebédjét hozta be, amit a rendőrfőnök különleges engedélyével hozathatott. Mihelyt letette a tálcát az asztalra, az őr kiment a cellából. Arséne Lupin az asztalhoz ült, letört egy darabot a kenyérből, evett két-három falatot, majd igy folytatta: — De nyugodt lehetsz, kedves Ganimard, nem kell lemenned mégsem. Közölhetek veled valamit, amitől le fog esni az állad: a Cahorn-ügyben rövidesen befejezik a nyomozást. — Micsoda? — Ahogy mondtam: rövidesen befejezik a nyomozást. — Ugyan ne mond! Hiszen épp most jövök a rendőrfőnöktől, aki megbízott vele! — Na és aztán? Monsieur Dodouis talán többet tud nálam az én ügyeimről? Azt is közölhetem veled, hogy Ganimard — elnézésedet kérem: az ál-Ganimard — nagyon jó viszonyban van azóta is a báróval. A báró — és ez az oka annak, hogy semmiféle vallomást nem tett eddig —, a báró megbízta Gani mard-t, hogy egy rendkívül kényes ügyben tárgyalásokat folytasson velem. Valószínűnek tartom, hogy — miután bizonyos összeget felajánlott — már vissza is kapta kedves csecsebecséit. Viszonzásul vissza fogja vonni a feljelentést. Tehát szó színes a továbbiakban semmiféle rablásról. így tehát a « ügyészség sem tehet mást, mint hogy abbahagyja a nyomozást . . . Ganimard elképedve nézett a fogalyra. — És honnan tudod mindezt? — Sürgönyt kaptam, amire már régóta várok. — Sürgönyt kaptál? — Méghozzá az imént, kedves barátorr\! Jólneveltségem miatt nem akartam a jelenlétedben elolvasni. De ha felhatalmazol rá . . . — Te ugratsz engem, Lupin? — Kérlek, kedves barátom, törd csak fel óvatosan ezt a lágytojást. És akkor majd a saját szemeddel győződhetsz meg róla, hogy egyáltalán nem ugratlak! Ganimard gépies mozdulatokkal engedelmeskedett, és a kés pengéjével leszedte a tojás tetejét. Meglepődve kiáltott fel. A gondosan kivájt, üres tojáshéjban, kék papírdarab volt. Jövő heti számunkban * elkezdjük az IGAZ TÖRTÉNETEK KALANDOS HISTÓRIÁK című sorozatunkat Arséne Lupin kérésére széthajtogatta. Távirat volt valóban, vagy inkább csak a távirat érdembeli szövege. Ganimard felolvasta: “Megállapodtunk. Ezer mázsa a rakomány. Minden rendben van.” — Ezer mázsa? — húzta fel Ganimard a szemöldökét. — Azaz százezer frank! Nem sok, de hát a mai nehéz időkben .^. . Sajnos, rengeteg a kötelezettségem! Ó, ha tudnád, hogy mennyi a rezsim havonta . .. ehhez a nagyvárosi élethez! Ganimard fölkelt a hokedliról. Rossz kedve elpárolgott. Hangjából a szakértő csodálata érződött ki: — Még szerencse, hogy nem tucatszámra szaladgálnak a hozzád hasonlók, Lupin. Különben hamarosan csődbe kerülne a rendőrség! Arséne Lupin arcán szerény mosoly suhant át: — Valamivel csak el kellett ütnöm rengeteg szabad időmet . . . Különben is az egész dolog csak úgy sikerülhetett, ha én közben valóban börtönben vagyok. — Mit mondasz? — kiáltott fel Ganimard —, a peredre, a védekezésedre való felkészülés nem veszi igénybe minden idődet? — Nem bizony! Úgy döntöttem ugyanis, hogy nem leszek jelen a tárgyalásomon. — Na ne^mondd! — Nem leszek jelen a tárgyalásomon. Arséne Lupin higgadtan megismételte: — Ezt komolyan gondolod? . — Ó, kedves barátom, csak nem képzeled rólam, hogy holmi nedves szalmán fogok elrohanni. Látom, hogy meg akarsz bántani. De nem árt, ha tisztában vagy vele, hogy Arséne Lupin csak addig marad a börtönben, amig kedve van hozzá, egy perccel se tovább! — Talán okosabb lett volna be sem sétálni a dutyiba — jegyezte meg a felügyelő gúnyosan. — Ó! Uraságod gúnyolódik? Uraságod még nem felejtette el, hogy módjában volt letartóztatni engem? Hát tudd meg, kitűnő barátom, hogy senki: sem te, sem más nem tudott volna elcsípni, ha egy nagyon fontos okom nem fűződött volna a letartóztatásómhoz, abban a pillanatban, ott, Amerikában! Egész megdöbbentesz ezzel a kijelentéseddel, Arséne Lupin! — Először is el akartam azt az asszonyt felejteni . . . Aztán, tudod, kicsit neuraszténiás vagyok! Napjainkban olyan lázas tempójú lett az élet! És néha szüksége van az embernek a teljes kikapcsolódásra, a,tökéletes magányra. Van-e ennél pompásabb, alkalmasabb hely erre a világon? ■— Arséne Lupin — jegyezte meg Ganimard —, te mindenáron ugratni akarsz! — Szó sincs róla, Ganimard — nyugtatta meg Arséne Lupin. — Ma péntek van. Jövő szerdán nálad fogom elszívni szokásos ebéd utáni szivaromat, a Pergolése utcában. Pontosan négy órakor becsöngetek. — Várni foglak, Arséne Lupin! (Folytatjuk)
