Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-03 / 40. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ SATAN BARÖ — Bűnügyi elbeszélés — (FOLYTATÁS) Valamivel elmúlt déli tizenkét óra, amikor Ganimard-t bevezették Arséne Lupin cellájába. Arséne Lupin, aki priccsén hevert, fölemelte a fejét és nagyot füttyentett örömében. — Nahát, ez aztán az igazi meglepetés! Kedves Ganimard, te itt, az én cellámban? — Igen: nem kisértetet látsz! — Sok mindenre vágytam önkéntes magányomban, de semmie sem oly hevesen, mint hogy vendégül láthassalak e falak között! — Igazán nagyon kedves tőled! — Nem kedvesség, szó sincs róla! Őszintén mondom: rendkívül nagyrabecsüllek. — Erre büszke vagyok. — Én mindig is állítottam, hogy Ganimard a legjobb francia detektív. Majdnem olyan kiváló — láthatod, hogy őszinte vagyok —, majdnem olyan kiváló, mint Sherlock Holmes! Csak azt sajnálom, hogy nem tudok más ülőalkalmatosságot felajánlani neked, mint ezt a hokedlit! És sajnos frissítővel sem szolgálhatok, még csak egy pohár sörrel sem. Mentségemre szolgáljon, bocsáss meg, hogy ez csupán átmeneti szállásom. Ganimard, mosolyogva ült le, a fogoly pedig tovább folytatta, boldogan, hogy újból van kihez szólnia. — Istenem, ha tudnád, mennyire örülök, hogy ismét egy becsületes emberrel nézhetek farkasszemet! Elegem van a kémekből, a besúgókból, akik naponta tízszer is végigmotoznak engem és szerény cellámat, hogy megbizonyosodjanak: nem készitem-e elő a szökésemet? Ejha! Hogy mit nem tételez fel a kormányunk rólam! ... — Joggal tart tőled. — Szó sincs róla! Igazán örülnék, ha békén hagynának éldegélni ebben a kis meghitt zugban! — A mások vagyonával . . . — No persze! Mi egyszerűbb ennél? De én itt csak fecsegek, mindenféle csacskaságot beszélek össze-vissza, pedig te talán csak egy percre dugtad be ide az orrod. Térjünk hát a tárgyra, Ganimard! Minek köszönhetem a látogatásod? — A Cahorn-ügynek — jelentette ki Ganimard, minden kertelés nélkül. — Várjunk csak! Egy másodpercet! . . . Hiszen annyi, de annyiféle ügy lapul itt a fejemben. Először is meg kell keresnem a Cahorn-ügy dossziéját . . . Megvan! Már ki is nyitottam! Cahorn-ügy, Malaquis kastély, Alsó-Szajna megye: két Rubens, egy Watteau és néhány apró csecsebecse. — Csecsebecse?! — Esküszöm: mindez közepes értékű. Anynyi ennél sokkal pompásabb falatról tudok! De hát bizonyára téged csakis ez az ügy érdekel... Rendelkezésedre állok, Ganimard. — Elmondjam neked, hogy hol tart jelenleg a nyomozás? — Szükségtelen. Olvastam már a ma reggeli lapokat. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy közöljem veled: nem valami nagy léptekkel haladtok előre! — Pontosan azért vagyok itt, mert számitok a szívességedre. — Parancsolj velem! — Először is: ugyebár te irányítottad az egész ügyet? — Természetesen. Az első pillanattól az utolsóig. — Az ajánlott levél? A távirat? — Mindkettő a te legalázatosabb szolgád elmemüve. Valahol még a feladóvevényeknek is meg kell lenniük! Arséne Lupin kinyitotta a kis fehérre festett asztal fiókját, és előkotort két összegyűrt papírdarabot. Átnyújtotta Ganimard-nak. — Ejha! — kiáltott föl a felügyelő —, hiszen azt hittem, állandóan figyelnek, és percenként átkutatják a celládat! És kiderül, hogy újságokat olvasol, sőt még postai feladóvevényeket is gyüjtesz . . . — Tudod, olyan ostobák az emberek! Kifejtik a kabátom bélését, leszedik a csizmám talpát, végigkopogtatják a cellám falait, de egyiknek se jut eszébe, hogy Arséne Lupin nem olyan hülye, hogy ilyen egyszerű rejtekhelyeket válasszon magának. Az emberek ostobaságára alapoztam az egész életemet. Ganimard, aki nagyszerűen szórakozott Arséne Lupinnel, felkiáltott: — Pokolian mulatságos fickó vagy! Lélegzetelállító alak! No rajta, meséld csak el ezt a kalandodat! — Ó, ó, hogy te milyen rámenős vagy! Hogy beavassalak minden titkomba, hogy minden kis fogásomat, fortélyomat leleplezzem! . .. Nagyon sokat kívánsz tőlem, Ganimard! — Akkor hát tévedtem volna, amikor egy kis baráti szívességedre számítottam?^ — Nem, Ganimard, és mivel ily kedvesen unszolsz . . . Arséne Lupin kétszer vagy háromszor végigsétált a celláján. — Mi a véleményed a báróhoz intézett levelemről? — Azt hiszem, hogy el akartad képeszteni vele az újságolvasó közönséget! — Micsoda? Hogy én el akartam képeszteni az újságolvasó közönséget! Nos, be kell vallanom, Ganimard, hogy okosabbnak hittelek! Csak nem képzeled, hogy ennyire gyerekesen hiú vagyok, én, Arséne Lupin! Azt hiszed,, hogy megírtam volna a levelet, ha ki tudtam volna fosztani a bárót anélkül,hogy irok neki? Értsétek meg végre, te is és a többiek is, hogy ez a levél elengedhetetlenül szükséges kiinduló pont volt: ez volt a rugó, mely működésbe hozta az egész gépezetet! No de haladjunk csak szép sorjában, és próbáljuk kisütni együtt — ha nincsen ellenedre — a kastély kirablását! — Nagy érdeklődéssel hallgatlak, Lupin! — Tehát, tegyük fel, hogy van valahol egy nagyon gondosan bezárt és vasrudakkal eltorlaszolt kastély, mint amilyen Cahorn báróé. Vajon le fogok tenni a tervemről, és lemondok azokról a kincsekről, amiket megkívántam, csupán azért, mert a kastély, amelyben őrzik őket, megközelithetetlennek, bevehetetlennek látszik? — Természetes, hogy nem mondasz le! — Megkisérlek talán egy ostromot, mint hajdan tették,, egy marék szedett-vedett kalandor élén? — Gyerekes elképzelés volna! — Talán megpróbálok titokban belopózni? — Lehetetlennek tartom! — Akkor csak egy mód van, sőt véleményem szerint ez az egyetlen: meg kell hivatnom magam a szóban forgó kastély tulajdonosával! — Nem mondom, eredeti módszer! — És milyen könnyű! Tegyük fel, hogy egy nap az említett tulajdonos levelet kap, melyben arról van szó, hogy mit tervez ellene egy bizonyos Arséne Lupin, a hírneves úri betörő. Szerinted mit tesz ebben az esetben? — Elküldi a levelet az ügyészségre. — Ahol egyszerűen kinevetik, hiszen a szóban forgó Arséne Lupin jelenleg épp dutyiban csücsül! Tehát a jóember elveszti a fejét, és hajlandó segítséget kérni az első jöttmenttől. Vagy más a véleményed? — Kétségtelenül igy van. — És ha véletlenül azt olvassa egy jelentéktelen kis vidéki lapban, hogy egy hires detektív épp a szomszédos helységben tölti a szabadságát... — Akkor ehhez a detektivhez fordul segítségért! — Te mondtad ki, nem én! És ha mondjuk Arséne Lupin megkérte egyik legügyesebb barátját, hogy menjen le Caudebecbe, ott lépjen érintkezésbe a Harsona szerkesztőségével, ugyanis ennek a lapnak biztosan előfizetője a báró, és engedje sejtetni a szerkesztővel, hogy ő egy ilyen és ilyen nagyhírű detektív, akkor szerinted mi fog történni? — Hogy a szerkesztő közzétesz a Harsonában egy hirt, hogy az ilyen és ilyen nagyhírű detektív Caudebec-ben tartózkodik! (Folytatjuk)