Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-04 / 27. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ SZŰKE SZÁLLÍTMÁNY Bűnügyi regény (FOLYTATÁS) KÜLÖNÖS ISMERTETŐJELE — Segíteni tudok, hogy gyakorolja az átugrást. — Az igazgató ur azt mondta, hogy nem engedhetjük meg, hogy a vendégeket zaklassák. Ez olyan dolog. Én azonban, az igazgató ur nyomatékos utasítása ellenére már megengedtem a detektiveknek, hogy belenézzenek az útlevelekbe. — Hívja ide az igazgatót — mondta negyon udvariatlanul a felügyelő. — Mielőtt kellemetlen leszek! A portás eltűnt. A két detektív az előcsarnokban állt, derűsen hallgatta a vitát. Egyikük a felügyelőhöz lépett: — Még mind a ketten fent vannak a szobájukban — súgta. Feltűnően izgatottnak látszó férfi jött a portással, a direktor. — Ön fenyegetőzik uram? — kérdezte felháborodva. — Panaszt teszek a miniszternél. — Majd utána, ha még lesz hozzá kedve. Most azt csinálja, amit követelek, vagy eltekintek minden tapintattól, s úgy viszem véghez az ügyet, ahogyan jónak látom. — De uram, tönkreteszi szállodánk jó hírét — nyögött az igazgató. — Ez öntől függ. Ki árt a jó hírének: én, aki két vendégének tapintatos ellenőrzését akarom véghezvinni, vagy ön, aki “diplomáciai bonyodalmat’’ akar okozni? — Hát kérem, meghajlok az erőszak előtt — nyilvánította ki teátrálisan az igazgató. — Adja ki az uraknak az útleveleket — utasította a portást. Még mit óhajtanak tőlem ? — kérdezte az igazgató. — Először is, találjanak kifogást, ha a két férfi kéri az útlevelét. Egyáltalában szóltak már, hogy mikor szándékoznak elutazni? — Eddig még nem — mondta a portás. Ebben a pillanatban beszólt a telefonközpont: — “A tizenegyes szobából keresik a portást.” — Ez az egyik francia — súgta a portás, és felvette a kagylót. A beszélgetésből Wiltonnak nem volt nehéz kitalálnia, hogy a két vendég a számlát kéri. — Az esti gyorssal Berlinbe akarnak utazni — mondta a portás. — Azt közölte, hogy sürgős üzleti kötelezettségek miatt megváltoztak a tervek. Wilton keményen felnevetett. — Ismerem az ilyen üzleti kötelezettségeket! Odaintette az egyik detektivet, aki a háttérben állt. Kezébe nyomta az útleveleket, s ezt mondta: — Robogjon, mint egy olajozott villám. A két útlevelet a lehető leggyorsabban meg kell vizsgálni a laboratóriumban. — Ezután a portáshoz fordult. — Maga a felelős azért, hogy a számla du. 1 óra előtt ne legyen kész. Addig visszakapja a két útlevelet. — Mindent megteszek, amit tudok — ígérte a portás, mialatt az igazgató azt a kevés haját is tépte, ami még volt. — És most jön a második követelés. Feltétlenül szükségem van valamire, ami a két vendég kezében volt. Mikor reggeliztek ? Az edények talán még a szobájukban vannak? — Rögtön megkérdezem. Az igazgató közben visszahúzódott és tiszteletteljes távolságból figyelte a felügyelőt. Hamar visszajött a portás. — A reggelinél használt edények már elkeveredtek, de most whisky-t rendeltek a vendégek. Talán megvárná, amig megiszszák ? — Jobb ötletem van. A pincér vigyen be még két whiskyt, s mondja, hogy a mixer tévedett és gyengébb minőségű italt töltött a poharakba, most ki kell ezeket cserélni. De vigyázzon, amikor megfogja a poharakat, nehogy eltörölje az ujjlenyomatokat! A portás zavartan nézett az igazgatóra, de hogy az nem tett ellenvetést, hivta a szobapincért. — Talán jobb lenne, ha a felügyelő ur maga megmagyarázná neki, hogyan csinálja. — Csak küldje őt hozzám. De nem lehetne valahol máshol beszélnem vele? — Természetesen. — Természetesen. HA EREDMÉNYT AKAR. HIRDESSEN LAPUNKRAN uuuuuuuu Bevezették egy kisebb helyiségbe, s bár tovább tartott, amig a pincér megjelent, Wilton már nyugtalankodott is, hogy hátha kútba esik az egész, végül mégis úgy lett, ahogy eltervezte: a pincér nemcsak megértette, hogy mit kell tennie, hanem igen rövid idő alatt már vissza is tért a két whiskys pohárral. — Az akció sikerült — nevetett a pincér. — Nem fogtak gyanút, csomagolás közben vannak. Ezenkívül azt hiszem, már elég sokat szopogattak a whiskyből, az előző poharak üresek voltak. Wilton tisztességes borravalót nyomott a pincér kezébe: — Ezt jól csinálta! Nem is törődött többé a portással és az igazgatóval, sietett zsákmányával a központba. Ott detektivtársai már tűkön ültek: — Az útlevelek hamisak! Még szerencse, hogy ezek a valóságos műremekek sem állták ki a modern vizsgálati módszereket. Leküldték a két whiskys poharat is és csak ezután kérdezte meg Wilton, mi van a matrózzal. — A matróz nem matróz, hanem egy dán teherbárka kapitánya — közölte Hellstrup. — A hajópapirok alapján angol sört hozott Stockholmba, s most butorfával kell kifutnia a tengerre. A berakodással azonban még nincsenek készen, úgy hallani, holnap reggel indulnának. — Nem létezik! — csodálkozott a felügyelő. — Hogy ennyi időt akarnak még itt elvesztegetni? Valami nem stimmel. — Lehet, hogy még nincs itt a teljes rakomány, amelyet el akarnak szállítani. — Úgy gondolja, hogy még keresik a pótlást Babette helyett? Feltéve, hogy tényleg leánykereskedők. — Az is lehetséges, — mondta Hellstrup —, Hogy már megvan a pótlás, csak még a hajóra kell vinni. — Ez a feltevés már inkább hihető, elfogadható ok rá, hogy csak holnap reggel indulnak el, közben a két francia már ma este fel akarja venni a nyulcipőt. De meg kell várnunk, hogy mit mond Párizs. Elmentek az adatok? — Azonnal elküldtük. De olyan gyorsan azért nem jön válasz Párizsból. — Megelégszem annyival, aminek alapján lefülelhetjük őket. — Tagadni fognak. — Akkor a rendőrségen addig hagyjuk őket főni a saját zsírjukban, amig Párizsból az ujjlenyomatokra is választ kapunk. Figyeljük a telexet! — Ne lépjünk azonnal közbe? A hamis útlevelek feljogosítanak erre. (Folytatjuk)
