Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-29 / 35. szám
15. oldal SZIKLAY ANDOR: MAGYAR LÁBNYOMOK... (Folyt, a 8. oldalról) nagyobb, igy folytatta: „Kérem, Írja le számomra, hogy hogyan kell kiejteni ezt a magyar szót: ’szabadság’. Azt tudom, hogy ’liberty’ a jelentése.” Végül egy magyar lábnyomra terelte a figyelmemet: „Ismerek Wheeling, W.Va.-ban egy fényképészt, akinek Kossuth a neve. Talán leszármazottja Lajos Kossuthnak?” (így irta, „Lajos”.) A State Department-nek azon az osztályán, ahol akkor dolgoztam, abban az egész évben különösen sok volt a munka; gyakran esténkint és hétvégeken is; utaznom is gyakran kellett; uj házas is voltam. Hónapok teltek el, amig visszatérhettem a wheelingi Kossuth leszármazásának kérdésére — sajnos túl későn. „Not here”, „Not known”, „No forwarding address...” * * * Hadd erőszakoljam ide egy kis jegyzetemet, amelyet mostanában találtam meg, Kossuthról; nem hinném, hogy köztudott lenne, amit tartalmaz. Úgy látszik, hogy Torino-ban csináltam, mert ez áll a tetején: „Via dei Miilei” — ott volt Kossuth utolsó lakása. Szöveg: „K. könyvtára, később Nemz. Muz., tárgykörök: bölcsészet, közgazdaság, vallástörténet, államtudomány, történelem, nemzetk. jog, néprajz, vegytan, csillagászat, statisztika, orvostan, növénytan, földrajz; szépirodalomban Dante, Shakespeare, Byron, Scott, béranger, Rabelais, Hugo, Schiller, Tasso, Kisfaludyak, Vörösmarty, Petőfi, Jósika, Kemény, Jókai. Amerikai kötetek közt egy diszkiadás, ’Natural History of the State of New York’, Kossuth sajátkezű listázása szerint ’A New York-beli Törvényhozás határozatából adományozva, status költségen’, vagyis államilag.” * * * . Tehát, mint mondtuk, annak nincs nyoma, hogy Kossuth és Lincoln találkozott volna. Azt pedig mindenki tudja, hogy a két nagy ellenség, Kossuth Lajos és Ferenc József, sohasem találkozott. Pedig hát —■ nem egészen igy van. Ferenc József 1894-ben Abbáziába (a mai jugoszláv Opatija-ba) utazott, azu.n. „Drei- Kaiser-Bündniss” (Három-Császár-Szövetsége) találkozójára. Különvonata a lombardiai mezőségeken robogott keresztül, amikor egy másik vonatnak, amely oldalpályáról közeledett, egyhelyütt meg kellett állnia, hogy szabad utat engedjen a császár-király cimeres, lobogós, kifényezett vonatjának. Ebben a másik vonatban Kossuth Lajos utazott haza Magyarországra. Koporsóban. * * * A Kongresszus másik magyar vendégének néhány régen elmosódott s a maga idejében is kevéssé ismert lábnyomáról majd máskor. Itt most háttérbe szoritja az a gondolat, hogy Kende Géza ma már ismeretlen két kötetét uj kiadásban kellene közreadni. Technikai értelemben nem szakmunka; széles teijesztés szempontjából ez előny. Meleg elbeszélő hangon, szerkesztői ingujjban, de ugyanakkor minden lényegesre kiterjedő figyelemmel és felbecsülhetetlen értékű egyéni- és csoportképek kíséretében adta elő Kende csaknem félévszázaddal ezelőttig mindazt, ami most már itt idestova ókori történelem. Talán intézményes segítség is lenne szerezhető a vállalkozáshoz; esetleg előfizetéses alapra lehetne fektetni. ( Másokra vár a gyakorlati szempontok megvizsgálása; én csak valamiféle kezdeti eszmecserére gondolok, amely pl. Kende mai utóda: Gombos Zoltán, a washingtoni American Hungarian Cultural Center elnöke: Hám Tibor, és a chicagói megtestesült kulturközpont: Szathmáry Lajos között jöhetne létre. Egyik úrral sem beszéltem az ötletről. Engem csupán az foglalkoztat, amire a cikkekben egy és más formában utalok — amire Madách az egyiptomi jelenetben figyelmeztet: „Egy évben a por csak néhány vonalnyi — Egy századévben már néhány könyök...” REGI BOLTOK (Folyt, a 12. oldalról) amelyben Viktória királynő lépett Anglia trónjára. John Snelgrove pedig zsebében félkoronával gyalog indult el Welszből, hogy szerencsét próbáljon Londonban. 1848-ban betársult Marshall boltjába. Ma London legnagyobb áruháza viseli mevüket homlokzatán. A hires Marks and Spencer története nem kevésbé romantikus. Marks vásári árus volt, szalagokkal, rőfös holmival járta a vásárokat. Amikor már megtakarított egy kis pénzt, megkérdezte a nagykereskedőt, akitől portékáit vásárolta, nem társulna-e be hozzá egy kis pénzzel, boltot szeretne nyitni. A nagykereskedő nevetett, a fejét rázta, én nem, mondotta, de van egy raktárosom, annak is van félretéve pár garasa, az is szeretné önállósítani magát, beszéljen vele, talán ketten együtt mennének valamire. A raktáros aztán ráállt a társulásra. Úgy hívták, hogy Tom Spencer. A többi nagyáruház... Swan és Edgar, Harvey Nichols, Fortnum és Mason mind-mind a kereskedői zsenialitás és a szabad vállalkozás dicséretét szimbolizálják, egytől-egyig a szorgalom szimfóniái. Ezek azonban ma már személytelenek, oly naggyá váltak, hogy elfedik az embert, aki megalkotta nagyságukat. Színfalak mögötti társulásaik, érdekeik szövődményei szabad szemmel már nem felismerhetők, kevesen tudják, hogy a Swan és Edgar és Harvey Nichols cégek már a Debenham és Freebody áruház-csoporthoz tartoznak. Ezek a vállalkozások oly hatalmasak, hogy többé nem inspirálnak. Akár a bankok. Kit ihlet szorgalomra és kezdeményezésre egy bankház? Vagy egy önkiszolgáló élelmiszeráruház mechanikus üzemelése. Tiszteletet ébreszthet, lenyűgözhet, elkápráztathat. De nem inspirál. Ezek a régi kis boltok, ezek az egyszerű, megbízható üzletek, igen, ezek inspiráltak. Utánzásra ösztönöztek. Gyerekkorunkban boltost játszottunk. Árukészletet kunyeráltunk a konyhából. Egy kis sót, paprikát, cukrot, kenyeret, mérleget, súlyokat. Papirstanicliban árusítottunk. Süvegformáju kis papírzacskót csavartunk, abba öntöttük a sót. Azt bizonyította ajáték koreográfiája, hogy megfigyeltük a boltost, meglestük mozdulatait. Es tetszett, amit láttunk. Utánoztuk. A gyereknek ösztönösen a tevékeny ember imponál. Az, aki a maga kis körén belül uralja a dolgokat, a tárgyakat, aki az önálló és fenntartó erő a maga kis univerzumában. Ezt a gyerek megérti, elfogadja és ösztönösen követésre méltónak érzi. Supermarketet azonban nem lehet játszani, se nagyáruházát, se sorozatnéven működő funkció-gócokat és e gócok egységüzemeit. A pult mögött az ember, az igen, az érdekes. Monsieur Dufour, a csokoládéjával, aki III. Napóleon idejében tanulta a bonbonkészitést. Régi órások, fűszeresek, rőfösök, papirkereskedők. Boltosok. Nem kereskedelmi zsenik. Csak éppen megbízhatóak. »Helytállnak. Az inspirál. Ezért harcol a régi boltért a londoni South Molton-utca népe s a hűséges vevőkör. Tudják már s ha nem tudják még, hát érzik, hogy olyan világban, amelyben nem lesznek többé boltok és a gyerekek nem játszanak boltost — a megbízhatóság és a helytállás e parányi jelzőbólyái nélkül — valami elvész, amit többé soha és semmi pénzért, pótolni nem lehet. HUMOR „Apa, meséljek neked első utamról az uj kocsiddal? Vagy inkább elolvasod holnap az újságban?”- o -Két barátnő találkozik: — Hallottam, hogy mind a három lányod férjhez ment. Gratulálok! — Sajnos, nem egészen pontos az értesülésed. Csak a harmadik ment férjhez, de ő tényleg háromszor.- o -Szakadó esőben vezeti autóját egy fiatalember. Szinte alig lát az orráig, de utasa megnyugtatja: — Csak menj tovább nyugodtan. Errefelé jól kiismerem magam, minden láb területet... Itt mindjárt jobbra három fa van... Óriási csattanás. — Látod, ez volt az első fa.- o -Öreg bácsi keresgél a polcokon a háztartási boltban. — Segíthetek talán? — kérdezi az eladónő. — Igen, igen. Az a mosópor kell nekem. — Melyik? — Az. Nem jut eszembe a neve... Nem ez. Ez sem. De eldudolnám a kísérőzenét, ami a TV-reklám alatt megy...- o -Látom a kirakatokban azt az elképzelhetetlenül bő választékot, ami a fürdőruhákból van most. (Az is igaz, hogy soha még ennyi fürdőruha nem fért be egy kirakatba.) És akkor eszembe jut a réges-régi történet (hátha valaki még nem ismeri). A nagymamát hívják, jöjjön strandra. Szabadkozik: — Sajnos, nem tudok menni. Fürdőruhám kiszakadt a térdnél. T
