Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-22 / 34. szám
17. oldal MAGYAR VIDÉK: Kocs (Vas m.) a “kocsi” szülőhelye NEMESKOCS, . Vas megye . . . Életemben először huszonhat esztendővel ezelőtt jártam ezen a dunántúli tájon, amelynek hullámos hajlataiból hirtelen tűnik föl a kocsi bölcsője, a kocsi szülőhelye, a háromezer lélekszámú Kocs község. Huszonhat esztendő elteltével idézem föl a régi utat. Azt kerestem, azt kutatta éntöbb mint két évtizeddel ezelőtt,hogy mit tud Kocs a kocsi születéséről ? Büszkéi<-e rá ? Emlékeznek ? Valaki gyüjti-e a kocsi történetét, valaki talán készül megírni, a kocsi és Kocs község monográfiáját? Akkor még nem éltünk az autó évtizedeiben, évszázadában. Kocs adta ugyan a világnak a kocsit, de még vasuDja, vasútállomása sem volt. Amint fellapozom régi riportomat, azt olvasom benne, hogy egy bizonyos Pista bácsi szekerezett ki velem Tatáról a illene kilométerre fekvő Kocs községbe. Zörgött a szekér, rossz kocsiuton mentünk, az öreg mahorkát szívott, kevés beszédű ember volt különben is, és csak mellékesen, csak a szája szögletéből felelgetett. Valamikor. Kocs érintésével akartak Tatától Pápáig vasutat építeni, de nem sikerült. — Nem mönt — jegyezte meg. — A gazdák mögbuktatták. De miért ő-zik az öreg? Miért beszél ilyen szögediesen a Dunántúl közepén? Azt csak később tudtam meg, a református parókián, ahova betértem, hogy a kocsi névadó faluja elpusztult a török időkben, és a földesur a törökvilág után Kecskemét környéki néppel telepítette be a romjaiból fölt' madó, újra benépesült Kocsot. Ezért ő-znek ma is, évszázadok után is a Dunántúl egyetlen falujában, Kocs községben. Őző sziget a lankák, dombok tengerén. Akkor, huszonhat esztendővel ezelőtt magammal hoztam Baranyay: Kocs község cimü kis könvét és útközben, a zörgős szekéren abból idézgettem az öregemnek. — Pista bácsi, tudja-e azt, hogy az egész világ, minden nép erről a magyar községről nevezte el a kocsit? — No — felelte gyanakodva. Ebben a no-ban az is benne volt, hogy igaz-e ez, meg az is, hogy hiszem, nagyon, akarom. Szívta a mahorkát, csapkodta a legyeket, elhessegetve a lovairól. — Igenbizony — erősködtem — a német Kutsche-nek mondja, a spanyol Koche-nak, az olasz Cocchio-nak, az angol Coach-nak, a svédeknél Goetse, a lengyeleknél Koz, a franciáknál pedig Coche a neve. S ebben mind benne van az idők végig ennek a falunak az emlékezete. Minden a Kocs falunévből szökkent ki. — Csakugyan ? — mondta ? kérdezte? bökte oda? Ezt már nem tudnám megmondani. Annyi bizonyos, hogy aligalig hitte. Hiába írjuk mi ezt, hiába állítjuk azt, ha a névadó falu nem “hiszi.” El is keseredtem akkor, huszonhat esztendeje. Hogy mi milyen balogok vagyunk. Értetlenek. Hitetlenek. Elsőnek Andics János tanítót kerestem föl Kocson, ő mesélte el, -hogy sógorától megkérdezték egyszer a svájci Ziezers-ben: — Hová való? Uj hid Jugoszlávia és Magyarország között Drávaszabolcsnál a második világháborúban felrobbantott híd helyére újat építenek magyar—jugoszláv kooperációval. A hídnál határátkelőhelv is létesül. — A magyarországi Kocs községbe. — Ahol a kocsi született — és fellapozták a svájci lexikont. Svájcban tudták. Kocson nemigen hitték. Mert betérve — akkor még Hangya kocsma volt — a korabeli italboltba, felvetem a kocsi dolgát a betérő falusiak előtt. Hogy franciául Coche a neve. Francia nyelven először Montaigne használta. S mikor V. László küldöttsége Párizsban járt, megbámulták a magyar jármüveket. Her'berstein orosz követ irta le 1517-ben, hogy Győrtől hat mérföldre esik Kocs “amelytől a szekerek és vezetőik a nevüket vették.” Tömöri “büszke vezér”, a mohácsi vezér II. Lajoshoz olyan könnyű szekéren sietett, amelyet “Kots helységről kocsinak nevezünk.” A spanyol Avila y Zuniga történész jegyezte meg, hogy V. Károly fedett szekerén feküdt le aludni, ezt a jármüvet kocsinak nevezik, és Magyarországból ered. Nem folytattam, mert — bár nyár veit — fagyoskodni kezdtem. Megfagytam a kurta feleletektől: — A kocsi? . . . — ItLe? . . . — Möglehet . . . Elmentem az utolsó kocsi bognárhoz is, Id. Lung Józsefhez, aki a Burgundia falurész 395. számú házában lakott. Andics, a tanító vitt el oda, és azzal kezdte, hogy érdeklődni jöttünk, tud-e valamit a kocsiról mondani? Mert itt készült, ebben a faluban, valamikor az első. —Mi ?—kérdezte vissza, kiemelve a szájából a pipát. A kocsi! — kiáltottuk most már hárman a nagyothallónak, a felesége, a tanító ur, meg én. — Miféle kocsi? — és többet nem szólt, csak a felesége mesélte el, hogy az urának az öregapja valamikor még a tatai grófnak is készített hintót. A református parókián kezdtük kutatni-keresni a régi nyomokat: az öreg könyvek hűségesebbek, mint az emberek, a vén könyvek emlékezete jobb talán és hálásabb is. — A kocsinak az én anyakönyveimben, egyházi irataimban nyoma sincs. Én is kerestem, nem találtam — ezzel fogadott a református tiszteletes. Fölütött egy régi, fóliát, amelyet még ludtollal írtak, és abban mutatott rá a legrégibb bejegyzésre: “1670 táján a nápolyi gályára hurcolták el a környék református papjait.” A régi könyvekben sok történetnek volt nyoma. A kocsi kocsinak azonban nem. A tiszteletes ur olyan bejegyzést is megmutatott, amely szerint Sülé jobbágy instanciára a tatai Eszterházy gróf elé járult, ne vegyék el kicsiny földjét. A grófnál angol lord vendégeskedett. A jobbágy latin nyelven adta elő kérését. A gróf meglepődött, és meghatódott, hogy Sülé jobbágyot “meghagyták birtokában”. Huszonhat esztendővel ezelőtt Kocs mit sem tudott a kocsiról. A világ ismerte. Kocs nem. Minden valamirevaló lexikon, bárhol jelent is meg, megírta, hogy a kocsi a 15. században Kocs községben született. Csak Kocson nemigen hitték. — Itt-e? — Möglehet. Báróti Géza A MAGYAR UGARRÓL... Szabolcs megyében Bajcsy-^silinszky Emlékbizottság alakult. Bajcsy-Zsilinsz. ky Endrét, a haladó polgári politikust, 1944. decemberében Sopronkőhidján végezték ki. Mártírhalálának 30. évfordulóján megemlékezéseket tartanak és Tarpán a nagyközség központi parkjában szobrot emelnek Bajcsy-Zsiünszky Endrének, aki a tarpai választókerület országgyűlési képviselője volt, és végakaratának megfelelően a tarpai temetőben nyugszik, özvegye ez év májusában hunyt el, május 27-én a Farkasréti temetőben búcsúztak tőle, éppen azon a napon, amelyen 29 évvel azelőtt megtalálták Bajcsy-Zsilinszky Endr e papírba burkoltholttestét a sopronkőhidai fegyház környékén. Bajcsy Zsilinszky Endréné hamvait végakaratának megfelelően mártírhalált halt férje tarpai sirjában helyezték örök nyugalomra. VI. Pál pápaságának 12. évér a hivatalos emlékévemet a Rómában élő magyar származású szobrász, Amerigo Tot készítette el. Az érem egyik oldala a pápát ábrázolja, a másik oldala pedig a pünkösdöt jeleníti meg. • A Nógrád-megyei Bujákon dr. Bánk József, egri érsek, váci apostoli kormányzó megáldotta a hívek áldozatkészségéből kivül.belül felújított templomot. Az ünnepség keretében mutatta be aranymiséjét Ozsváry Lajos tb. főesperes plébános, aki negyven éve Buják lelkipásztora. Az érsek ünnepi beszédében köszönetét mondott a híveknek példamutató áldozatukért, majd meleg szeretettel köszöntötte az aranymisés plébánost. • Több mint ezer egykori burgenlandi repült át ezen a nyáron az Óceánon, hogy meglátogassa egykori hazáját. A legtöbben 40-50 éve élnek az USA-ban, itt is főként Chicagóban és környékén. Többe"1 közülük a visszatelepedés gondolatával foglalkoznak, még többen azonban teljesen amerikaivá lettek a hosszú évtizedek folyamán és csak a régi emlékek iránti szeretet hozta vissza őket egykori hazájukba. ÓHAZAI KRÓNIKA Az európai egyházak konferenciájának hetedik nagygyűlését szeptember 16 és 23 között rendezik a svájci Engelbergben. 24 ország 100 egyházából mintegy 400 résztvevőre számítanak. A bevezető előadást dr. H. Hűd Hessen-Nasseui egyházi elnök tartja. A nagygyűlés témáiról : “Légyetek az Ige cselekvői”, “Egység Krisztusban”, “Békesség a világban” dr. Pákozdy László Márton, budapesti református teológiai professzor beszél majd. A budapesti Vörösmarty téri kultúrpalotában ismerkedési esttel megnyílt a Vili. Bartók-szeminárium, amelyre több mint húsz ország mintegy hatvan fiatal zenésze jött el. A hallgatók, akiket Bartók zenéjének szeretete és a magyar zenei élet iránti érdeklődés vonzott Budapestre, több kurzuson ismerkedhetnek Bartók, Liszt, Erkel és Kodály müveivel. A rendezők figyelembe vették a jövő évi Erkel-énekversenyt, és ezért az idei szemináriumon uj tipusu kurzus, énektanfolyam indul az Állami Operaház két magánénekese, Sándor Judit és Ben. de Zsolt vezetésével. A tartalmában megújult és műsorában gazdagabbá lett nemzetközi Bartók-szeminárium zongorakurzusát Kadosa Pál professzor és asszisztenseként Kocsis Zoltán zongoraművész vezeti.
