Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-22 / 34. szám
9. oldal ITT ÉS OTT Irta: MIKES MARGIT Kovács ur már öt éve él Amerikában. A fia hozatta ki, miután az öreg felesége meghalt. A Kennedy repülőtérről uj Cadillac kocsiján vitte a saját házába. Milyen más volt ez, mint a Budenz utcai budai ház, amely még mindig őrizte a második világháború ütötte sebhelyeket... Kovács ur igen jól érezte magát itt New York-ban és most úgy véli, sikerült megoldania élete , , , ,, . , Mikes Margit nagy tanulságát, melyet ebbe a mondatba foglalt össze: mindenkinek a végzetét az dönti el, hogy hova születik. Ő Magyarországon született, de bizony ott két világháborút és két forradalmat élt át, állandó talajrengés tette bizonytalanná az életét és az is nagyon keserves volt neki, hogy sohase nyilvánithatta szabadon a véleményét. Azért valósággal ugrándozott a szive az örömtől, mikor megkapta a fia meghivólevelét, hogy költözzön ki hozzájuk. Most itt van és nagyon csodálkozik, hogy mikor egy-egy hivatalban véletlenül összeakad emigráns magyarral, akihez első kérdése az: — Na és hogy érzi magát itt? Van honvágya? — Mindhalálig. — hangzik a mélabus felelet a lehajtott fej szájából. Ezen csodálkozik szerfelett. Hogy lehet, hogy valaki innen elvágyódik? Egy másik bus magyarból a hasonló kérdés után szintén kitör a lefojtott bánat: — Nem jól érzem magam. — És kitekintve az ablakon a huszonötemeletnyi magasságból egy karmozdulattal körülmutat az alant rohanó kis játékautókon, a talajból óriásra nőtt felhőkarcolókon, elcsukló hangon hozzáteszi: — mi közöm nekem mindehhez? Kovács ur ilyenkor mélyet lélegzik és visszagondol Budapestre, ahol indulása előtt találkozott egy régi ismerősével és a kivándorlásról beszélgetve az illető azt mondta: — Odakint? Akik kimentek mind vágyódnak vissza. Megőrülnek a honvágytól... Akkor megdöbbenve hallotta ezt, most bizonyítva látja a barálja kijelentését. — Honnan tudja, hogy megőrülnek? — kérdezte akkor bizonytalanul.__________ HESSEGETŐ Szép igy az élet, hogyha forr, hullámzik s egyre váltja színét, ha megrikat, lever, vagy nevetésre ragad. Az élet szép, tündér! szép. A halál szent. Ajkán pecsét. Megjöttek az első fekete varjak, kárognak, egymás közt marakodnak, nem ülnek viruló fák ágaira, csak ezt az aszott, félig-holt fát szeretik. Húsomra áhit a csőrük. Élek még. Élek! Szembeszálltam különb viharokkal. Varjak, hiába kuksoltok közeiemben: a rét végébe röpüljetek: ott a csalán közt döglött macska hever! Képes Géza — A leveleikből, amiket háza Írnak! Valósággal bőg belőlük a hazavágyódás. Ő pedig itt mindennel meg van elégedve, a családi élet melegén túl Amerika óriási szenzáció neki. Ha karácsonykor végigsétál a Via Americas-on az ezerszemű kivilágított felhőkarcolók tövében, a járdamelletti kis fákon a hótakaró között apró villanykörték százai szórják szentjánosbogárka fényüket. Milyen szép ez, mint egy karácsonyi mese!... Vagy Manhattanben a Broadwayn a középen húzódó sávon is óriási fenyőfák állnak színes villanylámpáikkal. Visszagondolva Budapestre, emlékszik ott is volt hasonló: a pályaudvarokon karácsonykor álltak ugyan kivilágított, ragyogó fák, de ezek csak a fenyő ünnepét hirdették. Akkor megbotránkozott ezen, mért kell a fenyőfákat ünnepelni? Volt idő, mikor ott a karácsony eredeti rendeltetéséről beszélni se lehetett. Ilyenek keserítették el, akkor gondolt vágyódva a szabad világra, ahol nem tilalmas az ilyesmi. Már-már úgy gondolt az óhazára, mint egy messze keleteurópai kis országra, amely ott van beékelve csehek, románok, szerbek, osztrákok közé, összevissza szabdalták a határait, már nem is az a régi Magyarország, melyet még Szent István alapított... Itt viszont New York-ban egy óriási világbirodalom kellős közepén él, hisz New York lakossága annyi mint egész Magyarországé. Az itteni államvezetők világrészekben gondolkodnak, háborújuk sose volt olyan, amely létalapjukat veszélyeztette volna. így lett a világ leghatalmasabb országa, amelynek most már ő is a tagja, a mindenkit szívesen befogadó, minden jóval elhalmozó világbirodalom! Itt még öregségi segélyt is kap, majdnem ugyanannyit mint az otthagyott és befagyasztott nyugdija volt és semmit se kell dolgoznia érte. Csak a Függetlenségi-nyilatkozat ünnepén szüntelenül dörgő lövöldözés borzolta fel az idegeit, de elnézően gondolta, hogy létük legnagyobb ünnepén ilyen vadnyugati módra adnak kifejezést hazafias érzelmeiknek. Már jóval inkább nyugtalanította az itteni bűnözési statisztika, az elvetemült gyilkosok emberi szabadságjogainak hihetetlenül naiv és érzelgős szem előtt tartása, de ezt valami nagyfokú humanismusnak fogta fel, mégis megdöbbentette. No mindent egybevetve, ezeket csak egy fiatal ország ifjonti nyújtózkodásának tekintette és jól érezte magát Amerikában. Egy délután furcsa dolog történt vele. Alapjában véve jelentéktelen dolog, de őt mégis meglepte. A szobájában kihúzta a fiától kapott öreg Íróasztal fiókját, (itt már egy nyolcvan éves bútordarab is antikvitásnak számit, hisz az egész ország fiatal,) és ebből az öreg fiókból ismerős szag csapott ki, a két orrcimpáját megremegtető illat. Ugyanis teljesen azonos volt az ő régi otthonhagyott iróasztalfiókjának a szagával. Valami megnevezhetetlen parfőm, amelyet most beszippantva egyszerre gondolatban hazarepült, ott ült a biedermeyer Íróasztala előtt (kinek is adta azt ajándékba? A sógorának...) és a nyitott fiókból mintha elmúlt korok levegőjének illata csapott volna ki, melyeket ott őrizgetett a mélyében... és a fiók minden kihúzásakor egy csipetnyit kiröppentett belőle. Ez a pillanat megdöbbentette. Egy szag, amely orrába csapódva képes visszahozni egy bizonyos idejét az életének, az egész Budenz utcai lakását, évek múlva is olyan intenziven jelentkezve, hogy tökéletes az érzés: otthon van, igen, otthon Budapesten... Ugyanakkor mintha a szobájának fehér ajtaja is megjelent volna becsukott szemei mögött, sőt hallotta kinyitásakor nyikorgó hangját is... egész tisztán hallotta, amint az ajtó fájdalmasan panaszosan nyöszörögve kinyílt... Aztán meg más dolog is történt, például a Hudson pariján sétálgatva egyszerre csak maga előtt látta a Dunát, a parthoz ütődő, a Lánchíd és Erzsébet-hid közt húzódó rakpart kőkockáihoz verődő habos, tajtékos kis fodrait. Meg kellett állnia, le kellett vennie a kalapját, zsebkendőjével megtörölgetnie gyöngyöző homlokát. Valahol ezer kilométerekre innen hömpölygőit egy ugyanilyen széles, nagy folyam, a Duna és valamikor mennyit járt a partján nyári alkonyatokon el-elnézve az apró hullámok 'odacsapódását a parthoz. Akkor nem is nagyon ügyelt rá, most pedig (Folyt, a 11. oldalon) KARIKATÚRA A környezetszennyezés kora... GONDOLATOK Akinek a siker a fejébe száll, annak kétséges, egyáltalán van-e feje. * * * Jó, hogy két szemünk van. így állandóan lehetséges, hogy az ember egyik szeme sir, a másik meg nevet. * * * Ostoba emberek többször elkövetik ugyanazt a hibát. Okos emberek mindig újakat. * * * ,,Mi a véleményed rólam?” „Melyik véleményem? Amit mondok vagy amit gondolok?” * * * Még légvárak építése is lehet költséges. * * * Egy emlékkönyvből: „Mielőtt az asztalra csapsz, győződj meg róla, nem áll-e ki belőle szög.” * * * Érdekes... önuralmát legtöbbször az vesztheti el, akinek uralma van. * * * Ha már nem akarsz megdicsérni valakit, legalább a vetélytársát szidd előtte. * * * (Beküldték.) Azok közé a dolgok közé, amelyeknek a kezelését a legkönnyebben sajátítja el a gyerek, odatartoznak a szülők. * * * Sok ember olyan, mint egy színész. Inkább fellép, mint lelép.
