Magyar Hiradó, 1974. július-december (66. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-08 / 32. szám
12. oldal VIZ, MINT VILÁGPROBLÉMA Irta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE A viz mindig problémát jelentett az emberiség életében. Tudjuk az ókorból, hogy a nagyobb államok mindig a vizek mellé telepedtek, Egyiptom, Babilon, Asszíria, de maga az ősember is a viz mellett ütötte fel „sátrát’'*, — inkább barlangot kellene említeni, mert a sátorozás csak később jött divatba. Később az emberiség úgy biztositötta magát édesvízzel, hogy mesterséges tavakat építettek, ma pedig a modern gyárvárosok kizárólagosan tavak, vizek mellet helyezkednek el. Ez aztán felvetette azt a nagy problémát, hogy a gyárak a vizet használat után visszaengedték a folyamba vagy a tavakba. Ez a fertőzött viz megölte az állatvilágot a vizekben. Ha Finnországot az ezer t® országának nevezik, akkor Kanadára ráillik, hogy a millió tó országa. Kanadában nem is tudják, hogy mennyi tó van, például fenn, északon nincs is neve a tavaknak, egyszerűen csak számok jelzik a térképen. A tavaknak azért nincsen még neve, mert nem épült ki a környezetük, s igy felhasználatlanul egyelőre számmal jelzik a létezésüket. Amerikában szintén hatalmas mennyiségű tó és folyam áll rendelkezésre, de mégsem elegendő, azért Amerika Kanadától akart megvásárolni vizet, ami nem is okozott volna különösebb problémát, mert öt óriási tó fekszik Kanada és Amerika határán, s azokból könnyen el lehetne vezetni az Amerikának szükséges vízmennyiséget. A viz kezd óriási porblémájává válni a világnak. Afrikának egyes zónái teljesen kiszáradtak, ember, állat, növényzet elpusztult és ebből azt a tanulságot vonták le a vizekben jelenleg gazdag országok, hogy spóroljanak és tartalkolják a vizet, mert itt is bekövetkezhet 20-30 év múlva, hogy szükiben lesznek az édesvíznek. Mint, már említettem, Amerika fel akarta vásárolni Kanadától a folyók felesleges vízkészletét. Észak-Kanada Yukon, British Columbia szabad vizére tett mesés árajánlatot, s akkor nagyon megdöbbent, hogy ezt a sok milliós üzletet az infláció ellen harcoló kanadai kormány visszautasította. Szükségünk van a vízre — mondták az illetékesek — nem eladó! Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a problémát és akkor látjuk, hogy mik is a bajok. Itt van mindjárt az óriás Lake Erie, egyik legnagyobb tava Kanadának, amely közös az Egyesült Államokkal, mert oda is jó mélyen benyulik. Ennek a vize annyira fertőzött az ipartelepek szennyétől, hogy a halállomány csaknem teljesen kipusztult, s a nyilvános strandokat be is kellett zárni, mert piszkosabb lett benne a fürdőző fürdés után, mint előtte volt. A kormány azóta már közbelépett, s elrendelték, hogy az ipartelepek vizét csak megszűrten lehet visszaengedni a tavakba vagy a folyamokba. A rendelet kibocsátása óta uj lendületet vett a halállomány szaporodása; most már vígan lehet halászni a kanadai tavakban. Az ipartelepek felszerelték a szennyvizszűrő berendezéseket, s ezek a gépek megtisztítják a Lake Erie-be beömlő folyók és patakok vizét is. Külön kotrógépek tisztítják a part közelében lerakodott piszkot, szennyet, kihalásszák a vizbedobált autógumikat, kannákat, fadarabokat, rongy- és más egyéb hulladékokat. A vizek elszennyeződése volt a baj Kanada öt nagy tavánál, mint az Ontario, Erie, Michigen, Huron és Superiornál. A nagyfokú szennyeződés miatt az algák (egysejtű növények) a múltban annyira elszaporodtak, hogy trágyaszaguvá tették a vizet, hogy a partmenti lakosság már nem bírta a bűzt elviselni. A kormány rendeletére hajókkal, repülőgépekkel vették fel ellenük a harcot, vegyi anyagokat szórtak a vízbe, s ezzel meg is akadályozták őket. A viz elszennyeződéséhez nagyban hozzájárul a hajózás is. A nagyvárosok közelében, mint Montreal, a St. Lawrence folyam is el volt szennyeződve, a piszkos viz problémája minden képzeletet felülmúl. A halállománnyal is akadnak bajok. Az édesvizekben túl sok az angolna. A tengeri hajók hurcolták be magukkal, szájuk szívó szerkezetével odatapadnak a hajó falához, s ugylátszik jól érzik magukat itt az édesvizeken, mert meghonosodtak. A fiatal angolna ivadékok rácsimpaszkodnak egy másik halra, s azt elpusztítják. Az angolna húsa rendkívül izes, de a szaporítása nem hozza be azt a kárt, amit a halállomány elpusztításával okoz. A viz problémája az egész világon fennáll. A legtöbb országban ma már vízgazdálkodási intézetek foglalkoznak az édesvizek tárolásával. Toronto különböző részeiben már öt hatalmas földalatti tárolóban gyűjtik a vizet. A legnagyobb problémát az utánpótlás okozza. Nagy gondot fordítanak, hogy a sós tengervizet hogyan lehetne átalakítani olcsón ihatóvá. Sótalanitó üzemekben elpárologtatják, vagy pedig megfagyasszák a tenger vizét, aminek következtében a só leszáll az aljára, s amikor a viz felolvad, az alján marad a só. Ez olyan tökéletes eljárás, hogy Amerikában már használják. Egy gallon viz mindössze 3-4 centbe kerül, azonban tovább folynak a kísérletek, hogy a költségeket még olcsóbbá tegyék. Dehát ez még mindig a jövő zenéje. A másik érdekes terv az, hogy fenn, északon, főleg Grönland körül lehordanák az óriási jéghegyeket, amelyet aztán olvasztó üzemekben feldarabolva kiolvasztanának. Borzalmas mennyiségű édesvizet lehetne nyerni ezáltal. Mindenesetre Kanada jólfelfogott érdekében cselekedett, amikor elutasította Amerika üzleti ajánlatát és nem adta el vizfeleslegét Amerikának... Washingtoni levél írja; SPECTATOR A világszerte megnyilvánuló terror miatt az amerikai titkosszolgálat erősen megszigorítja a Fehér Ház körüli biztonsági intézkedéseit. Az uj elővigyázatossági intézkedések bevezetésénél az alábbiakra hivatkoznak: Angliában és másutt a terroristák nagymértékben növelték a levélbomba-küldemények számát. Világszerte egyre nagyobb a bombaveszély. Például a Kongresszusban bombaveszély miatt a Watergate-bizottságnak félbe kellett szakítania egy délelőtti kihallgatást. Növekedett a Nixon elnöknek küldött „gyűlölködő levelek” száma. Bevezettek „a Fehér Ház valamennyi kapujánál egy kiegészítő ellenőrzési eljárást”. A rendelkezés értelmében a kézben vitt csomagokat és levélboritékokat a rendőröknek ki kell nyitniuk, vagy fluoroszkóptesztnek alávetniük, mielőtt bevihetnék a Fehér Házba. Egy szakértő megjegyzése: „A titkosszolgálat rendszeresen felülvizsgálja a biztonsági helyzetet annak megállapítására, hogy az érvényben levő intézkedések megfelelnek-e az adott szakaszban uralkodó légkörnek. Egyébként mindig is rendelkezett azzal az elvi felhatalmazással, hogy ellenőrizhessen minden anyagot, amelyet a Fehér Házba be akarnak vinni, beleértve az elnök munkatársainál levő csomagokat is.” A titkosszolgálat egyik szóvivője megmagyarázta, miféle kockázatok ellen védekeznek a fenti módszerrel: Egy potenciális gyilkos, aki jól ismeri, kik azok a munkatársak és újságírók, akik bejárnak a Fehér Házba, robbantótöltetet rejthet el egy borítékban, vagy egy csomagban. Egy mit sem gyanító munkatárs, vagy újságíró tehát bombát vihet a Fehér Házba, és akaratlan bűntárssá válhat egy sikeres, vagy sikertelen kimenetelű gyilkossági kísérletben. Hasonló biztonsági intézkedéseket egyébként a Nixon repülőgépén utazó Fehér Ház-beli munkatársaknál és újságíróknál már eddig is alkalmaztak. Gyakran előfordul, hogy a titkosszolgálat tagjai megvizsgálnak aktatáskákat, kézitáskákat és írógépeket: nem rejtettek-e el bennük bombákat? Időnként az is előfordul, hogy azok a munkatársak és újságírók, akik nem tudták állandóan szemmel tartani csomagjukat, maguk kérik a biztonsági ellenőrzést. A titkosszolgálat évek óta szigorú biztonsági rendszer alapján kezelte a Fehér Ház postáját. A postai tisztviselők a Fehér Házban együttműködnek a titkosszolgálattal azért, hogy veszélyes küldemények ne jussanak az elnöki családhoz, vagy az elnök munkatársaihoz. Minden levelet gondosan kinyitnak és ellenőriznek. Minden csomagot fluoroszkóp-vizsgálatnak vetnek alá. A titkosszolgálat emberei „nincs kommentár” megjegyzéssel intézik el, ha valaki fölteszi nekik a kérdést, vajon érkezett-e már robbantóanyag postán a Fehér Ház címére. Annyit elismernek, hogy időnként hozzájuk fordultak, amikor a postatisztviselők egyes leveleket, vagy csomagokat „gyanúsnak” véltek. A Fehér Házban a turisták csomagjainak, kézitáskáinak, s fotókészülékeinek tömegét is ellenőrzik. Évente körülbelül 1,5 millió turista tekinti meg a Fehér Házat. A titkosszolgálatot időnként még az elnökök is bírálják túlzott védelmi intézkedései miatt. Harry Truman gyakran bosszankodott amiatt, hogy a titkosszolgálat alkalmazottai még sétáin is vigyáztak rá. Dwight Eisenhower utálta azt a nagy felhajtást, amellyel golf-kirándulásait kisérték. Johnson egy ízben kijelentette, félőbb, hogy a túlságosan felfegyverzett Fehér Ház-beli rendőrök és titkosszolgálatosok véletlenül lelövik, mint hogy egy gyilkos „szándékosan” végezzen vele. Az elnökök és családtagjaik védelmére épp oly gondosan ügyelnek az utakon, mint a Fehér Házban. Ellenőrzik mindazokat a helyeket, ahová a Nixon család látogatóba, vagy hosszabb tartózkodásra készül; különös figyelmet fordítanak a tűzveszélyre, a lazán lógó csillárokra és hasonlókra. Az elnököt legtöbb utazására elkíséri bombabiztos autója, amelyet szállitórepülőgépen visznek utána. A fokozott biztonsági intézkedéseket Kenedy elnök 1963-as meggyilkolása indokolja. Annak idején a titkosszolgálatnak 756 alkalmazottja volt és költségvetése 7,7 millió dollárt tett ki. Most 2817 személyt tartanak nyilván a fizetési listán, a költségvetés pedig 64 millió dollár. EGY SZELÍD DIKTÁTOR HALÁLA (Folyt, a 10. oldalról) gitségért fordult apjához. Az apa ezekkel a szavakkal tuasitotta el: — Gondoskodj önmagadról és gyerekeidről. Függetlennek neveltelek, megtiltom, hogy tőlem válj segítséget. Ez a nevelés tette kemény asszonnyá Sybilt. Halálát a kis sziget lakói keservesen siratják. Mert bár Sybil asszony unokája, Michael Beaumont, repülőmérnök, megígérte, hogy ő is ugyanolyan keménykezű uralkodó lesz, amilyen a nagymamája volt, azt mondják a szigetlakok, ilyen jó diktátoruk nem lesz soha többé. Még a végén kiderül az unokáról, hogy a szive mélyén — demokrata... Vándor Péter
