Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-24 / 4. szám

15. oldal Isten országa felé Irta: FLÖRIÁN TIBOR: Milyen nagyszerű és áldott a világ. Milyen csodálatos az élet. Örömben és fájdalomban egyaránt gazdag. Boldogok az erősek, a fájdalom és öröm tékozlói, kik­nek egyik szemük sir s a másik ne­vet. Boldogok, akik önmagukon uralkodnak s akiknek a fájdalom és öröm nem állapot — melybe végér­vényesen elmerülnek — csupán szükséges változás. Szin a színek között, melytől tökéletes és egyéni lesz a festmény: az élet. Bátrak, akik nem félnek a válto­zástól s a lomha kényelemért nem áldozzák fel az eszmét, a tervet, melyért minden igazi férfinek élnie kell. A bátrak tartják vállukon a világot, a bátrak építik a haladást. Légy bátor, légy erős! A folyton változó élet a nagy Változatlant tükrözi különböző változataiban. Nem csak a sátán árnyéka hull tehát lépteidre, hanem Isten tündöklő fényessége is mutatja az utat. Bízzál! Az ár­nyékból a fényre lépnek a hivők! Áldott a világ és csodálatos az élet a sir közelében és a börtönök ajtajában is. Csak föl kell fogni az izeket,színeket, illatokat, füvek zsongását, fák sóha­ját, szél sirását, rohanó vizek zúgását, bolygók zengé­sét, csillagok fényét, madarak énekét. Feléd szállnak és körülfognak téged. Ha föltárulsz, megérzed a tár­gyak sugárzó áramát, a világ különös és titokzatos hullámait. A természet árad és zeng benned s a vég­telen emel tenyerén a magosba. Ne habozz tehát. Ne tapadj gyáván a göröngyhöz. Csak gyávák temetője a föld. Ne hagyd, hogy lábaid nyomát szél és por betemessék. Szánts mély barázdát a térben és rohanj előre, célod felé a lüktető időben, írd nevedet a jelenbe, mert a legcsodálatosabb aján­dék: élni, de építsd te is a jövőt az építőkkel. Csak a jövő az igazi feladat, csak a jövő a cél! Az uranvmosó balladája Laktam hangos zúzok alatt, aranykincses pataksoron, és mindig volt aranyporom. Mindennap megcsodált a nap, mert latta: dúsan érkezem, szikrázik mind a két kezem. S egy lányt küldött a szürkület, s szólt: Mennyi csillogó arany — Hogy megszőkítené szép hajam! És sírtak künt az őszi fák: aranyporozd be bánatunk, úgy pompásabban halhatunk. S futárt küldött a téli nap: Arany-nábob. ma küldj sokat, köd kússza már a csúcsokat. Lány elhagyott, lomb elfagyott, a nap nem küldött sugarat. Kincsemből semmi sem maradt. S tavasszal jött egy csöpp bogár: Arany-király, egy porszemet, megaranyozni testemet. Aranyhalacska penderült s kért: Vízeséses. vad helyen elhullattam egy pikkelyem. Sírokról jött egy sárga méh és szólt a zümmögő zene: A liliomnak kellene. És hárman szóltak: Nem felelsz? Mondd meg, hová lett annyi kincs? És szánva mondtam: Annyi sincs. És sírva mondtam: Semmi sincs. Aprily Lajos Ne térj jobbra, sem balra!Ne kövesd a törpe tervek után futókat. Hagyd a részletezőket, a megbontókat és osztogatókat. A nagy egész, a cél, az egyetlen terv ellenségei ők. Az emberiség útja egyenes, menj te is előre tehát! Ne tévesszen meg sohasem, hogy az útvesztők bejá­ratánál szónokok és próféták állnak színes ruhában. Az útvesztők csak útvesztők maradnak és a jobbra, vagy balra tévelygők nem érnek soha a jövőbe... Ne higyj a sok beszédnek, sem a programmot adók­nak, sem az ötéves terveket hirdetőknek. Különböző előjellel, de mindig csak egy csoport (mindig egy má­sik csoport) érdekében fecsegnek és Ígérgetnek s ön­maguk országát, nem Isten országát készítik elő. Fordulj el azoktól, kik a nagy egész helyett, csak a tört részt képviselik és nemzet helyett pártokról, em­beriség helyett fajokról beszélnek. Száguldj utadon előre, a végtelenbe. Ne tapadj gyáván a földhöz! Alkoss, változtass, építs! Légy bátor! Ha a világ hatalmas árama föllobban benned, eléred célodat. Isten és sors magukhoz ölelnek. FARAGOTT FEJFÁK, KOPJAFÁK (Folyt, a 14. oldalról) ku, de lényegesen keskenyebb, mint a felnőtteké. Legszebbek a leánygyermekek részére faragott tulipá­nos végződésű kopjafák. Még ma is minden sírra elkészül a faragott fejfa,ak­kor is, ha később mutatósabb, fényképpel is díszített kő- vagy márványemléket emeltetnek a hozzátarto­zók. A közül a néhány ember közül, akik még foglalkoz­nak fejfák faragásával és feliratkészitéssel, legismer­tebb egy csendes, idős református testvérünk, Pál Mi­hály bácsi. Az eredeti népi faragásu fejfákon a felírások is ere­deti népi alkotások. Mihály bácsi is saját szerzeményű sírfeliratokat vés a fejfákra, a halott koránák megfe­lelő tartalommal. A sírfelirat a halott korát, egyénisé­gét fejezi ki, de ugyanakkor beszél a református népi lélek kitörölhetetlen, mélyen gyökerező, Istenbe vetett hitéről is. A sírfeliratok érdekes vonása, hogy azokban a halott beszél az élőkhöz. Ez a felirat első része. A felirat má­sodik része elmondja a halott korát, a harmadik (be­fejező) rési lehet néhány sor, vagypedig csak két szó illetve a két szó (Béke Poraira) kezdőbetűi: Mint éredő gabona, lehajtom fejemet, kedves feleségem, lányom, vöm, menyem, unokáim itt hagylak titeket. Fajdalmaim és földi életem megelégelte a halál nagy Ura, elhívott magához örök nyugalomra, ott vár rám gyermekem fenn a mennyországban. Itt nyugszik Debreczeni János. Meghalt 1973. VI. hó 18-án. BÉKE PORAIRA A másik felirat egy fiatalember fejfájáról való: Oly rövid volt az életem, amint rövid szenvedésem, annál hosszabb az a bánat, mely érte a kedves házat, hol szüleim felneveltek, fejlődésemnek örültek, de az Isten akaratja, életemet megszakította. Itt hagylak, kedves szüleim, jó nagyapám, testvéreim, mindazokat, ki szerettek,- azt, kit külön is szivembe vettem, kire életemet terveztem. Itt nyugszik Tóth Bertalan, élt 18 évet Meghalt 1973. VII. hó 13-án. De nyugodjatok, Isten igy akart, fájó sziveteket Ö majd meggyógyítja. B.P. Kedves helyi szokás, hogy rendszerint a falu nagy része részt vesz a temetésen, még akkor is ha a halott csak távoli ismerősük. Szeretik a zsoltárok, dicséretek közös éneklését. A faluban nincs külön sirásó, minden esetben a ha­lott rokonsága végzi el ezt a munkát, Nehéz munka a köves talajban sirt ásni, annál is inkább, mivel — szintén helyi szokás szerint — a sir mélyén oldalirány­ban egy külön fülkét ásnak a koporsó számára, igy közvetlenül nem hull rá betemetéskor a föld. A halottsiratás még napjainkban is szokásos. A fe­leség, illetve néhány közelálló idősebb asszony virraszt a háznál felravatalozott halott mellett. Temetés után halotti tort ülnek. A résztvevőket megvendégelik és beszélgetéssel, énekléssel töltenek el néhány órát, a gyászoló családdal együttérezve. A tardonai református temető a maga különös szép­ségével, eredetiségével része annak a népi kultúrának, mely a Bükk hegységnek erre a tájára jel­lemző. Több figyelmet, érdeklődést érdemelne mind a táj természeti szépsége, mind a temető és a fejfák e­­redeti érdekessége. Goór Imre AZ "AMISH” OK NEM AGGODNAK Iowa államban az “amish”-okat nem érinti az ener­giaválság. Az “amish”-ok farmjára nem vezetnek vil­lany- vagy telefondrótok, az udvarokon nem állnak autók, traktorok, teherautók. A háztetőkről hiányoz­nak a tévéantennák. Vízvezeték sincs, hiszen a szi­vattyúk működtetéséhez üzemanyag vagy áram kel­lene. Az “amish”-ok nem élvezik a modern Amerika gyö­nyöreit, de hidegen hagyja őket az is, ha az ország az energiaszűkével meg az inflációval küszködik. 125 “amish” család — mintegy 700 ember — él Iowa állam északkeleti részén Oelwein mellett az ősi “amish” közösségben. Az áremelkedés, az energia­­válság és a munkanélküliség itt nem érződik. Szélmalmok emelik ki a vizet a kutakból, kézzel, kannákban viszik haza. A földek megtermik a gabo­nát, a réteken marhák legelésznek, sertéseket hizlal­nak az ólakban, az éléskamrákat a gyümölcsöskertek terméséből készített befőttek töltik meg. Az “amish” otthonok kályháiban, kandallóiban nagy fahasábok égnek, itt nem használnak fűtőola­jat... Az “amish”-ok — most már mondjuk meg — egy mennonita vallásu csoport, amelynek tagjai 1839-ben érkeztek Iowa államba Svájcból. Ott 1525-ig vezetik vissza a szekta “családfáját”. Flórián T:br»r

Next

/
Oldalképek
Tartalom