Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-09 / 19. szám
11. oldal FELZAKLATOTT ASSZONY — Kedves Erzsébet, amikor férjhezmentem, még irodába jártam, szükségünk volt az én keresetemre is. Azóta férjem szépen előrehaladt, három gyermek is van a házban, nem vagyunk gazdagok, de a férjem korrekt módon már régebben azt mondotta, ennyi házimunka mellett nem mehetek még dolgozni is, maradjak otthon. Rendben van, azt azonban nem tartom rendben levőnek, hogy amikor hazajön a munkából és el akarom mondani neki a problémáimat, olyan savanyu képet vág hozzá, hogy attól megsavanyodik az ecetes uborka. Nem vagyok feminista, nem vagyok úgynevezett „hiszti’1 amerikai feleség, azonban annyi más ismerős asszonytól is hallom ezt a panaszt, hogy ugylátszik azt állítják, hogy a mai társadalomban a férj az ur a házban, az történik amit a férj akar, ma is olyan ur, mint a basa volt a háremben. A feleség, a háremhölgy fogja be a száját, ha ő, a basa hazatér? VÁLASZ — Nem vetném fel ilyen élesen a kérdést. A basák ideje lejárt, a Pszichológusoké virradt fel. Egy neves házasság-pszichológus azt mondja a feleségeknek: engedd a férjedet munka után egy órát pihenni, kikapcsolódni, ne rohand meg azonnal a gondjaiddal. Ne kényszeritsd, hogy rögtön uj problémákkal foglalkozzon. Várj amig napközben összegyűlt élményeit, gondjait megemészti. Ha erre nincs módja közönyös és figyelmetlen lesz ami sértő vagy egyszerűen elmenekül hazulról. Értsd meg, hogy amikor hazaérkezik elsősorban nem panaszokat akar hallani. Beszélj előbb kellemes vagy ha sajnálatos módon ilyen nincs, akkor inkább közömbös dolgokról. Csak később hozakodj elő a gondokkal, bajokkal amikor idegileg, lelkileg egy kissé már „kifújta” magát. Ez a tanács igy egymagában biztosan egyoldalúnak tűnne a nők szemében, a házasságpszichológus azonban a feleségről sem feledkezik meg. A legtöbb asszony, aki nem jár munkába, csak a háztartást vezeti, annak is elég munkát, gondot ad a gyerek, a takarítás, a főzés stb. Éppen ezért a férj se ugorjon ki a bőréből ha a feleség néha nem tudja türtőztetni magát és azonnal feltálalja a problémáit: egész nap rágódik rajta és kit rohanna meg vele, ha nem a férjét. Persze nem könnyű igazságot tenni. Csodát a pszichológus sem tud produkálni. Magam nem is vagyok pszichológus csak egy nagyon egyszerű, de nagyon bevált régi receptet próbálok ajánlani. Ha mindketten idegesek, zaklatottak, (kor nem számit) munka után fogják egymást kézen mint régen, májusban. Sétáljanak negyedórácskát a közeli parkban vagy ha az nincs, akkor egyszerűen az utcán, nézegessék a kirakatokat, az embereket, annyi bolondságot látnak, annyit tudnak majd nevetni. Ez használ. Mire hazaérnek, minden rendben lesz. *** BIZALMAS CSALÁDI GOND. — Kedves Mrs. Homoki, 6 éve mentem férjhez amerikai férfihez. Addig Philadelphiában laktam özvegy édesanyámmal, férjem pedig a szüleivel. Mi ketten beköltöztünk New Yorkba. Az én anyám félév múlva meghalt, az apósom és az anyósom ellenben él, nem öregek, a férfi 55-60, a nő 50-55 lehet. Ök ketten Connecticutban vettek családi házat. Az ő házuk szép, de az én házam azóta bolondokháza, nem is hiszi el, hogy mi folyik. Az anyósomnak egy 30 éves szeretője van, a férjem egyik legjobb barátja. Az apósom otthonülő ember, a televízió az egész élete melléje egy félüveg Whisky. Az asszony azonban a szeretőjéhez kívánkozik és miután az illető férfi irodában dolgozik, csak este megy haza Bronxba és hogy együtt lehessenek a következőt találták ki. A férjének azt hazudja, hogy nálunk a gyerek az 5 éves unoka beteg vagy én vagyok beteg, vagy késő éjszakai partyn vagyunk és valakinek vigyázni kell a gyerekre, tehát nem megy haza, nálunk marad éjszakára. Ebből persze egy szó sem igaz. Felül az autóra, behajt hozzánk, innen telefonon felhívja a férjét és még nekem is, a férjemnek is átadja a kagylót, hogy beszédünk vele, mert ezzel igazolja a hazugságot. Mindig mondja neki, hogy eztán este 10 után ne hívja fel, nehogy az unoka felébredjen a csengetésre. Tizkor aztán beül a kocsiba és megy Bronxba a szeretőjéhez éjszakára. Képtelen vagyok megérteni, hogy a fia, az én férjem hogyan megy bele ilyesmibe. Én undorodom ettől az ügytől és már szólni is akarok róla a férjemnek, aki szeret engem, de hirtelenharagu ember és félek a botránytól. VÁLASZ — Maga az egyetlen, akinek joga van botrányt csinálni ebből a piszkos ügyből, de maga ne csináljon botrányt. Erélyesen mondja meg az anyósának, hogy nem hajlandó fedezni szennyes menőverjeit, mit szólna hozzá ő, ha maga csapná be és csalná meg a férjét, az ő fiát. Biztos, hogy nem segitene. Tehát maga sem segít és ha mégegyszer odamerészkedik magukhoz telefonálni, felhívja az apóst és leleplezi. A férjének pedig mondja meg, nem avatkozik más nők dolgaiba, de azt nem tűri, hogy bárki is éjszakai találkahely felé átmenetet rendezzen be a lakásban, ahol maga a gyermekét neveli. Semmi vitába, semmi veszekedésbe ne bocsátkozzon bele. Rövid legyen és határozott. És ha az anyósa vagy a férj „hirtelenharagu”, azonnal vegye fel a kagylót mutassa meg, hogy milyennek kell lenni egy házasságnak, még akkor is ha a félje szereti magát. Anyám Esengett: maradjak. Útra kellett kelnem. Hagyott egy darabka kéklő eget bennem. Kifeszitettem és merre vitt az utam, jó hazai földből belé Földet gyúrtam. Benépesítettem tájakkal, arcokkal, csikó tekintetű, szondás csillagokkal, áldottak hitekkel, álmokkal az esték, néha elringattak, néha vérem vették, s megtértem csikorgó bolygómmal végtére, görgetem, pörgetem: derüljön a fényre, anyám is hadd lássa... S szólítja is fiát: „Eredj lelkem, hozz egy ölnyi aprított fát.” Farkas Árpád CSALÁDI MŰSOR EJFÉL UTÁN — Alszol? — Igen. — Akkor elmondom, hgy mi történt ma! — Hmm. — Képzeld, a kolléganőm, a Teri, tudod, akivel múltkor összefutottunk az aluljáróban, és te még megkérdezted, hogy ki az a magas fiú a jobbján, azután végül..., mondd, bedobtad a lottery szelvényt, mert legutóbb a zsebedben maradtak, ne horkolj, Ubul... ( — Mi az?!!... Hány óra? — Fél egy. Szóval a Teri... — Aludjunk! — Örökké csak ez az alvás! Veled sohasem lehet beszélgetni! — Hmmm... — Tessék, elfelejtettem, hogy mit akartam mondani? — Hrrrr... — Fordulj a másik oldaladra! Te értetted, hogy mit akart mondani a film vége? — Milyen film vége?! — Hát a TV-ben..„ vagy már akkor is aludtál!? — Nem emlékszem, szivi... Próbálj meg százig számolni! — Pedig nagyon undok volt a nő! — Ki, a Teri? — Nem a filmben. Ha férfi lennék, nem éltem volna vele egy percig sem. Holnap nagy rumli lesz nálunk. Tudod, mit mondott a főnök? ízlett a vacsora, máskor is főzzek ilyet? Mindig úgy kifárasztod magad, szegénykém, nekem nyugodtan elmondhatod, hogy mi bánt, látom rajtad, hogy bánt valami!!! Felhúztad a vekkert? — Uhüm. — Mesélj valamit! — Egyszer volt, hol nem volt, ...hrrrrr... — Mit gondolsz, szeretik egymást? Holnap neked kell megvenned a vacsorát, mert későn jövök. Szóltál? — Nem! — Elmehetnénk a tengerhez, egészen olcsó utakat hirdetnek, tényleg, mit csinálunk a nyáron, holnapután lesz kész a nadrágod, nem tudom még, hogy mit vegyek fel szombaton, ha elmegyünk a Feriékhez, irtó klassz filmeket játszanak, megnéztem a moziműsort, biztosan ma sem oltottad le a fürdőszobában a villanyt, amióta házasok vagyunk egyre kevesebbszer járunk szórakozni, emlékszel régen... áhh, de elálmosodtam, adj egy puszit... — Na, én felébredtem! Nincs nálad véletlenül egy cigi? — Nincs... ne gyújts rá már ilyen későn! Miért nem alszol inkább?... Jaj, ne fújd ide az orrom alá a füstöt, igy nem tudok aludni! Jó éjszakát... — Tudod, mi törrtént ma? — Áhhhh. — Képzeld, a haverom, a Lala, akivel az autóbusz-megállóban találkoztunk, és te a fülembe súgtad, hogy valahol már Láttad azt a nőt, akit bemutatott nekünk... Figyelsz rám, Csibi?! — Hááá... igen, feltétlenül elmegyünk oda... Aludjunk! — Na, tessék, te örökké elalszol, ha beszél hozzád az ember! — Áhá... Azt hiszem, kiégettem a párnámat! CSÖND. Tormai László Furcsa história A férfit, aki öngyilkossági szándékkal a folyóba ugrott, kimentik. Amikor arról faggatják, miért akart megválni az élettől, a következőket mondja: — Nemrégiben elvettem egy özvegyet, akinek volt egy tizennyolc esztendős lánya.Az apám, aki gyakran meglátogatott bennünket, beleszeretett a feleségem leányába, és nőül vette. Eképpen a tulajdon édesapám a vöm lett s a mostohalányom az anyám, minthogy az édesapám felesége. Nemsokára a feleségem egy fiúgyermeknek adott életet, aki az apám sógora lett, és ugyanakkor az én nagybátyám, minthogy mostohaanyámnak az öccse. A mostohaanyám, aki egyszerre a mostohaleányom, egy fiúgyermeket szült, aki az én testvérem lett és az unokám. Feleségem a sógornőm lett, mithogy az apám felesége az ő leánya volt, én pedig a feleségemnek a férje voltam és az ő unokája, s minthogy a sógornőm férje és a sógornőm sógora egy személy, én most a saját sógorom vagyok. Ezek az atyafisági kapcsolatok állandó szorongást okoztak nekem, úgyhogy végül elhatároztam: véget vetek szomorú életemnek.
