Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-21 / 12. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ >X*^^^^^^^^*^^*X**«**H>^*»M***«********«**t,*«MX********X**H****>*< (Folytatás) A BOLDOGTALAN HABSBURGOK A szarajevói merénylet után egy hónappal, julius 23-án hat órakor Giesl báró, az Osztrák-Magyar Monarchia belgrádi nagykövete átadta a szerb kormánynak az ultimátumot. A jegyzék nem kevesebbet követelt, mint hogy a szerb kormány hivatalos lapjának julius 26-i számában tegyen közzé egy nyilatkozatot, amelyben elitéli az úgynevezett nagyszerb mozgalmat, s a résztvevőit bűnösöknek nyilvánítja. A jegyzék szó szerint közölte azt a szöveget, melynek aláírását és közzétételét kívánta a szerb kormánytól. Követelte azt is, hogy a nyilatkozatot király napiparancs formájában a hadsereggel is közöljék. Végül ezenkívül még előterjesztett tiz követelést is, többek között azt, hogy a Monarchia hatóságai Szerbia területén üldözhessék a nagyszerb mozgalmat és folytathassák nyomozásukat a merénylet ügyében. Giesl báró az ultimátum átadásakor azt is közölte: negyvennyolc órán belül választ kér, s csak fenntartás nélküli hozzájárulást fogadhat el. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Szerbia nem teljesítheti fenntartás nélkül a követeléseket, hiszen annak több pontja látványosan beavatkozott a szuverén állam belügyeibe. Pasic miniszterelnök huszonnégy óra múltán, julius 25-én délután hat órakor maga vitte el a választ Giesl bárónak, amelyben a szerb kormány annyi engedményt tett, amennyit csak tehetett. Giesl báró azonban konstatálta, hogy a válaszjegyzék nem “fenntartás nélküli.” Újabb jegyzéket intézett a szerb kormányhoz, amelyben bejelentette a diplomácia viszony megszakítását. Még aznap este Bécsben kiadták a Szerbia elleni mozgósítási parancsot. Első mozgósítási napként julius 28-át jelölték meg, amikor Berchtold gróf külügyminiszter táviratilag közölte a szerb kormánnyal: Ausztria—Magyarország e pillanattól kezdve hadiállapotba lép Szerbiával. A dunai flotta még aznap éjjel bombázni kezdte. Belgrádot. Ezt követően Németország, Oroszország, Franciaország és Belgium is mozgósított — megkezdődött az első világháború. “Mindent meggondoltam és megfontoltam” — kezdte Ferenc József kiáltványát, amelyben bejelentette “népeinek” a háború kitörését. Az agg uralkodó csak néhány hónapos, győzelmes hadjáratra számított. Tévedett. ő maga nem is érte meg a számára dicstelenül végződött összecsapás végét. A háború harmadik esztendejében, életének nyolcvanhatodik évében, 1916. november 21-én elhunyt. — A trónra a sorban harmadik trónörökös, Habsburg Károly Ferenc József, I. Ferenc József öccsének, Károly Lajosnak az unokája lépett. IV. Károly magyar király (vagy I. Károly néven osztrák császár) csak huszonkilenc esztendős volt, amikor a koronázási ünnepségekre Budapestre érkezett. — Az ország-világra szóló ceremóniára 1916. december 30-án, egy rendkívül hideg téli napon került sor. A külső pompán bizony nem látszott meg, hogy a háború miatt mennyit nélkülöz az ország! A koronázási ünnepség a Várban folyt le. A Mátyás-templomban kezdődött, ahol már jóval az ünnepség kezdete előtt elfoglalták helyüket a legmagasabb méltóságok. Pontosabban azok, akik nem kaptak helyet a menetben, amelynek érkezését gróf Bánffy György főajtómester pálcájának hármas koppintásával jelezte. Párduckacagányos testőrök sorfala közepette vonultak be a diszmagyarba öltözött kormánytagok, aztán az alsóház és a főrendiház elnöke, mögöttük hozták a tizenegy országzászlót, az ősi családok sarjai: gróf Andrássy Géza, gróf Széchenyi Emil, gróf Festetics Pál, gróf Sennyey Béla, herceg Festetics Tasziló, báró Skerlecz Iván és még sokan mások. Az ország kardját herceg Esterházy Miklós vitte. Utána hozták biborpárnán az udvari zászlósurak a koronázási jelvényeket: a jogart, az országalmát és az apostoli keresztet. Végül Tisza István vonult be a templomba sötétvörös mentében, galambszürke nadrágban, kucsmában, biborpárnán hordozva a koronát. A geszti nagyurnak, a háborús miniszterelnöknek nem kis erőfeszítésébe került, amíg elérte, hogy a nádor helyett (az országnak akkor már évtizedek óta nem volt nádora) nádorhelyettesként ő tehesse őfelsége fejére a koronát. Végül azonban elérte, hogy ő végezhesse el e történelmi teendőt. A fiatal királyt az egri és a zágrábi érsek kisérte. Aztán következett Zita királyné és kísérete. Végül gróf Wallis altábornagy, udvari nevelő Ottó trónörököst vezette be. A gyermeket a koronázási ünnepségek egyik díszvendége, Ferdinánd bolgár cár ültette az ölébe. Először Zita királyné fejére illesztették a Loretto-kápolnában a királynéi koronát, aztán a főoltárnál folytatódott az ünnepség. A Himnusz eléneklése után Károly az oltárhoz indul, amelyet fényesen megvilágítottak. Az oltárnál főhajlással köszöntötte Chernoch János hercegprímást. A kalocsai érsek éneklő hangon jelentette be: — Főtisztelendő atya! A római katolikus anyaszentegyház kívánja, hogy ezen jelenlevő kiváló vitézt a királyi méltóságra emeljem. Csehnoch: — Tudod-e, hogy méltó és alkalmas erre a méltóságra? Várady érsek emelt hangon: — Tudom és hiszem, hogy méltó, és hasznos lesz az Isten egyházára és ezen országigazgatására. Csernoch: — Hála Istennek! Ezek után a királyi kucsmát — amit Károly eddig viselt — gróf Festetics Pál főkamarásmester-helyettes vette át, Károlyrak ekkor már nem volt szüksége ilyen egyszerű fejfedőre. A kalocsai érsek és a nagyváradi püspök hajlongva vezette a hercegprímáshoz Habsburg Károlyt, aki térdre ereszkedett előtte. A hercegprímás először elmondatta vele a királyi esküt, aztán Tiszával együtt a fejére helyezte a királyi koronát. . Az összes püspök felemelt kézzel szórta közben az áldást a királyi főre. Megdördültek az ágyuk, s a diszlövések hangjára zúgni kezdett Budapest öszszes harangja. Tisza, a királyt helyére vezetve elkiáltotta magát: — Éljen a király! . . . A Mátyás-templom előkelő közönsége vele együtt ünnepelte az uj királyt. Aztán valamennyien kivonultak a Szentháromságszoborhoz, amely körül már ott lobogtak a megyék zászlai. Nyolclovas hintó vitte a királyi párt a néhány száz méteres utón. — Apostoli kereszttel a kezében lépett IV. Károly az ezüstdobogóra. Koronával a fején mondotta a hercegprímás után az eskü szövegét. Ismét disztüzek dördültek, ismét felrúgtak a harangok, és a tömeg éltette a királyt, aki szegény halálra fagyva érkezett vissza a királyi palotába, a koronázási lakomára. Ide már nem volt hivatalos Horthy Miklós tengerésztiszt, Ferenc József egykori szárnysegédje, a koronázási ünnepségegyik szemtanúja. IV. Károly igazán nem gondolta volna, hogy még öt esztendő sem telik el, s éppen ez a tengerésztiszt foglalja el a helyét a palotában. IV. Károly nem sokáig uralkodott. 1918 novemberében lemondásra kényszeritette őt a vesztett háború után kitört forradalom. Svájcba nekiüt, száműzetésbe. Onnan tért vissza 1921-ben kétszer is, hogy megkísérelje elfoglalni trónját. A budai Várban akkor már az 1920. március 1-én a különítmények fegyvereivel kormányzóvá választott Horthy Miklós volt az ur. Emlékirataiban igy örökítette meg a látogatás történetét: (Folytatjuk)
