Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)

1974-03-14 / 11. szám

14. oldal NÉGYLÁBÚ HŐSÖK Irta: DOHNÁNYINÉ ZACHÁR ILONA A napokban a rendőrség füzetet osztott széjjel, melynek ez volt a cime: “Mit tegyünk mielőtt a betörő * jön?” A füzet illusztrációkkal részletesen kioktatja az olvasót, hogyan készüljön fel, ha el akar kerülni egy betörést? Végülis megemliti, hogy a leghatásosabb védelem “az ember legjobb barátja, a betörő ellensége”...a kutya. Vé­delmi működése nem abban áll, hogy megtámadja a betörőt, de ab­ban, hogy ugat és ilymódon elri­asztja a támadót, aki odébb áll és Dohnanyine inkább csandesebb házakra vadá­szik. ' Még a rendőrség is “az ember legjobb barátjának” nevezi a kutyát, mely állitás annyira találó és szóról szóra igaz. Egész életemben állatbarát voltam, de a kutya külömbözik a többi állattól abban, hogy nem­csak szereti a gazdáját, de ki is áll annak a védelmére. Számos esetet hallottunk már valamennyien, kutyák hogyan mentettek meg gyermekeket, öregeket, bete­geket, hogyan védtek meg egy házat, hogyan érezték meg előre és jelentették a veszedelmet, de ilyen esetek ma is naponta elővordulnak. A NATIONAL ENQUIRER beszámol egy megható esetről, mely egy szegény vak emberrel történt, aki zsebében kétzsáz harminchét dollárral, melyet a so­cial security és nyugdij fejében kapott, az utcán sé­tálgatott kutyájával, Timmel, boldogan, hogy most már ismét telik betevő falatra. Vakon nem vehette észre, hogy két alak követi, akik meglesték, amikor csekkjeit a bankban beváltotta. Útközben találkozott egy régi barátjával és örömében meghívta egy pohár sörre. Betértek egy bárba. Mivel ő maga nem szokott inni, csak barátjának vett egy pohárral. Aztán újból kimentek, elbúcsúztak és ő megindult kutyájával ha­zafelé. Ekkor tört rá a két alak. A kutya morogva ug­rott előre, hogy megvédje gazdáját, de az rászólt, sőt ráütött, hogy elkergesse, mert a latrok fenyegették, hogy lelövik, hiszen puska volt náluk, amellyel sze­gény vakot úgy fejbeverték, hogy egy foga kiesett, majd eszméletlenül terült el a földön. Később járóke­lők rátalálták, értesítették a rendőrséget, és elszállí­tották onnan. Csakhamar talpraállt, és kétségbeeset­ten kereste szeretett kutyáját. Aztán az az ötlele tá­madt, hogy a gaztett színhelyén megtalálja majd Ti­met és igaza is volt. A kutya ott várt gazdájára. A rendőrök akkor felszólitották a vak embert, tartsa szijjon a kutyát, de kövesse, ahová az vezeti őt és vala­mennyien vele mentek. A kutya utcáról utcára ban-HETI NAPTÁR MÁRCIUS (KOS HAVA) 18— Hétfő: Sándor,Ede 19— Kedd: József 20— Szerda: Hubert 21— Csütörtök: Benedek 22— Péntek: Oktavián 23— Szombat: Ottó 24— Vasárnap: Gábor dukolt és ők utána. Végre megállapodott egy ház e­­lőtt, ahonnan nem tágított. Egész magaviseleté arra vallott, hogy bent lakik valaki, akire különösképen haragszik. A rendőrök bementek és amint megjelen­tek a két latorral, világos volt, hogy ezeket tekintette a kutya legádázabb ellenségeinek. Hamarosan kiderült, hogy csakugyan ők voltak a rablók, akik a szegény vakot megtámadták. Egyik jóismerősöm hat éves fiának volt egy kis ku­tyája. Az anya az ablakból leste, hogyan játszanak együtt a kertben, amikor egyszercsak elállt a lélekze­­te, mert a kisfiú mögött feltűnt egy csörgőkígyó, tá­madásra készen. A gyermeknek fogalma se volt a ve­szélyről, de az éber kutya azonnal észrevette azt és vad haraggal vetette magát a csúszómászó ellenségre, majd egy ügyes mozdulattal annak halálos támadását kikerülve, éles fogaival átharapta a nyakát, mire a kí­gyó élettelenül terült el a földön. Az emberek nagy része nem szereti az állatokat; e­­egyenesen itózik tőlük, főleg a kutyától.. Ezt nem is le hét csodálni. Hiszen annyi kóbor kutya rohangál sza­­naszéjjel, felborítva a szemetesládát, feltúrva a kertet, sőt még meg is támadva az embert. De ezek a szeren­csétlen ebek származnak valahonnan és az az emberi lény felelős létezésükért, aki megengedte kutyájának, hogy szaporodjon és aztán a kutyakölyköket kihaji­­gálta erdőbe, rétre, sőt még az utcára is, avagy felnőtt kutyáját kergette el a háztól. Az is megesik, hogy a kutya eltéved, nem talál haza és kénytelen úgy fenn­tartani magát, ahogyan képes. Sokan a keresztények közül arra hivatkoznak, hogy a Biblia sokesetben kedvezőtlenül nyilatkozik a kutyáról, még maga az Ur is megvetéssel emlegeti az ebeket. Csakhogy elfelejt­jük, hogy az kétezer évvel ezelőtt történt, amikor még nem volt veszettség elleni oltás. Márpedig a veszett kutya a legrettenetesebb veszedelem. így aztán nem csoda, ha az emberek irtóztak a kutyától, mely bármely percben halálos ellenségükké válhatott. Ma azonban ez a nehézség elmúlt. Legtöbb kutya az em­ber legjobb barátjává vált, ha ugyan az elfogadja őt ilyen minőségben. MÓRICZ ZSIGMOND PETŐFI-ÖSERÖ Egész élete egyetlen harc volt nagy eszme érdekében: megszüntetni a jogtalan és oktalan rabságot, amiben emberek milliói feküdtek. Petőfi nem volt politikus. Nem is ismerte a politiku­sokat, mert politikának azt kell mondani, ha azokkal az egyénekkel valaki együtt tud dolgozni, akik vala­mely eszmének az érdekében hajlandók szervezkedni. Petőfi nem szervezkedett. Soha semmiféle politikai pártnak tagja nem volt. Soha semmiféle politikai cse­lekményben részt nem vett. Ö maga volt a politikai jel. Több, volt idő, amikor lángjel volt s mikor irányította a tömeg érzését és volt, mikor félelmes vészjel lett, mely a legfontosabb tettnél, a jobbágyfelszabaditásnál döntően hatott a kedélyekre. Jókai meséli el, hogy azon a reggelen, mikor a job­bágyság felszabadításának törvényjavaslatán kellet szavazni, mint rémhír terjedt el Pozsonyban az or­szággyűlés főúri tagjai közt, hogy Petőfi negyvenezer felfegyverzett paraszttal áll a Rákoson. Hogy Széchenyi avval köszöntött be a mágnások kaszinójá­ba ezen a reggelen, hogy Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok? Mindenki tudta a verset, amelynek második sora igy szólt: Viszket-e úgy egy kicsit a nyakatok? Jókai azt mondja: “Hogy a törvény létrejött, az a Kossuth érdeme, de hogy egyetlen ellentmondó szó nélkül szavaztatott meg, az a Petőfié.” Petőfi nem volt politikus. Nem állott negyvenezer paraszttal a Rákoson s ezt a politikusok hamar észre is vették. Nem itt van Petőfi nagysága. S nem ott, hogy oly ha­mar elveszett a félelmessége s már a választáson majdnem agyonverte a felizgatott negyven paraszt, akit ráuszítottak. S nem érinti az ő fényét, hogy Kossuth hagyta megbukni a költőt, aki az ő nevét mint költő soha ki nem mondta s akit ő észre sem vett. Dicsősége Petőfinek, hogy nem tudott politikus lenni. A politikus elalkussza az igazságot. Petőfi az egész korszakban az egyetlen, aki nem al­kuszik, ahogy Ady mondta. Petőfi a távoli vihar biztos és megérző jelzőkészüléke lett. Olyan viharoké, amelyek az idők végtelenjében készülnek rá, hogy megrázkódtassák mindaddig a társadalmakat, mig csak fennállanak a tömeg bilincsei. “Vártam a jövendőt” — írja naplójában — “vártam azt a pillanatot, mélyben szabadságeszméim és érzel­meim elhagyhatják a börtönt. Vártam a pillanatot. Nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jönni. Tanúbizonyságaim erre költeményeim. Világosan láttam, hogy Európa naponként közeledik egy erőszakos megrázkódtatáshoz.” Közben legszebb sorai, képe, kiáradó érzéséi ollyan mezőn csapkodtak, ami előtte soha költészetnek tárgya nem volt. “Nem ül kevélyebben a huszár a lo­von, mint a kisbéres a vendégoldalon”. A négyökrös szekér, A faluvégi kurta kocsma, az Alföld, s annak minden égő tövisrózsája, a népélet millió színe, szaga. Ezek az ő csillagai. Egymaga egy olyan mély politikát jelent, amely mai napig tökéletesen uralkodik az irodalomban. Adynak kellett jönni, hogy uj kulturált és maibb magyar euró­paiságot tanuljon az irodalom. Ez a fiatal ember, akit mig élt, jobbról, balról, alul­ról, felülről vágtak, martak, támadtak, s akit csak a tömeg imádott és istenitett: az egymaga Áll a serpe­nyők egyikén mig a másikon ott állt vele szemben a múlt egész társadalom minden zsibvásárával, a kul­­turzűrzavar. És ő a győztes. Ö a maradéktalan, aki megnőtt a távolsággal. Akinek minden párt és minden irány és minden haszonkereső egyformán nekimehet, hogy önmaga igazolását lelje benne. Petőfire nyugodtan kimondhatjuk,,hogy a hajnali fény első sugara. Uj világ maradt utána. Uj lett az egész magyarság. Élete, formája, értéke és jövője Petőfi által. Petőfi, az iparosfiu, arról a középrétegeződési hely­ről, ahonnan jött, kiteijesztette kezét, s lefelé és fölfe­lé egyformán megmutatta a valóságot. Elő se kellett venni a könyvet, a Bibliát, amit itthagyott, az Élet maga igazolt mindent eleitől végig, ami benne kigyulladott. Az az igazság. Az mind igazság, s az Igazság az övé. Heti fohász Urunk! Add nekünk mindazokat a dolgokat, amelyek szükségesek és hasznosak arra, hogy kenye­rünket békességesen együk, látva, hogy Néked gondod van reánk, hogy minden jót a Te kezedből várjunk. És mivel e halandó, földi életben szegény bűnösök vagyunk, eltántorodunk a helyes útról, óh, bocsásd meg bűneinket. Ámen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom