Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-07 / 10. szám
13. oldal ÁRVA A HÁZ... Irta: PAPP VARGA ÉVA Szokatlanul érdekes, figyelemre méltó törvényjavaslatot teijesztett be a Kongresszus elé Jerry L. Pettis, californiai honatya. A célja az, hogy megszüntesse azt a veszedelmet és terhet, amelyet a rengeteg üresen álló, elhagyott ház jelent az adófizető polgárok számára. Elmondja, a javaslatot támogató közleményében, hogy csupán az ő kongresszusi körzetében ezernél is több olyan elhagyott ház van, amelyet a tulajdonosok képtelenek voltak megtartani. S miután nem tudták fizetni a havi törlesztést, ezek a házak, amelyekhez amugyis állami segitséggel jutottak eredetileg, most ismét nemzeti tulajdonná váltak. így lett sokszoros háztulajdonos az állam és most aztán a következmények a lakosság számára károsak. Először is, sok esetben lerontják a környéken lévő lakott házak értékét s igy azok károsulnak, akik — ha sokszor nehezen is — eleget tesznek a vállalt fizetési feltételeknek. Elhagyott házak nemcsak környékbeli szépséghibák! Csavargók menedékhelyévé és tolvajok rejtekhelyévé válhatnak az üres házak. Költhet az állam a rendőrségre, hogy elriassza a nem kívánatos elemeket az ilyen házak környékéről. Aggódhatnak a többgyermekes anyák, hogy a gyerekek esetleg kárt tehetnek önmagukban, vagy a házban, miközben ott kóborolnak. Mert az ilyen üres ház, amely sokszor be sincs kerítve és előbb-utóbb törött ablakaival, vagy kinyitva lévő ajtajával mágnesként vonzza oda, akinek semmi keresnivalója ott, végeredményben csak ártanak a nemzetnek. Fenntartásuk, rendbe-tartásuk csak az adófizetőknek jelentenek terhet, — mondja a honatya, kinek törvény-javaslata pont ennek az áldatlan helyzetnek a megszüntetését eredményezné. Adják oda az elhagyott farmokat, üresen álló házakat arra érdemes családoknak, vagy fiatal házasoknak, — mondja Pettis képvisélő. Csupán egy-két könnyen teljesithető feltételhez legyen kötve a letelepítés. Ez pedig az lenne, hogy csekély lefizetés után (amely egyszer és mindenkorra lenne), az uj tulajdonos köteles ott élni (a farmon, vagy a házban), az ingatlant rendben tartani és tűz és árvíz ellen bebiztosítani. Természetesen állandó ellenőrzés biztosítaná az államot arról, hogy a feltételeket be is tartsák azok a szerencsések, akikből szinte egy csapásra “háziurak” lettek. (Igaz, hogy — főleg a farmon, amikor még kicsik a gyerekek, — különösen érvényesül a közmondás, hogy “magad uram, ha szolgád nincs”, valahányszor tennivaló akad. S hogy akad, azt senki sem tudja jobban a bevándorolt magyar farmereknél, akik nem ingyen jutottak farmhoz és akik szinte látástól-vakulásig dolgoztak, hogy felvirágozzék kezük alatt a “kisbirtok”. Azzal érvel a californiai honatya, hogy amit ő ajánl, az tulajdonképen nem is forradalmi javaslat; példa van rá elég az amerikai történelemben. Itt van például az a 100 év előtt megszavazott letelepedési törvény, amely potom áron földhöz juttatta az amerikaiakat és amelynek egyetlen hátránya, hogy rendszerint távol fekszik a lakott helységek központjától. Viszont, amint azt a tapasztalat mutatja, sokszor egy vagy két évtized kell csak ahhoz, hogy kiépüljön a környék és a szerencsés ember, aki “bagóért” jutott a földhöz már értékes földet mondhat a magáénak. *** Nem foglalkozom politikával s igy nem tudom megszavazzák-e majd a Pettis képviselő ur törvényjavaslatát a kongresszusi honatyák. Az biztos, hogy szegről- végről megvitatják és — remélhetőleg — döntésük a nemzet javát szolgálja majd. Mikor először érkeztem meg ebbe az áldott országba— más világ járta: akármennyire kellett is küzdeni-a megélhetésért, akivel csak beszéltem (és főleg magyar bevándoroltakkal) büszkén mondta: megállók én a magam lábán! Hisz ide is azért jöttem, olyan messzi hazulról, hogy csak alkalmam legyen megmutatni...S bizony meg is mutatták. Hirtelenjébe a Louisiana állambeli “Árpádfalva” jut eszembe, ahol az alapitó Béréi “bácsi” vendége voltam s láttam, hogy felesége és gyermekei segítségével miként teremtettek valóságos Kánaánt a földi-eper farmon, ahol még csak magyar sem volt, mikor megérkeztek Erdély-országból. Sokat változott, javult is meg romlott is sokban azóta az élet. Manapság az állam olyasmiket nyújt igen sok polgárnak, aminek még csak egy százalékát is boldog örömmel fogadták volna honfitársaim, akik fáradhatatlanul dolgoztak. Ahelyett, hogy még abból is TÖBBET/JOBBAT akarnának, amit ingyen kapnak “Uncle San”-tól, sokan — és főként a bennszülött amerikaiak — példát vehetnének az őket megelőző generációtól. Főként az óhazai “földnélküli Jánosok”-tól, akiknek keze alatt kivirágzott minden, amikor még ismeretlen, vagy elérhetetlen volt a legtöbb munka-megtakaritó gép. Ilyesmit (a,ház hűtésétől a fűvágó gépig) egyszerűen elvár a legtöbb mai ember; anélkül el sem tudja képzelni az életét! Vannak kivételek is és ezeknek tisztelet és megbecsülés jár ki. Nemrégiben voltunk vendégségben a hires Palm Springs nyaraló és telelő-helytől nem messze fekvő Twentynine Palms községben egy olyan amerikai veteránnál, aki a nemzet jóvoltából jutott földhöz. Szegény családból származik, törzsőrmesterként szerelt le 1946-ban és szinte sivatagba építette fel házát az állam jóvoltából kapott egy acre földön. Valóságos oázis az őkisbirtoka és egyre közelebb költözik hozzá a város. Megintcsak a magyar közmondásra kell visszatérnünk, hogy “embere válogatja” és ha törvény lesz valaha Pettis képviselő javaslatából, akkor arra kell ám vigyázni majd nagyon, hogy jól megválogassa az állam, kinek ad házat, vagy farmot. Mert hogy ha ilyen sok az üresen álló ház, abból arra is lehet következtetni, hogy nem válogatták meg eléggé azokat akiknek eredetileg adták: másként nem került volna vissza — a mi terhűnkre. HEXENSUSSZ (Folyt, a 11. oldalról) én, naiv teremtés, még csodálkoztam, hogy egy szót sem szól. De, remélem, a derékzsábájától megszabadult, ugye. — Ugyan. Egy cseppet sem javult. A legjobb lenne, ha elföldelnének... Odatámolyogtam ismét az orvoshoz. Uj reményt öntött belém. — Mi lenne, ha megnézné a professzor? Beutalom a klinikára. Nézze meg, mikor rendel. Egészen biztosan segít magán. Elmentem a professzor klinikájára, de ott a felvételnél meglepetés ért: — A professzor ma nem rendel. — Hogyhogy nem rendel? — Beteg. — Mi baja van? — Hexensussz. Köszönöm, nincs több kérdésem. garabonciás VARGA ÉVA KORA-TAVASZ Hirtelen jött a napsugár, A mennyei meleg, Arra gondoltam, hej beh’ kár, Nem kellek senkinek, Nem kell a nótám, sietek, Tán akad valaki, Aki megért — hogy egy az egy, Csak meg kell hallani. Fiatal lettem hirtelen, Nem félős — vakmerő, Megkerestem, hol is terem Bennem az az erő, Mely buzgott, mint az áradat, Tovább repül, tovább, A tarka partnál megakad, S azt mondja: ott a láp. S valaki beteg, vánszorog, Én vagyok az a vén, Reámszállnak a csillagok, Rám a tavasz, remény, Elfáradok, mert a tavasz Csak látomás, varázs, Melyről a füvek és a fák Zöldes szivébe látsz. Tavasz, jöjj el mihamarabb, Ne légy csak látomás; Légy te a pirkadati nap, Ki örökké vigyáz. Keszthelyi Zoltán MOSOLYOGJUNK Hörtölöndiné megkérdezi a férjétől: — Mondd fiacskám, mi lett azzal az asszonnyal, aki feldarabolta az urát? — Tizenöt évet kapott. — Rémes — sopánkodik Hörtölöndiné. — így bánni egy szegény özveggyel! *** Egy félj panaszkodik a barátjának: — Nekem mindig pechem van a feleségekkel. — Miért? — Az egyik elhagyott... — És mi történt a másodikkal? — Az nem hagyott el! *** Egy turista ellátogat az edinburghi temetőbe, és egy sirkövön a következő feliratot olvassa: “Itt nyugszik Archibald Macleod, a szerető apa, a nagy tudásu orvos.” — Ezek a skótok! — mormolja a turista —, három embert temetnek ugyanabba a sírba. *** Egy fiatalasszony néhány hónapi házasság után könnyek között borul anyja vállára: — A féljem nem szeret többé! — És miből gondolod, kislányom? — Az első napokban mindig az én tányéromra tette a nagyobb adagot, most pedig magának veszi ki. — Nyugodj meg, kislányom, ez csupán annak a jele, hogy megtanultál főzni.
