Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-28 / 9. szám
12. oldal ARCOK A MAGYAR MÚLTBÓL Ferenc József barátja IrtarSÁGI PÁL Ferenc Józsefről életében az a mondás járta, hogy 52 millió adófizető alattvalója van és egy fizetett barátnője, Schratt Katalin, barátja azonban egyetlen sincs. Kevés híján igaz, de mégis volt egy barátja, sincs. Kevés híján igaz, de mégis volt egy barátja, mégpedig magyar. Elég keserűséggel emlegették a Burg bizalmasai és bennfentesei, akik közül egyik sem jutott baráti közelségbe a császár-királyhoz. Ferenc József jelképesen a trón magasságában állt akkor is, ha borospohár mellett, terített fehér asztalnál ült. Kék szemének hideg pil- SÁGI PÁL lantása egyformán jeges volt akárkire tekintett. Báró Bolfras Arthur tábornok, a főhadsegéde és katonai irodájának főnöke évtizedeken át dolgozott mellette, minden bizalmas uralkodói és emberi titkát ismerte, együtt öregedtek meg, de soha másként nem szólította, csak hivatalosan: “Tábornok Ur”. Még Ferenc Ferdinánd trónörökössel sem tegeződött. Keresztnevén, baráti hangon egyetlen egy ember szólított: Galgótzy Antal tábornokot. Róla járta az irigy mondás a Burgban: — Ja der Toni der wilder Sekler, der Freund von den Kaiser..,— ami magyarra fordítva valahogyan igy hangzik: no igen, a Toni, a vad székely, a császár barátja. Galgótzy vad nem volt ugyan, de Székelyföldön született, mégpedig lófőszékely családba, ami valaha a nemességet jelezte: a birtokos székely nemes a saját lován volt köteles háborúba menni. Galgótzy Antal a nemesi kutyabőrön kívül nem sokat kapott: a kis családi földecskéből nem tudtak már kiszakítani neki, hát fölcsapott katonának. A gráci kadetiskolában nevelkedett. Kemény katona lett belőle. Különösen az írást és a sok beszédet nem szerette. Az irka-firkát, a fecsegést olyanféle “civil” dolognak tartotta. A bosnyák háborúban amikor az osztrák-magyar monarchia okkupálta azaz megszállta a forrongó Bosznia-Hercegovinát, egy győzelmes ütközet után Galgótzyt küldték Bécsbe jelentéstételre Ferenc Józsefhez. Aféle ünnepélyes formaság volt az ilyesmi. A küldöttek mindig igyekeztek minél hosszabban beszélni, minél nagyobb feneket keríteni a históriának. Galgótzy ott állt az uralkodó előtt. Ez feltette a szokásos kérdést és várta a szokásos hosszú választ. — Hogyan folyt le az ütközet? — Megvertük őket — felelte Galgótzy, természetesen szolgálati nyelven, németül. Ferenc József elsőre nem hitt a fülének: ez aztán katonás, rövid válasz. — Hogyan sikerült kivívni a győzelmet? — Erősebbek voltunk. — A császári és királyi csapatok vagy a felkelők voltak többségben? — Nem számoltam. Ferenc József most már felütötte a fejét. Neki nem szoktak ilyen röviden felelgetni, hiszen mindenki boldog, ha szólhat hozzá. De éppen ez a katonás stilus tetszett neki, aki elsősorban mindig katonának vallotta magát. Meg akarta jegyezni a nevét. Leírta az előtte fekvő jegyzőkönyv lapjára, úgy ahogyan értette: Antal von Galgoci. Galgótzy rászólt: — Nem jó! Galgótzy. A császár-király elnevette magát. Eddig még nem akadt földi halandó, aki ilyen kurtán-furcsán beszélt volna vele: — Jó, jó kedves Toni barátom, mindjárt kijavítom. A fogadóteremben összegyülekezett előkelőségek, katonai és udvari főméltóságok mind csak ámultak: Őfelsége barátjának nevezte, keresztnevén szólította a vad székelyt. Hátmég mekkorát bámult Bolfras tábornok a katonai iroda főnöke, amikor Galgótzy távozása után Ferenc József röviden kiadta neki a parancsot: — Tábornok ur, jegyezze elő: ezentúl mindenkit megelőzve fogadom Tónit. Bosznia-Hercegovinát később annektáltuk ami azt jelenti, hogy egyszerűen bekebeleztük. Jogi helyzete egyébként is meglehetősen furcsa és bonyolult volt. Katonailag kormányozták, de közigazgatásilag a bécsi közös pénzügyminisztérium alá tartozott. A pénzügyminiszter is kapott kóstolót a vad székelyből. Galgótzy akkoriban hadtestparancsnok volt Boszniában. Egyszer átiratot kapott a pénzügyminisztériumtól, hogy építtessen utat Boszna-Gradiska és Jajca között, a költségekre elküldték a pénzt is, 60 ezer forintot. Galgótzy maga elé rendelte a hadmérnöki kar és a SZIVEK SZIMFÓNIÁJA Ki gondolná, hogy a mai Angliában működik egy kis kör, amelynek az a neve: a Romantikus Regényírók Társasága s hogy a Mills and Boon könykiadó vállalat esztendőnként huszonhatmillió példányban jelentet meg szerelmi regényeket, fűzve és kötve, igen olcsó áron, a füzöttet mindössze húsz pennyért árusitják s hogy a vállalatnak körülbelül kétszáz háziszerzője van, irók, akik havonta és rendszeresen írják szerelmi történeteiket, de nem olyanokat ám, amelyekben mindenféle csintalan dolgok történnek, de olyanokat, amelyekben az esküvő a happy-end és az első csókra is csak az utolsó fejezet vége felé kerül sor. Főként pedig ki gondolná — meglepetések meglepetése — hogy ezeknek a romantikus szerelmi regényeknek mint több a fiatal olvasója, jóllehet az olvasók nagy többsége a huszonötödik és negyvennegyedik életéve között van, az utóbbi esztendőkben az ifjúság is fokozódó vonzalmat érez a románc világa iránt. Mindez pedig abból az uj könyvből derül ki, amely e hétvégén jelent meg Angliában, Rachel Anderson irta, a cime: “Megdobban a biborsziv.” Divatossá váló müfej: könyv a könyvről és a népszerű irodalom irányzatairól. Rachel Anderson szorgalmas kutatómunkát végzett, hónapokon át bújta a Charing Cross Road antikváriumait és a British Muzeum könyvtárát, végigolvasta hajdani nagy mesterek műveit, Ouidá-t, Marie Corellit, Berta Ruckot, Elinor Glynt, Ethel Dell-t, sajnos csak angolul olvas és igy nem jutott el sem Benicskyné Bajza Lenkéhez, „Na, még ad hozzá egy lovat, és áll a csere" utász-csapatok parancsnokait és kiadta a parancsot az útépítésre. Néhány hónap múlva, amikor a bosnyákok szekerei, taligái és a gyakorlatozó bakák gulyáságyui már vígan futkostak az utón, újabb irat érkezett hozzá Bécsből. A pénzügyminiszter felhívta, hogy tegyen jelentést az útépítés munkálatairól és a pénzügyi helyzetről. Erre ráírta az aktára: “Ut elkészült. Pénz elfogyott. Galgótzy. “ — és ezzel visszaküldte Bécsbe. Egy hét sem telt bele, újabb aktát kapott. A pénzügyminiszter tucatnyi törvény és rendelet szövegét idézve szigorúan felszólította, hogy küldjön részletes jelentést: hogyan és mire költötte a pénzt. Galgótzy utálkozva nézte a hosszú iratot és az aljára, a pénzügyminiszter neve alá ódafirkantotta: “Kaptam 60 ezer forintott, elmet 60 ezer forint. Aki nem hiszi az szamár. Galgótzy”. A vérig sértett pénzügyminiszter azonnal terjedelmes jelentést készített: egyenesen a császár-királynál tett panaszt Galgótzy ellen. Ferenc Józsel nézte-nézte az aktát, aztán huncutos mosollyal odaírta Galgótzy megjegyzése alá: “Én elhiszem. I. Ferenc József.” Ezzel visszaküldte az egész iratcsomót a pénzügyminiszternek. Ez meg mit tehetett mást, mint lenyelte a békát: “no igen, a Toni, a vad székely, a császár barátja”... sem Erdős Renéhez, de visszaásott az angolszász és német szerelmi irodalom kibontakozásának és fellendülésének kezdetéhez a XIX. században. Könyvében nosztalgiát ébreszt, mivel őmaga is nosztalgiát érez, nem azért, mintha a műfaj nem virágoznék és egy-egy regény ne érne el csillagászati példányszámot, de azért, mert amint végigolvasta százötven esztendő románcait, a múlt szálad elejétől máig, lesújtó fölfedezésre jutott — a szerelmi regények mai Íróiból már hiányzik a meggyőződés, nem hisznek többé abban, amit leírnak.Márpedig hideg számítással lehet tudományos fantásztikumot írni, történelmi regényt, társadalombiráló művet, de jó szerelmi regényt soha. Azok Írtak jó szerelmi regényeket, akik szenvedéllyel hittek saját hősnőikben és hőseikben, hittek abban, hogy az “igazi” megtalálható, az ármány elbukik és az erény diadalmaskodik s amikor a kézirat utolsó oldalára leírták a szót, hogy “vége”, orcájukon végigpergett egy könnycsepp. Lehetséges volna? Lehetséges, állítja Rachel Anderson, eredetiségük titka az volt, hogy tűzzel és teljes elkötelezettséggel hittek — a limonádéban. Ez tette a stílusukat, érzelmi erejüket, vitálitásukat — utánozhatatlanná. S ha az uj szerelmi regények irói nem nyerik vissza ezt az ártatlan, naiv hitet, akkor a műfaj fennmaradhat ugyan, de érdekes zsáner nem lesz többé. A maiak, állítja Rachel Anderson, a hagyomány kurátorai, de nem kreátorai, gondozzák a műfajt, de nem gazdaxgitják. A legsikeresebb angol szerelmi-regény iró ma Denise (Folyt, a 15. oldalon) A Spiegel karikatúrája
