Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)

1974-02-28 / 9. szám

Figyelmetlen férj Irta: VÁRKONYI ANDOR Sok feleség panaszkodik a fékére, mondván: élete­­párja derék, becsületes ember, jó apja gyerekeinek, csak éppen “figyelemből” kapna elégtelen osztályzatot a “házasság” tantár­gyából. . .Megfeledkezik a házassági évfordulókról, születésnapokról, nem veszi észre, hogy a felesége uj ruhát öltött, s hogy néhanapján egy-egy szál virágot hozzon nejének, — arra még legfantaszti­kusabb álmában sem gondol...és igy tovább. Mindez igaz, — a teljesség igénye nélkül. Mert van a férfi figyelmet­lenségnek egy másik formája is, amelynek perspektí­vája még tágasabb, egy olyan, összeütközést kiváltó terület, ahol a variációk és kombinációk száma szinte határtalan! Egy olyan súrlódási felület, amelyen...de elég a bölcselkedésből, — lépjünk a gyakorlat meze­jére. Lássunk egy példát, miről is van szó? Várkonyi Andoi Kukucska Döme gyakorló férj vagy negyven év óta, néhány nős, illetve férjezett gyermek atyja, és még több unoka nagyatyja. Közel negyven éven át dolgo­zott a finommechanika területén, mígnem szerencsé­sen elérkezett a nyugdijbavonulás szép kertjének ka­pujáig. S ha már ott volt, be is lépett a “kertbe”, — azaz nyugdíjaztatta magát. Azóta él mint hal a ...vár­junk csak: túlzás lenne azt állítani, hogy úgy él, mint hal a vízben...Ám rosszindulat sugallná azt az állítást is, hogy úgy él, mint hal a hálóban, vagy a halkeres­kedő hordójában, ahonnan az ut már csupán a forró vízzel telt lábos felé vezet. Az igazság a középuton van: tehát Kukucska Döme gyakorló félj körülbelül ügyéi, mint hal a szűk akváriumban. Döme barátunk — amióta sok szabadidővel rendel­kezik — rengeteget olvas. Most pótolja azt, amit negyven év alatt mulasztott: a klasszikusokat — Sha­­kespeare-től Mark Twain-ig és vissza — úgy issza, mint tikkadt vándor a friss forrásvizet. De rajtuk kí­vül olvas mást is: humoreszkeket, politikai nyilatko­zatokat, — ifj. Lombroso szerint a kettőt csupán egy lépés választja el egymástól! —, színes újságcikkeket, és mindent ami a kezeügyébe kerül. És vele együtt olvas a felesége is. Egymás mellett ülnek a kényelmes rekamién; jobbról Döme, balról a nej. Egyikük kezé­ben könyv, a másikében újság, vagy megfordítva. De az is lehet, hogy minkettőjük kezében könyv van, vagy mindketten egy-egy újságba, vagy folyóiratba mélyed­nek. Az óra percmutatója lassan kúszik előre, csend van, csak nagynéha hallatszik valami apró kis ropogás. Olyankor, amikor Döme vagy neje kényel­mesebb ülőpoziciót keresve — egy-egy mozdulatot tesz a rekamié rugalmas párnáin. Eddig minden a legtökéletesebb rendben volna, ha Döméné nem értelmezné félre annak a papnak a sza­vait, aki negyven évvel ezelőtt összeadta őt férjével. A pap ugyanis rámutatott arra, hogy a házasfeleknek meg kell osztaniok minden örömöt és bánatot egymással. Döméné valóban igy is tett...De vajon az olvasás nem öröm-é, s ha az, nem kell-e azt is meg­osztania férjével? De bizony kell, — igy vélekedik az asszony, s imigyen is cselekszik...Átlag minden ti? percben rövid szünetet tart az olvasásban, hogy a fris­sen szerzett élményt megossza férjével, aki — mond­­nanunk sem kell — éppen nyakig merül el a maga ol­vasmányában: egy klasszikus tragédiában, vagy egy mai szatírában, avagy egy aktuális politikai vezér­cikkben. A párbeszéd ekkor igy zajlik le: Az asszony: Figyelj csak, mit olvastam. Azt mondja itt az újságban egy férfi, hogy évekkel ezelőtt egy be­tegség következményeként megvakult. A szörnyű tra­gédián egy kutya segítette át, aki hűségesen vezette őt. Nemrégen egy operáció újra visszaadta szemevilágát. Ekkor a háztulajdonos felszólította: távolítsa el a ház­tól a kutyát, mert a szabályok értelmében csak világtalan ember tarthat kutyát a lakásban. Mivel ő most látását visszanyerte, az eb nem maradhat vele. Az illető azonban ragaszkodik hű barátjához. Kérdi: mit tegyen, és egyáltalában kinek van igaza ebben az ügyben? Te mit gondolsz? A férj: (aki éppen Dosztojevszkij: “Bűn és Bűnhő­­dés”-ét olvassa, s csak foszlányokat hallott abból, amit az asszony mondott neki): Szerintem a...az...utóbbinak..de annak feltétlenül! Az asszony: Úgy érted, hogy a kutyatartónak? A férj: (mivel a szavak csak homályosan verődtek tudatáig): a kutyatartónak, igen...(töpreng: Mi lehet az a kutyatartó? Gyertyatartóról, vagy gyufatartóról már hallottam, de kutyatartóról?! Biztosan a kutya­házat nevezik igy mostanság...Mindegy, — fontos az, hogy hagyjon végre már olvasni az asszony, és ne za­varjon többé.) Az asszony: (örvendezve): Nekem is ez a véleményem. De mit mondjon a háziúrnak? A férj: Hát hogy...izé...vegye magához a kutyát. Az asszony: Dehát a háziúr nem szereti a kutyákat! A férj: Akkor az Ur vegye magához a lakót. Az asszony: Csak nem kívánod neki, hogy haljon meg! Most amikor már lát, szegény! A férj: Mért ne? Az a szegény öregasszony is látott, amikor Raszkolnyikov fejbevágta őt. Az asszony: Miféle Fosszkornyihogról beszélsz?! És hogy jön ide az az öregasszony? Döme, te nem fi­gyelsz?! Te nem is tudod, miről beszéltem! A férj: (métatlankodva Én nem tudom, hogy miről beszéltél?! Minden szavadra pontosan emlékszem! Minden szavadra külön-külön! Minden szavad fel van vésve agyam érctáblájára! Az asszony: Igen? Akkor mondd el, mit mondtam? A férj: Azt mondtad, hogy az Ur magához vette a gyertyatartót, mert a háziúr már kutyául érezte magát és... És igy tovább...Ez a kis tragikomédia naponta tiz­­szer-huszszor is megismétlődik. Az asszony azon me­legében meg akarja osztani friss élményeit a férjével, — átlag tizpercenként kizökkentve őt olvasmányai mesevilágából...de mindannyiszor olyasfajta választ kap, aminőt fentebb adott. Hát ha ez nem figyelmetlenség, akkor igazán sem­misem az, ezen a világon! Weöres Sándor TÖRTÉNELEM ÉS FÖLDRAJZ Gyerekkorod képes-kártyái. Szálkás öreg fiókban bélyeggyűjtemény. Mint hajdanán, ovális lámpafény borul rá. Itt az első holdraszállás, vagy Tobruknál az egykori hadállás térképe, ráragadva sütemény és gyászjelentés, másvilág-remény, s a Woolworth Building fölött Kisújszállás. Szenegáli bélyegről hím-oroszlán ugrik Karcagra, hol a széles utcán békésen ballagnak libák, csibék, míg Keszthelyről egy vitorlás elindul, hogy Ecuador acélos habjain túl körülragyogja sarkvidéki jég. 9. oldal EMLÉKEZÉS AZON AZ ESTÉN... Vannak a sorsnak szinte megmagyarázhatatlanul különös összjátékai: estéjén annak a napnak, amelyen Szolzsenyicin moszkvai otthonába benyomult hét fér­fiú, hogy magávalhurcolja a Nobel-dijas irót, az angol televízióban másfél órás műsor foglalkozott azzal a rettegett szovjet szervezettel, amelynek alkalmazásá­ban a hét férfiú áll: a KGB-vel, a borzadályos Cseka, a GPU, az NKVD utód-organizációjával. Tökéletes véletlen, hogy a nagyszabású dokumentum-műsort az angol televízió éppen ezen az estén mutatta be, Mischa Scorer a BBC orosz-származású producere hosszú hónapokon keresztül dolgozott rajta, készítet­te a műsor keretében a képernyőre került inteijukat — hajdani KGB-tisztekkel, akik ma a Nyugaton élnek, egy volt szovjet biróval, aki addig ítélkezett a KGB utasításainak megfelelően, amig megelégelve, távozásával végső Ítéletet hirdetett a szovjet igazság­szolgáltatás módszerei fölött. Megszólaltak azok, akik az elnyomók oldalán állottak életüknek egy le­zárult korszakában s azok, akik szenvedtek az elnyo­móktól. Lenyűgöző erejű körkép egy piramis-szerüen felépített erőszak-szervezetről, amelynek csúcsán a mindenkori nagyfőnök rezideál, ezidőszerint Jurij Andropov, alatta lassú fokozatokban szélesül a gúla, főosztályok, alosztályok, titkos és névtelen ügyosztályok, a lakosságra ügyelők, az idegeneket fi­gyelők, a külföldön operálok, a félrevezető-híreket terjesztők és lábától eltevők s mind szélesebb és széle­sebb és szélesebb a piramis, mig a félmilliónyi alkal­mazotton kívül magábafoglalja a besúgókat, a beszer­vezettek millióit, a jelentőket s feljelentőket, mig Eu­rópától Ázsiáig nem ér és át nem fogja egy hatalmas birodalom 250-millió lakosát. Scorer táblázatokkal és grafikonokkal illusztrálta a KGB belső szerkezetét és hierarchiáját, majd egy rit­ka filmfelvétellel magát a központi épületet a moszk­vai Dzserzsinszkij-téren, amely fotográfolhatatlan s megközelíthetetlen s amelyre nem csak az őrök ügyel­nek, de a téren keringő taxik soffőijei is, valamennyi­en a KGB alkalmazottai. Elutazott Amerikába és meginterjuolta Nikolaj Khoklov-ot, aki 13 esztendőn keresztül szolgált a KGB merényleteket tervező és ki­(Folyt, a 10. oldalon) „Látja, nekem nincs energiahiányom!"

Next

/
Oldalképek
Tartalom