Magyar Hiradó, 1974. január-június (66. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-14 / 7. szám
10. oldal V — * Három szivar Irta: VÄRKONYI ANDOR Ezt a történetet úgy mondom el, ahogy hallottam, se el nem veszek belőle, se hozzá nem teszek semmit. Csak éppen a neveket változtatom meg, mert nem lenne méltányos, ha a furcsa história még életben levő szereplője a nyilvánosság reflektorfényében, holmi gúnyolódás céltáblája is lenne. Ezt semmiesetre sem érdemelné meg. S hogy miért emelem ki ezt a történetet a futó pillanatok hullámveréséből? Mert szeretem az olyan “mesehősöket”, akiknek humorérzékük van. S e történet hősének a jelek szerint jócskán van, a sokévi átlagon felül, — legalábbis ez derült ki mindabból, amit róla L. barátom elmondott. Nevezzük a két tősgyökeresen amerikai főszereplőt Ä- dám urnák és Éva asszonynak. Ádám gazdag ember, egy nagyvállalat igazgatója, egy luxusvilla, néhány autó és egy motorcsónak tulajdonosa, valamint egy jólfelépitett, hajdani szépségét ügyesen konzervált és uralkodói hajlammal bőven megáldott asszonynak a félje. Az uralkodói hajlamon kívül Éva asszonyt még sok mással is megáldotta az ég, — szónoki-tehetséggel, remek emlékező-' tehetséggel stb. — csak éppen gyermekkel nem, noha a házasság első éveiben ez volt legfőbb vágya. Idővel aztán belenyugodott a megváltoztathatatlanba. Csak egyetlen dologba nem tudott beletörődni: félje dohányzási szenvedélyébe. S ha még csak cigarettázott volna életepáija! Nem, — Ádám ur szivarozott, egyik szivart — igaz, hogy a legfinomabbakat — szívta a másik után! Még étkezés közben is szivarozott, sőt, nem egyszer éjszaka is felkelt ágyából, hogy áldozhasson — egy-egy szivar erejéig — “bűnös” szenvedélyének. “Bűnnek” e szenvedélyt neje őnagysága tartotta, — ő nem. Mert Ádam ur a szivarozásban mennyei élvezetet talált, — azaz talált volna, ha felesége nem lett volna oly ádáz ellensége a szivarfüstnek...A helyzet az volt, hogy Éva asszony a pokolba kívánta azt is, aki a szivart kitalálta; a szivarfüst, — dörgölte napjában tízszer is félje orra alá — a szivarfüst beeszi magát mindenbe, a függönyökbe, a díványok és a székek huzataiba, a szőnyegekbe, s fertelmes bűzt árasztanak... Hát nem lehet leszokni erről az egészségrontó passzióról? Hiszen nemcsak szép otthonukat teszi tönkre vele, hanem a saját tüdejét is! Ezrek és ezrek szoktak le az utóbbi években a cigarettáról, a pipáról és a szivarról, — miért nem tud ő, aki annyi másban bizonyította be, hogy kemény akarata van, a szivarról is lemondani?! Hiszen ehhez sem kell más, mint egy kis akaraterő és kitartás! Ádám ur azonban, aki annyi más területen az akaraterő hősének bizonyult, képtelen volt felhagyni a szivarozással. Azaz helyesebben szólva: nem is akart! Életfilozófiája körülbelül ez volt: az élet nem éppen leányálom. Rengeteg a munka, vagy ha valamelyest csökken is, — nagy a felelősség, a gond. Ugyanakkor az ellensúly kevés: Egy kis szórakozás, egy kis ez-az, azon a szűk területen belül, ameddig az élet határai teijednek. Hát akkor miért fossza meg magát ettől az élvezettől is? Hogy rombolja vele az egészségét? Lehet. De — szögezte le — szívesebben él még tiz évig szivarozva, mint húszig szivar nélkül! És tovább szivta a szivarokat rendületlenül, időnként olyan füstöt eregetve, mint egy ósdi tehergőzös kéménye, amikor teljes gőzzel halad távoli célja felé... Azt azonban nem lehetett mondani róla, hogy öreg, elfásult igásló módjára tétlenül tűrte volna felesége éles szemrehányásait, szidalmait. A ház gyakran volt hangos a házaspár elkeseredett vitájától. Az asszony támadott, a férj védekezett, vagy ellentámadásba ment át. Arra azonban egy pillanatra sem gondolt, hogy a helyzeten változtasson. A válás gondolata többször is megfordult a fejében, de nyílt kenyértörésre sohasem került sor. Mert azonkivül, hogy felesége nem szívelhette az ő szivarozását, más kivetni valót nem talált benne. Gondos háziasszony volt, remek vendéglátó és társalgó, — s hát végül is az ő saját érdekében szeretné őt rábírni e szenvedély likvidálására... Szóval ment minden tovább, mint a hullámvasút, egyszer le, egyszer fel. Csakhogy az életben mindenért fizetni kell előbb vagy utóbb: a nagy szenvedélyekért elsősorban! Ádám urnák is benyújtotta a számlát a könyörtelen hitelező: a halál. Tüdeje a sok szivarozástól szabályosan tönkrement, s elég hosszú kínlódás után átköltözött a másvilágra. A temetés után két héttel jelentkezett az elhunyt ügyvédje. Közölte a bánatos özveggel, hogy félje — röviddel halála előtt — megváltoztatta végrendeletét, s most arra kéri: jelöljön meg számára egy időpontot, amikor felkeresheti otthonában és ismertetheti az uj testamentum paragrafusait. Éva asszonyt szivenütötte ez a bejelentés. Félje az ő tudta nélkül megváltoztatta a végrendeletet? Miért? Csak nem csinált valami végzetes ostobaságot?...Bármi történt is, jobb minél előbb megtudni a tényeket. Jöjjön hát az ügyvéd azonnal! NEM VAGYUNK EGYEDÜL? (Folyt, a 9. oldalról) Persze lehetséges, hogy kézenfekvő logikával bebizonyított lehetetlenségüket se hiszik el, mert akkor megint megürülne a lég, a Tér, az Ür és egyedül maradnánk... Miben könnyebb hinni: abban-e hogy Jozsue annakidején megállitotta a Napot egy kéteskimenetelű csata megnyerése érdekében vagy az UFO-k létezésében?...Mindenesetre én senkit se akarok rábeszélni elgondolásaim elfogadására... — fejezte be nyilatkozatát ismert szerénységével a magángondolkodó szomszédom. Én pedig közreadom a magnószalagra fölvett intervjut anélkül, hogy egy szót is megváltoztattam volna benne... TÖRTÉNELEM NYOMÁBAN AZ UTOLSÖ MAGYAR VÁRUR A gyömrői régi református temető egyik családi kriptájában pihen az utolsó gyömrői Teleki gróf. Befalazott koporsókban, mélyen a földfelszín alatt dr. Teleki László, a gyömrői kastély utolsó ura és felesége, leánynéven alapi Salamon Éva. Ugyanazon a napon haltak meg, 1962. október 9-én, és október 15-én temették el őket Gyömrőn. Haláluk, sorsuk sokat foglalkoztatott, mert Teleki László, akaratlanul is a kései magyar középkor, a magyar feudalizmus utolsó lapjait irta meg. Hatalmas könyvtár, a háború során nagyrészt megsemmisült nagyon értékes levéltár tulajdonosa volt és házassága révén 1946/47-ig az utolsó magyar várur. Nem is akármilyen vár ura. A dunajeci váré. A nedecié. A legregényesebbé. Övé volt a legromantikusabb várkastély a Kárpátokban. És most induljunk el Gyömrőről, hagyjuk el a téli színekben borongó öreg református temetőt, jöttünk vissza Budapestre, keljünk útnak Lengyelország felé, Parasszapusztánál lépjük át a magyar-csehszlovák határt, Szlovákia fenyőillatu utjain menjünk föl egészen Javorináig, s áthaladva a Kárpátok gerincén, elérjük Nowy Targ lengyel városkát, onnan pedig jobbra fordulva és az utón a Kárpátok felé visszakanyarodva a gorálok földjét, a Dunajec völgyét. A természet szeszélyesen vad kedvében formálta ki ezt Egy félóra múlva az ügyvéd szemben ült vele a gyönyörű, tágas livingroomban. És egy további félóra múlva Éva asszony mindent tudott. A végrendelet szerint a többszázezer dollár értékű vagyont teljes egészében felesége, Éva asszony örökli. E- gyetlen feltétellel. Ez a feltétel a következő: egy teljes éven keresztül naponta háromszor, reggeli, ebéd és vacsora után egy-egy szivart — pontosában havanna Szivart — kell elszívnia, két tanú jelenlétében. Az egyik tanú maga az ügyvéd, a másik L. barátom bátyja, aki Ádám urnák testi-lelki jóbarátja, a szivarozásban pedig hűséges osztályostársa volt. A szivarokat a lakás living-rommjában kell naponta — vasárnapokat és ünnepnapokat is beleértve — “elfogyasztania”...A füst teljes leszívása nem kötelező...Amennyiben Éva asszony e feltételeket nem teljesiti, a vagyon teljes egészében az amerikai Rákkutató Intézetre száll át... Itt L. kissé megpihent az elbeszélésben. Én azonban türelmetlenül sürgettem: — És?...Teljesítette az asszony a drákói feltételeket? — Igen — mondta L. — Eleinte szörnyű kínok között szivta-rágta az átkozott szivarokat. Később azonban belejött, s végül nem három szivart szívott naponta, hanem legalább ötöt, vagy talán tizet is. Chopin kedvesét, George Sandot, az első szivarozó nőt a történelemben, — a sárga irigység emésztette volna, ha sírjából kikelve látta volna Éva asszonyt, amint vidáman pöfékeli ágyúgolyónagyságú szivarjait... Én meg ezt gondoltam: És valahányszor Éva asszony elszívott egy-egy szivart, lenn a földben, díszes ébenfa-koporsójában Ádám ur olyat kacagott, hogy a siijára épített díszes kivitelű márványemlékmű is megrezdült belé... a tájat: a Dunajec egyik partján, sziklaormon pihennek Csorsztin várának romjai, vele átellenben, a Dunajec másik partján pedig a teljesen ép dunajeci, nedeci várkastélyt látni. Szinte megközelíthetetlen szik.atetőn. Egy óra hosszat tartott, mig gyalogosan, szikláról sziklára kapaszkodva, 1972 nyarán fölértem ide, a várkapuhoz, amelynek boltive mögött lejátszódott a magyar történelem középkorának egyik daragja. Öreg lengyel várőr fogadott a várkastélyban berendezett néprajzi múzeumban és gyengéd figyelemmel vezetett végig, a termeken, ahol kőbe vésve és a tárlók alatt hűséggel őrzik a vár s a magyar történelem emlékeit. Ha kinéztem egy-egy lőrésen vagy várablakon, olyan táj lengett és intett felém, amely leírhatatlan és megismételhetetlen. Leirhatatlanul szép. Az öreg lengyel röviden elbeszélte a várkastély történetét: 1325-ben építette Berzeviczy Richárd. Zsigmond magyar király 1412-ben ebben a várkastélyban zálogosította el 37 ezer garasért Ulászló lengyel királynak a szepességi városokat. Az elzálogosítás 360 esztendeig tartott. 1470-ben Zápolya Imréé, 1507-ben, vétel utján a Palocsai HorvÁthoké lesz a dunajeci vár. 1683-ban Thököly Imréé. 1857-ben a Palocsai Horváthok visszaszerzik és a várkastély rokoni szálak és örökség utján az alapi Salamon családra száll. Ez a Salamon család bírja 1945- ig, s még egykét esztendeig a második világháború befejezése után. Az alapi Salamon családról csak annyit tudtam, hogy alapi Salamon-lány volt Arany László felesége, aki azután, megözvegyülve, Voinovich Gézához, az Akadémia főtitkárához ment feleségül. A dunajeci vár alapi Salamon Éva tulajdona lett, aki 1942-ben Gyömrőn nőül ment Teleki Lászlóhoz, a református egyház világi főgondnokához. így vált a gyömrői Teleki a dunajeci vár urává, s igy lett a magyar történelem utolsó várura. Mégpedig egy várkastély ura a Kárpátokban. Kissé hihetetlen ez a huszadik századi krónika. Pedig igaz. De hogyan vált a Dunajec völgye, Dunajec vára Lengyelországgá? Ez a dunajeci, ez a nedeci várkastély a ré(Folyt. a 12. oldalon) Várkonyi Andor
