Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-29 / 48. szám
20. oldal magyar híradó (Folytatás) Az államügyész beérte azzal, hogy Mrs. Thaw mint tanú elé tárja azt a jegyzőkönyvi nyilatkozatát, amelyben évekkel ezelőtt éppen az ellenkezőjét állította. Ez a nyilatkozat azzal a megállapítással kezdődött, hogy a családban négy generáció életében az epilepszia vagy elmebetegség nyoma sem volt tapasztalható. Férjének egyik fivére elmegyógyintézetben volt, de hét hónap múlva elbocsátották. A tárgyalóteremben a hallgatóság tagjai jelentőségteljes pillantásokat váltottak egymással. Már látszott, hogy az uj tárgyalás során mit akar a Thaw család elérni. Uj tanuk léptek fel, akik nem győzték hangsúlyozni a Harry Thaw életében állítólag felmerült beteg vonásokat: két unokafivére, egy pesztonka, egy óvónő, tanárok, orvosok, akik valaha is kezelték, pincérek, a ház alkalmazottai. Szerintük Thaw mindig súlyosan neurotikus volt, váratlanul rátörő rohamok gyötörték, amelyek a legsajátosabb cselekedetekre kényszeri tették. Néha üvöltött, mint egy vadállat. Egy gazdag család jellegzetesen degenerált sarja. A védők azt is elmebaja bizonyságául próbálták felhozni, hogy Thawt eltávolították a Harvard Egyetemről, de kénytelenek voltak elismerni az ellenvetést, mely szerint a kizárás valódi oka a vádlott rossz magaviseleté volt. Újból kihallgatták Mrs. Thaw-t. Vallomása lényegét tekintve megegyezett azzal, amit az első tárgyaláson elmondott. Csak az volt az uj, hogy 1903 nyarán kiszolgáltatta későbbi férjének a Stanford White által hozzá intézett leveleket, nem sokkal később pedig átadta White ügyvédjének azokat a leveleket, amelyeket Thaw irt neki. Uj volt vallomásának az a momentuma is, hogy amikor a White-hez fűződő kapcsolatát férjének bevallotta, az oly mértékben izgatott lett, hogy Párizsban megkísérelte megmérgezni magát. Mr. Jerome oly súlyos keresztkérdések alá vetette a fiatalasszonyt, hogy a hallgatóság rokonszenve már-már ismét feléje fordult. A new-yorki “Bűncselekmények megelőzésére alakult társaság” titkára, Mr. Anthony Comstock vallomásából kiderült, hogy Stanford White-et Thaw megbízásából hosszú időn át megfigyelés alatt tartották. Nem lehetett azonban megállapítani, hogy amint azt Thaw állította — fiatal lányokat csípett volna fel, hogy megrontsa őket. E városszerte közismert személyiség nyilatkozatával kapcsolatban több elmeorvost hallgattak ki, akik ezúttal egybehangzóan jelentették ki, hogy Thaw esetében nem időleges beszámithatatlanságról van csupán szó, hanem mániás-depressziós elmebajáról, a mániás, illetve depressziós fázisok szokásos jelenségeivel. Mr. Dittleton, a védő érveit a beszámithatóság kérdéséire összpontosította. Felszólította az államügyészt, hogy nevezzen meg olyan new-yorki orvosokat, akik készek eskü alatt vallani, hogy a vádlott 1906 junius 25-én beszámítható volt. Mr. Jerome e naponta megismételt felszólítás ellenére sem tudott egyetlenegyet sem megnevezni. Ezzel szemben minden igyekezete arra irányult, hogy a fiatalasszonyt könyörtelen kérdéseivel erkölcsileg lejárassa. Ez az eljárási mód szerfelett ellenszenves volt. Az államügyész zavarában ismét felidézte az 1906 junius 25-én történteket és kitartott álláspontja mellett, hogy Thaw tette elkövetésének napján normális emberként viselkedett. Ha Thaw későbbi felesége vallomása után azonnal lelövi vetélytársát — folytatta fejtegetését az államügyész—tette nem lehetett volna igazolható a jog fórumán, de egy felsőbb Biró előtt talán igen. Ám Thaw várt egy, két, három évig, s akkor lőtte főbe White-et, amikor az teljesen védtelen volt .... Az államügyész ismételten indítványozta, hogy a vádlottat gyilkosság miatt vonják felelősségre. A biró összefoglalójában felszólította az esküdteket, hogy minden figyelmüket a beszámithatóság kédéseire összpontosítsák. Egyben óva intette őket, hogy döntő jelentőséget tulajdonítsanak a szenvedély kitörésének : “Harag, gyűlölet vagy bosszú előidézte érzelmek és szenvedélyek kitörése nem azonos a beszámithatatlansággal”. Számos gyilkosságot követnek el ilyen indítékból, a tettesnek azonban minden esetben felelnie kell. Az esküdteknek több mint huszonnégy órára volt szükségük a tanácskozáshoz és határozatuk meghozatalához. Miután ismét elfoglalták helyüket, az elnök 1908. február 1-én kihirdette a döntést: — Nem tartjuk bűnösnek a vádlottat, mivel cselekménye elkövetése pillanatában beszámíthatatlan volt. E kijelentés hallatán mosoly suhant át Thaw arcán. Valószínűleg azt hitte, hogy azonnal szabadlábra helyezik. A biró azonban ekkor felolvasott egy már előkészített ügyiratot, amely elrendelte, hogy Harry Thaw, mint közveszélyes elmebeteg közveszélyes bűnözők elmegyógyintézetébe utaltassák. A vádlott mániás-depressziós elmebajban szenved. Senki sem kezeskedhet érte, hogy pillanatnyi rohamában nem ragad-e újból fegyvert, hogv emberek életét oltsa ki. Ettől a veszélytől a társadalmat meg kell védeni. Thaw-t és hozzátartozóit villámcsapásként érte az ítélet. A beutalási határozatot azonnal végrehajtották. Ezzel uj szakaszába lépett a Harry Thaw kiszabadításáért vívott harc, s ez a küzdelem hét éven át tartott. Két eshetőség kínálkozott, hogy Thaw kiszabaduljon az intézetből és visszanyerhesse szabadságát. Ha Thaw megszökhetne és átléphetné egy szomszédos állam határát, biztosítva lenne az intézetbe való kényszerű visszaszállítás ellen: a beszámithatatlanság az államok egymás közötti viszonyában nem kiszolgáltatási ok. Ugyanezt az eredményt érhetnék el, ha sikerülne olyan bíróságot, vagy esküdtszéket találni, amely hajlandó lenne Ítéletével tanúsítani, hogy Thaw ismét beszámítható. Ez esetben ugyanis szintén szabadon kellene bocsátani. A védők először a második lehetőséggel próbálkoztak. Az amerikai jogszolgáltatás körében az effajta peres ügyekben igen költséges eljárás ez, de a Thaw családnál nem számított a pénz. Hajlandók lettek volna szükség esetén akár milliókat is áldoz-1 ni az uj válalkozásra. Az első kísérlet, amelyet a new-yorki Morsmchauer bírónál folytattak, nem sikerült. A biró 1908. május 25-én azt a határozatot hozta, hogy Thaw továbbra is beszámithatatlannak és mint ilyen, közveszélyesnek tekintendő. Egy másik bíróhoz benyújtott kereset alkamával 1909-ben a fogházigazgatóság tiltakozást jelentett be. A börtönben, ahol Thaw-t a tárgyalás idejére elhelyezték, egy tizenhárom cellából álló folyosó állt rendelkezésére. Ellátásáról egy szálloda gondoskodott, és inkább vendégként, mint őrizetesként kezeték. Ezt a keresetet is hamarosan elutasították. A védők ezután csellel próbálták céljukat elérni. Védencük Pennsylvania államban levő vagyonára csődeljárás elrendelését kérték és Thaw-t megidéztették egy Pennsylvania bíróság elé. Ha már egyszer átjut New York állam határán, nincs rá mód, hogy visszatérésre kényszerithessék. Ám ez a legkisebb részletekig gondosan kidolgozott terv is meghiúsult, mert az illetékes sheriffet nem lehetett rábírni arra, hogy Thaw-t kiadja. A Pennsylvania bíróság pedig nem kényszerithette erre. Mielőbb Thaw kiszabadítására újabb kísérlet történt volna, a fiatalasszony és a család között viszály tört ki, mert a szép fiatal hölgy kiadásai mértéktelenné váltak és adósságokba keveredett. — Ugyanakkor Thaw anyja röpiratban támadta az államügyészt a nyilvánosság előtt. Ő volt ugyanis az, aki Thaw kiszabadításának minden kísérletét egyenesen meggátolta: “New York állam nem engedheti meg, hogy az igazság megvesztegetés által vereséget szenvedjen”. (Folytatjuk)
