Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-08 / 45. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ (Folytatás) — Azt mondta, hogy csak a nagyon fiatal lányok csinosak, és minél karcsúbbak, annál szebbek. Azt is mondta, hogy nincs utálatosabb, mint egy nagydarab nő, és nem szabad soha elhíznom. Végül megeskette Miss Nesbitet, hogy a történtekről egy szót sem szól az anyjának. Mr. Thaw-t ez a vallomás mélyen felháborította és megrendítette. Rögtön kijelentette, hggy nem tesz szemrehányást feleségének, a bűn teljes egészében Stanford White-et terheli. White később azon igyekezett, hogy Thaw-t rossz színben tüntesse fel az aszszony előtt. Minden alkalommal ócsárolta, és azt állította róla, hogy morfinista, majd később kijelentette, hogy szadista hajlamai vannak, és abban leli örömét, ha lovaglóostorral verheti a lányokat. 1903 őszén, amikor Miss Nesbit egyedül tért vissza New Yorkba (Thaw akkor még Párisban tartózkodott), White ismét felkereste, és novemberben elvitte magával a New York-i társaság egyik divatos ügyvédjéhez, Mr. Hummelhez. Ekkor Hummel is kijelentette, hogy Thaw gonosz ember, óvakodjék tőle. Ez alkalommal, akarata ellenére, rávették, hogy későbbi férjéről hosszabb nyilatkozatot mondjon jegyzőkönyvbe, és azt alá is Írja. De amit aláirt, nem felel meg a valóságnak. Thaw-nak mindig tagadta, hogy ilyen írásbeli nyilatkozat létezik. Férjét állandóan foglalkoztatta, amit Stanford White elkövetett ellene, valósággal rögeszméjévé vált. Gyakran éjszaka is felkeltette és kérdésekkel gyötörte feleségét. Ő, az asszony mindig igyekezett gondolatait más irányba terelni, de Thaw figyelmét rendületlenül White foglalkoztatta. Thaw az idők folyamán számos feljelentést tett White ellen mind az államügyészségen, mind az erkölcsrendészeten, de valamennyi eredménytelen maradt. White-nak számos befolyásos barátja volt, köztük gazdag emberek, és ezek elérték, hogy minden akció, amit férje kezdett, zátonyra fusson. Amikor a tárgyalás negyedik hetébe lépett, az egyik esküdt felesége megbetegedett, és az ügyet el kellett napolni. Az esküdt engedélyt kapott, hogy meglátogassa feleségét, természetesen egy másik esküdt és két rendőrtisztviselő kíséretében. Ez a közjáték is jellemzi, milyen szigorúan elkülönítették az esküdteket a külvilágtól. Amint a törvényszék folytatta az ügy tárgyalását, a védelem felhívta elmeszakértőit, tanúsítsák, hogy Thaw tettének elkövetésekor beszámíthatatlan volt. A védelem már napok óta készenlétben tartott tiz szakértőt. Ez állítólag napi 10,000 dollárjába került a Thaw-családnak. Az első szakértő, dr. Wagner egy elmegyógyintézet igazgatója volt, azelőtt a Cornell Egyetem professzora. Kijelentette, hogy Hhaw-t hat alkalommal vizsgálta és figyelte meg a fogházban. Beszámolója végén Mr. Delfttas kérdést intézett az orvoshoz, vajon felelősnek tartja-e Thaw-t, aki nem tudott beletörődni abba, hogy feleségét eszméletlen állapotában White megbecstelenitette; hogy őt ez az ember éveken át üldözte, a legalávalóbb módon rágalmazta, és ezáltal kétségtelenül az volt a célja, hogy feleségét tőle elidegenítse. — Most azt kérdem öntől, doktor, hogy véleménye szerint a vádlott a végzetes pillanatban, amikor leadta a lövéseket, tudatában volt-e annak, hogy tette jogtalan? — Véleményem szerint nem volt tudatában. — Vajon ez az ítélőképesség hiányára vezethető vissza, amiben ez idő tájt szenvedett? — Minden bizonnyal! A védelem ezáltal megkapta azt a választ, amelyre számított. A következő szakértő, dr. Britton D. Evans, szintén elmegyógyintézeti igazgató, hasonló értelemben nyilatkozott. Ideges, különféle agyrémek hatása alatt álló, többek közt üldözési mániában szenvedő, tudatzavarokkal és tudatkieséssel küszködő egyéniségként jellemezte Thaw-t. A bíróság nem tudott mit kezdeni a Dr. Evans által használt rengeteg szakkifejezéssel, és meg is kérte az orvost, hogy fejezze ki magát rövidebben és közérthetőbben.A szakértő azonban továbbra is ragaszkodott érthetetlen szakkifejezéseihez és formuláihoz. Végül azonban a jelenlevők megkönynyebbülésére elérkezett fejtegetésének végére. Összefoglalásul megállapította, hogy Harry Thaw elméje három évvel ezelőtt elborult. Később javult az állapota, de még mindig elmezavarban szenved, amely annak a tévhitnek kényszerítő hatására, hogy White összeesküvést sző ellene, 1906. junius 25-én teljes összeomlásához vezetett. Ennek az összeomlásnak eredményeként értelmezhetők a White-re leadott lövések. — Ez a tett nyilvánvalóan egy zavart elme képzeletvilágából fakad — fejezte be fejtegetését az elmeorvos. A hallgatóság mindebből csak annyit állapított meg, hogy dr. Evans ugyancsak megszolgálta a Thaw családtól kapott óriási tiszteletdijat. Dr. Wagner, akit ismét kihallgattak, nyomatékosan csatlakozott kollégája véleményéhez. A védelem igyekezett meggyőzni a bíróságot arról, hogy Thaw lelki egyensúlyát felesége leleplezései borították fel: hogy elméjét, megzavarták a halálos fenyegetések, és végül, hogy a lövéseket, amelyekkel Stanford White-et leteritette, olyan ember adta le, aki tette elkövetésének pillanatában nem volt beszámítható. E végső következtetések nagyrészt Mrs. '•Thaw vallomásán alapultak. A vád képviselője tehát arra törekedett, hogy keresztkérdések segítségével lerombolja azt a kedvező benyomást, amelyet a fiatalasszony vallomása keltett a bíróság tagjaiban. Mrs. Thaw-ra súlyos órák vártak, mert Mr. Jerome mesterien értett a keresztkérdéses kihallgatáshoz, másfajta beugrató kérdések és egyéb csapdák állításához. Mindenekelőtt okmányokat mutatott be, amelyekből kiderült, hogy Mrs. Thaw Stanford White-től 1902-ben folyamatosan pénzt fogadott el, összesen 1350 dollárt. Továbbra is fenntartotta vele a levelezést, még abban az időben is, amikor Thawval Európában utazgatott. A bizonyítékok súlya alatt Mrs. Thaw-nak el kellett ismer nie, hogy soha nem viseltetett ellenséges érzelmekkel Stanford White iránt — ez a férfi “rendkívül egyéniségének” volt tulajdonítható. Ezekkel és egyéb — a New York-i férfivilággal még színésznő korából származó széles körű ismeretségére vonatkozó — kérdéseivel az államügyésznek sikerült lerombolnia a képet, amelyet ez ideig Mrs. Thaw-ról alkottak. Kiderült, hogy nem is olyan ártatlan lélek, mint amilyennek eddig látszott. Ezzel kapcsolatban Mr. Jerome mindig ugyanarra a kérdésre tért vissza: Mrs. Thaw elbeszélése szerint Stanford White elkábitotta, és női becsületét súlyosan meggyalázta. Miért tartotta hát vele mindezek után is a kapcsolatot? Tisztességes nő nem viselkedik igy! Keresztkérdései során az államügyé. ^z a tanú mind több bizonytalanságára és ellentmondására mutatott rá. Mrs. Thaw végül elismerte, hogy White-től még akkor is pénzt fogadott' el, amikor későbbi férjével Európában utazgatott. Sőt, még hitellevelet is kért tőle, mielőtt útnak indult volna. Később is minden gátlás nélkül fogadott el pénzt tőle. Az államügyész az effajta kérdésekkel teljesen sarokba szorította az asszonyt. Mrs. Thaw végül, általános meglepetésre, magasztalni kezdte Stanford White-et. — Olyan atyáskodó természete volt — mondotta. — Már említettem, hogy rendkívüli egyéniség volt . . . Csupa jóság, tapintat, családom iránt különösen. Sokat tett értük ... Ha eltekintünk ettől az egyetlen borzalnias ügytől . . . Mindenki igy vélekedett róla, aki csak ismerte . . . Minden ki nagyon szerette. Sok barátja volt, és ki is tartottak mellette. (Folytatjuk)
