Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-25 / 43. szám
4. oldal MAGYAR HÍRADÓ LONDONI RIPORT: ESKÜVŐ - ÖTSZÁZMILLIÓ TANÚVAL Amikor Anna hercegkisasszony és Mark Phillips kapitány november 14-edikén a Westminster Apátság templomában elsuttogja a “holtomiglan-holtodiglan”-t, annyi szempár szegeződik reájuk, mint annakelőtte az emberiség történetében házasuló párra még sohasem: kereken ötszázmillió. És az, hogy “kereken”, minden tekintetben a szó szoros értelmében helytálló, mivel az ötszázmillió szempár valószínűleg kerekre tágul a látványra: nem csak méreteiben a legnagyobb-arányu helyszíni televizióközvetités lesz, de az első királyi esküvő a történelemben, amelyet színes televízió közvetít. A hires templom belső fényei, szobrai, relikviái, a színpompás kosztümök, az esküvői szertartás koreográfiája, az ünnepi menet vonulásai, érkezése és távozása, az érdekes és jólismert személyiségek közvetlen közelből és minden élő színekben, kétségtelenül számos történelmi tablót kreál, olyat, amilyen ma már csak múzeumok képtáraiban található. A BBC-televizió fennállása óta eddigi leghosszabb helyszíni közvetítése lesz: nyolc órán keresztül tart. Ezt megelőzően a leghosszabb helyszíni közvetítés Churchill temetéséről készült, az hat órán át pergett a képernyőkön. Ötven felvevőgép — ebből hat a templom előtti téren, kilenc a templom belsejében, tizenhét a Buckingham Palotától a templomig vezető utón,. a többi mozgó produkciós-kocsikon és mindehhez háromszázfőnyi műszaki személyzet áll majd munkába, hogy reggel nyolctól a délutáni órákig a mübolygók és az Eurovizió hálózatán át egyenes, tehát élő adásban vetítse az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Nyugatnémetország és Franciaország képernyőire Anna és Phillips kapitány esküvőjét. A különböző európai országok időről-időre bekapcsolódnak a közvetítésbe — a francia és japán televíziónak saját riporterei közvetítenek a Westminster Abbey belsejéből, a legtöbb ország azonban átveszi az angol televízió köz\etitését és így november 14- edikének estéjére Tom Fleming, a kecskeszakállas, skót színész, aki végigkalauzolja az ötszázmillió nézőt a precessziótól a ceremóniáig — hetedhat országban és az óperencián túl is hires emberré válik. Mégis érdemli, mert nem lesz könnyű dolga, három órán keresztül úgyszólván megszakítás nélkül kell kommentálnia azt, amit lát, az egyik fülében elhelyezett parányi hallgatón keresztül a saját hangját követi, a másik fülében lévő hallgatón át a közvetítésért felelős rendező, Antony Craxton utasításait az operatőrökhöz, hogy tudja, melyik felvevőgép mikor és hová szegeződik. Aki irigyli, csinálja utána. Ez természetesen csak a televízió programja, a BBC-rádió negyven nyelven százötven országba összesen százórányi adásidőben közvetít, talán mondani sem kell, hogy a Szovjetunióba is. Ezúttal elsőizben használnak sterephonikus, sőt quadraphonikus hangberendezést. A televízió reggel nyolc órakor kezdi ünnepi műsorát, gyors montázsképekben bemutatja Anna eddigi élettörténetét, majd riporterek beszélgetnek londoni járókelőkkel, kérdezgetve őket, ki-mit gondol az esküvőről, kiben milyen emlékeket ébreszt, majd helyszíni riport következik Phillips kapitány falujából, a wiltshire-i Great Somerfordból, utána egy látogatás Alison Oliver warfieldi istállójába és lovaglóterepére, ahol Anna tanulta az equestria művészetét. Ezután pedig a Buckingham Palota kerül a képernyőre, a királyi csa-Burgásztól északra parányi félsziget nyúlik be a Feketetengerbe. A szárazfölddel keskeny, országutnyi földsáv köti össze. Ezt sokszor elborította már a tenger dagálya, ilyenkor Neszebárt csak hajókon lehet megközelíteni. Gazdag szőlők, tengerből nyert sóhegyek közt visz az országút, amely szűk földnyelvvé keskenyedik a félsziget előtt. Késő délután érkezünk a kikötőbe, az idegenektől nyüzsgő utcákba, amelyekben az autók csak lépésben haladhatnak, mert a hűsítőket, édességet, emléktárgyakat, gyöngyöket és képeslapokat árusító fabódék sora még jobban megszükitette. Régi várfalak és zömök erődtornyok fölé emelkednek a piros cserepes háztetők, lépcsőzetesen, egyre magasabbra, mert Neszebár dombon épült. Kiugró szirfokai mint odvas fogak harapják a tenger tajtékot verő hullámait . . . Felmegyek egy kiugró sziklára. A kilátón zöldre festett, fedett bódé, és ettől húsz méterre magányos pad áll. Üres, sehol senki. A pad mögött mészkőpart magasodik, amelyen megtörik az utcácskák vásári zűrzavara, az autók dudájának hangja; a hancurozó, fekete gyerekek játékos visongása. Távol: két-három faház egymásnak támaszkodva dacol a széllel, az idővel. Hogy állhatják ki a tengeri vihart? Ottlétük beszél csak az emberi világról, mert itt a pádon, szemközt a tengerrel, egyedül vagyok a csapongó sirályokkal. Milyen itt a tenger? Világoszöld, csak a part áttetsző vizében sötétül el a mohától iszamos malomkerék nagyságú köveken. A sirályok szinte mozdulatlan, alig rezdülő. szárnyakkal köröznek az ég alatt, és csak a vízre ereszked-Aki a nap során valamilyen oknál fogva nem juthatott televíziókészülék közelébe, az este hattól—hét tizenötig rövid, retrospectiv összefoglalóban megtekintheti a nap főbb mozzanatait. Végül pedig, mi a teendője annak az angolnak, akit mindez nem érdekel és merőben másfajta műsorokat akar látni televízióján? Nagyon egyszerű: csavarja készülékének a BBC 1-es állomásáról a 2-esre. Azon ugyanis nem közvetítik az esküvőt. Ez a legjobb a dologban. Hogy mindig lehet — választani. London, 1973 október hó... Halász Monica ve gyorsul szárnycsapásuk. A tenger pedig egyenletesen reng lábam alatt vagy kétszáz méterrel, és a hullámok ritmusa különös nosztalgiát ébreszt. Itt kellene maradni, igen, itt kellene élni, távol mindentől és mindenkitől, távol az ember gonosz hajlamaitól, vad indulataitól, és a magunk békétlen vágyaitól. Enni a pékasszonynak egy faház ablakán kinyújtott barna kenyerét, Neszebár szőlőjét, együtt élni és inni a gyönge bort a halászokkal, az idevetődő tengerészekkel, és hallgatni megtoldott történeteiket még távolabbi, zajló kikötőkről. Öntse csak el a tenger a Neszebárhoz vezető kis utacskát, legyen valóságos sziget, békém menedéke, szilárd hajóm a mindent feledtető végtelenben. Két és fél ezer éves történelme másról beszél. Ez a félsziget nem menedék volt az idők tengerében, hanem mindig ostromlott vár, vérrel védelmezett erőd, előretolt őrsége minden hatalomnak. Trákok, görögök, rómaiak, Bizánc fegyveresei, bolgár honfoglalók és török hódítók lakták falait. Meghódították az emberek, meghódították az istenek. A monda szerint negyven templom emelkedett itt a felhőtlen égnek, minden nép minden urának. Hérodotisz feljegyezte, hogy időszámításunk előtt hat évszázaddal Calchedon, Byzantium és Megara egykori lakói, dór telepesek alapították ezt a parányi városkát. Amikor a görög törzsek elfoglalták a trák települést, Mesambriának nevezték. Az első ezüst- és bronzérméket Apolló feje díszíti. Mesambria a görög időkben gazdag volt és erős. A római birr^- >om idején Neszebár elves: ' ce fényét és rangját. Róma mellett minden elhomályosult, de a keleteurópai császárság évszázadaiban újból hajók ezrei keresték fel védett kikötőjét. Konstantinápoly az 5. és 6. évszázadban erős várfallal védte Neszebárt. S amikor az első bolgárok a partjaira léptek, még jobban megerősítették. Bizánc előőrsei Neszebár és Pmorije határán ütköztek össze a keletről jött harcosokkal. A későbbiekről még a romok is beszélnek. Jusztinián és Konsztantinosz itt aratta győzelmeit a bolgárok felett, de itt zúzta össze a vihar Bizánc 2600 hajóját is a kihívott ütközet előtt. 774-ben 12,000 bizánci lovag vonult hajókon a bolgárok ellen, de egy újabb tengeri vihar velük is végzett. Neszebár és Anchialo között sok ezer hős sírja lett a háborgó viz. Amerre nézek, templomromok, várfalak, bazilika kövek a hatodik évszázadból. Keresztelő Szent János és Szent István templomának maradványai az erődköveken . . . De a keskeny sikátorokban fekete gyerekek raja futkos. Göndör hajúak, gyönyörűek, ki tudja, hány nép vére kering frissen a lüktető erekben. Az uj élet ide is betört. Egy teherautóról frottirköpenyeket, strandtáskákat, fürdőnadrágokat raknak le az állami boltnál, tele a kocsma; a lepénysütő pékség, gyerekek olvasnak a könyvtár nyitott szobácskájábán. A könyvtárosnő sokszor olvasott, kopott könyvek százai között keresgéli Petőfi verseit. Mesambria késő lakói Tolsztojt, Csehovot, Maupassan-t, Solohovot és Petőfit olvasnak. Tizpercenként fordulnak az autóbuszok, öntik az idegeneket, akik ámulattal járják az ókor és középkor romjai között a zajló sikátorokat, és bámulják a sziklákra tapadó faházakat. Állok a tenger fölé emelkedő, hatalmas köveken. Nézzem a méltóságosan és magasan köröző sirályokat, és egész múltam visszahúz a földre, mert harcra és nem menekülésre biztat a jövő . . . Neszebár sohasem volt elvonulok menedéke, vár volt, erőd és helyőrség a történelem és a szellem örök harcaiban. Még egy fájó pillantást vetek a csendre, a végtelenre, a békesség illúziójára, és elindulok vissza, az autóbuszállomás felé. Lenn, a neszebári öbölben hajócskák ringanak, és halászok kötözgetik lyukas hálóikat. Neszebár faházai, beomlott tornyai, ringó bárkái és a tajtékos tenger felett lilás fények hozzák az estét. Neszebár, 1973, október hó . . . Barabás Tibor Aleksei N. Kosygyn szovjet miniszterelnök (balról) éppen búcsúzik Anwar el-Sadat egyiptomi elnöktől, akivel múlt héten három alkalommal tárgyalt Kairóban a közel-keleti válság rendezéséről. Iád hintói már indulásra készek. BULGÁRIAI KÉPESLAP: NESZEBÁR, A FEKETE-TENGEB ÉKESSÉGE
