Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-11 / 41. szám

10. oldal BOMBÁK írta: HALÁSZ PÉTER Furcsa érzés járni-kelni egy nagyvárosban, amelyben minden csomag gyanús: nincs-e bomba benne? Miután két robbanás és több sebesülés tör­tént két londoni pályaudvaron, a King’s Cross-on és a Eustonon és a városon az idegesség jelei mu­tatkoztak, rákapcsolták a telefon­betyárok. A terror potyautasai. Mindig így szokott lenni. így tör­tént New Yorkban is, amikor ott éltem végig a robbanások divat­ját: minden felrobbant bombát több tucat névtelen telefonhívás követett, "figyelmeztetjük önöket, hogy az épületben bombát helyeztünk el, amely ...” Mire az épületet a rendőrség kiürítette. Éttermek­ből nyakukban szalvétával az utcára sereglettek az emberek. A Broadway-színpadokon megállt az elő­adás, a befejezetlen mondatok úgy csüngtek a leve­gőben, mint a jégcsapok. Az East Side-on felrobbant egy ház: milliomos-csemeték bombagyárat üzemel­tettek a pincében. A szülők nem tudták, Bermudá­ban nyaraltak. A szomszédban lakó fiatal mozisztár­ra, Dustin Hofmanra, majdnem rászakadt a meny­­nyezet. Ez történt New Yorkban, a 60-as évek vé­gén. Londonban márciusban robbantak az első bombák, a kilenc vádlott ügyét most tárgyalják, ír fiatalok, a vezetőjük egy 22-esztendős csinos lány, Dolours Price, foglalkozására nézve tanítónő. Ez is érdekes dolog, a dublini iskolában rendre-fegyelem­­re oktatta a gyerekeket, "Mooney, már megint ha­szontalan vagy, holnapra küldd be a papádat.. aztán a szabadidejében bombarobbantásokat szer­vezett a londoni középületek előtt. S még két lány tevékenykedett ebben az ügyben: Marion Price és Roisin McNearney. Tizenkilenc évesek. Luxusko­csikban szállították a bombákat. Hillman Hunter, Vauxhall Viva, ilyenek. Woodhouse hősei hajtanak ilyen kocsikat, Hillmant, Vauxhall-t. Igaz, azok nem lopták. Ezek igen. Miután most a pályaudvaron fel­robbantak a bombák, száznál több telefonhívással riasztották a rendőrséget s minthogy jobb félni, mint megijedni, a rendőrök komolyan vettek min­den figyelmeztetést, földalatti-villamos vonalakat, előcsarnokokat, sőt egész utcákat lezártak egy idő­re. Ennek következtében az este én is csak nagy ké­séssel érkeztem haza: a Paddington-vonalon meg­szűnt a forgalom, a lakásommal szomszédos Queens­­way pedig teljes hosszában zárva volt több, mint egy órán át. Rendőrautók állták el az utca két be­járatát, tetejükön viliódzott a kék forgófény. A tele­fonáló azt mondotta, hogy "valahol a körzetben” rövidesen bomba robban. A rendőrség tehát lezárta a körzetet. A környező mellékutcákban ácsorogtak az em­berek, a boltajtókat bezárták, akik otthon voltak, kinyitották az ablakokat, bombarobbanás esetén jobb a nyitott ablak. Kíváncsibb természetűek az ablakokban álltak, a félénkebbek a lakás belsejébe húzódtak. Ez a Queensway London egyik legnyüzs­­gőbb utcája, azért nevezik így, Királynő-útjának, mert állítólag a fiatal Victória, még mielőtt király­nő lett volna belőle, szeretett erre lovagolni. Mielőtt Királynő-útjának nevezték, az volt a neve, hogy "Fekete Oroszlán-útja” és a sarkon állt a Fekete Oroszlán-kocsma. Most egy magyar vendéglő van ugyanott, esténként cigányok muzsikálnak. Hiába így van ez: a fekete oroszlán kihúzza a lábát, rög­tön elfoglalja a helyét egy magyar menekült. A ma­gyar vendéglőnek a múltkor leégett a földszinti ter­me, úgyhogy most az emeleten folyik a kiszolgálás, amíg a földszintet újjáépítik. A mellékutcában egy pakisztáni ember és egy lengyel között ácsorogva, arra gondoltam, hogy szo­ronghat most a magyar vendéglős: a múltkor a tűz, most meg a bombaveszély. Hol húzzák a cigányok, hogy "Egy cica, két cica, három cica, haj... "ha az emelettel is valami baj történik? A pakisztáni köz­ben azt mondta a lengyelnek, hogy ő ennél nehezebb időket is élt át a hazájában s bár arra nem számí­tott, hogy Londonban is robbanhatnak bombák, de azért mégis örül annak, hogy itt van. A lengyel he­lyeselt, elmondta, hogy ő már több, mint harminc éve londoni lakos és azért beszél rosszul angolul, mert eddig csemegekereskedése volt a Queenswayn és főként lengyelekkel érintkezett. De a bolttal a múlt hónapban fölhagyott, moráviai vendéglő nyílt meg a helyén, most majd nekilát az angol tanulás­nak. így beszélgettek köröskörül az emberek és lassan-lassan mindenki megfeledkezett a bombave­szélyről. Aztán a rendőrautók elindultak, a földalatti villamos előcsarnokát kinyitották, az utca szabaddá vált, a boltajtók feltárultak s néhány pillanat múlva már hömpölygött a forgalom a Queenswayn. Meg­teltek a kínai, cseh, osztrák, magyar, bolgár, görög, olasz vendéglők. Az írek tanulhatnának tőlük. Nem a bomba a bombaüzlet. AHOGYAN A HUMORISTA LÁTJA PARISBAN UJ DIVAT SZÜLETIK Párizs megint tele van divatkollekciókkal, divat­újságírókkal, gyárosokkal, árúházi beszerzőkkel, női divatszakemberekkel és divatkémekkel — vala­mennyien az iránt érdeklődnek mit szopnak ki uj­júkból a francia divatkreátorok az őszre. Sikerült besurrannom az egyik legnagyobb sza­lon megbeszélésére, hogy kilessem, miként születik a francia divat? Az ülésen részt vett a szalon vezetője, az első eladónő, a propagandafőnök és a gazdasági igazgató. Körülülték az asztalt, csak egy szék volt még üres, nyilván a mester számára. Hirtelen kinyílt az ajtó, s egy tizenhat évesnek látszó fiú lépett be, nyalókát szopogatva anyja oldalán. Mindenki felemelkedett, s meghajolt. A szalon tulajdonosa szólalat meg első­nek: — Mester, hallhatnánk döntéseit? A mester titokzatosan mosolygott, de még sem­mit sem szólt. Az első eladónő megilletődötten kér­dezte: — Tervei szerint, az idén a csípőt a kebelig emeljük? A mester csak legyintett. Áh. — Akkor talán — próbálkozott a propaganda­főnök —, a derekat ereszti le a térdhez? A mester tovább szopogatta a nyalókát, de egy szót sem szólt. A tulajdonos arca hirtelen felragyo­gott: — Már sejtem. Úgy tervezi az idei divatot, ugye, hogy a keblek hátul lesznek és a hát a vállon. Megvan a jelszó is, amivel hirdethetnénk: "Pillan­tás hátra!” — Nem — intette le a mester. — Mindannyian tévednek. Ma új ötletekre van szükségünk. A vevők valami újat akarnak, olyat, amilyen még nem volt! — És mi ez, mester? Ne kínozzon minket to­vább. — No jó. Átalakítom a divatot. Alapjaiban rá­zom meg az ipart! — jelentette ki a mester, félre téve a nyalókát. — Otthagyom a derekat, ahová tar­tozik. Csend ülte meg a termet, majd a propaganda­főnökből kitört az elragadtatás: — Mester, maga csodálatos! — És a keblek ott lesznek, ahová a keblek tar­toznak! — Ó, egek, ki jött volna rá erre, magán kívül?! Valakinek eszébe jutott: — És milyen lesz a szoknya hosza? A mester ránézett, miféle kérdés, s karját szét­tárva közölte: Halász Péter — Az idén a szoknya normális hosszúságú lesz. — Ki gondolt volna erre?! Ó, mester, maga lángész! De a szalon vezetője nem látszott túlságosan elégedettnek: — Mindez szép és jó. Szeretném elkerülni, hogy megbeszélésünket befolyásoljam. De, ha ön elkezdi, hogy olyan ruhák készüljenek, ahogyan egy ruha ki­néz, nem sok idő választ el attól, hogy a divat tetsz­­szen a férjeknek. — Igaza van — kapcsolódott bele a gazdasági főnök. — Ha a férjeknek tetszenek a mi ruháink, tönkremegyünk! Egy nő sem vásárol majd! A mester kedvetlenül mérte végig őket. — Az, hogy normálisak legyenek a női ruhák, csak múló ötlet részemről. Erre a szezonra. Ne fél­jenek, a kebel nemsokára megint a térdnél lesz, hi­szen ez a természetes. — így már elfogadom — mosolygott a propa­gandafőnök. — Szerintem, a sokk hatás olyan várat­lan lesz, hogy a férjeknek idejük sem lesz kinyitni a szájukat. A mester unottan vette fel újra a nyalókát. — Akkor hát megegyeztünk. Az új ruhavonalat "Natúrlook” néven hozzuk forgalomba. Egymás után mindegyikünk ízlelgette a kifeje­zést. "Naturlook”. Nem is rossz. Az első eladónő meghatott zokogásba tört ki: — Ó, hol lennénk maga nélkül! A gazdasági osztály vezetője kezet csókolt a mesternek. — Hála legyen a teremtőnek, ön még nem elég idős ahhoz, hogy behívják katonának. Most szólalt meg először a mama: — Mennünk kell. Kisfiam, ilyenkor délután aludni szokott. Mindenki felállt, a mester engedelmesen meg­fogta anyja kezét, s elmentek. ART BUCHWALD KISS DÉNES: Három fa Három fát már elültettem három törzsben felnövekszem Gyümölcsüket háromszázan ízlelik majd harminc nyáron Három fa a hegyoldalon három sziklatörő rokon Nem voltam én már hiába lelkem ott él három fában Megverekszik majd a széllel aszályokkal fagyveszéllyel Erőt fogan örök magban virággyújtó szép hatalmam JÓSLAT Figyeld meg, ezzel a nagy szájával még sok­ra viszi!

Next

/
Oldalképek
Tartalom