Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-04 / 40. szám

11. oldal FÉLTÉKENY JELIGE — Kedves Miss Homo­ki, o vőlegényem nagyon jóképű, elegáns fiú, tu­dom, hogy sok lány irigyel érte, még barátnők is vannak köztük. Ezért nagyon féltékeny vagyok rá. Neki ez nem tetszik és már többször szólt mi­atta. Én a szüleimmel vagyok és az édesanyám is figyelmeztetett, hogy ne legyek féltékeny, mert az rosszra vezet. Mit tanácsol? VÁLASZ — Nyelvtannal kezdem. A félté­kenység szó a féltés szóból ered. Márpedig azt féltjük, ami nekünk kedves. A túlzás azonban mint mindenben, ebben is veszélyes. Kockázattal jár. A legtöbb, nősülés előtt álló férfi, amíg ki nem mondja, hogy „I do", tudat alatt valahogy egy kissé félti a szabadságát. Mit szóljon tehát a maga jóké­pű fiúja az olyan lányhoz, aki már menyasszony ko­rában féltékenységi jeleneteket rendez, kémkedik utána, felelősségre vonja, minden percét számonké­­ri. A férfi ilyenkor alaposan meggondolja a dolgot, és megtörténhet, hogy egyszerűen odébbáll. Ugyanis maga előtt látja a jövőt, a zsebeit átkutató, a min­den levélre, minden telefonra gyanakvó, és 5 perc­nyi késés miatt már féltékenységi cirkuszt rendező feleséget. Okos nő uralkodjon magán, legyen meg­értő, tapintatos és diszkrét a férfi iránt. Maga is le­gyen ilyen a vőlegényéhez. Meg kell hagyni őt ab­ban az illúzióban, hogy nem akarják a szabadságát megnyirbálni. Az egérfogóba nem száraz kenyérhé­jat, hanem csábító szagú sajtot vagy szalonnát te­szünk. ☆ ☆ ☆ HÁZIMUNKA JELIGÉRE. — Kedves Erzsébet, a lá­nyom a problémám, aki 15 éves, már itt született és itt jár iskolába. Én ellátom a háztartást, és még full-time állásom is van. Nem azt akarom tőle, hogy folyton dolgozzon, én szívesen megcsinálok min­dent, a főzést, takarítást, stb:, és hagyom, hogy ő ta­nuljon. Csak annyit szeretnék elérni tőle, hogy mos­sa a saját ruháit, és a fehérneműjét, és legyen egy kicsit a konyhán mellettem, látni a főzést, néha a takarítást, vasalást, és minden ilyen házimunkát. A lányom egyszerűen azt mondja, hogy Amerikában ez nem az iskoláslányok dolga, ő nem is csinálja. Én már nem értem ki magamat a mai világban ezek­ben, és tanácstalan vagyok, a férjem pedig azt mondja, hogy ő nem avatkozik bele. .............. VÁLASZ. — Ez nem amerikai probléma. Ameriká­ban is vannak lányok (és ezek vannak többségben), akik 15 éves korukban nem csak a maguk holmijá­val törődnek, hanem amennyire a tanulás időt en­ged rá, még igyekeznek minél többet segíteni a ház­tartásban. Hát még olyan családban, ahol az anya is dolgozni jár! De nemcsak a segítségről van szó. A lányának szüksége van arra, hogy megtanulja a ház­tartás lényegét, mert egyszer belőle is feleség lesz. Abban pedig nincs különbség sem Európában, sem Amerikában, hogy az olyan lány, aki egy rántottát nem tud megcsinálni, egy gombot nem tud felvarr­­ni, egy inget nem tud kivasalni, sohasem lesz jó fe­leség. Éppen ezért ne engedje így felnőni. Nem kell agyondolgoztatni, de szépen, lassan tanuljon meg mindent. Saját érdekében fogja szigorúbbra most, mert később már késő lesz. A férje nem avatkozik bele? Kényelmes álláspont. De kérdezze csak meg tőle: mit szólna hozzá, ha maga nem tudná, hogyan kell megágyazni. ☆ ☆ ☆ BŰN JELIGE. — Kedves Miss Homoki, ijesztő, hogy mit csinálnak a bíróságok, amikor formai okokból felmentenek gonosztevőket, óvadék ellené­ben szabadon engednek súlyos bűnözőket, akiknek az emberiség érdekében rács mögött lenne a helyük és túlságosan enyhén büntetnek bűnözőket. Szigo­rítsák meg a törvényeket, és állítsák vissza a halál­­büntetést, akkor kisebb lesz a bűnhullám. Ezzel szemben miért nem enyhítik a szerelemből, félté­kenységből elkövetett dolgok büntetését. A szere­lem, a féltékenység az velünk születik, nem tehetünk róla, az más, mint amikor a rabló elindul, hogy el­vegye más embertől a pénzét, és esetleg agyon is lő­je. Akik a törvényeket hozzák, miért nem gondolnak erre? VÁLASZ. — Mások is szóvátették már, hogy a bűnö­zőkkel szemben enyhén alkalmazzák a törvényt, és ezzel felbátorítják őket. Ez igaz. Abban is igaza van, hogy a szerelmi szenvedélyből elkövetett cselek­mény emberileg enyhébb elbírálás alá esik, mint az aljas szándékú, amelyet anyagi érdekből követnek el. Az enyhébb elbírálás azonban nem mehet túl egy bizonyos fokon. A szerelem magasztos érzés, de nem biztos, hogy mindig, mindenkit jó úton kalauzol. A társadalmi normák szerint elfogadott bűncselekmé­nyeket megfelelően kell büntetni. Ha minden félté­keny vagy csalódott férj, feleség, partner, partnemő jelentéktelen büntetéssel megúszná az emberölést, akkor New York utcáit hullahegyek borítanák, és hogy cinikus legyek: megakadna a közlekedés. ☆ ☆ ☆ ÜZENETEK. — 1. Mrs. J. H. Azt kérdi, miért szere­pel még mindig Marlene Dietrich, amikor már ilyen öreg és sok a pénze, mit akar még. Alighanem azért, mert nem érzi magát öregnek, továbbá, mert szereti a színpadot és szereti a még több pénzt. — 2. TV jel­ige. Erzsébet angol királynő, aki Stuart Máriát ki­végeztette, a hatfeleséges VIII. Henrik és Boleyn Anna házasságából származott. Édesanyját Henrik lefejeztette. LONDONI SZÍNFOLTOK ÍNYÉBEN él a nemzet... Ami főúri családoknak a Góthai Almanach, el­ismerésre törekvőknek az angol „Who’s Who”, az Nyugat-Európa vendéglőseinek a francia „Miche­lin”, amelybe bekerülni, jó osztályzatot kapni, fölér a gasztronómia és a konyhaművészet nemesi okle­velével. Éppen ezért elképzelhető, hogy minden an­gol, skót és walesi vendéglős és fogadós szívszo­rongva értesült a hírről: rövidesen megjelenik a nagy presztízsű, piros kötéses Michelin-kalauz, amely a brit szigetek kulináris díszletei mögé nyújt betekintést, és ugyanúgy osztályozza majd az angliai szakácsok és vendéglátók teljesítményeit is, mint ma már évről évre megjelenő új kiadványaiban Nyu­gat-Európa legtöbb országának arra érdemes étter­meit. Michelin-nek ez nem az első kísérlete lesz ar­ra, hogy az angol konyhát bekapcsolja a civilizált táplálkozás nagy áramkörébe — a húszas években publikált angliai gasztronómiai kalauzokat, de az-EGÉSZEMMEL — Micsoda idők! Páncélszekrényben az éle­lem ! után felhagyott vele, mert állítólag kóstoló-szakem­berei, akiknek az volt a feladatuk, hogy inkognitó­ban sorrajárják és sorra ízleljék a vendéglők étel­produktumait, öngyilkossággal fenyegetőztek, ha még sokáig kell kóstolgatniok az angol konyha ter­mékeit. A borúlátók most is azt mondják, hogy a jó angol vendéglőket ismertető új Michelin olyan vékony kis kötetecske lesz, hogy a lapozgatok kezé­ből kifújja az első könnyű szellő, a kiadó azonban cáfolja ezt, mondván, hogy az új Michelin nem ke­vesebb, mint négyezer brit hotelt és vendéglőt is­mertet, ami ugyan nem éri el a francia kiadásban nyújtott választékot — abban ugyanis tizenhatezer található de nagyjából megfelel a spanyol Miche­­lin-kötet anyagának. A Michelin-inspektorok hónapokon keresztül járták az angol éttermeket és fogadókat, normáju­kat e rettenthetetlen férfiúknak oly módon állapí­tották meg, hogy naponta átlagban tizenkét vendég­látó telephelyet látogattak meg. Ez azonban nem azt jelenti, mintha naponta tizenkétszer vacsoráztak, vagy ebédeltek volna — két teljes étkezésnél többet nem fogyasztanak napjában —, de abból a tapasz­talatból indulnak ki, hogy a legtöbb helyen semmit sem kell enniök, elég körülnézniök ahhoz, hogy tud­ják: nem Michelin-nek való. A kóstoló szakemberek mind rangrejtve közlekednek, nehogy a vendéglős megkülönböztetett kiszolgálásban részesítse őket. Az angliai terepet angol kóstolók derítették fel, de valamennyien Michelin párisi intézetében nyerték kiképzésüket. Ahhoz, hogy valaki sikeres ételkóstoló és osztályozó legyen, három alapkövetelménynek kell megfelelnie: bizonyos vendéglátói és gasztronó­miai tapasztalattal kell rendelkeznie ahhoz, hogy hogy tisztában legyen a technikai részletekkel, mint például paradicsommal készül-e a sauce Duglere, vagy sem, szeressen enni, és végül, anyanyelvén kí­vül beszéljen legalább még egy európai nyelvet, fran­cia tudás előnyben részesül, mivel a Michelin-kósto­­lók mind Párisban nyerik kiképzésüket. Vannak az­után bizonyos különleges követelmények: ahhoz, hogy igazán méltányolhassák az ételt, evés közben nem szabad beszélgetniök, étkezés előtt nem sza­bad coctailt inniok és dohányozniok. A legtöbb Mi­­chelin-inspektor önkényesen és végérvényesen föl­hagy — ínyének megbízható érzékenysége érdeké­ben — a dohányzással. Michelin angol inspektorai összesen 13 ezer ven­déglátó helyiséget látogatnak meg a Brit szigeteken. Ahhoz, hogy a helyiség említést nyerjen a katalógus­ban (vagy ne nyerjen), elég egy látogatás, de ahhoz, hogy a rangot jelentő csillagokból kaphat-e egyet, vagy esetleg többet is, jónéhányszor visszatérnek az inspektorok, hogy ellenőrizzék a konyha megbízha­tóságát, s végül jelentéseik alapján a kötet főszer­kesztője személyesen is tesz egy, vagy több látoga­tást. A vendéglő neve mellett a négy csillag azt je­lenti, hogy a — Páris megér egy misét mintájára — vendéglő önmagában véve megéri az odautazást. A három csillag is megtisztelő osztályzatnak számít. Azt mondottam az előbb: elképzelhető, hogy a Michelin-kötet küszöbön álló angliai kiadásáról szív­szorongva értesültek az angol, skót és walesi ven­déglősök. Nos, elképzelhető, de nincs így. Az új kö­tet főszerkesztője arról panaszkodik, hogy a szét­küldött kérdőívekre a hoteltulajdonosok és vendég­lősök nagy része nem is válaszol. Könnyen lehet, hogy sosem hallottak Michelinről. Annál jobban is­merik persze, a Rónay-guide-ot, amelyet (nagyjából a Michelin mintájára) körülbelül tíz évvel ezelőtt indított sikeresen, és jelentetett meg azóta is min­den évben Rónay Egon, a hajdani pesti Belvárosi Kávéház tulajdonosának, Rónay Ödönnek a fia. Amikor Rónay Egon ide menekültként megérkezett, bizony nem válogathatott, így hát az angol ételek rendszeres ízlelgetésétől sem riadt vissza. Most per­sze, jön a Michelin! Hja, nem ez az első eset, hogy szegény menekültek végigrágják magukat egy halom yorkshire-pudingon, aztán jön valaki, és leül a kész cassoulet, vagy boeuff bourguignon elé... London, 1973. szeptember hó... Halász Monica

Next

/
Oldalképek
Tartalom