Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-04 / 40. szám
I. oldal Kortünet és kórtünet írta: PAPP VARGA ÉVA Egy San Diego-i kórházban megoperáltak egy tengerészt, Mikor a beteg magához tért, megkérdezte a főorvost, hogy sikerült-e a műtét. „Kitűnően sikerült — felelte a híres sebész —, de sajnos, három csatahajót kellett megsemmisítenem, hogy a májához juthassak .. Hol itt a vicc? — kérdezhetnénk, ha nem olvastunk volna már arról a tetoválási mániáról, amely a fiatalság körében járványszerűen terjed. Lapunk is hí- VARGA ÉVA rül adta, hogy fiatal lányok és fiúk miniatűr alakokat, neveket és jeleket tetováltatnak a bőrükre. Amíg olvastam, tűnődve gondoltam arra, hogy mint minden téren, ebben is változott a divat. Mert a tetoválási őrület nem új, csak az indító ok és az ábrák változnak. A második világháború elején New Orleansban éltem. Az a rendkívül érdekes város akkor is rengeteg látnivalót nyújtott. Ha csak bevásárolni mentem a French Marketre, olyan érdekes látnivalókra bukkantam, amelyeket azelőtt legfeljebb, ha könyvekből ismertem. Kedvenc útirányom a Mississipi felé vitt, ott a Canal Street végén van az állomás. Ott szaladnak a sínek a távolságból a messzeségbe, és a kikötő zsivajába beleszól a vonaj füttye, sivítása is. A világ akkori vad kavargásában, fájó szívvel néztem a rengeteg fehérruhás tengerészt, akik útrakészen, már csak a perc gyönyöreinek éltek: mindegyik karján ott ringott egy-egy színes-ruhás leányzó, ismerkedtek és csókolóztak az utcán, mintha csak követni akarnák a háborús magyar dal szövegének utasítását: „Ma még piros élet, holnap fehér álom, ne sajnáld a csókot tőlem, egyetlen virágom ...” Arrafelé sétálva észrevettem egyszer, hogy nagy tömeg csoportosul egy „trailer” körül. Közelről aztán láttam, hogy egy tábla van ott kitéve, rajta a felírás: „Professor George Binell. Electric Tattooing. Expert Authority of the Art. Latest design. Ladies’ work private.” A „rendelő” széles ajtaja nyiva volt, a falakat kívül, belül színes képek, kisebb-nagyobb csatahajók, torpedók díszítették, és különféle rajzminták és feliratok csábították az áldozatokat. Úgy hatott az egész, mint egy ligeti részlet, csak a „kikiáltó” hiányzott, de azt maga a „mester” tette fölöslegessé: atlétatrikót viselt, amely szabadon hagyta izmos karjait, és azok agyontetoválva képezték az eleven reklámot. Gyerekarcú, frissen bevonult tengerészek állták körül a bódét. Az, aki mellettem állott, felvilágosított, hogy a tetoválás szinte hozzátartozik az újoncavatáshoz. Előbb mulatnak egyet az újonc bajtársakkal, aztán viszik a mester elé a már tetováltak. Az újak válogatnak az ábrák között, amíg sorra kerülnek. A döntést jellemzőnek tartottam, tehát figyeltem őket. Egy komoly képű „hadfi” megrendelte a kígyót, amelynek mása a professzor karját díszítette, körülcsavarodva. Bámulva néztem a kis katonára: húsz éves sem lehet, és máris a paradicsomi kígyót felidéző tapasztalatai lennének ...? A következő legényke azonban a galamb mellett döntött. Annak voltak illúziói... A többség hajókat és fegyvereket akart, és a szemükben villogott az elszántság, no meg az önbizalom ... Kedves arcú, szőke lány állt meg a rajzok előtt, egy csinos, barna tengerésszel. Egyenlő ízléssel, nyilván közös tetszéssel választották a tőrrel átszúrt kettős szivet. Mikor sorra kerültek, a mester ráillesztette a mintát a „hős” mellére, aztán a lányra mutatva, megkérdezte: „What is your name?" A lány halkan, kissé szégyenlősen mondta a nevét, de a fiú határozottan leintette, hangosan is hozzátéve: „No... No..." Mosolyogva gondoltam arra, milyen érzéke van ennek a fiatalembernek a praktikusság iránt. Ezt nem kell félteni az élettől... ez óvatos ... lehet, hogy magyar származású, és talán az apjától hallotta a magyar közmondást, mely szerint: „Más falu, más lány.. A professzort mindez nem érdekelte. Gépiesen igazította el fején a zöld ellenzős sapkát, aztán fontoskodva leborotválta a paciens mellét. Mikor megindította a villamos-áramot, és a tű beleszúrt a hős bőrébe, az az ajkába harapott, és kissé összerántotta a szemöldökét, de csak egy pillanatig... aztán mosolyogva nézett a grilfriendjére, és a szeme olyan kifejezően fénylett, mintha mondta volna: nem a név fontos... csak az, hogy szerelmünk emlékét már a víz sem mossa le... GARAI GÁBOR: AZ ELESETTEKÉRT Valamit tenni kellene végre e békés kor elesettjeiért. Mielőtt még elesnek. A díszörség, a gyász-dalárda, a huhogó fáklya nem elég. Az sem, hogy elsoroljuk hősi tetteik: hogy önfeláldózóan s fáradhataltanul... Mert nem a harc és nem is a munka öli meg őket: porszagú papír-tengerekben fuldokolnak, s a fölösleges nyüzsgés tajtéka szájukig ér; lábukon nyálkás kígyó tekereg, kétéltű szóbeszéd; végtelen értekezletek fiistoszlopai feketédnek szűkülő tüdejükben, gyomrukban visszanyelt mondatok kövei kavarognak, elvegyülve bájolgó fogadások langy konyak-kortyaival; minden nap, mielőtt kilépnének a levegőre, még rájuk formed egy telefon-pribék, szívükre fonva hideg ujjait; s ők éjjel, zsibbadó karokkal önnemzéssel szaporodó — és végképp eliniézhctetlen — ügyetlen ügyek hegyeit ölelgetik; míg hajuknál fogva fölrázza őket a reggel, s verejtékben áztatott testüket visszaemeli a megszokott, füst-illatú, telefon-csicsergésű, párnás és lakkozott ketrecbe, s kezdődik elölről az egész — halálig. Mert nem a harc és nem is a munka öli meg őket. Sajnos a díszőrség, a gyász-dalárda, a huhogó fáklya nem elég. Valamit tenni kellene végre e békés kor elesettjeiért... NYÍLT SZEMMEL VALAMI BIZTATÓ TÖRTÉNIK... Tanaka japán miniszterelnök washingtoni látogatása idején sikeresen felszámolták az utóbbi években kialakult komoly félreértések nagy részét a Washington és Tokió közötti kapcsolatokban. Kétségtelen viszont, hogy a tárgyalások után kiadott kommüniké meglehetősen vérszegénynek és általánosnak tűnt, és Tanaka látogatására rányomták bélyegüket a Watergate-kihallgatások, de mégis alapvető elveket szögezett le az Egyesült Államok és Japán viszonyában, amelyek valószínűleg hosszú ideig azután is érvényben maradnak, hogy Nixon és Tanaka távozott tisztségéből, és mindenki elfelejteti te a Watergate-botrányt. Nixon elnök nagy erőfeszítéseket tett, hogy megállapodásra jusson a Szovjetunióval és Kínával, és hogy felszámolja az Egyesült Államok sürgető kereskedelmi problémáit, és valutáris válságait. Merész és drámai lépései nyugtalanították, sőt meghökkentették Japánt. Az elnök pekingi látogatása, erőfeszítéseinek a Moszkvával való új megállapodásokra irányuló összpontosítása, protekcionista intézkedései a dollár és az amerikai külkereskedelem védelmében, a szójabab-export korlátozása Japán felé, és Henry Kissinger beszéde arról, hogy pioritást élveznek az Egyesült Államok Európához fűződő kapcsolatai, mind alapvető problémák kialakulására vezettek az Egyesült Államok és Japán viszonyában. Nixon és Tanaka találkozója — bár a sajtó nem sokat foglalkozott vele — hozzájárult a félreértések enyhítéséhez, és ezt az eredményt nem szabad lebecsülni. A világ legnagyobb országai jelenleg egy rendkívüli, sőt történelmi kísérlet mezsgyéjére értek. Még mindig gazdasági és katonai nemzeti érdekeik alapján cselekszenek. Még mindig gyanakvóak egymás iránt, de ugyanakkor most első ízben beszélnek egy együttműködésen alapuló gazdasági és valutáris világrendszerről, és a fegyverzet ellenőrzéséről. Még a legelején tartanak. Szembe kell nézniük a legkülönbözőbb problémákkal, a fontos kérdésekben fennálló ellentétekkel, az egymás iránti bizalmatlansággal, és a figyelmet elterelő hazai politikai problémákkal. De talán első ízben kezdik felismerni, hogy egyetlen ország sem tudja egymagáan megoldani a kereskedelmi, pénzügyi, környezetszennyeződési problémákat, továbbá a betegségek, a kábítószerek, a nemzetközi szállítmányozás vagy a nemzetvédelem kérdéseit, legalább is bizonyos mértékben szükség van a közös megértésre, a közös cselekvésre, hogy leküzdhetőkké váljanak a közös világproblémák. Ez az oka annak, amiért annyira fontosnak kell tekintenünk Brezsnyev szovjet vezető, Tanaka japán miniszterelnök, Heath angol miniszterelnök, Pompidou francia elnök, Brandt nyugatnémet kancellár, az iráni sah és Whitlam ausztráliai miniszterelnök Nixonnál tett látogatását. Ezen látogatásokon nem sok kérdés dőlt el, de végre, a kormányzatok vezetői tárgyalásokat kezdtek a világ jövőbeni képéről, és új elgondolásokat is megvitattak.^ így például, a világ vezetőinek napirendje most magában foglalja az Egyesült Államok és Japán együttműködésének lehetőségét abban a kérdésben, hogy szükséghelyzetekben osztozzanak az olajkészleteken, s hogy az Egyesült Államok, Japán és a nyugat-európaiak kifejlesszék Szibéria olaj- és földgázkincseinek kiaknázását, csökkentsék a fegyverkezés költségeit, hogy emelni lehessen az életszínvonalat nem csupán a fejlett országokban, hanem segítséget lehessen nyújtani Afrika, Ázsia és Latin-Amerika éhező és túlnépesedett országainak. Az egyes országok személyi és nemzeti problémái ellenére, valami új és biztató történik a világban, vagy legalább is ilyesmiről vitatkoznak a vezető országok képviselői. James Reston
