Magyar Hiradó, 1973. július-december (65. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-20 / 38. szám
20. oldal MAGYAR HÍRADÓ A vita során azonban nyilvánvaló lett, hogy a felszólalók többsége-----a törvény helyeslői és ellenzői — abban egyetértettek, hogy azt az orvost, aki halálos betegét kinjaitól megváltja, nem szabad megbüntetni abban az esetben, ha betege ebbe előzőén beleegyezett, sőt kifejezetten kérte orvosa közreműködését. 1936-ban a felsőházi vita során Canterbury akkori érseke kifejtette, hogy milyen lehetetlen elképzelés az, hogy ilyen esetben az orvost emberölés vádjával elmarasztalják, vagy akár csak meg is hurcolják miatta. Ugyanilyen értelemben nyilatkozott 1950-ben az angol egyház egy másik magas rangú képviselője, Birmingham püspöke. Kevés kivételtől eltekintve azonban-----ilyen volt Thomas Morus-------ellenkező nézetet képvisel a katolikus egyház, amelynek tanítása szerint a szenvedés és a fájdalom Istentől eredő megpróbáltatás. Az emberi életet senki nem olthatja ki, senkinek nincs joga ahhoz, hogy véget vessen az életnek — még akkor sem, ha halálosan beteg emberről van szó. Katolikus felfogás szerint az eutanázia megengedhetetlen. Dr. Sander védői most az előtt a kérdés előtt állottak, hogy a vélemények ilyen megoszlása esetén kierőszakolják-e az esküdtbiróságtól azt a döntést, hogy a vádlott olyan tettet hajtott végre, amihez joga volt. Csakis arra az eredményre juthattak, hogy a jelenlegi körülmények között ez a per taktikai bonyolítása szempontjából túlságosan sok kockázattal járna. Az esküdtek közül ugyanis kilenc katolikus volt, és nem lehetett arra számítani, hogy ezek ilyen alapvető kérdésben szembehelyezkednék egyházuk tanaival. Az orvostól, vallomása szerint, egyébként is a beteg férje, nem pedig maga a beteg kért segítséget. Tanácsosnak látszott tehát a vádat másként kivédeni. A védelem egészen különös utat választott. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az injekció beadásának pillanatában Mrs. Borroto már nem is élt. Ennek viszont ellentmondott a vádlottnak december 12-én, a nappali nővérnek és a titkárnőnek, és december végén a seriffnek és dr. Bironnak tett kijelentése. Ezeknek a tanuknak egybehangzó vallomása kétségtelenné tette: Sanders elismerte, hogy vétett a törvény ellen, mert olyan injekciót adott be a betegnek, amely tiz perc múlva a halálát' okozta. Hitelt adna a bíróság az események olyan beállításának, amellyel a vádlott korábbi vallomásaival összeférhetetlen ellentmondásba kerülne? S különben is mi oka lett volna a vádlottnak arra, hogy egy már halott nőbe levegőt fecskendezzen be? A védelem tisztában volt azzal, mi mindenre számíthat az esküdtek részéről, ha kijelentik, hogy Mrs. Borroto az injekció pillanatában már halott volt, de a marasztaló ítélet elkerülésére nem láttak más kiutat. A védő megnyitó beszédében (Opening- Statement) mindenesetre ennek megfelelően kifejtette: a vádlott határozottan tagadja, hogy Mrs. Borrotót levegőinjekcióval megölte. A halál oka rák volt. Hivatkozott a vádlott és dr. Snay vallomására. Dr. Sander, aki halálosan fáradt és kimerült volt a sok munkától, pillanatnyi impulzustól indíttatva határozta el az injekció beadását. Talán csak arra az esetre szánta ezt, ha a páciens minden látszat ellenére — mégsem lenne még halott. Az asszonyt minden fájdalmától egyszer és mindenkorra meg kellett szabadítania. Ez az indokolás igen küilönös volt, és semmiképpen sem hatott meggyőzően. A védelem azonban nyilván abban reménykedett, hogy az esküdtek elfogadják, és ezzel elkerülhetik az Ítéletet. Ezek után a védelem felvonultatott huszonhárom tanút, ezek mind a vádlott orvos kitűnő hírnevéről vallottak. Kollégák, barátok, ápolónők és páciensek egyaránt lelkesedtek érte, mint orvost és embert nem győzték eléggé dicsérni. Amikor dr Snay vallomást tett, a- főügyész azt kérdezte tőle: — Ön ugye barátja és csodálója dr. Sandernek? — Tisztelem őt! — Mindent megtenne azért, hogy segítsen rajta?-----Minden bizonnyal. — Tud olyan esetet mondani, ami indokolja, hogy egy halott ember ereibe levegőt fecskendezzenek ? — Nem, Sir. Ezzel a kérdéssel elérkeztek ahhoz a veszélyes ponthoz, amikor már a vádlottnak is állást kellett foglalnia. Ekkor alakult ki a következő kérdés-felelet játék: — Elmondaná, milyen volt Mrs. Borroto külseje, amikor utoljára látta? Dr. Sander: — Olyan benyomást keltett, mintha halott lenne, halálos csöndben feküdt ott. Sápadt volt, arca megenyhült (drawn), vonásai elsimultak. Nyitott sezeme mereven a mennyezetre nézett. — Mit tett ön először? — Az ágyához léptem, megfogtam a csuklóját és megpróbáltam kitapintani a pulzusát. — Mit érzett akkor, amikor a beteg kariát vagy kezét megfogta? — A keze hideg volt. — Volt pulzusa? — Nem éreztem. — Mit állapított meg ezen kívül? — Megkértem Miss Rosg-t (Mrs. Borroto nappali ápolónőjét), hozzon egy sztetoszkópot, szabaddá tettem a beteg mellkasát, és ráhelyeztem a sztetoszkópot. — És mi volt az eredménye ennek a vizsgálatnak ? — Nem észleltem sem légzést, sem szívhangokat.----- Doktor, mi volt az ön véleménye a dolgok ilyetén állásáról? — Az én véleményem az volt, hogy meghalt. , — Kért ez alkalommal Miss Rose-tól egy steril fecskendőt? — Ez alkalommal . . . nem tudom megmagyarázni akkori cselekedeteimet. Amikor megpillantottam az arcát, hirtelen úgy éreztem, mintegy megszállottan, hogy feltétlenül tennem kell valamit; de azt nem tudom megmondani, hogy miért tettem, amit tettem. Nem volt semmi értelme. Ez igazán különös magyarázat volt, és igen rossz hatást keltett az esküdtekben. Elképzelhető, hogy egy orvost cselekedeteiben csakis irracionális tényezők vezessék, és olyat tegyen, amit később egyáltalán nem tud megindokolni? Minden amellett szólt, hogy ezt az indokolást utólag agyalták ki, hogy a valóságról eltereljék a figyelmet. A védő folytatta a vallatást: — Szándékában állt önnek, hogy Mrs. Borrotót megölje? — Ez sohasem állt szándékomban. Az eutanázia kérdésében dr Sander kijelentette: — Szörnyű dolog, ha szenvedni látjuk embertársunkat. Tisztában vagyok természetesen azzal, hogy a törvényeket be kall tartani. Én ehhez tartottam magam mindig, és ezt teszem majd a jövőben is. — Emlékszik arra, hogy kérte a fecskendőt? — Nem. — Tudja, hogy mit csinált a fecskendővel? — Befecskendeztem néhány köbcentiméter levegőt a karba, és nem történt semmi. A tü körül kis duzzanatot észleltem, ekkor lassan még néhány köbcentimétei levegőt fecskendeztem a karba, ránéztem a páciensre, nem történt semmi. Nem észleltem az arckifejezésén semmi változást, de a tü körül, a karon, az ér mellett most is kis duzzanat mutatkozott. Nem voltam biztos abban, hogy a tü már az érben van-e vagy sem, de folytattam a levegő befecskendezését kis adagokban, mig végül a tiz köbcentiméter teljesen elfogyott.----- Észlelt valami változást Mrs. Borroto arckifejezésén, valamiféle mozdulatot? — Az egész procedura során sem életjelt, sem bármiféle reagálást nem észleltem. (Folytatjuk)
